Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 51. szám - A végrehajtási eljárás javaslata. [2. r.]

— 418 — •végrehajtást szenvedő által nem kéretik: a telekkönyvi tulajdonos kérelmére a feljegyzés az érdeklettek meghallgatása nélkül kitörlendő, és az a ki a feljegyzést kérte, a kitörlési kérelem által okozott költségek megtérítésében elmarasztalandó. Az e tárgyban hozott végzés ellen jogorvoslatnak helye nincsen«. A tervezet III. fejezete, mely a végrehajtás egyéb nemeit tárgyazza, csekélyebb fontossággal bir, s jó részben jelenbeni törvénykezési rendtartásunk intézkedéseinek rendszerbe foglalt és hiánypótolt intézkedéseit tartalmazza. Kiváló megemlítést érdemel a 213. §. azon rendelkezése, hogy ha ingó vagyon- átadásra irányzott végrehajtás azon ok miatt nem foganatosítható, mert a végrehajtást szenvedőnek a végrehajtás tárgya birtokában nincsen: a kiküldött a végrehajtás tárgyának szakértő közbenjöttével megállapítandó egyenértéke erejéig azonnal foglalást intéz; s aztán a végrehajtást rendelő biróság a felek meghallgatása, s szükség esetében szakértői bizonyítás után végleg megállapítja a készpénzbeli egyenértéket, melynek erejéig az e tárgybeli végzés jogerőre emelkedése után a kielégítési végrehajtás folytattatik. Ugyanezen eljárás megfelelően alkalmaztatik akkor is, ha valamely munka-teljesités, valaminek tűrése vagy abban hagyása képezi a végrehajtás tárgyát. A 216. és 217. §§-okban valamely ingatlanra a tulajdonjog vagy más dologbani jog megszerzése végett vezetendő végrehajtás a telekkönyvi rendtartás szabványainak figyelembe vételével nyer megoldást. A IV. fejezet a biztosítási intézkedéseket két elkülönített részben foglalja össze. Ezek elseje a biztosítási végrehajtásról, a második pedig a zárlatról szólt. Biztosítási végrehajtás rendelendő el: a kereset megindítása után okiratilag igazolt követelésre, veszélyeztetés esetében ; továbbá feltétlenül marasztaló ítélet alapján, ha felebbezés vagy igazolás adatik be. A bérbe adó azon tárgyakra, melyekre törvényes zálogjoga van, két évnél nem regebben lejárt, s a legközelebb lejárandó félévi bérösszeg erejéig veszély igazolása nélkül kérhet biztosítást; ugy szinte a kincstár, töivényhatóság és község azok ellen, kik hivatalos vagyonkezelésből vágynak tartozásban. Azon esetben, ha a biztosítás lejárt követelésre a veszély valószínűsége alapján kéretik, annak elrendelése attól tétethetik függővé, hogy a biztosítást kérő a biróság belátása szerint megállapított biztosítékot nyújtson. A biztosítási végrehajtás nemcsak ingóságokra, hanem ingatlanokra is vezethető. A zárlat esetei tüzetesen megállapittatnak a 236. §-ban, mely következően szól: ^Zárlatnak van helye: a) a per megindítása előtt vagy a per folyama alatt felperes kérelmére, ha a követelés tárgyát egyedileg meghatározott dolog vagy jog képezi, s a zárt kérő a birtokos elleni igényét közokirattal vagy teljes bizonyerejü magánokirattal igazolja, s egyszersmind hitelt érdemlőleg kimutatja, hogy zárlat alkalmazása nélkül igényének érvényesítése veszélyeztetve van; b) egyedileg meghatározott dolog vagy jog iránt indított perben hozott feltétlenül marasztaló első bírósági ítélet alapján, ha alperes a végrehajtásra halasztó hatálylyal biró felebbezést, vagy igazolási kérelmet adott be; c) a 225. §. eseteiben, a mennyiben a követelés tárgyát egyedileg meghatározott dolog vagy jog képezi; d) ha valamely ingó dolognak vagy jognak birtoka vitássá válik, s nem állapitható meg, hogy ki van a valódi birtokban vagy kinek legyen joga birói oltalomra; e) valamely ingatlanra bekebelezett vagy előjegyzett követelései biró jelzálogos hitelező kérelmére, a jelzálogul szolgáló ingatlanra és ennek tartozékaira, ha a hitelező igazolja, hogy a lejárt tőke vagy a lejárt kamatok iránt keresetet indított, s egyszersmind hitelt érdemlőleg kimutatja, hogy a jelzálognak vagy tartozékainak átlaga zárlat alkalmazása nélkül veszélynek van kitéve; f) ingóságokra vezetett végrehajtás során a 72., 80. és 81. §§-ban megállapított