Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 37. szám - A magánjog és tárgya, különös tekintettel a magyar általános magánjog codifikátiójára. Írta Dr. Daempf Sándor pécsi jogakadémiai tanár. A szerző sajátja. Pécsett, 1877. [Könyvismertetés] [3. r.]

— 303 — a 2. alatti esetekben csak a rendes jogi ut áll fen.1) A kereskedelmi miniszter dönt azon engedély felett, hogy valamely kereskedelmi kamara a kereseti adó tiz százalékát meghaladó pótlékot vethessen ki tagjaira s hogy költségvetését tullépheti-e.2) A kerületi közigazgatási törvényszék dönt: 1. a kereskedelmi kamara, illetőleg a kormányelnök határozatai elleni keresetek felett, melyek által oly kifogások utasíttattak vissza, melyek a tagok választásánál részt venni jogosultak lajstroma ellen emeltettek ; 2. a kereskedelmi kamara oly határozatai elleni keresetek felett, melyek által a kereskedelmi kamara tagjainak választása elleni felszólalások visszautasittattak; 3. a kereskedelmi kamara oly határozatai elleni keresetek felett, melyek értelmében egy tag kizárandó, vagy működésétöl egyelőre eltávolittassék;s) 4. a kereskedelmi kamara oly határozatai elleni keresetek felett, melyek által arra irányuló panaszok utasíttattak vissza, hogy valamely koholt kereseti adóhoz helytelen pótlék vettetett ki s ez csak azért történt, hogy a kereskedelmi kamara költségvetésszerii kiadásait megtehesse. A kerületi közigazgatási törvényszék végitéletei ellen csak a közigazgatási főtörvény székhez való revisió lehetséges.4) A mi a biztosítási ügyeket5) illeti, itt az rendeltetett, hogy a járási bizottság s városokban a kerületi közigazgatási törvényszék következő' keresetek felett döntsön: 1. a helységi rendőrség oly intézkedései ellen, mely a biztosítási összegnek a közönséges értékre való megszorítását czélozza; 2. a helységi rendőrség oly intézkedései ellen, melyek által megtagadtatott az engedély a biztosító bárcza kiszolgáltatására; 3. a helységi rendőrhatóságok tüz kártalanítási pénzek kifizetésére vonatkozó kifogásai ellen. A kormányelnök dönt gazdasági gyámolító pénztárak6) engedélyezése felett. Ha az engedélyadást törvényes okok akadályozzák, a kormányelnök tartozik az ajánlatot véleménye kíséretében, mely ezen akadályozó okokat tartalmazza, a kerületi közigazgatási törvényszékhez felterjeszteni döntés végett. A vélemény másolata az ajánlatot tevőnek kézbesitendő. — A kerületi közigazgatási törvényszék dönt egyszersmind a kormányelnök keresete folytán nevezett gyámolító pénztárak bezárása felett. A mi a takarékpénztári7) ügye') §. 1*5. D. Errichtung öífentlicher Schlachthüuser. •) §. 146. XIII. Abschn. Angelegenheiten der Handelskammern. 3) §. 147. ') Nálunk az 1868 : VI. t.-cz (a k e r e s k. és iparkamarákról) 27. S-ában szintén akadunk a külön adó nemére, azonban igazságtalan megadóztatások és választási visszaélések elleni oly jogorvoslatok, minők az imént felsoroltak, nálunk nincsenek. •'>) §. 148. XIV. Abschn. Versicherungsangelegenheiten. L. az 1875 : XXXVII. t.-cz. 463-497. §§. «) §. 149. XV. Abschn. Hülfskassen. 7) §. 152. XVI. Abschn. Sparkassenangelegenheiten. | ket illeti, itt a főelnököt illeti a jog, hogy a kerületek által létesítendő takarékpénztárakat jóváhagyja. A jóváhagyást csak a tartományi tanács hozzájárulásával tagadhatni meg. Ep oly hozzájárulás szükségeltetik az alapszabályok megváltoztatására vagy kiegészítésére, mit a főelnök még a községek vagy kerületek akarata ellenére is tenni jogosult. A községi- s járási takarékpénztárak igazgatása feletti felügyelet a rendezett községi-felügyelő hatóságokat illeti. Hol a törvény vagy az alapszabályok különösen állami jóváhagyást követelnek azt a községek részéről felállított