Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 37. szám - A magánjog és tárgya, különös tekintettel a magyar általános magánjog codifikátiójára. Írta Dr. Daempf Sándor pécsi jogakadémiai tanár. A szerző sajátja. Pécsett, 1877. [Könyvismertetés] [3. r.]

sitani és nézeteiknek megtámadását honárulásnak kikiáltani szokták. Ezek szemében nyomós okok fognak szerző hazafiassága ellen szólni. így szerző nem ismeri el régi magánjogunk ősmagyar eredetét, holott hazafias tudósnak erre a priori, vakon és tántorithatlanul esküdnie kell, mintha tegnap beszélt volna ági örökösödésről egy etelközi táltossal, vagy a hármaskönyvi institutiók cursusát végezte volna valamely nyugalmazott gylasnál. Azonfelül szerző vérévé sem lettek ez ősi jognak dogmái, úgyhogy »alávaló kalmári, anyagias« szellemben, gazdasági álláspontjáról a minden áron való nemzeti jog igényét, mint költséges és káros szeszélyt, elveti, sőt czélszerüségi érvekkel küzd azon nagytekintélyű irók ellen, kik a magánjogot mindenek fölött nemzeti nevelési eszköznek tekintik, mint p. o. Z1 i n s z k y Imre ur, Dr. Vida Lajos ur1), stb. ellen. Komolyan szólva, a haladás és állandóság elemeinek harcza, melyet Guizot a világtörténet hajtókerekének bizonyított, codifikatiónkat oly közvetítő irány valószínű győzelmének veszélyével fenyegeti, mely gondolat nélküli középutat igazság aranyának tart és mesterkélt átmenetek által ugy compromittál, hogy csak a közönyt elégíti ki. Azt mondja Stuart Mill Coleridge fölött irt tanulmányában, hogy ha az emberek megőrzött gondolataiból az emberi korlátoltságnak és elfogultságnak legkiválóbb nyilvánulásait kikeresni akarnók, azon vélemények, melyekkel kölcsönösen más emberek véleményeiről birtak, kétségtelenül legdúsabb anyagot szolgáltatnának gyüjteményünkhez. Ezért az ellenkező véleményüeknek szenvedélyes párttusája fölé emelkedő és tárgyilagos nyugalmat affectáló bár tettleg üres és olcsó bölcseség is mindig imponál. Pedig az ellenkező vélemények egyikét sem osztani, még nem egyenlő magasabb nézetnek bírásával, mert lehet, hogy az illetőnek semmi véleménye sincs. És van oly közvetítés is két fél-igazság között, mely mindkettőnek téves részét az igaz helyett, és két félig helyes rendszerből mindkettőnek hátrányait előnyei helyett magában egyesíti. Midőn szerző egy helyen a szokásjognak törvényt rontó erejének fentartását mint democratikus követelményt említi fel, egész jogfejlődésünknek politikai oldalát érintettte meg, bár, ugy látszik, e kérdés horderejének tudata nélkül. Mint minden lét, fejlődés és haladás az elemek harczának eredménye, ugy a jog is, melynek történetében mint a küzdő elemek két alapalakját a törvényjogot és szokásjogot találjuk. A szokásjog kezdetben kizárólagos jogforrás, vagyis a jog kezdetben mindenütt az előtalált tényleges állapotoknak, szokásoknak szentesítése. Midőn a joglétesités önálló hatalmi functióvá lesz, egyes fajok, osztályok, egyének uralma mások fölött kormányzás alakjában kezdetét veszi s a politikai történelem megindul: akkor létesül az önálló törvényjog. De a törvényhozót többé-kevésbbé mindég korlátozzák általános társadalmi érdekek és különösen a mélyen gyökerező magánjogi szokások ellenállnak oly átalakításnak, melyet a törvényhozó az uralkodó osztálynak érdekében megkísért. A középkori nagy jogképzés küzdelmeiben látjuk, mint vivja ki magának a szokás az ellenállás törvényhozási szentesítését. S főleg nálunk, hol az uralkodó nemesi osztály ősi foederativ szelleme az azon korban leglazább államszervezést eredményezte, mely erélyes központi kormányt, a királyi hatalom önállósítását és emelkedését, evvel más néposztály felszabadítását gátolta: politikai osztályverseny hiányában a jogfejlődés lassú, a törvény gyönge, a szokás mindenható volt. Az ellensulyozatlan osztály-uralom a rend szellemét s a jog érzékét ásta alá. S valahányszor nagy uralkodóink kísérletet tettek a jogreform segélyével lendíteni ez állapotokon, ') Szerző nem ismerhette még Dr. Vida Lajos