Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 52. szám - Eszmék a büntetés végrehajtásának reformjához. [3. r.]

— 423 — sége, részint azon körülmény, hogy előrejelzett szándékom szerint örökösödési jogunk szabályozásához csak egész általánosságban volt czélom nézetemet elmondani, mentsenek ki, ha okoskodásom tüzetes és rendszeres vizsgálódás helyett hiányos és bizonytalan tapogatódzássá lett. Czélom nem a tanítás, hanem a tanulás volt, s a mi haszon törekvésemből örökösödési jogunk mielőbbi rendezésére hárulhatna, csak abban állhat, hogy a gyengeség erőködésének szemlélete a hivatott erőket gyümölcsöző tettre — a magyar magánjogi törvénykönyv mielőbbi létesitésére serkenthetné. Enyiczkei Gábor. Eszmék a büntetés végrehajtásának reformjához. IV. A fentirt módon meg volna mentve azon élv, mely szerint.az igazságügyi politika az igazság tekinteteinek alárendelendő, s ki volna kerülve azon veszélyes orvosság, mely a feltételes szabadonbocsátás minden esetében a czélszerüséget az igazság árán menti meg. Mert valamint a törvénykönyv büntetési tételeinek viszonylagos határozottsága által minden öszszerü esettel szemben codex in herbis s tért enged a birói arbitriumnak: ugy az itélet is, relativ határozott .intézkedésében, az igazság határait vonván, megengedné a fegyházbiróságnak, hogy az Ítéletben kifejezésre jutott igazság teljes respectálása mellett büntető-politikai hivatásának megfeleljen. De az igazságnak szigorúbb érvényesülése mellett egyidejűleg a czélszerüség elve is találná szerves megtestesülését a fenyítő eljárás minden stádiumában, a nélkül, hogy e miatt a két elvnek Ítéleti összemosódásától kellene tartani. Mert a birói minimum s maximum megállapításánál a dolog természeténél fogva az elvek balancirozása s igy helyes arány fogna helyet foglalni. A bíró kellő szigorral fogja meghatározni a büntetés maximumát, miután tudja, hogy alkalmazva amúgy is csak akkor lesz, ha az emberszerető s tulnyomólag független társadalmi elemekből áiló fegyházbiróság a fegyencz egyéniségénél fogva ennek szükségét látja. De kellő szigorral is fogja kiszabni a minimumot, nehogy a fegyházbiróság holmi tulphilantropikus érzelgés által az igazságnak ártson. S mig igy egyrészt az igazság feltétlen követelményei az itélet határvonalaiban kellő s/.igorral lesznek kijelölve: addig másrészt az öszszerü igazság érvényesítése mellett elég szabad mozgás maradand a büntetés végrehajtásánál a fegyházbiróságnak individuális szempontjainak érdekében. Helyesen fejezte ki ezen eszmét az osztr. igazságügyminiszterium 1866. évben kelt a börtönfelügyelőséghez intézett hivatalos utasításának II. czikke: »Az igazság elutasithatlan parancsának határain belül . . . a büntetések szabályozása és végrehajtásánál főfigyelemmel kell lenni a humanitás s korszerű műveltség követelményeire s minden fegyencz egyéni javítására. « Lehetségessé válnék továbbá, hogy az igazsági" gyi politika igényei nem egyes, hosszad .Imásan kieszközlött kormánykegyelmi tényekben, hanem birói ítéletekben nyernék kielégítésüket. Már a II. József által megindított codifikátió emelte a fegyencz javulása esetében gyakorlandó kegyelmet igazság parancsolta törvény-intézménynyé, mi szabatos kifejezést nyert az osztr. 1788: 1, 180. §. s az 1788. évi bt. ptrs 201. §-ában. De a kegyelemnek birói jogintézménynyé kell változnia. Ez alanyi s tárgyi irányban teremtene előnyöket. Mennyivel emelné a fegyencz erkölcsi öntudatát, ha látná, miszerint kiszabadulását nem feltételes kegyelemnek, hanem erkölcsi javulása által kivívott birói ítéletnek köszöni, mely fegyházbirósági határozat az első ítélethez mintegy folytatáskép csatlakozik; illetve a társadalom kiengeszteltségét törvényszentesitette birói alakban juttatván kifejezésre, a büntevőnek homlokára ex lege sütött bizalmatlansági stigmát hasonló ünnepélyességgel leveszi. Má-részt pedig helyesen mondják Csillag s Tauffer: miszerint az osztó igazság elvével ellenkezik az, hogy valamely fegyencz szabadonbocsátása nemcsak kizárólag saját jóviseletétől, hanem még három személy jóakaratától, kegyelmi tetszésétől függjön; mi helyes értelmezésében csakis oda vezethet, hogy a feltételes szabadonbocsátás intézménye felett feltétlenül pálczát törjünk. Előállana továbbá azon előny, hogy a felett, vajon a fegyencz társadalmi szempontból szabad lábra helyezhető-e már, oly bíróság fogna határozni, melynek független állású tagjai az illető fegyház foglyaival