Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 51. szám - A végrehajtási eljárás javaslata. [2. r.]

— 416 poliumát, sem a bűnösség praesumtióját vagy fictióját jogérzületünkkel összeegyeztetni nem tudjuk. Hozzájárul eljárásunk, mely a kivételességi rendszert ad absurdum vitte. S e törvénynyel szemben irja büntetőjavaslatunk indokolója: » Csupán az esetben kellett volna ama törvény 13. és 33. §§-ban megállapított sarkelvet megváltoztatni, ba ezen változtatás a szükség által igazoltatnék. Ily szükség nem mutatkozott eddig«. . . »A felelősségnek tágítása — így folytatja tovább — igazolt, ha szükséges; igaztalan és helytelen, ha fölösleges. Nálunk e tekintetben az eddig tapasztaltak szerint a rendszerváltozás szükségessége nem mutatkozott. Erre vonatkozólag nem nyilvánult oly vélemény, mely ily lépés szükségét tüntetné elő.« Én eltérő nézetben vagyok. Az egész ország panaszkodik azon anomália fölött, melynek képét sajtónk feltünteti. Igaz, hogy szerencsétlen eljárásunkban rejlik a hiba nagy része, mert még ezen alaki törvény sem hajtatik végre. De ez csak a már elkövetett sajtóvétségek biztosb büntetésére vonatkoznék. A felelősség szabályozása az elkövetést akarja akadályozni s ha rendes bíróságokra is biznók az eljárást, fictiók és praesumtiók alapján nyugvó törvény nem fogja a bíró lelkiismeretét megnyugtatni. Nem áll, hogy nincs szükséglet. Kérdezzék légióját azoknak, kik nem tudnak elégtételt kapni, kik nevetségessé váltak az által, hogy sajtópert indítanak. Az indokolás azt mondja, egy hang sem emelkedett a változtatás mellett. A német Journalistentagról van tudomása, a német jogászgyülésekről van tudomása, de a magyar jogászgyülésről nincs, mely 1873-ban kimondotta, hogy a sajtóra az általános büntető elvek alkalmazandók, mindazon által oly rendőri intézkedésekkel, melyek a tettes kinyomozására szükségesek. De térjünk vissza tárgyunkhoz, mely egy helyes felelősségi elv kutatásában áll. Kétségünk a fentiek szerint nem lévén az iránt, hogy a sajtó utján elkövetett büntethető cselekmények egyszerű büntethető cselekmények: büntettek vagy vétségek, minden jogász előtt furcsának fog látszani ma azon kérdés, hogy az azokért való felelősség mily elvek szerint szabályozandó. Hisz ott van a büntető-törvény, a felbujtó, a tettes, a szerző, a segéd, a bűnpártoló, a bűnrészes, a mentő, enyhítő, súlyosító körülmények tana. Tessék azokat alkalmazni. S mégis e kérdésre két különböző párt azt feleli, hogy »nem lehet. Az egyik a sajtószabadság politikai érdekének szempontjából tartja szükségesnek a kivételt. Azt mondja, hogy a sajtótermék szellemi és anyagi tevékenység összhatásának productuma, hogy e két tényező működését nem lehet egyforma mértékkel mérni, hogy a nyomdász, szedő, kihordó sokszor nem is tudja, hogy ártatlan vagy bűnös tartalmat kezel-e, s hogy a felelősségnek reájuk való kiterjesztése által »a szellemi munka az iparos bírálata alá juttatnék, ki sokszor nem birja a képességet sem, mely az ő intézetében nyomtatott irodalmi mű rejtett, elasticus, finom czélzásainak felismerésére szükséges.« (Büntetötörvénykönyv indokolása.) A másik párt azt mondja, hogy a közönséges büntetőjogi elvek, szemben a sajtóval elégtelenek a jogbiztonság megvédésére, mert azok alkalmazása esetében a legsúlyosabb esetekben is büntetlenség állhat be. Ezek eltérést kívánnak a büntetőtörvénykönyv alkalmazásán felül az »Ordnungsstrafen« intézménye által, mely abban áll, hogy sajtóvétség esetében a kipuhatolt criminalistikus tettesek rendes büntetésén felül a felelősséget vállalt személyek — a mennyiben nem kaptak tettesi büntetést — a köteles gond elmulasztásáért, mely culposus vagy szándékos lehet, büntettetnek. S mert szerintük ezen büntetés nem tartozik az általános büntetőjogi elvek keretébe, külön sajtótörvényt sürgetnek. Ezen kifogások alap nélkül szűkölködnek. A politikai szempont alaptalansága már onnan is kitűnik, hogy az I. német Journalistentag maga követelte az általános büntetőjogi elvek alkalmazását, tehát a sajtószabadság