Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 49. szám - A jövedéki áthágások

— 399 — vény útjára utasítja (a hol aztán regressus per saltum nem lévén, ő csak Sós ellen fog perelhetni), azaz a nyilatkozat váltójogi ereje nem az illető személy akaratától, hanem egy vagy más körülménytől függ!? Szeretném tudni, hogyan itélt volna a bir. fótörvényszék akkor, ha az által, hogy Feketének Auer és Berg tanukul ajánlkoznak arra nézve, hogy a tilalmat lehetetlen volt a váltó elő'lapjára irni, s egyúttal a már visszatért Kohn is elismeri, hogy ő készséggel állitott volna ki teljes váltót. Vajon a fótörvényszék ily bizonyitás esetében is azt mondaná-e: hja, a váltószer ződés formális jogügylet, miért nem irta Auer a tilalmat az előlapra!!?? Szegény forgatók, kik ily váltó birtokába juttok, ti forgatmányotokkal váltóilag akarnátok magatokat kötelezni, de bármennyire akarjátok is, ti, a fótörvényszék magyarázata szerint, csak köztörvényi kötelezettséget vállalhattok! Hunfalvy Pál azt mondja egyik akadémiai jelentésében (A M. T. Akadémia Értesítője 1877. [XI.] évfolyam 164. L): »Szerencse, hogy a nyelvek okosabbak, mint a rajtok iró és beszélő emberek« ; én is mondhatnám a fenforgó kérdésre nézve: szerencse, hogy a váltótörvény okosabb, sat. — de nem lehetvén szándékomban sértést követni el a bir. fótörvényszék irányában, csak annyit mondok, hogy ily magyarázat megjárja egy alsó (elsőfolyamodásu) biróságnál, mely inkább van a törvény betűjéhez kötve, de nem járja egy legfőbb törvényszéknél, melynek teljes szabadságában áll a törvény betűje helyett annak józan értelmét tartani szem előtt. Hogyan óvják meg az ily váltó későbbi birtokosai a német birodalomban érdeküket a fótörvényszék e magyarázatával szemben, annak vizsgálása ránk nem tartozik. Vagy talán létezik már oly birodalmi törvény, mely az óvás kivételét, ha az eredeti adós nem fizet, az engedményezett közönséges kötelezvénynél is, a követelés különbeni elvesztése mellett, megkivánja az engedményestől; vagy ha ily törvény nem létezik, s igy az ily váltót annak birtokosa azon hiszemben, hogy a forgatmány, melylyel ő az ily váltó birtokába jutott, csak köztörvényi engedmény, meg nem óvatoltatja; talán oly gyors a német birodalomban a jogszolgáltatás, hogy a 3 évi elévülési időn belől, 5—6 egymásból folyó per végérvényes ítélettel, illetőleg végrehajtással, minden előforduló esetben okvetetlenül elintéztetik, s hogy e szerint a rendelvényesnek (Remittent) marad mindenkor ideje jogát az elfogadó ellen (s az esetben, ha netalán óvás vétetett ki, a tilalmat használó kibocsátó ellen is) váltói uton érvényesíteni? Nálunk azonban nemcsak törvény, de, tudtommal, még csak igazságügyminiszteri rendelet sem létezik, mely a köztörvényi engedményesnek az óvás kivételét kötelességévé tenné; 'valamint jogszolgáltatásunk is, habár azt, kivált felső bíróságainknál lassúnak épen nem mondhatni, nem oly gyors, hogy 5—6 egymásból folyó köztörvényi pert végérvényes Ítélettel esetről-esetre el lehetne látni, nem is tekintve azt, hogy sokszor még végrehajtást is kell kérni, valamint azt sem, hogy sokszor a végrehajtást csak ingatlanra lehet intézni. Különben pedig nem is tehetem föl, hogy a mi legfőbb törvényszékünk, ha ily váltóügy előtte ma-holnap megfordul, a váltótörvény 8. §-ának