Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 49. szám - Még egy szó a váltótörvény 117. §-áról

— 402 A helyes nézet tehát a tiszta vértől függ. Már » Szemléjéében Tóth Lőrincz ur azon csodálkozott, ha »nevük hangzása szerint magva r« jogászok nem voltak vele egy nézeten. ügy látszik azonban, hogy a vér is változik s vele a helyes nézetek, mi ezeknek hitelességét magyar hangzású nevet örökölt jogászoknál is kétessé teszi. Mint Tóth Lőrincz ur szerint megfér a költészet a jogtudománynyal, megférhet a nemzeti mult iránti kegyelet az »águl ellenes« örökösödési rend pártolásával: csak a fiatal vér tisztulását kell bevárni. Maga Tóth Lőrincz ur ugyanis, kinemszivta akegyeletlenség mérgét a római s német jog emlőiből, ki Kubinyi Miklós táblai ügyvédnél a praxis vverbőczyana nemzeti titkaiba avattatni s ezenfelül a tragikus múzsa geniusától az anyagi elvek kétes értéke fölé emeltetni szerencsés volt, ugyancsak magyar tudós akadémia rendes tagnak tekintélyével ezelőtt huszonöt évvel mindezen dolgokról nyilatkozott, mégpedig épen ellenkezőjét annak mondván, mit most csalhatatlan igazságnak hirdet. E régi nyilatkozata annál tanulságosabb, mert akkor az 1848: 15. t.-cz. czélzatára, a táblai ügyvédek intézményére, stb. még közvetlenebbül emlékezhetett. Akkor Tóth Lőrincz ur megünnepelte az osztrák jog behozatalát, a nemzeti, »patriarchális és feudális« jognak gyökeres kiirtását, mint a melyet »minden okos«-nak örömmel látnia kellett s legfölebb a jogbizonytalanságból és végtelen perekből élő táblai ügyvédeknek ellenezniük lehetett. Legyen szabad néhány jellemző idézetet ide iktatnom, hogy áttekinthetőbbé tegyem az ellentétet, melyet Tóth Lőrincz urnák nézetei között az 1861-iki megpuhulás előtt s után találunk. 1853-ban ő még a következőket irta: semlékezetes nap s legnagyobb mértékben fontos a hazai hitelre, szorgalomra, munkakedvre, iparra s jólétre, melyen a birtokviszonyok uj rendszerét megállapító törvény létrejött, s a magyar birtok hűbéri jellemét szabad tulajdoniság váltotta fel, melyen a végtelen perlekedési anyag nagy része elfojtatott, s ez által a nép erkölcsi java is nagyban előmozdittatott. — De kétségkivül fontos nap ez a magyar nemzetiségre nézve is.) Sokaknak örömét a felett, hogy a tulajdoniság üdvös eszméje végre életbe léptetett, hogy a birtokbiztosságnak az ókor ártalmas növényeitől megtisztított földén jólét s vagyonosság virágai fognak diszelni, egészen megkeseríti azon rémkép, hogy nem fog-e ezen törvény nyomán Magyarország földe idegen birtokosokkal elárasztatni? — fog hihetőleg; de az ijesztő rémkép, jobban megvizsgálva, korántsem mutatkozik oly nagyon félelmesnek; azon kiskorú eszméről s vágyról, hogy a magyar nemzetiséget kényes óvatosság, vagy épen itt ott egy kis kényszerítő eszköz által is lehessen s kelljen erősíteni s terjeszteni, ugy is lemondott már hazánk jelen viszonyai közt minden okos.« »Az idegen vevők, kik a sorompók felnyitása után hihetőleg nagyobbacska számmal fognak hozzánk jönni, a régi törvények mellett is jöhettek, ha akartak, mert ezeket kijátszani igen könnyű volt. Hiddjük el, hogy az ősiség, a régi birtokviszonyainknak egész épülete, ha tett is valamicskét a családok megtartására s a birtoknak magyar kézben maradására, és igy a magyar nemzetiség javára, de korántsem tett annyit, mennyit az ősiségbe szerelmes politikusok képzelnek, mert 1 á ttuk épen a legeslegősiebb nagy nemzetségek fiait s leányait, az Árpáddal bejöttek unokáit ősi nyelvüket és szokásaikat felejteni, mig ismét az ősiség siratóinak vigasztalásául szolgálhat azon tapasztalás, hogyaz indigenák soraiból oly fényes neveket s érdemeket láthattak kikelni, melyek ellen magyar hazafisági tekintetben a legszigorúbb birónak sem lehet kifogása. A ki pedig, önművelés s lelkes munkásság helyett csak sopánkodik, csüggedten henyél s az ősi vagyont esztelen pazarlás vagy rosz gondolkodás által elsikkasztja: az ne az ősiség eltörlőit, hanem önmagát s társait vádolja, ha fajának nemzetisége s hatalma megtörik. A frankfurti tőzsér senkitől sem veszi el erővel ősi jószágát, ha az nem eladó, vagy végrehajtás alá nem jött; s e frankfurti tőzsér is örömest lesz, legalább egyik fia- s unokájában magyarrá, ha a tiszaparti magyar műveltség s jellem vonzani s varázsolni fogja.