Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 48. szám - Örökösödési jogunk reformjához. 7. [r.] - A kelet büntető-joga. [4. r.]

391 ­család alatt sohasem az örökhagyó vérsze­rinti rokonainak egész csoportját, hanem a rokonoknak mindig csak egyik ágát és pedig az ági vagyonban való öröklés minden egyes esetére az öröklött vagyon egyik vagy másik ágról származása szerint azon ágat értik, melyről a vagyon az örökha­gyóra szállott. Ugy hogy — szerintök azt lehet mondani — minden örökhagyónak két családja van, s e felfogástól uralva csak az egymás iránt teljesen idegennek tekin­tett két család (ág) egyikének kebelbéli tagjai között kivánják a közelebbi rokonok elsőbbségét és az egyenlően közel állók egyenlő jogosultságát alkalmazni. De a csa­lád és rokonság két ága közti ezen megkü­lönböztetés semmi alappal sem bir, s ese­tenként az egyik ág ellen felette igaztalan. Az, a ki a család, illetőleg rokonság helyes fogalmát nem az osztálylevelekből, hanem az ember igaz természetéből igyekszik ki­olvasni, az az egyes ember létrehozására egyesült két nemet és azoknak ágát közös nemzedékök iránti vérségi viszonyaiban minden körülmény közt egyenjogunak, olyanoknak fogja ismerni, a melyeken az egyes rokonoknak az örökhagyóhoz való közelségét águknak minden megkülönböz­tetése nélkül egyedül az egyes tagok és az örökhagyó közti vérségi kapocs szorossága és sohasem a hagyatéki egyik vagy másik ágról lett eredetének esetlegessége fogja el­határozni. És csakugyan abban találom én a va­gyon egyenlőségére fektetett öröklési rend helyességének legbiztosabb alapját, hogy az az örökhagyónak az őt életében kör­nyező személyekhezi kapcsolatát halála esetén is uralomra juttatja a közte és va­gyona közt létező viszony felett, hogy a puszta véletlen játékán alapuló vagyonere­det esetről esetre változó eredménye helyett azon egyetemes és állandó igazságot emeli érvényre, miszerint az örökhagyó végren­delet nélkül hátrahagyott vagyonát azon személyek nyerjék, kik águkra való különb­ség nélkül az örökhagyóval legszorosabb vérségi kapcsolatban állottak, azért hozzá­való közelségüknél fogva legtöbbet tettek, pénzbírságok.II. szabadságbüntetés. Erről említés tettetik már a legrégibb ind drámában,1) bol Aryaka forradalmár, egy pásztor fia s jóslat szerinti trónutód, czinkostársai segitségével a bör­tönből menekül s még bilincsekkel lábain tartja magánbeszédét. A szabadságbüntetés ere­detéről szól egy ind mese, mely szerint A§oka ki­rály (ki állítólag a halálbüntetést eltörölte volna) utazása közben 2 magas hegy között észrevevén a poklot, bol Jamlo, a damonok királya a gonosz­tevőket büntette, azt határozta, hogy saját biro­dalmában is a büntevők megfenyitésére hasonló büntető intézetet felállitand. Hogy Manu a bör­tönöket látogatott országutakon rendeli telepí­tendőknek, fenébb említtetett. Bilincsek alkal­mazásáról intézkedik a Gentai compilatio.2) Kü­lönben a szabadságbüntetés mint az ó s közép­korban általában, ugy itt is csak ritkán szerepel a törvényekben mint büntetés, főleg az adulterium egyes eseteiben s brabmanusi tolvaj megfenyi­tésénél. III. Száműzés. Ez majd önálló bün­tetés, majd csak sulyosbitAsi nem s vagy csak köz­in shurt a n y t li i n g, by wbicb any person gains liis Jivelihood*. ') M r i c h c h a k a t i : (a cserópbintó) VI. felvonás. !)Code d. h. cl. G e n t o u x : XVII. fej. III. sz. 255. 