Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877 / 49. szám - Megtilthatja-e a kibocsátó a váltónak váltójog szerinti forgathatását? [2. r.]
— 398 — igen hiányosan van szabályozva. Nincs arról intézkedve, hol fog a községi bíróság rendesen ülésezni, a község hazában vagy másutt, ki viseli ezen bíróság irodai költségeit és egyéb ügykiadásait, hányszor kell hetenként üléseznie, milyen lesza23.§-ban megjelölt birói pecsétje, hova helyezendök el hivatalos iratai, a megkeresések póstamentesek lesznek-e, milyen órákban és milyen kihirdetési módon kell az árverést foganatosítani. Ilyen és számtalan más a gyakorlati életre és a törvény sikeres alkalmazására lényeges befolyással biró részletek iránt hiában keresünk felvilágositást a törvényben. Nincs meghatározva a tanuzási, szemle és szakértő lelet után járó dij, bizonyos fokozatban és az ügyek szerint mérsékelt arányban. Itten a falusi praetor önkényének a legtágabb tér nyilik és legelőször azok fognak keserűen csalatkozni, a kik a községi és bagatell-eljárás főkellékéül az olcsóságot tűzik ki. Nagy fontossággal bír a községi bíróságnál a használandó nyomtatványok egyöntetűsége. Nálunk különösen még nemzeti szempontból is szükséges őrködni, hogy oly minták ne használtassanak, a melyek nemzetiségi velleitások színével bírnak. Azért szükségkép elő kell írni minden mintát az idéző jegy, a tárgyalási jegyzőkönyv, az ítélet stb. külalakját és szövegének alkatelemeit. Mindenesetre pedig azt kívánjuk, hogy az állam nyelve a vidéki nyelvek mellett ezen bírósági iratokon olvasható legyen. A sok irka-firka elhárítására szintén az ügyrendtartásban nagy gond fordítandó, mert oly bírósági közegek lesznek ezek, a melyeknek a hosszabb fogalmazás nem könnyű feladat. Letéti rendelet szintén elkerülhetetlen. A törvény ugy látszik szándékosan elkerüli minden határidő megállapítását. Nehogy itten az önkény vagy a hanyagság nagyon elharapódzók, múlhatatlanul kell ez iránt az ügyrendben intézkedni. Sürgős esetek is lesznek ezen bíráskodásban, azért kötelességévé kell az illető közegeknek tenni, hogy a panaszok kihallgatására megállapított rendes órákon kívül is tartoznak eljárni. Kíváncsiak vagyunk, vajon a községi bíróságok feletti felügyelet egészen kivétetik-e az igazságügyminiszteri hatáskörből és olyannak fog-e tekintetni, melyet csak a közigazgatás ellenőrizhet, ha épen akarja. Ha ez csakugyan ugy lenne, akkor ezen törvényt igen sajnálandó visszalépésnek kellene tartanunk. Mi legalább azt óhajtanók, hogy a járásbiró, a midőn valamely községbe már hivatalos teendők végett kiment, egyúttal betekintse a községi bíráskodás iratait és ügykezelését és a netaláni hiányok orvoslása iránt intézkedjék. Ennyi ellenőrzési jogot talán még is csak igénybe vehet az igazságügyi központi kormányzat. Ép olyan, ha még nem nagyobb arányban kell az ügyrendtartást a városi és a járásbirák eljárására szabályozni. Még pedig mindkettőt külön, mert a rendezett tanácsú és szabad királyi városok békebirái egyöntetű hatáskörrel fognak bírni, mig a járásbirónál ezen ügyek első folyamodásuakra és felebbviteliekre fognak szétágazni, a mi ha nem is sok, de bizonyára némi tekintetben eltérő kezelést tesz szükségessé. Az egyes részletek elősorolása egy czikk keretén tulmenne és azért csak óvatosságra inthetünk és kellő megfontolást ajánlhatunk. Tekintetbe véve a feuálló és megalakítandó viszonyokat, bízvást azt mondhatjuk, hogy alig létesült az ujabb alkotmányos aera alatt nálunk törvény, melynek végrehajtásánál annyi nehézség volt és annál fogva annyi behatóán megfontolandó nagy horderejű bár csekélyeknek látszó intézkedések szükségesek mint ezen törvény végrehajtásánál, ha egyáltalában végrehajtható. Ha a várva várt eredmény elmarad, a közvélemény nem azokat fogja okozni, a kik a törvényt meghozták, hanem azokat, a kik végrehajtották. Nagy igazságügyi érdekek állanak ezen törvénynyel kapcsolatban. Ha talán a gondviselés meg is menta szolgalbiróiigazságszolgáltatás feltámadásától, és ha talán csak holt betű marad a törvény erre vonatkozó intézkedése, nem köthetjük eléggé szivükre a döntő köröknek, ismerjék kötelességüknek mindent megtenni, a mi által igazságszolgáltatásunk szinvonalának sülyedése ezen törvény életbeléptetése folytán megakadályoztassék. Egy biró. Megtilthatja-e a kibocsátó a váltónak váltójog szerinti forgathatását ? (Befejező czikk.) Elismerem Bánffay ur irányában azt, a mire >H azai Váltójog* czimü munkám 66. lapján e szavakkal czélozok: >még világosabban van e figyelmeztetés jogi foganatja a törvény 13. §-ának e szavaiban kifejezve, stb.