a betűjét, nem pedig a váltó természetén alapuló értelmét fogja szem előtt tartani, vagyis hogy a bir. fótörvényszék adta magyarázatot követhetné. És most átengedem a szót azon német és magyar váltójogi irótársaimnak, kik a váltótörvény 8. §-ának (illetve: általános német váltórendszabály 9. §.) a bir. keresk. fótörvényszék adta magyarázatát oly minden kétségen felül állónak hiszik, hogy az ily váltónak, r e c t a-v á 11 ó névvel, már külön nevet is adtak; kijelentvén már ez alkalommal, hogy én azon értelmezéstől, melyet »Hazai váltójog<-om 66.lapján a törvény 8. §-a második alineájának adtam, készséggel eltérek az esetben, s i q u i s me meliora docuerit.*) Takáts István, volt jogtanár. A jövedéki áthágások.**) Hogy a jövedéki áthágások az illetékes körök által nagyon elhanyagoltainak; de nemcsak nálunk, hanem Európának más jogi államaiban is, köztudomású dolog. A fenálló jövedéki törvényeket és szabályrendeleteket nemcsak mint elavultakat és a korigényeknek meg nem felelőket kell jeleznünk, hanem inhumanusaknak és a büntető igazságszolgáltatás főelveivel merev ellentétben állóknak is nyilvánítanunk, s hogy már itt is illustráljuk merésznek látszható állításunkat, kiemeljük, hogy a jövedéki áthágásoknál végtelen összegig büntethetnek; hogy a kegyelmi jogot gyakorolják ; a szándék nélkül elkövetett áthágásokat ép ugy büntetik, mintha azok szándékosan követtettek volna el; s hogy a büntető-jogban a lehetőség consequentiáival elfogadott vádrendszer mellett a jövedéki kihágásokban az inquisitorius eljárás minden szörnyűségeivel divik. A jövedéki áthágás, mint minden más bűntett, az állam jogrendé ellen irányzott cselekmény, s mint ilyen büntetendő; ha pedig a büntetendő cselekmények közé tartozik, ugy a jövedéki áthágásokról szóló törvények elveit az általános büntető-törvény elveivel összhangzásba kell hozni. Vannak, kik azt állítják, hogy a jövedéki áthágások sajátszerűségeiknél fogva, az általános büntető-jogi elvekre nem fektethetők, de ezen leginkább a pénzügyi szakmához tartozó közegek által felhozott állitások egyéb itt fel nem hozandó okokon felül megczáfoltatnak a németországi, a francziaországi Code de douanes és az angol customslaws mind jövedéki áthágásokról szóló törvények által, melyeknek mind anyagi, mind alaki intézkedései a büntető-jogi elvekkel összhangzásban vannak. *) Ez alkalommal, idézett munkámban, egy sajnos nyomdahibát kötelességemnek tartok helyreigazítani. Helyreigazítás. Azon körülmény következtében, hogy >Hazai Váltójog« czimü munkám oly kelendőségnek örvend, hogy ma-holnap második kiadásáról kell gondoskodnom, kötelességemnek tartom, hogy munkám olvasóit egy sajnos nyomdahibára figyelmeztessem. E hiba abból áll, hogy noha én, a nyomda-ivek revisiója alkalmávul, a 133. lapon álló XIV. a) mintából e szókat : Fizetendő Budapesten, kitöröltem, azok mégis, egészen helytelenül, benmaradtak. Hetytelenül, süt értelemzavarólag, mert már mindjárt a 136. lap legelső sorában azt mondom, hogy • Győrből pedig Londonra t. i. a fizetés helyére, árfolyam nem jegyeztetik«c. E váltó e szerint nem Budapesten, hanem Londonban fizetendő. T. I. **) A jogászkörben tartott előadás. Szerk. Nálunk a számtalan törvényekben és még több rendeletben lefektetett jövedéki kihágási anyagi és alaki intézkedések annyira elütnek az általános büntetőjogi elvektől, hogy valódi szatyrának mutatkozik az, midőn az 1876. évi 15. t.