Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 48. szám - Örökösödési jogunk reformjához. 7. [r.] - A kelet büntető-joga. [4. r.]

— 390 — zal, s én Kurzot aztán, mint a kinek már váltóilag vagyok kötelezve, minden nehézség nélkül kifizetem«. íme a nevetséges eredmény. Tegyük fel most, hogy Berg intézvényezett fizetni nem tud, vagy fizetni nem akar. Weiss akkor azonnal óvást készül kivétetni, azonban valaki felvilágosítja öt, hogy az óvási költséget hiába fizetné, mivel azt neki Balog, mint a ki ellen egyedül fordulhat, meg nem téríti, mert Balog azoD alapos kifogást fogja tenni, hogy köztörvényi engedményező irányában óvási oklevélre szükség nincs, Weiss tehát az óvás kivételét abban hagyván, a fizetni nem akaró Balog ellen a köztörvény útjára lép s fél év múlva pénzéhez jut. Ekkor Balog fogja perbe Tóthot s 8 hónap múlva végérvényes Ítéletet s kielégítést kap. Ez uton végre a perinditás Kurzra kerül, mint a ki Binget kielégítvén, a váltó birtokába jutott. Ő Berg ellen a váltóbiróság előtt léphetne azonban a váltó kibocsátásától fogva a 3 év már eltelvén, váltói joga még Berg elfogadó ellen is elévült. Ily állásában a dolognak czélszerübbnek tartja tehát Klein mint különben is vagyonosabb ember ellen lépni fel, természetesen — sem óvás, sem ennek hiányában perbejelentés nem történvén — köztörvényi uton. Klein a köztörvényi biróság előtt beigazolván, hogy ő Kurztól a 600 forint helyett csak 400 frtot kapott (teszem, Kurz a váltót ennyiért escomptirozta), a biróság Kleint csak 400 forintban (s járulékaiban) marasztalja el, holott ha Kurz Berget a váltóbiróság előtt perelhette volna meg, a 600 frt részére még az esetben is megítéltetett volna, ha Berg Kleintól csak 400 frtnyi fedezetet kapott volna is, miután a váltóbiróság az alperesek egy harmadik személylyel való viszonyából merített kifogást el nem fogadhatja. — íme a váltó közhitelét veszélyeztető eredmény. 4. Noha a fentebbi 3 pont alatt előadtak után egészen közönyösnek tekinthetném, hogy a német váltójogi írók miképen magyarázzák az általános német váltórendszabály 9. §-át, melylyel mint tudjuk, ami TÁRCZA. A kelet büntető-joga.1) Dr. Schick Sándortól. (Folytatás és vége). A bűntett közjogi természete már a legrégibb ind jogforrásokban teljesen el van ismerve. A büntető batalom kizárólag a királyt illeti, ki azt törvény s szokás alapján sz emélyesen köteles gyakorolni. Még a tettenkapott házasságtörőknél is, kik ellen a régi törvények majdnem kivétel nélkül mindenütt megengedték a magánboszut2) s kiknek a sértett fél által in facie loci való megölését még a legújabb fenyítő gyakorlat is szerfelett enyhe beszámítás alá veszi: — az ind jog még ezen esetben is a közhatalomnak, a »head of the family«-nak3) engedi csak a megfenyitést; e ') Sajtóhibaigazitás: Az első közlemény elején •Hissisippi* helyett olvasandó »Indus«. 2) O 11 o : De Athén, act. for. 60. lap. Petit: Leg. Athén. 559. lap. Quinctitian: VII: 1. 16. S e n e c a : De clement. I : 15. 18. Gellius: X: 23. Lex Wisig o t h : III. 4. §. 5; LexEymar: 72: 79. Carolina: 142. s 150. stb. stb. 3) W i 11 i a m Dwight Whitney: Orientál and Linquistic Studies. New-York, 1874 ; I. köt. 25. lap. váltótörvényünk 8. §-a szórul-szóra megegyez, megemlítem mégis, hogy azon német munkában, mely jelenleg rendelkezésem alatt van (Blaschke: Das Oesterreichische Wechselrecht. Hatodik kiadás. Bécs, 1872) a 124. lapon a következő jegyzésre akadtam: >Das Verbot des Ausstellers, den "Wechsel zu indossiren, hat vernünftiger Weise keinen andern Sínn, als den, dass er aus dem Rechtsverhaltnisse zum Remittenten nicht heraustreten, somit allé Nachmanner desselben als blosse Reprasentanten betrachten wolle. Ein solches Verbot des Ausstellers wird somit der Natúr der Sache nach die Wirkung habén, dass der Aussteller zu den Nachmannern in kein directes Rechtsverhaltniss tritt, es werden somit diese Indossamente nur dem Aussteller gegenüber keine wechselrechtlíche Wirkung habén, daraus folgt aber noch keineswegs, dass sie auch in anderer Beziehung ihre wechselrechtliche Wirkung verlieren*. Blaschke e szer rint, e jegyzésben, az én adtom magyarázat mellett van. Hasonlóan, ugyancsak Blaschke szerint (125. lap) Einert is. Mint curiosumot megemlítem, hogy Blaschke ugyanazon 124. lapon, a szövegben az ellenkező — talán hivatalos — nézetnek ad kifejezést. (Befejezés köv.) Takáts István, volt jogtanár. Örökösödési jogunk reformjához. VII. (Folytatás.) Ha az előre bocsátottak után — a mit legelfogadhatóbbnak tartok — a törvényi öröklés jogosultságának a végrendeleti öröklésével közös azon alapjából indulunk ki, hogy a törvény, midőn szerepét a végrendelet el nem végezte, az