elvével nem ellenkezhetik. Angliában és Németországban igen jól jönnek ki vele. Az iparos nem büntettetik azért, mit nem ért. A mi rendszerünk szerint, csak a fokozatos felelősség elve mellett, jöhet e helyzetbe, de néha igenis tudva cselekedett az iparos, akkor nem búvik ki a megérdemlett büntetés alól. »Eltörpiti a gondolat nyilvános közlésének szabadságát s csökkenti azon nagy előnyöket, melyeket a civilisátió, az állam és a társadalom érdekei az eszmék terjesztésének szabadságából nyernek*. (Indokolás). Tehát Angliában, Németországban, Franziországban eltörpült az eszme, megakadt a civilisátió — csak Magyarországban, Thüringiában, Badenben és Belgiumban emelkedik a gondolat szabad röptében, csak itt halad a civilisátió, csak itt fejlődnek szabadon az állam és a társadalom érdekei! Azok, kik a jogbiztonság szempontjából sürgetnek külön sajtótörvényt a felelősségre nézve, tovább mennek mint mi, de :iddig, hogy a közönséges jogi elvek alkalmazásba vétessenek, velünk egy uton haladnak, a mi pedig azon tul van, az vagy félreértése a közönséges büntetőjogi elveknek, vagy összevegyítése a rendészeti követelményeknek a büntetőjogi kövelményekkel. Ha egy építő-mester, ki egy építkezésért mint bejelentett felelős művezető, a törvényszék által elitéltetik, mert gondosság elmulasztása miatt egy állványgerenda leszakadt és ember életét oltotta ki; ha egy gyógyszerész, ki a mérgeket el nem zárja, elitéltetik a törvényszék által azért, mert gondosság elmulasztása folytán valamelyik segédje chinin helyett stryehnint adott a betegnek s az abba belehalt; ha az unghi vasúti szerencsétlenségnél a hidjavitás vezetője elitéltetik azért, mertagondosság elmulasztása miatt a vonat a meglazított csavaru hidra bocsáttatott s onnan a mélységbe zuhant: akkor senkinek sem jut eszébe, hogy a közönséges büntetőjogi elvektől való eltérést lásson abban s külön vasutjavitási, gyógyszerkezelési vagy építkezési büntető-törvénykönyvbe utalja ez elveket. Csak a sajtónál kívánnak olyat, mert a sajtó mindig valami rendkívülinek tekintetett, kivételességekkel dédelgetve lett. A rendbüntetésekre nézve tehát teljesen indokoltnak látom a német sajtótörvény (máj. 7. 874.) alapelvét, mely sajtóvétség elkövetése esetében az anyagi büntető elvek alkalmazásán felül a szerkesztőt, ki önmagát felelősnek mondja, szavánál veszi és bünteti, ha a köteles gondosság elmulasztását igazolni nem tudja, vagy az állam büntető hatalmának alávetett szerzőt meg nem nevezi; de ez egyszerűen delictum sui generis és nem külön törvénybe való. Vegyük ezeket a vétségek közé, a többit a rendőri kihágások közé, az ipari intézkedéseket az ipartörvénybe; de a büntető elvekkel nem ellenkezik s mihelyt a közmeggyőződés ily culpositásokat büntethetőknek nyilvánít, semmi ellentétességet azokban nem látok a büntető elvekkel. Akárhová soroljuk egyébiránt a rendbüntetéseket, ez nem vitiálja a büntetendő cselekvényre való felelősség elvét. Ezen rendbüntetésekre nézve helyén van a fokozatos kizáró felelősség elve, maga a sorrend a sajtótermék technikus készülésének természetéből folyván. (Szerkesztő, kiadó, nyomdász, terjesztő.) Az állam ezáltal szakrendőri functiót ruházott az illetőkre, a censurát átruházta a szerkesztőre, a kiadót megbízta, hogy legyen gondja arra, hogv a szerkesztő hiven teljesítse kötelmeit, a ny< mdászt, hogy csak olyan kiadóval, a terjesztőt, hogy csak olyan nyomdászszal szövetkezzék, ki hitelt érdemel. Az állam functionáriusai ezek a sajtóterén, valamint az építkezéshez sem állit rendőrt, a gyógyszertárba sem állit rendőrt, a vasúti építkezéshez sem állit rendőrt, mert az illetők gondozzák a munkát s felelősek. Ha ezt nem teszik, ha ezt culpose elmulasztják, méltó, hogy bűnhődjenek; de e rendbüntetés alkalmazásánál a közönséges elvek irányadók s az igazolás utja itt is nyitva áll. Ennek homályos érzete ugy látszik, megvolt azon törvényhozókban, kik a fokozatos kizáró felelősség monstruosus elvét feltalálták. Csakhogy összetévesztették a bűnösséget a vétkességgel és a rendőri kihágással. S így jött létre a belga törvény s annak alapján az 1848. XVIII. t.