takarékpénztárak felett a járási bizottság gyakorolja, azokat illetőleg, melyek városok vagy járások részéről állíttatnak fel a kormányelnök. A jóváhagyás megtagadása ellen a kerületi, illetőleg tartományi tanácshoz terjeszthető be panasz. (Folytatás követk.) Jogirodalom. A magánjog és tárgya, különös tekintettel a magyar általános magánjog codijikátiójára. Irta Dr. Daempf Sándor pécsi jogakadémiai tanár. A szerző sajátja. Pécsett 1877. (Befejezés.) Általános ítéletünket, hogy szerző elmélete nem fedi a jogi tüneményeket, hogy feltevése hézagos és ezért nem magyarázza meg a reális jelenségeket teljesen, igazolják azon megoldási kísérletek, melyekre szerző müvének különös részében találunk, hol a szokásjog és törvényjog egymáshozi viszonyának, az alanyi jogok összeütközésének, a jogok osztályozásának, az egyes jogintézmények és a codificatio alapelveinek problémáival foglalkozik. Kiindulva a magánjognak, mint tisztán gazdasági functiónak természetéből, szerző a tulajdonnak tárgyául csakis a dolog forgalmi értékét tekinti, mi által a jog lélektani feltételeivel ellenkezésbe jő, melyek szerint az alanyi akaratnak uralma közvetlenül a dologra van irányozva, nem annak forgalmi értékére. A szerző által elfogadott Ihering-féle érdekés érték-constructio is, — a czél és eszköz viszonyának öntudata, — alanyi jellegű; ennek szempontjából azért igazolható a tulajdonnak vagy követelésnek irányzata concret, egyedi dologra, s az értékhelyettesitésnek pusztán subsidiarius jelentősége. Ha ellenben igaz volna, mint szeraő véli, hogy közvetlenül is csak a forgalmi érték képezi e jogoknak tárgyát, akkor azok reális létalakja jogilag nem lenne construálható, az egyoldalú csere nem lenne a tulajdonnak sértése, és az egyéni akarat hatalma mintegy felolvadna annak társadalmi jelentőségében. Szerző nézete helyességének bizonyítékát a kisajátítás intézményében látja, mely szerinte csak e felfogás mellett igazolható és e nélkül jogtalanság volna, mert valami pótolhatatlant vonna el a tulajdonostól. E következtetés téves. A tulajdonnak társadalmi korlátozása teljesen igazolja a kisajátítás jogi lehetőségét, a nélkül, hogy ezen társadalmi korlátozásnak az egyéni akarat uralmát más egyének irányában is meg kellene szüntetnie. Hogy az értékhelyettesités mindenkinek joga volna, mert a jognak tárgya úgyis csak a forgalmi érték, e folyományt szerző sem vonja ki előtételeiből; világos tehát, hogy az értékhelyettesitésnek igazolása nem a jogtárgynak pusztán értéki minőségében, hanem vagy physikai szükségben, vagy közérdekben rejlik. A jog erkölcsi elemének mellőzése folytán hiányos a birtok levezetése is a gazdasági igényekből. Azt mondja szerző, hogy a birtok tényleges hatalom; ezt védi a társadalom, mert a jólét-czélra alkalmas eszközöknek, javaknak használata lehetetlen azok hatalomban tartása nélkül. Evvel épen az nincs megmagyarázva, hogy a jogi hatalommal egyesült birtok vagyis tulajdon mellett sőt ellen miért oltalmaztatik a puszta hatalom. Következetlenségnek illetve főelve ingadozásának tekintjük szerzőnek azon elvi felfogását az örökjogról, mely szerint abban gazdasági szempontból is el6ő sorban a családnak jogát látja, mely alul a végrendelkezés csak kivétel. Ennek indokolásául újra kell hallanunk bogy >a család a társadalomnak csirája etc.