ur fent idézett czikkét, melyben ujabb okulásainak vázlatát s 12 szaporítható tanulságot közöl álláspontja megváltozásának indokolására. A bölcsészet, történet, iskola stb. elejtése és a »kézzel fogható haszon* követése Dr. Vida Lajos urat azon meggyőződésre vezette, hogy nekünk nem kell sem ági örökösödés, sem nem-ági örökösödés. melyek a mivelődést csaknem lehetetlenné tevék, legerélyesebb igyekezeteik is hajótörést szenvedtek a szokásaihoz azaz hatalmához ragaszkodó nemesség ellenállásán. A rendőri jólétállam, a felvilágosodott absolutismus ellenben még a magánjogi szokást sem ismeri el, mint az a porosz, franczia s osztrák codexekben is kifejeztetett. A régi észjog szintén in thesi absurdumként elveti a törvény elleni jogképezést, mert szerinte a törvényhozó maga a közakarat. De az élő jog sohasem azonosul a hivatalos, formális törvényhozó akaratával, mely a tiszta democratia elmélete szerint is csak a többségnek akarata. Az egyensúly az egyes társadalmi erők között azok küzdelmében a túlsúlyért soha sem teljes, mi a folytonos jogváltozásnak egyik oka; a másik ok a társadalom szervezetének természetéről s arra való befolyásunk hatalmáról és czélszerü módjáról haladó ismeret, a mivelődés, mely elméleti megállapodásainak megvalósítását a törvényhozótól követeli. Azon korban, midőn a nemzet- és állam-képező foglalási létharcz folyik és a nemzet szellemi közmiveltsége csak a vallásban nyilatkozik: a harczosok és papok örökös nemessége válik ki a munkás szolgák tömegéből; az iparos és tudományos munkaverseny korában helyükbe lép a gazdagok és miveltek nemessége. A tényleges jogállapotnak összhangja minden ember jogi meggyőződésével, vagyis minden egyéni meggyőződés öszhangja az emberiség valódi érdekeinek legczélszerübb jogi szervezetével, utópia marad St. Simonnál csak ugy mint a stoa hívőinél. A törvényhozás szervezetével kezdődik a névleges jognak ellenkezése a közvéleménynyel vagy az érdeklettek véleményével, mennyiben a törvényhozónak érdekei vagy nézetei ezekéitől eltérnek. A törvény ép ugy lehet a haladás vagy sűlyedés motora, mint a vele szemben álló jognézetek, melyek tudósok elméleteiben, birák Ítéleteiben, testületek vagy osztályok agitátióiban és népek forradalmaiban nyilvánulnak. Minél hajlékonyabb a törvényhozó vagy minél inkább sikerül neki a közvéleményt reformeszméinek megnyerni, annál valószínűbb a békés joghaladás, a küzdő érdekek erőszakos érvényesülésének elhárítása. A mivelődés egyik gyümölcse, hogy a vulcanikus haladás helyett a békés átalakítás lesz szabálylyá. Oly jogreform, mely az ókori társadalomban számtalan bűntett elkövetése, élet és vagyon sértése nélkül elérhetlen volt, ma csak néhány kormányzó hivatalába kerül. A római jogtudók gyakorlati igazságszolgáltatásában szemléljük a törvény elleni békés joghaladás nagy példáját, miután a görög bölcsészet és utóbb a keresztény egyház forradalmi észjoga a feltétlen törvény-uralom fölött pálczát tört volt. A helyi szokásjog a haladó egyetemes erkölcsi és tudományos igényekkel szemben mindconservativ szellemű lesz; a 19. századi reactió a történelmi szokás bástyái megöl is harczol az ujitók korszerű követelményei ellen, sokszor feledvén azt, hogy a szokás csak addig lehet jog. mig élő alkalmazása és ennek közhelyeslése létezik, hogy ellenben a közmeggyőződésből kihalt szokásjog még névleg sem jog többé, nem egyéb régészeti emléknél. A túlzó német történelmi iskola téves előítélete illetve politikai mysteriuma volt, a szerves jogfelődést a szokás forrására reducálni, mely szokás keletkezése épen az által volt kizárva, hogy a joglétesitési kivánalmak ma első sorban csak a hivatott törvényhozásra való befolyásban érvényesülnek. Létezik nemes ragaszkodás az ősi szokásokhoz, mint a nemzeti önállóság emlékeihez; ezt táplálják meghódított népek hóditóikkal szemben. De létezik e ragaszkodásnak oly neme is, melylyel önálló népek az emberiség, miveltség és haladás hódító szelleme ellen viseltetnek. Ez utóbbi gyászos