1. tartoztak tenni, vagy legalább tehettek, és igy attól legtöbbet is érdemelnek. Azért ugy vagyok meggyőződve, a törvényi öröklés most jelzett alapelve sem fenyegeti társadalmunkat a communismus veszélyé­vel, mint e tárgyban nyilatkozó egyik szakírónk hiszi1) — mert hogy miért lenne kevésbbé tulajdona magának s jogos örök­sége övéinek azon vagyon, mit valaki saját iparkodásával szerzett, mint az, a melyet minden hozzájárulása nélkül örökölt, s miért ne bírnának családtagjai, rokonai a szerzett vagyonra ép oly öröklési joggal, mint az öröklöttre, azt felfogni valóban nagyon nehéz. Ha a »vérkötelék és szerzeményes­ség« alatt értett ágiságot azért kellene he­lyeselnünk, mert az öröklés minden más alapja inkább hasonlít a communismushoz, akkor méltán kérdhetni, hogy ha az örök­lött vagyonban való öröklés alapja egyedül abban van, hogy szerző ág a vagyonban már előbb osztozott, miben rejlik tehát a családtagok s rokonok öröklésének alapja a szerzett vagyonra nézve6? Ily sajátságos felfogás mellett az öröklött és szerzett va­gyonban való öröklést két teljesen külön­böző jogalapra kellene alapitani, mi a tu­lajdonról s öröklésről biztos jogfogalom al­kotását teljesen lehetetlenné tenné. Hanem az ági öröklés pártolói még a család és rokonság helyes fogalmának kény­szerű elfogadása esetén is menekvést ke­resnek azon tétel felállitásában, hogy a ro­konsági fokok közelségi sora egyáltalában nem oly határozott valami, hogy az egy népnél egy, más népnél más rend szerint ne lenne szabályozható, s hogy a legművel­tebb nemzetek törvényeinek e pontban lát­ható sokszerü eltérése egy egyetemes ész­szerű elv felállithatásának határozottan ellene szól.2) Ez ellenvetésre azonban a fe­lelet igeu egyszerű. Az ágiság fentartásának ellenzői e tárgyban vallott felfogásukat sohasem hivánták arra alapitani, hogy a rokonsági fok közelségi sorában fokról­fokra bizonyos állandó és egyetemes rend ') L. Dr. Vida Lajosnak a »H. Th.« f. é. 40. számá­ban fejtegetéseimre tett ellenészrevételeit. 2) L. Zlinszky i. m. 306. 1. ségbőli (kiutasítás vagy az országbóli) szoros ér­telemben vett száműzés; mint első igen gyakori súlyosbításként; mint utóbbi különösen brahmanus által elkövetett oly súlyosabb bűntetteknél véte­tett alkalmazásba, melyeknél más várnabeliek ha­lálbüntetéssel fenyíttettek. E száműzést nem lehet összehasonlítani a görögöknél dívott áttípvyLa­val, melylyel teljes vagyonkobzás is járt s a m o r t e c i v i 1 e-v a 1 egyértelmű volt, sem a római a q u a e et ignis interdictióval: hanem inkább hasonló a görögöknél politikai tekintetekből alkal­mazásban volt ostracismus utjáni száműzés­hez vagy a római relegatióhoz, mely utóbbi­nál fogva a bűnös Rómában s környékében nem tartózkodhatott. IV. Várnábóli kizárás, il­letve lejebbités. Ez a legsúlyosabb büntetések egyi­kének tartatott s aBrahmanust is találhatta. V. Becsületbüntetés: kivétel nélkül csak szé­gyenitők (pudorem excitantes) u. m. szamár hátán való burczoltatás a helység utczáin keresztül, a haj lenyirása szamárvizelettel, homlokbélyegzés é. p. fejnélküli emberalak vagy a pudiendum ma­liebre bevésése a homlokra stb.; többnyire igen in­decensek. Nőknél a legsujtóbb szégyenitő büntetés volt a hajlenyirás, mert az ily módon megbélyeg­zett nő a közmegvetés tárgya lett, adulterium egyes eseteiben az elitélt férfiúnak levágott penis-ével létezik, melynél fogva talán az isteni és emberi örök törvények ellen való vétség lenne az örökhagyó szüleit testvéreivel együtt hivni öröklésre. Minden mélyebben gondolkozó kénytelen elismerni, hogy a rokonsági fokok öröklési egymásutánjában, a felfogásokban mutatkozó kisebb-nagyobb eltérések változásokat és pedig nem szük­ségkép helytelytelen változásokat, idézhet­nek elő, de soha és semmikép .