*, azt t. i. hogy a törvény 8. §-ának szövege világosabb volna, ha igy szerkesztetik vala: > .... a forgatmánynak a kibocsátó irányában váltójogi hatálya nincsen« ; de újra is azt mondom, hogy annak jelen szerkezetében is, az a ki a váltóintézmény természetét figyelembe veszi, mely szerint a váltó kiváltságos (váltójog szerinti) forgalomra szánt értékpapír, s a ki a 8. §-t a többi illető §-okkal egybeveti, más értelmet nem tulaj donithat mint azt, hogy a »nem rendeletre* szavakat használó kibocsátó ellen csak a rendelvényes indíthat viszkeresetet, az ezt követők pedig nem, a nélkül hogy ez utóbbiaknak az elfogadó ellen és megelőzőik ellen őket megillető teljes váltói jog legkisebb csorbulást szenvedne. A mi pedig Apáthy ur nyilatkozatát illeti, megbocsát nekem a nagyrabecsültöm tanár ur (mert hiszen most is az ő czikke indita a nyilvános föllépésre), ha én azon indokot, melyből ő a törvény állítólagos intézkedését magyarázza, kielégítőnek nem tartom. Azt mondja ugyanis a mindjárt következő sorokban, hogy »az intézvényezőnek érdekében állhat meggátolni azt, hogy váltója a rendes joghatálylyal forgalomba helyeztessék*. Azt kérdhetni ugyanis, hogy mi lehetne ily érdek? Mert ha talán az volna czélja az intézvényezőnek, hogy üzleti összeköttetését titokban tartsa, e czélját a »nem rendeletre« szavak használata által el nem éri, mert mint alább még világosabban mondja maga Apáthy ur: »az érintett tilalomnak czélja nem az, hogy a váltóból eredő jogok átruházása absolute kizárássá k, hanem az, hogy az átruházás váltójogi hatálylyal ne történhessék* ; ha pedig talán az volna a czélja, hogy a rendelvényes (intézvényes) forgatmányosa az elfogadót csak köztörvényi uton perelhesse be, nem láthatom át, hogy ez miért volna neki érdekében, sőt ugy vagyok meggyőződve, hogy az intézvényezőnek ily intentiója a malitiával volna határos. De ha nem lehet érdekében a kibocsátónak a váltónak váltójogi foganattal való átruházását gátolni, viszont a rendelvényesnek nagyonis érdekében fekszik, hogy a váltót teljes joghatálylyal ruházhassa át, mert kétségkivül áll, hogy igy sokkal könnyebben és sokkal előnyösebben tehet szert hitelre, akár áruért adja azt, akár leszámitoltassa, stb. A mi továbbá ugyancsak Apáthy urnák a német bir. keresk. főtörvényszék tekintélyére való hivatkozását illeti, kénytelen vagyok, minden tiszteletem mellett ama magas testület iránt, azt mondani, hogy az a kérdés alatti § t nem helyesen magyarázza. Nézzük csak, hogyan áll a dolog a gyakorlati életben. Auer érdekében állónak tartja (hogy miért, azt, mint már fentebb is mondám, én el nem képzelhetem) minden, általa kibocsátandó teljes váltóba a >nem rendeletre« szavakat — természetesen az előlapon — beiktatni. Most azonban 100 mázsa lisztet akarván hitelbe venni B e r g gőzmalom-tulajdonostól, ez azt mondja neki: >a saját rendeletemre szóló s ön által elfogadandó váltó helyett szeretnék oly váltót kapni, melyen önön kivül még egy váltókötelezett volna (Berg t. i. nem bizik az Auer hitelképességébe), különben pedig tudom is, hogy Kohn tegnap az ön részére egy 1500 forintról szóló, saját rendeletre kiállított váltót fogadott el, s igy ezt kérem*. Ekkor együtt elmennek Kohnhoz, kiről tudva van, hogy Auer szokását ismervén, régibb elfogadványa megsemmisítése mellett, minden nehézség nélkül el szokta fogadni az uj teljes váltót. Kohn családjától azonban arról értesülnek, hogy Kohn elutazott s csak hónapok múlva tér vissza. Auer ekkor, mert a lisztvétel rá nézve sürgős s vele különben is szép nyereségre van kilátása, a váltót kénytelen hátiratilag, de beiktatván egyúttal forgatmányába a >nem rendeletre* szavakat, ruházni át Bergre. Berg azután e váltót forgatja Feketére, Fekete Sósra, és ez végül Schwarzra. Tegyük fel most, hogy Kohn elfogadó a lejárat előtt megbukván, Schwarz, a kivett óvás alapján, Fekete ellen indít viszkeresetet, s ez azt a kifogást teszi, hogy Auer a váltó forgathatását megtiltván, ő ellene Schwarz váltói viszkeresettel föl nem léphet. Mit gondol t. olvasóm, hogyan fog ítélni ez ügyben a bir. főtörvényszék? A főtörvényszék Fekete kifogását elveti, és őt váltói uton elmarasztalja, mert igy hangzik egy Apáthy ur idézte döntvénye (Entscheidungen, II. köt. 409. 1.): »a forgathatás kizárásának nem tekinthető az, ha a tilalom a váltó h á tlapjára vezettetik*, a miből következik, hogy az esetben, ha Auer a tilalmat a váltó előlapjára vezethette volna, a főtörvényszék Schwarzot el-, illetőleg a köztör-