esetekben; g) végrehajtás alatt álló ingatlanokra a 164. §. eseteiben ; h) az árverési vevő kérelmére a 181. §. esetében«. Egyébiránt ugy a biztosítási végrehajtás mint a zárlat elrendelése ellenében beadható kifogások, továbbá a biztosítást vagy zárlatot kérő ellenfelének azon joga, hogy a követelés biztosítása mellett a biztosítási végrehajtás és zárlat feloldását kérhesse, a biztosítás és zárlat joghatálya, a felmerült költségek kérdése, a nyilván valótlan vagy megszűnt követelés vagy igény fedezetére kért biztosítási végrehajtásnak vagy zárlatnak következménye, a zárgondnok, jogosítványa, felelőssége, elmozdítása, számadási kötelezettsége és dijiagyakorlati élet igényeinek figyelembe vételével kimerítően vágynak szabályozva. Az V. fejezet a zárhatározatokat tartalmazza : melyek között kiváló fontosságú az, hogy a váltó végrehajtási eljárást szabályozó miniszteri rendelet vonatkozó szakaszainak hatályon kivül tételével, és az eltéréseknek 4 szakaszban (253—256. §§.) való szabályozása mellett, az uj végrehajtási eljárás a váltó végrehajtásokra is kiterjesztendőnek terveztetik, s ez által az e részben eddig is sajnosán érzett egyöntetűség elérésére mód nyujtatik. A váltó-végrehajtásokra vonatkozó eltérések az előterjesztésnek és felfolyamodásnak 3 nap alatti beadására, a biztosítási és a kielégítési végrehajtás eseteire, és a váltótörvény 106. §-nak 1-ső pontja alapján a kézi zálogra vezetendő végrehajtásra vonatkoznak. A végrehajtási eljárást tárgyazó tervezetnek ezen ismertetése — bár hézagos, és csak a nevezetesebb intézkedésekre terjeszkedik ki — eléggé mutatja, hogy e részbea oly gyökeres reform czéloztatik, melynek természetesen a szükséges módosításokkal és javításokkal való érvényre emelése igazságszolgáltatásunk javítására jelentékeny befolyást gyakorolható állandó törvény megalkotását foghatja eredményezni. Jogirodalom. Bluntschli: Das Beuterecht im Krieg und das Seebeuterecht insbesondere. Nördlingen. 1878. Jogirodalmunk egyik legelhanyagoltabb ága kétség kivül a nemzetközi jog. Apáthy István uj kiadásban teljesen még meg nem jelent kézikönyvén, valamint Kiss István egri tanárnak e tárgygyal foglalkozó munkáján kivül nálunk alig létezik rendszeres dolgozat, mely a nemzetek jogát mai álláspontján tükröztetné vissza. Szaklapjaink sem igen feszegetik az e keretbe tartozó, actuálís érdekkel biró kérdéseket. Pedig gyakran halljuk, hogy jogásznemzet, par excellence politikai nemzet vagyunk, — mi ha igaz, az általunk hibáztatott jelenségnek épen ellenkezőjét igazolná. Ugyanis — eltekintve minden más körülménytől — nem létezik ága a jognak, mely a jelen európai viszonyok között domináló külpolitikával és bensőbb kapcsolatban állana, mint a nemzetközi jog. De nem létezik másrészt jog, mely oly kevéssé kifejlődve, melynek általánosan elfogadott tételei oly megszorított mérvben, oly ingatagul alkalmaztatnának, mint a nemzetközi jogviszonyokat rendező szabályok. A jog és igazság, e hatalom, mely alapja is, betetőzése is a jogállamnak, tehetetlen törpévé fajul a nemzetközi jogviszonyok terén, mert az csak jog — kényszer nőikül. Legalább eddigelé. Állitásunk helyességét a nemzetközi jog ezeréves fejlődése bizonyítja. Hány millió ember — az emberiség bölcsőkorától le a brüsseli conferentiáig — vérzett el csatamezőkön, mig azon sarkalatos elv alapján, hogy a háború a különböző államoknak, nem pedig azok alattvalóinak egymásközti hadakozása, a nemzetközi jogban a magántulajdonnak nagyban és egészben sérthetetlensége a szárazföldi háborúra vonatkozólag, általános elismerésben része- ' sült ?! A nemzetközi jognak mind a szárazföldi, mind a tengeri zsákmányra vonatkozó kérdését taglalja a hires heidelbergi tanár, Bluntschlinak előttünk fekvő legújabb munkája, mely nemcsak azért érdemli meg kiváló figyelmünket, mivel a nagynevű szerző eddigi irodalmi termékeihez méltón csatlakozva, értékes gazdagítása a szakirodalomnak, hanem különösen azért, mivel egy sokat vitatott, de eddig még el nem döntött kérdés, a tengeri zsákmányjog