-em enged­hető meg az, hogy kezünkből vagyoni te­kintetekért magát a rokonsági közelség egyedüli alapját, a vérségi kötelék fonalát, is végképen elejtsük. Nincs öröklési rend­szer, melynek kedvéért ily merénylet iga­zolható lenne. Azért ha Zlinszky Imre álláspontja mellett azt is érvül hozza fel, hogy a parentalis rendszer, melyért — mint véli — az észszerüség hangoztatói rajong­nak, az ági öröklés feladásával minden alapját elvesztette, arra joggal lehet azon kérdéssel válaszolni, hogy ha a parentalis rendszer csakugyan az ági öröklést felté­telezné is, szükségkép csak a parentalis rendszer az, melyre örökösödési rendünket fektethetjük s nincs módunkban az egyes rendszerek közt körülnézni és azt válasz­tani, melyet az ágiság mellőzésével is leg­tökéletesebbnek találunk, vagy azokat ösz­szeolvasztva alkalmazni, melyeknek egye­sítésétől legtöbb eredményt várunk ? Zlinszky Imre mint nagy nehézséget hozza fel az ágiságot nélkülöző öröklési rend mellett azt is, hogy annak észszerü­sége cserben hagy bennünket azon kérdés megoldásában: hol szűnik meg a család­hoz (rokonsághoz) tartozás s ennek alapján az öröklési igény? és ez ellenébe mint csal­hatatlan biztos alapra mutat az ági öröklést szabályozó jogközösségre, mely e tekintet­ben a kezdetet és véget oly határozottan kimutatja.2) De elég legyen e pontra meg­jegyeznem, hogy nézetem szerint a jogkö­zösség, osztályosság azon határvonal meg­vonására nézve, hogy a rokonok öröklésre mely fokig bocsáttassanak, mig egyrészről helytelen, más tekintetben teljesen hasz­nálhatatlan alap, mert mig egyrészről azon ') L. i. m. 314. 1. kezében kellett vándorútra mennie, etc. Az indek­nél a Lotosvirág a membrum femininum, a bana­nusfa a férfi nemi tagjának jelképe levén, miután a példakép felsorolt szégyenitő büntetések oly annyira indecensnek látszanak, sokáig valószínű­nek tartották, hogy ezen jelképek képezték az az illető homlokbélyegzések tárgyát; de az utolsó helyen említett büntetés s a hindu természete, mely rajongó ascetikából a Phalluscultus vad bu­jaságába képes átcsapni, azon feltevésre kénysze­rítenek, hogy a szégyenitő bütetés különféle nemei szószerint ugy voltak alkalmazásban, mint azt fen leírtuk. De becstelenitő büntetés oly értelemben, hogy az elitélt közexistimatióját örökre elvesztve, becstelenné vált legyen, az ind büntetőjogban nem fordul elő ; csak azon becsületcsorbulás ismeretes, mely alsóbb várnába sülyedés természetes követ­kezményekép állott elő. De létezett Indiában is egy neme a becsületbüntetésnek, melylyel azonban esetleg kitüntetés correspondeált, mely az e g y p­t o ni i halálbiróság eljárására, a görögök holt bélyegzési szokásra1) a római damnatio me­móriáé2) sa kanonjognak halál utáni excom­') T hucydides: VIII: 68. Henophon: Hist. Gr. 1: 7. 10. ") Q u i n c t i 1 i a n : III: 7. 20. li i v i u a: 1: 26. *

Next

/
Thumbnails
Contents