« »Az általános polgári törvénykönyvben nincs ugyan nyoma az ősiségen alapuló örökösödésnek, de teljesítve vannak az öröklési jog philosophiájának legfőbbföltételei, s egyesítve a helyes öröklési rendszer elismert lényeges alapeszméi u. m. a végrendelkezés minél nagyobb szabadsága, atermészetes családi viszonyoknak megfelelő s a meghalt tulajdonosnak vélt akaratához képest intézendő törvényes (végrendelet nélküli) öröklés, s a köteles részek (P fii clittheil) és szükséges örökösök (Notherben) rendszere.* (Az ősiségi s egyéb birtokviszonyokat rendező 1852. november 29. legfőbb nyiltparancs ismertetése s magyarázata. II. kiadás. Pest 1854. 12.1. 102. 1.) Ily csodálatos, Ovidra emlékeztető metamorphosis nevében méltán több elnézést igényelhet a fiatal nemzedék Tóth Lőrincz ur jószívűségétől, ki különben nem magyar vérű hazafiak csekélyebb érdemei méltatásában annyira ment, hogy p. o. az akadémia 1876. május 29-iki ülésén b. Sina Simon fölött tartott emlékbeszédében azt is dicsérte, hogy a boldogultnak »nem kerülte ki figyelmét — drága karpereczczel kedveskedni Patti Adelinának, hogy bűvölő művészete iránti hódolatát kifejezze; birtokain a vad madarak t áplálása czéljából eleséget hintetett — jósága még az ég madaraira is kiterjedt.« stb. Mindenki nem lehet ugyan »báró és bankár* ; belátható azonban, hogy a jelenkori ifjúságot kora mindenesetre meggátolta abban, hogy a haza körül többrendü érdemeket szerezzen az által, hogy egymást ért ellenkező rendszerek és elvek vagy jelszavak mellett egyenlőképen lelkesedjék. Dr. Dell''Adatni Rezső. >Még egy szó a váltótörvény 117. §-áról. (S. M.) Altalános jogtudományi elv a római jog, az ausztr. p. tvkönyv 1451. §-a, ugy törvé nyeink szerint, hogy az »elévülés«, mint magában elzárt egészet tekintve, a jog elenyésztének egyik módja, s igy váltóügyekben a kereseti s viszkereseti jognak elévülése nem egyéb mint ezen jog erejének s folyományainak megszüntetése, csakhogy ehhez még egy bizonyos időnek, tempus continuumnak lefolyása szükséges — a mi részint a jogi s forgalmi biztonság, valamint azon tekintet által is követeltetik, hogy az adós — a keresetre jogosított hanyagsága folytán — olyan jogigények ellen védelmeztessék, melyek talán színleg formaliter okadatolva vannak, de tettleg már nem is léteznek. Az elévülés tehát valamely jogot, illetve jogviszonyt megszüntető következménye annak, hogy a különben létező jog egy bizonyos időn belül nem érvényesíttetett. Ez ugyan D. E. törvényszéki biró ur által nem tagadtatik, de főtévedése abban pontosul össze, hogy ő az elévülés fogalmát s foganatját az elévülés kezdetével felcseréli; mert elévülés kezdetéről D. E. ur által vett értelemben nem is szólhatni azért, mivel akkor, a midőn az elévülési idő eltelt, maga az elévülés már be is állt, azaz maga a jog már elenyészett, s igy elenyészett jognál elévülés kezdetéről szó sem lehet. Továbbá azt is szemügyön kívül hagyja, hogy maga az elévülési idő helyett — épen azért, mivel végső perczeiben elévüléshez vezet — egyes stádiumaiban, azaz kezdete, további lefolyása s vége helyett ezen kifejezések használtatnak: »az elévülési idő kezdődik« helyett: az elévülés kezdődik, »az elévülési idő megszakittatik« helyett: az elévülés megszakittatik s >az elévülési idő lejárt* helyett: az elévülés beállt, Igy nem csak a váltótörvény N. B. ur által idézett 87. s 89. §-ai, hanem 84. s 85. §-ai és az 1840-iki váltótörvény 203.