« tehát a társadalom romba dőlne, ha szabad lenne az egyénnek vagyonát p. o. közczélokra fordítani a helyett, hogy azt p. o. keresetképes, talán gazdag és haszontalan gyermekeire hagyná. O sem látja be, hogy e képlet csak ugy mond valamit, ha alatta a családi vagyonközösségnek bebizonyitott szükségességét értjük, melyből történelmileg tettleg mindenütt a tételes törvényes örökjog, mint az előtalált szokásjognak elismerése, eredt. Mihelyt azonban a vagyonjogban szerzővel az egyén szabad rendelkezésének főelvét ismerjük el, ezt a végrendelkezésre nézve is ki kell terjesztenünk. Mert ha gazdasági egységes alanynak és köztulajdonosnak nem veszszük a családot az egyén életében, ezt holta után még kevésbbé tehetjük. A codifikátióról szóló és munkája két harmadára terjedő részben szerző alkotandó magánjogi codexünk szerkesztési technikájáról, alaki rendszeréről s anyagi alapelveiről értekezik. Az önálló alkotásnak szószólója, bár gazdasági szempontjának megfelelően cosmopolitikus jelleget vindikál nemcsak a vagyonjognak, hanem a család- és örök-jognak is, és erélyesen kikel a nemzetieskedő történelmi irány ellen. Röviden ismerteti a porosz, franczia, osztrák, szász és zürichi codexek keletkezési történetét, rendszerét és főelveit, melyek birálata folytán bármelyiknek receptiója ellen nyilatkozik. Saját magánjogunk fejlődését röviden |vázolván, azon eredményre jut, hogy az sem eredeti ős nemzeti, sem korszerű s fentartható, a mennyiben egyáltalán létezik. Ezen régi jog ugyanis a természetgazdaság korában képződött, mig hazánk ma már a pénzgazdaságból a hitelgazdaságba átmenő; a teljesen változott gazdasági viszonyok között pedig a régi jognak fentartása káros lenne. Természetesen nem bocsátkozhatunk részletek ismertetésébe vagy bírálatába. A történelmi részen észleltük a szorgalmas szerző által panaszolt forráshiányt. Meg sem emliti az ujabb angol-ind, spanyol-amerikai, olasz stb. codifikátiót, melyeket a német tanárok kézikönyveinek typikus szentháromságára, a porosz, franczia s osztrák codexre, visszavezetni vagy ignorálni nem lehet. Nem is kétkedünk, hogy szerző ezekről, mint valami tanulságosról és újról értekezett volna, ha szorgalmas nyomozásainak útmutatója, a Botteck-Welcker-féle lexikon erre segítette volna. Valóban fájlaltuk holmi Schrader és Pfeiffer urak idézése mellett p. o. Bentham mellőzését látni, a legnagyobb gondolkodóét azok közül, kik magánjogi codifikátióról eddig értekeztek, ki egy élet tanulmányait bölcseleti szellemben dolgozta fel s kiben szerzőnek magánjogi alapeszméjének egyik alapvetőjét tisztelnie kell. Egyáltalán sajnos a német szakirodalom hegemóniája hazánkban. A német jogfejlődésnek azon utolsó irodalmi eredménye, hogy a római jog rendszere a jogtudománynyal, a jogtörténet pedig a jogpolitikával azonosittatott, károssá teszi a német jogirodalom ellensulyozatlan befolyását nálunk, hol annak utolsó korszakának koryphaai s a hasonirányu, jelenlegi hivatalos iskolai irók követtetnek, az ujabb társadalmi- tudományi irány hívei pedig oly ismeretlenek, mint a kizáró szakszerűséget nélkülöző mindenkori nagy gondolkodók.1) Szerző álláspontjával a jog nemzeti jellegét illetőleg teljesen egyetértünk. Kétség kívül erre vonatkozik előszavának biztosítása hazafiasságáról. Alaposan kétkedünk azonban, hogy e biztosítást elhigyjék azok, kik magukat a hazával azono') Ennek példás illustratióját. képezik a >M. Th.« f. é. 35. számában >Zlinszky, Teleszky* czim alatt közölt czikknek azon helyei, melyekben Dr. V i d a Lajos ur azon hiedelmet fejezi ki ismételt hangsúlyozással, hogy Schopenhauer Arthur, — kinek pessimismusát mellesleg szellemdus gunynyal a rendes tanárság elérhetlenségére vezeti vissza, — a világot puszta képzeletnek tartotta, mi Dr. V i d a Lajos ur előtt fölötte nevetségesnek látszik. Az egésznek, tanulsága, hogy Dr. V i d a Lajos ur a század legnagyobbnémet bölcsészének csak egy munkájának czimét (»Die> Welt als Wille und Vorstellung«) ismeri és ennek is első felét elfelejtette, mely sajátszerű lélektani tünemény valóban megjegyzésre méltó.