-cz. 76. §-ának utolsó kikezdése azt rendeli, hogy: a kincstár megkárosítására irányzott büncselekvények bűnvádi eljárás utján fenyitendők meg. A jövedéki kihágásoknak az általános büntető-jogi elvek szerint történendő codificatiója oly égető szükség, melynek hiányát nemcsak a jogászközönség, hanem és kivált a kereskedői osztály is érzi. Az 1788. évi hamincradi rendszabályok és az ezek alapján 1842. évben megjelent »Amtsunterricht für die Dreissigstámter« czimü rendelet (tárgyilag véve kitűnő munkák), melyek az akkori törvényhozás szellemét legalábbis egy decenniummal meghaladták, még jelenleg is érvényben fenállanak ; ámde azóta 89 és illetőleg 35 év mult el, és ezen idő alatt az állami bel- és külviszonyok lényegesen változtak; a harminczadi rendszabályok leginkább a határvidéki csempészetre vonatkoznak, tárgyuk nagyon szükkörü volt; igy csak a só, lőpor, salétrom, és egyéb robbanó tárgyak, mint be- vagy kiviteli czikkek megvámozását ismerik ; a belföldi kereskedésben tárgyukat a házalás és kiskereskedés képezte. Azóta a vám, alá eső tárgyak felette szaporodtak. Ez azonban még nem tüntetné fel annyira az akkori és a mostani viszonyok közti különbséget, hanem a kereskedésnek roppant emelése és a közlekedési eszközök nagy mennyisége. A harminczadi rendszabályoknak fentartását már azért sem lehetne helyeselni, minthogy azok oly definitiókat tartalmaznak, a melyek az eljáró pénzügyi közegeket is zavarba hozni alkalmasak, igy p. o. a tettest ugy definiálja: »hogy tettes az, a ki a tetten kapatik«, stb. A harminczadi rendszabályok, elavultságuk daczára, — ugy látszik — a mi jövedéki törvényeink és rendszabályainknak alapjául vétettek, és innét jöhetett az, hogy a jövedéki áthágásokról szóló törvényes szabályoknak anyagi és alaki intézkedéseiben sem elv, sem rendszer nem található, rendszerük — ha azt ugy lehet nevezni — abban áll, hogy az áthágó minden körülmények közt a legdrakonikusabban büntettessék; azon tényezők, amelyek szükségesek arra, hogy egy cselekmény büntetendő cselekménynek minősíthető legyen, a mi jövedéki áthágásainkról szóló törvé> nyeinkben nemcsak hogy [nem kívántatnak, hanem egyenesen feleslegeseknek nyilváníttatnak, — igy büntetnek akkor is, ha szándék fen nem forog, sőt büntetik azokat is, kik egyátalán büntetendő cselekményt nem követtek el. De mutassunk be egyes anyagi intézkedéseket, a melyek állításaink valódiságát igazolni fogják; az 1876. évi 15. t.-cz. 81. §-a által featartott 1867. évi martius hó 26-án 200. sz. a. jövedéki bírósági eljárási szabályoknak 6. pontja azt rendeli, hogy az elsőfolyamodásu törvényszék minden egyes esetben először is a felett határoz : van-e a fenforgó kihágási ügyben az államkincstár megrövidítését czélzó szándék. Ha ilyen nem vélelmezhető, a felet a büntetés alól felmenti«, — eddig az intézkedés nagyon helyes, de mintha megbánták volna azt, hogy a tudomány színvonalán állanak, tovább igy intézkednek : »határozatát azonban oly hozzátétellel adja ki, hogy azon esetre, ha az illető fél az egyszeres illetéket a kézbesítéstől számítandó 8 nap alatt az államkincstár számára le nem fizetné, röviditési száadok fogván vélelmeztetni, a kiszabott büntetés is