Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 52. szám - Örökösödési jogunk reformjához 7. [r.]

422 Örökösödési jogunk reformjához. VII. (Befejezés.) Túlesve már azon nehézségen, melyet öröklési jogunk szabályozásában a magyar jog szempontjából vett ágiság fen- vagy fennemtartása okoz, mint igénytelen fejtegetéseim során utolsó tárgy az kíván még néhány szót, minőnek óhajtanám én — azonban ismét csak több tekintetekben — a felmenő és oldalági rokonság öröklési rendét. Csak néhány rövid megjegyzésem lesz azon czélból, hogy a törvényi öröklési rend tekintetében megelőzőleg tett fejtegetéseimnek, melyek jelenlegi örökösödési rendünk alapelvére egészen tagadólagos eredménynyel végződtek, a jogalkotásra termékenyebb hatású igenleges folyományait is levonhassam. Azon alap, melyből kiindulva az ágiság fentartását elleneznem kellett, a okonsági közelség elve volt; azt gondo,om tehát, hogy következetesen járok el, ha az ágisággal szakító codifikátió feladatául az öröklési-rend szabályozásánál egyenesen a rokonsági közelség elvének gyakorlati keresztülvitelét ismerem. Azonban ki nem tudja, hogy mindazon különféle törvényhozások, melyek eddig az öröklési rendet szabályozták, mindannyian egyek voltak az arra való törekvésben, hogy közelebbi rokon a távolabbinál öröklésre előbb jusson, és az eredmény mégis az lett, hogy csak a művelt európai nemzeteket tekintve is ahány törvénykönyvvel, azokban annyi eltérő és sokszerüen változatos öröklési renddel találkozunk, melyeknek különbözősége, ha azt az apróbb eltérésektől eltekintve pár sarkalatos jellemvonásra szállítjuk is le, az eltérő kivitel mellett a törekvés egységét csaknem teljesen * feledteti. Nem fogom ezúttal az eltéréseket felmutatni és azok okait kutatni. Az egyes törvények közti különbözőség mindenki előtt ismeretes és sokkal inkább megfejthető, mint volna azon soha nem hallott valami, hogy olyan kérdésben, melyben tárgyilagos, biztos szempontok helyét első sorban az egyes nemzetek egyéneiben, társadalmában annyi eltérő irányban fejlett családi érzés homályos ösztöne foglalja el s melyben különben is még két szobatudós sem tudott soha megegyezésre jutni, különböző helyzetű, jellemű és életirányu nemzetek egy utat követnének. Ezen állapotot egészen természetesnek találva sokkal fontosabb és hasznosabbnak tartom magánjogunk kodifikátiója szempontjából annak kutatását, hogy a rokonsági közelség elvét mikép érvényesité a törvényi öröklés terén saját népünk jogérzete s a családiasságról való felfogása? nevezetesen, hogy miként volt szabályozva nálunk az öröklési rend azon vagyonra nézve, a melyre az ágiság ki nem hatott — a szerzett vagyonra nézve ? Csak az kár, hogy e kutatás — legalább a mennyire ismeretem terjed — eddig kevés eredményt volt képes felmutatni. Azon legsarkalatosabb pontra nézve, hogy szerzett vagyon öröklésénél az egyik szüle életben nem léte esetén a különben reá jutandott fele-hagyaték ezen elhalt szüle leszármazóira vagy az ágán levő további felmenőkre vagy talán az életben levő másik szülére szállt-e, biztos felvilágosítást nemcsak régibb és ujabb törvényeink s bírói gyakorlatunk fenmaradt emlékei, hanem még magánjogunk tudományos feldolgozói sem adnak. Innen ered azon nagy bizonytalanság, mely az országbirói-értekezleti szabályok idevonatkozó rövid pontjainak értelmezésében s alkalmazásában ma is uralkodik, mert e pontok a régi magyar jogot ugyan visszaállítják, de mig egyrészről a régi jog homályos helyeit megvilágítani meg sem kísérlik, úgyszólván csak odavetett s félbenmaradt rendelkezéseikkel csak ujabb zavarokat szülnek. A szóban forgó fontos tekintetre nézve —hanem csalódom—ma legáltalánosabban azon nézet van elterjedve, hogy hazánkban a szerzett vagyon, midőn a két szüle közt két egyenlő részre oszlott, az egyik szülőre jutott felerészben ezen szüle ágán a másik ág teljes mellőzésével mindaddig megmaradt, a mig csak ezen ágon öröklésképes rokon volt, s ezen nézet támogatásra talál az országbirói-értek. szabályok 11. és 12. §-aiban is, melyek az elhalt szüle helyébe az ezen szüle ágán leszármazott oldalrokonokat s ezek nem létében a nagyszülőket léptetik. Én azonban legalább az 1848-iki átalakulást megelőző magyar örökösödési jog szempontjából magánjog-iróink s különösen Frank azon eljárása folytán, hogy törvényi öröklési rendünket a római jog tana szerint adva elő öröklésre hivatott család- s rokonsági tagokul első sorban a leszármazókat, ilyenek nem létében minden közelebbi meghatározás s ági megkülönböztetés nélkül a felmenőket ismerik és az oldalrokonokat egyáltalán minden felmenő után helyezik, nem különben a jobbágyok örökösödését szabályozó .1840: VIII. t.