-cz. 13. és 33. §-a, melynek megváltoztatására nézve törvényjavaslatunk indokolása nem lát semmi szükséget.*) A végrehajtási eljárás javaslata. Dr. Jeleszky István országgy. képviselőtől. Jl' (Befejezés.) A II. fejezet II. része, mely készpénzbeli követelés behajtására ingatlanokra vezetendő végrehajtást tárgy azza, sokkal jelentékenyebb és gyökeresebb változtatásokat tartalmaz. A kielégítési végrehajtás elrendelése utána zálogjog bekeblezése, illetőleg ha a követelés már bekeblezve van, a végrehajtási zálogjog feljegyzése, vagy az előjegyzett zálogjog igazolásának bejegyzése s egyszersmind a végrehajtási zálogjog feljegyzése eszközöltetik, illetőleg ezek eszközlése végett a telekkönyvi hatóság megkerestetik. E bejegyzések teljesitése után a telekkönyvi hatóság a további végrehajtási lépések teljesítésére kiküldöttet rendel. (131., 132. §§.) A 133. §. a telekkönyvi rendeletnek megfelelő intézkedéseket tartalmaz a végrehajtásra nézve azon esetekben, ha a tulajdonjog a végrehajtást szenvedő javára csupán előjegyezve van, vagy a végrehajtást -zenvedő ellenében más valaki nyert tulajdonjog-előjegyzést. A 135. §. a kielégítési végrehajtási kérvény tárgyában hozott és a telekkönyvi bejegyzést rendelő végzések kézbesittetését, a 136. és 137. §§. az ezen végzések elleni jogorvoslatokat, a 138. §. a végrehajtási zálogjog bekeblezésének joghatályát szabályozza. A 139. §. rendeli, hogy ha a közös vagyon tulajdonjoga, határozatlan részekben több tulajdonos nevére van irva, s a végrehajtás nem valamennyi tulajdonostárs ellen intéztetik, a végrehajtási zálogjog bekeblezése ugy feljegyzése után a telekkönyvi hatóság az összes érdekletteket hivatalból idézze meg, s jegyzőkönyvi tárgyalás s esetleg bizonyítási eljárás után, szükség esetében a szakaszban felállított vélelem alkalmazásával itéletileg döntse el a tulajdonjog arányát. Két egyenlő ítélet ellenében a további felebbezés ki van zárva; s a ki küldöttnek az iratok az ítélet jogerőre emelkedése után adatnak ki. Ez által mellőztetni czéloztatik a trts 422. §-nak azon anomáliája, hogy ezen esetben az arány megállapítása végett a végrehajtató saját felperessége alatt költséges és hoszadalmas rendes pert kénytelen lefolytatni. A kiküldött a végrehajtatónak szóbeli vagy írásbeli jelentkezésére, illetve a telekkönyvi kivonat, a kikiáltási ár megállapítására szolgáló adatok és az árverési feltételek beadása után becslési eljárás mellőzésével, s külön árverési kérvény nélkül az árverést hirdetmény kibocsátása által rendeli el. Kikiáltási árul a legközelebbi évi egyenes államadónak százszoros, illetve szőlőknél és házosztály alá eső ingatlanoknál kétszázszoros öszszege szolgál. Az ingatlanokkal együtt árvereztetnek az állag sérelme vagy nevezetes értékcsökkenés nélkül el nem választható tartozékok, továbbá a mennyiben az árverési feltételek ellenkező kikötést nem tartalmaznak, a még be nem szedett függő termés, melynek helyhatósági becslevél által igazolt, vagy esetleg az árverést megelőzőleg a kiküldött által kinevezett szakértő közbenjöttével megállapított becsértéke a kikiáltási árhoz hozzászámittatik (146. §.). Kir. kisebb haszonvételek az ingatlanokkal együtt csak akkor árvereztetnek, ha ez az árverési feltételekben világosan kikötve van, mely esetben a százszoros jövedelmi adó alapján s esetleg a kiküldött által megállapítandó becsérték a kikiáltási árhoz hozzászámittatik (147. §.). Ha a kikiáltási ár 500 frtot meg nem halad, 60 napra csupán egy, ellenesetben 60 napra első és 30 napra másodárverési határnap tűzetik, s utóbbi esetben a birtok a kikiáltási áron alul csak a másodárverési határnapon adatik el (149., 150. §§.). Az árverési hirdetmény a végrehajtatónak, végrehajtást szenvedőnek s a telekkönyvi ösz*) Tartalmilag ezen közlemény megegyez azon előadással, melyet t. munkatársunk f. h. 13-án a »Jogászkőr«ben tartott; egyes részletek az előadásban szóbelilegbővebben ki voltak fejtve. Seerh.