örökhagyó vagyonát azon szükségek fedezésére tartozik fordítani, melyeknek kielégítése a hagyatéknak más czélra fordítása által az örökhagyó halála következtében fedezet nélkül maradna s melyeknek betöltése az örökhagyónak életében is jogi vagy legalább ertekintetben a kánonjog szigorú felfogásával megegyezvén. A női nem természetének s hivatásának megítélésére vonatkozólag Indiában már a legrégibb időkben tisztult, bölcs felfogással találkozunk. Holott a keresztény egyház a nőt mindig mint valami tisztátlant igen kevésre becsülte; holott p. o. Chr. u. 585. évben Mac ónban tartott egyházgyütekezeten egy püspök azt állíthatta: »Mulierem hominem non posse vocitari«, s a felett, vajon a nők embereknek tekinthetők-e, vagy sem, még heves vita támadhatott ; sőt a gyülekezet a nőnem javára csak azon egy érvet találta, hogy hiszen Jesus anyja is nő vala s Jesus azért mégis isteni e m b e r f i nak hivatik : — addig minden iad törvényben, mely a nőkre vonatkozik, a nők iránti mély erkölcsi tisztelet tükröződik le. Az ind költészet a női erény apotheosisa; annak dicsőítésétől visszhangzik minden ind törvénykönyv. Azon ihletteljes tisztelet, melyben a női erény s női szemérem részesült, lotos illatként lengedez épugy a Vedákban, Mrichchakati s Qakuntala tündérregéiben, mint M a n u institutióiban. A hol a nők tiszteletben tartatnak, ott örömet találnak az Istenek; a hol nem becsültetnek, ott hasztalan minden valkölcsi kötelessége volt'), olyan alanyokul, kik szükségleteinek kielégítése többé vagy kevésbbé az örökhagyó életéhez volt kötve, az örökhagyóhoz természet szerint legközelebb viszonyban álló családtagokat, gyermekeket és szüléket vagy ilyenek nem létében a rokonokat találjuk. Ámde e családtagok s rokonok közt az öröklés sorrendét helyesen és alapelvünk szerint következezetesen ismét csak azon szükség foka, nagyobb vagy csekélyebb volta határozhatja egyedül meg, a mely szükséget egyik vagy másik család- vagy rokonsági tagnál az örökhagyó élete betölteni hivatva volt. — E szerint pedig, ha ma már egészen természetes az, hogy a legkétségtelenebb joggal biró örökösök, a gyermekek — míg egyrészről a többi családtagokat és rokonokat kizárják — egymás közt csak azért, mert az örökhagyóhoz mind egyenlő közelségben levő gyermekek, mind egyenlő jogon és arányban örökösödnek, ugy gyermekek helyesebben leszármazók hiányában a közelebbi családtagok s rokonoknak, mig a távolabbiakat meg kell előzniök, ugyanegy fokon állva egymás közt, nevezetesen a szülőknek maguk között s ezek nem létében a következő egy fokon álló rokonoknak szintén egymás közt az örökhagyóhoz való egyenlő joggal és arányban kell örökösödniök, mert megbízhatóbb delejtü hiányában a törvény csak abból indulhat ki, hogy az örökhagyó közelebb fokú rokonai iránt többel tartozott, mint a távolabbiak iránt s a hozzá egyenlő közelségben levők iránt egyenlő tartozással bírt. Ebben talán az ági öröklés pártolói is megegyeznek. Legalább erre mutat Zlinszky Imre azon engedékenysége, hogy a szüle részére kivételkép akkor is örökrészt kíván, midőn a vagyon nem a szüle ágától eredt.2) Hanem a kő, melyen megbotolnak, ugy látszik, a család fogalma s e fogalom alapján a családtagok s rokonok örökhagyójukhoz való közelségének felfogása. Okoskodásukból azt kell kivennem, hogy ők a rokonsággal egyértelműnek vett >) L. Eöder i. m. Ahrens i. m. -) Zlinszky i. m. 353. 1. lásosság, mondja Manu1), s Yaynavalkya szerint: a mely családban összhang uralg féri snő között, ott a szerencse áldásai, ott erény, gazdagság, szeretet s boldogság maradandók ;2) egy ind monda szerint azon ház, melyet a férj által nem kellően tisztelt nő elátkoz, tönkre megy mindavval, mi hozzá tartozik.3) De a nők jellemgyengeségét tekintetbe véve, enyhébb büntetéct szab az ind törvény minden egyes esetben a női, mint a férfi büntevő ellen, mire például szolgálhat Kátyájana elve; »Hol halálbüntetés van szabva férfi ellen, ott testcsonkitást szenvedjen a nő«. A büntetés szokásos nemei következők: 1. pénzbüntetés. Ez leggyakoriabb s erre változtatta az enyhítő gyakorlat a testcsonkitó büntetést legtöbb esetben. Kétféle a) vagyonkobzás, melynél azonban az elitéltnél mindaz meghagyandó, mi életfentartására feltétlenül szükséges.4)b) >< *) Manu: 55 : s 56 : 162. lap. !) Yaynavalkya: I. k. 74 . 10. lap. 3) Lásd erre nézve J. M u i r : Originál Sanskrit Teots on the Origin and History of the People of India, their Beligion and Institutions. London, 1872. V. köt. 439. lap s 457 — 461. lap. 4) Yaynavalkya: j>Even, when confiscation of all a criminal possesses is enyoined, it is not fit, that the Eing shalltake away his weapon, if a soldier, his . . . eto.