folytonos érintkezésben vannak, s mely gyorsan hozható ítéletét a fegyenczek közvetlen, egyéni megfigyelésére, személyes tapasztalataira alapithatja; nem pedig hosszadalmas procedúrát feltételező administrativ kegyelmi hatóság, mely habár a fegyházügy elméleti ismeretében tökéletesebb s talán néha fegyházi körutazásokra is megy, de az egyes fegyházak beléletétől s az egyes foglyok lélektani küzdelmeitől távol áll. A büntetés nemesbítését czélzó törekvés nagy eszméi. igazság, humanismus, czélszerüség, mindig azon helyen s azon közeg által emeltetnének érvényre, mely annak érvényesítésére természeténél fogva tárgyilag legilletékesebb. A büntetés ugyanis kiszabatnék: 1. a merényi e t általános tárgyi ismérvei szerint, de tekintettel annak különös viszonyaira igazságengedte maximum s minimumban — a genaralizáló törvény által; 2. a merénylet tárgyi s alanyi különös viszonyai szerint, a törvény szabta korlátokon belül, de tekintettel a büntetés hatályosságára igazságengedte maximum s minimumban, a biró által; 3. atetfes egyéniségének megfigyelése alapján felsőbb czélszerüségi tekintetek szerint, de az ítéleti korlátokon belül, a fegyházbiróság által. Azon netaláni ellenvetés, hogy a büntetésnek ily kiszabása lélektanilag veszélyes lehetne, mert a fegyencz, az ítéleti minimumot kitöltve, lázas állapotba jutand s letartóztatásának ezentuli idejében elmakacsulna, hozzáférhetlenné válnék minden javítási törekvés iránt: egyrészt ép oly joggal emelhető a feltételes szabadonbocsátás intézménye ellen, másrészt teljesen alaptalan. Épen azon tudat, hogy bizonyos fix idő lefolytával szabad lábra kell őt bocsátani, közönyössé teszi s makacsságra inditja inkább, mint azon remény, hogy erkölcsi javulás folytán tisztító Ítéletet nyerhet, mely korábban kiszabadítja a tömlöczből. A birói itélet ezen bizonytalansága üdvös hatású még más tekintetben is; mert mig egyrészt a >birói bölcseséget« szigorra indítja: addig másrészt a törvény fenyítő tételeinek praeventiv sikerét is fokozza s a fegyházbiróság nagy discretionárius hatalma mindenesetre vissza fogja riasztani mindazokat, kik csak oly czélból követnek el merényletet, hogy a fegyházban bizonyos ideig államköltségen éljenek. A feltételes szabadonbocsátás intézményének, mint említve volt, egyik hiánya az, hogy rövid időre elitélteknél nem alkalmazható, hosszú fogságra ítélteknél hatásnélküli ; másrészt pedig azon egyoldalúságban szenved, hogy a társadalmi szempontot csak akkor veszi tekintetbe, mikor az a fegyencz érdekében is van. Fegyházbirósági ily szervezet mellett az igazságügyi politika követelményei érvényre juthatnának különbség nélkül minden fegyencznél, s érvényre juthatnának nemcsak a fegyencz javára, hanem a mennyiben a társadalom érdeke ugy kívánná, annak rovására is. A Sabinoknál szokásos volt, hogy a menyasszonynak nászünnepélynél dárdával fésülték haját: ez fejezi ki helyesen, mily módon kell a büntetés javító elemét kezelni, s mig a szerecsen fehérre mosva nincs, visszalépése a szabadságba veszélyes; a társadalmi érdeket képviselni kell a fegyházban ép ugy akkor, ha a fogoly büntetésének tartama alatt javult, mint akkor, ha annak lefolyta után elfásult gonoszsága folytán még ép oly veszélyes a társadalomra nézve mint volt bezáratása előtt. A feltételes szabadonbocsátás intézménye ezt tekinteten kívül hagyja; de afegyenczbiróság, mely a fogságot az itélet korlátain belül szükség esetében az igazság utolsó határáig is meghosszabbíthatja, egyenlő tekintettel lehet mindkét esetben a helyesen értett igazságügyi politika követelményeire. A következetes gondolkodás valamint a feltételes szabadonbocsátásnál, ugy itt is követeli, hogy a fegyházbirósági eljárás alkalmazhatására nézve a bűnesetek közötí különbség teendő azon elv alapján, melynek gyümölcsét mindkét intézmény képezi. Mindazon fentemiitett merényleteknél ugyanis, melyeknél a bűnös magábaszállásának mesterséges előidézése vagy nem szükséges, vagy nem lehetséges, melyekben lélektani ok hiányában a tettes javításáról nem lehet szó: mindezen esetekben sem fegyházbiráskodásnak, sem annál kevésbbé feltételes szabadonbocsátásnak nem lehet helye. Nem képezhet alapos kifogást azon ellenvetés, miszerint ezen distinctio zavart s bizonytalanságot fogna előidézni a fenyitő judicaturában; mert azon körülmény, vajon gonosz lelkületből fakadt aljas bűntett forog-e fen, mely a tettes erkölcsi javítását teszi kívánatossá, avagy tekinthető-e a bü *