ragaszkodást elégszer tapasztaltuk. Codifikátiónk a törvényjog és szokásjog ujabb harczának eredménye lesz. Kívánjuk, hogy ne legyen ismét oly nemzeti reactio győzelme, mely ősi osztály-uralom föntartásában önmagunk ellen irányul. Eunek megelőzését tartjuk jelenleg jogirodalmunk legfontosabb hivatásának. S midőn szerzővel sokban egyetértünk, sajnáljuk, hogy vizsgálódásainak tág körénél fogva a beható tárgyalás és követelményeinek oly kimerítő igazolása, mely ellenvéleményeüket is meggyőzhessen, lehetetlenné vált. Nagy kérdéseket per tangentem megoldani nem lehet, bármennyire is találkoznék ily eljárás jogászközönségünk ízlésével. Az érdeklődés szűk köre nem lehet mérvadó. A társadalmi mivelődés bizonyos stádiumában, melyet általánosan a közvetítő elemek hiánya folytán kiengesztelhetlen végletek coordinatiója, a szervezettség alacsony foka jellemez, az irodalomnak sokkal inkább kell activ mint receptív erőnek lennie, a közvéleményt képező előrehaladó és kezdeményező elemnek, mint pusztán terjesztő visszhangnak. Ha tehát tudományos jogirodalmunk még születésben kínlódik oly felfogások kózt, melyek vagy a közvetlen kenyérkérdések felé vagy a magasztos eszmények határozatlan, sallangos hangképei felé hajlanak; ha száraznak, fárasztónak, unalmasnak vagy bolondnak tetszik mindaz, mi nem a közvetlen hasznosnak vagy előfeltétel nélküli kellemesnek körébe esik, mi sem a biztosítási végrehajtásnak egy uj, villanyos fogásával nem gazdagít, sem az »ezer éves jogfolytonossági kényelmes álmaiba nem ringat: akkor a tudományos szellemnek feltétlen megőrzése elfő lelkiismereti kötelesség arra nézve, ki komolyan akar tudományos jogirodalomnak léteit és hatályt, tért és közönséget kivívni. E kötelességgel tartoznak első sorban önmaguknak és czéljuknak az uj eszmék ültetői és terjesztői, jogunk átalakításának szószólói, kiktől kárpótlást követelnek a régi jó időkön merengő tisztességes táblabírák az elvesztett joglétért, mely egy elvesztett paradicsom a jognélküliség chaoszszával szemben; kiket a roszhiszemüség, mely a chaosz zavarából él, és a korlátoltság, mely az ősi bölcseséget nem a módszerben, hanem az eredményekben keresi, gúnyol és gyanúsít. Régi igaszság, hogy minden uj eszme létharczot vivni kénytelen, mig intézményben állandóan megvalósulhat; először nem értik és kinevetik, azután félnek tőle és czáfolják, végre elismerik azzal, hogy az régi dolog, mely magától értetődik. A feladat tudata és a törekvés azon tudományos szellem után a legszebb dicséret, melyet a birált műről mondhatunk s a miért olvasását nem csak azoknak ajánlhatjuk, kik hazafiasságból csak magyarul értenek, hanem mindazoknak, kiket érdekel minden kísérlet azon uj irányban, mely a jog terén is egy fiatal Magyarország felé vezet. Dr. Dell' Adami Rezső. JOG-ESET azon kérdés megvilágítására, vajon benevolum vagy akár kényszerű sequestrumot is telekkönyvi claiisirfákkal helyettesíthetni-e s utólag módósithatni-e f Közli Dr. Vida Lajos. Végrendelet. »1. Háromszáz holdat kedves fogadott fiamnak L. G.-uak oly feltétel alatt hagyok, hogy mig szeretett nővérem L. E. él, a jövedelem őt csak fele részben illesse, másik fele részben pedig azt holtiglan kedves nővérem élvezze. 2. Az e birtokombul e szerint még fenmaradó kétszáz holdat keresztapai hagyományul kedves keresztfiam H. B. és S. L. közt egyenlően rendelem megosztatni, s ő reájuk szálljon egyenlő részekben az első pont alatti háromszáz hold is az esetben, ha fogadott fiam gyermektelenül fogna elhalni vagy tékozlani kezdene. 7. Végakaratom végrehajtójául s fogadott fiam gondnokául L. M. kartársamat s meghitt barátomat kérem fel.« Kelt 1860-ban. kihirdettetett 1864-ben. L. G. nagykorú bár, de még fiatal levén, hogy tékozolni kezdés folytán örökségét el ne veszítse, sequestrum alá kellett volna helyheztetnie, mit viszont tisztviselői előmenetelére káros visszahatásunak gondoltak, s inkább telekkönyvileg a haszonélvezetre szorították. Az ebbeli hagyatéki egyesség ide vágó részei következők :