—206. §-aiban az elévülési időnek kezdete, megszakítása s eltelte helyett azon kifejezések is használtatnak, hogy maga az elévülés kezdődik' megszakittatik, maga az elévülés már beállt, Bennünket azonban csak az elévülés kezdetének helyes értelmezése érdekelvén, azt tüzetesebben kell szemügyre vennünk. Ha a fent idézett törvényszakaszoknak szövegét tekintjük, meggyőződhetünk arról, hogy »az elévülés kezdete összevág az elévülési idő kezdetével* s hogy értelme más nem lehet, mint az, hogy a váltó- illetőleg kereseti s viszkereseti jog már azon időhatárba lépett, a melyben ennek érvényesülése lehetővé vált, vagyis az actio nata est, azaz: a beperlésre való lehetőség adva van. Ezen *az elévülés kezdetének« nevezett stádiumban az illető jog még meg nem szűnt, még el nem évült ugyan — miután a kiszabott időn belül még mindig gyakorolható —, de megszűnése kezdődik vagy vége úgyszólván már kezdetét vette. De sehol sem használja a törvény sem, a jogirodalom sem »az elévülés kezdete« kifejezést akkor, ha kijelölni akarja, hogy a jog egy bizonyos idő lejártával megszűnt, hogy az elévülés beállt; a mi egyenlő avval, hogy: »a végének a vége kezdődött.* Az elévülési idő lefolyása után tehát már nem mondhatni: az elévülés kezdődik s nem mondja ezt sehol a törvény sem, a jogtudomány sem, mivel ez egy oxymoron volna, de igenis mondhatni s mondatik is, hogy az elévülés beállt vagy a jog már elévült s igy az illető p. o. a váltójog többé már nem gyakorolható. Mindezeknél fogva világos, hogy az -elévülés kezdete« nem egyéb, mint kezdete azon időnek, a mely lefolyásában a jog teljes megszüntetéséhez, elévüléséhez vezet, s mely idő végperczeiben — nem mint D. E. tvszéki biró ur mondja-— maga az elévülés, hanem az illető jognak nem-létezése kezdődik. Másrészt az is világos, hogy a váltótörvény vitatott 117. §-ában »melyek elévülése . . . kezdetét vette« foglalt kifejezés alatt csakis az elévülési időnek kezdete értendő, s hogy persze a törvénybe iktatott szavak helyett helyesebb lett volna: »melyekelévülési ideje . . . kezdetét vette« szavakat használni. De különben e szakasznak ratiója az itt kifejtettnél más nem is lehetne, már azért sem, mivel a törvénynek visszaható ereje nincs; a mije pedig volna, ha D. E. biró ur nézete után járnánk, mely szerint utoljára logikai következtetéssel s az elévülés kezdetéről általa adott helytelen fogalom folytán azt is mondhatni, hogy habár az elévülési idő az 1840. váltótörvény szerint p. o. 1876. évi deczember 30-án már lejárt is, daczára annak az illető váltó még egy évig 1877. decz. 30-ig váltójogi erővel még bír, s ilyen váltó alapján a sommás végzés hozandó volna, mivel véleménye szerint az elévülés csak a három év leteltével kezdődik. Hogy ez azonban ép ugy furcsa s ép ugy joganomaliát képez, mint azon nézete, hogy az 1875. évi február 15 én lejárt váltó alapján egészen 1878. február 15-ig a sommás eljárásnak helye van, azt mindenki belátja, s pedig joganomalia már azért is volna, mivel annyit jelentene, mintha a régi váltótörvény alapján kezdett jogviszony anyagilag, azaz azon kérdés eldöntése, Tájon az illető jog létezik-e még vagy nem, az uj törvény szerint biráltatnék meg. S hogy ez a jogelvekkel össze nem fér, azt senki sem vonhatja tagadásba, ugy mint az is áll, hogy a lex posterior derogat priori ugyan, de az előbbi törvény alapján keletkezett jog anyagilag, azaz következményét s fenállását tekintve, el nem törölhető, illetve egy uj törvény által át nem változtatható, s igy a régi szerint bírálandó is meg. Ezt törvényhosásunk is igen jól belátta s abban fejezte ki, hogy a 117. §. szerint a régi váltótörvény anyagi ereje — jelen esetben az elévülésre vonetkozólag — nem derogáltatik az uj váltótörvény által, mivel a régi váltótörvény alapján az elévülés kezdete folytán a váltókötelezett s jogosított közt beállott jog viszonyt a régi törvény szerint megbírálni határozza meg. Ezeknél fogva a 117. §-nak értelme csak az, lehet: hogy »elévülés kezdete« alatt az elévülési időnek kezdete értendő, s igy »azon váltók, melyeknek elévülési ideje a jelen váltótörvény életbe léptetése, azaz 1877. év január 1. előtt már kezdetét vette, a kereseti s viszkereseti jog tekintetében az eddigi törvények szerint birálandók meg, s hogy tehát egy 1875. évi február 15-én lejárt váltóból eredő jog mar ezen napon elévülési kezdetét veszi.