ügyének megoldását kisérli meg. — E munkában az érintett s a jelenlegi viszonyok közt kettős érdekkel biró kérdés oly szakavatottsággal és elmeéllel, a rendelkezésre álló anyag oly ügyes és alapos felhasználásával tárgyaltatik, hogy annak minél szélesebb körökbe való terjedése méltán óhajtandó. A legrégibb világkorban a nemzetek harcza az irtóháboru jellegét öltötte. Rémület és borzadály képe az. Az elfoglalt ellenséges helység lakosai, nők és férfiak, aggastyánok és gyermekek sőt csecsemők, fejedelmek és rabszolgák, mindnyájan az öldöklő fegyver élének estének áldozatul, nemcsak a harcz hevében, hanem később a kivívott győzelem után is. Es mindezt az egy élő isten iránti szent kötelesség teljesítéseként fogták föl. A Hellének is — legalább kezdetben — hoztak még emberáldozatokat, hogy az istennek állítólagos haragját kiengeszteljék. De részint a haladó polgárosodás, részint a saját érdek birta ez ildomos és önös nemzetet az emberáldozatokkali való fölhagyásra. Az ellenséges állam elfogott polgárai rabszolgákként adattak el, mely eljárás a győzőre nézve nagyobb haszonnal járt, mint azok megölése. Hogy ily viszonyok közt az ellenség javainak elrablása vagy elpusztítása képezé a közszokást, nagyon könnyen megfogható. A Helléneknél az irtó harcz rablóháboruvá szelídült. A nemzetközi harezjog emberiesebb alakulását, annak további haladását a rómaiaknak köszönjük; Róma csak egy czél elérése végett szállott háborúba az ókor többi népeivel. E czél a római uralom kiterjesztése, világuralommá alakítása; uralom, mely szabad alattvalók felett terjeszkedik ki, kik a jólét és a római polgárosodás malasztjában részesülnek, nem pedig puszta romok, sivataggá átváltozott elnéptelenített tartományok fölött. Tehát csak a tulajdouképeni hadi foglyok tekintettek rabszolgáknak ; a meghódított nemzet nagy tömege szabad maradt, mindazonáltal elvesztve szabad földtulajdonjogát, mely a római államra szállt át, és mint birtokjog azon jogosítványok összege, melyet Róma az uj alattvalóknak meghagyni jónak látott. Azonban az ellenség ingó dolgainak elrablása, illetőleg elzsákmányolása a katonaságnak legteljesebb mérvben volt megengedve, de azok szintén — legalább egyelőre — az állam tulajdonába valának bocsátandók. A rómaiaknál nem emelkedhetett magasabb fejlődési polezra a nemzetközi jog, mert ez utóbbinak létele több szabad és független nemzet létezése} által tételeztetik föl, minden világuralom pedig fogalmilag kizárja több ily nemzet létezését, Csak oly nép vala képes e jogot tovább fejleszteni, mely idegenszerűnek tekinté az universaluralpm ábrándképét. E nép a Germánok valának. Ok tiszteletben tartották a többi népek szabadságát, és át valának hatva a szabad személyiség iránti tisztelettől. A Germánok által ejtett hadi foglyok szolgákká lettek, és gyakran el is adattak, de nem lőnek személyiség nélküli rabszolgákká, nem szenvedtek capitis diminutio maximát mint a Rómaiaknál. Talán jobbágyoknak nevezhe hetők. Az elfoglalt ellenséges tartományok lakosai megtartják szabad földtulajdonjogukat, legfölebb megosztani kénytelenitvék azt a családostul letelepedett Germánokkal. De a zsákmányjog kiterjedtebb mérvben alkalmaztatik a háborúban és nincsen szabályozva, sem mérsékelve katonai fegyelem által mint láttuk a Rómaiaknál. A középkor kezdetén viselt harezok tehát a Germánoknál hódító háborúkként jelenkeznek. Lényeges haladást észlelünk a zsákmányjog tekintetében azon hosszú időközben, mely a ker. negyedik század végétől a tizennyolezadik század közepéig tartott. Népháboruk megrendítő jelenségei nem tárulnak többé szemeink elé és a nagy háborúk is ritkulnak. E korszak első felét a kis harezok, a lova g-háboruk korszakának lehetne nevezni. Az ily háborúkban ejtett hadifoglyok csak a szabad mozoghatást vesztették el, de nem szabad rangjukat; a tusában (párbajban) legyőzött megválthatá magát, — és a mindinkább ritkuló kivételektől eltekintve — emberi, és a szó legnemesebb értelmében vett lovagias bánásmódban részesült. Rablásés gyújtogatás jel-