-cz. 7. §-ában foglalt hasonló rendelkezés figyelembevételével azon véleményben vagyok, hogy a szerzett vagyonban a felmenő rokonok az oldalágiakat megelőzték s ugy előbb a felmenő, mint ilyenek nem létekor az oldalági rokonok águkra való minden különbség nélkül egyenlő joggal örökösödtek. Bármelyik nézet bizonyuljon azonban helyesnek, én a törvényi öröklés szabályozásánál jövő jogfejlődésünk szempontjából a rokonsági közelség elvét nem annyira a rokonsági fokok gépies számítására, vagy a törzs szerinti leszármazás alapul vételében nyilvánuló következetességre, mint inkább az egyes rokonsági fokok inkább vagy kevésbbé közvetlen kapcsolatára kivánom fektetni. Ehhez képest pedig a köteles rész tárgyában tett szemlélődésemre visszatekintve, ugy találom, hogy először is a felmenőknek általában az oldalrokonok elé helyezését az örökhagyónak nemzőivel való egyenes öszszeköttetése s egymás iránti kötelmeik erősebb, határozottabb jogi és kötelezettségi jellege eléggé indokolja, hogy továbbmenve a felmenő rokonok öröklését egymás közt a fokközelségen kívül semmi más nem szabályozhatja, s hogy ebből kifolyólag az öröklésre hivatott rokonok, előbb a felmenők s azok nemlétében az oldalágiak öröklésére az ági különbség semmi befolyást sem nyerhet. Nézetem szerint tehát a különben egyenlően osztozó szülék egyikének életben nem léte esetén a különben reá jutandott örökrész leghelyesebben az életben levő másik szülére szállna, ki ez esetben az egész hagyatékot megnyerné, mig a nagyszülék csak mindkét szüle elhunyta esetén örökölnének, és pedig ezek is águkra való minden tekintet nélkül mint egyenlő' fokon (izén) álló rokonok fejenkint egyenlően!), az oldalrokonok pedig, kikre nézve közelebbi fokokon a törzs-, távolabbiakon az egyszerű íz-öröklést én is legczélszerübben alkalmazhatónak vélném,2) csak a felmenők teljes kihalta után örökösödnének. Nem tagadhatom ugyan, mert volt alkalmam tapasztalni, hogy az öröklés ezen rendé nálunk ez idő szerint valami nagy népszerűségre nem talál. Egyfelől a multak édes emlékéből táplálkozó azon törekvés, mely az öröklött vagyonban való régi ági öröklésért mindenkép kárpótlást keres; másfelől azon igen elterjedt felfogás, mely az örökhagyó vérében elvegyült két családi ág egyenlőségét érvényre emelve, csak akkor látja, ha mindegyik ág mintegy az általuk az örökhagyóra egyenlő részben juttatott vér fejében az örökhagyó hagyatékának egyik felerészét tagjainak egész üröklésképes sorára kizáró joggal megnyeri; végre azon okoskodás, hogy egy életbenléte esetén öröklésre hivatott rokon hiányzásakor a reá jutandott örökrész az u. n. képviselet jogán azokat illesse meg, kik az elhalt rokon után, ha az az örökséget megnyerte volna, öröklésre jutnának, a család egyik ágára mindannyian a legnagyobb sérelemnek találják azt, hogy egyik ágnak távolabbi ízü rokonsági tagjai elől a másik ágon levő valamelv közelebbfoku rokon az egész hagyatékot elviszi. En azonban ezek ellenében azt tartom, hogy az öröklésre jutás sorrendének megszabásánál számba csak az élő rokonok jöhetnek, s ezeknek az öröklésre való illetékességét soha sem egy a közéjök s az örökhagyó közé eső elhalt rokonhoz való viszonyuknak, hanem egyedül csak közvetlen az örökhagyóhoz való kapcsolatuknak szorosabb vagy tágabb volta határozhatja el; az örökhagyó létrehozásában egyesült két családi ág általam szintén elvül vallott egveulősége pedig az által, hogy egyik ágbeli közelebbi rokon a másik ágbeli távolabbiakat, pl. az atya az anyai nagyszüléket az öröklésből kizárja, legkevésbbé sincs megsértve ; mert mig egyrészről ezen eset a két ág közti teljes viszonosságnál fogva felváltva, mindkét ággal megtörténhetik, más részről arra, hogy valamely személy utáni öröklésnél az ági elkülönzés a rokonsági közelség elvének rovására szerepet játszszék, a fentebb felhozottak szerint elég alapot nem találok. A felmenő és oldalági rokonok öröklési rendére nézve ennyit óhajtottam ugyszólva futólag megjegyezni. Fejtegetéseim — jól tudom — mint a megelőző szakaszokban, ugy most is csak felületét bolygatták azon fontos kérdéseknek, melyek örökösödési jogunk szabályozásánál törvényhozásunkra várnak, sőt azok közül némelyek, mint pl. a törvénytelen gyermekek s a házastársak öröklése meg sem érintettek. Azonban részint a tárgy nehéz') L. a szász polg. törvkT. 2038. s köv. §-ait. ') L. Teleszky István i. m. 350. 1. a zürichi trvkönvT 192S-1934. §-ait.