Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 36. szám - Az egyetemről. [1. r.]

— 293 _ rási bizottság dönt azon engedélyek felett, melyek vendéglök és korcsmák tartására irányulnak, ép ugy azok felett is, melyek pálinka s szeszszel való kis-kereskedésre, és mérgekkel való kereskedésre vonatkoznak. ') Az engedély megtagadásakor az elsőfokú közigazgatási törvényszék előtti rendes kereset támasztható; második fokban azonban a kerületi közigazgatási törvényszék előtt.0) Ennek döntése ellen a revisio jogorvoslatával élhetni. A kormányelnök hatásköréhez tartozik engedélyt adni magánkórházak, szülőházak és tébolydák felállítására, valamint szinházi vállalatokat is ő engedélyez.5) (Folytatása követk.) Szemle. Budapest, eept. 4. A perrendtartási novella megvitatására öszszehivott enquéte viselt dolgairól már is különös hirek vannak forgalomban. Talán hírlapírói kötelességünk volna azokat olvasóinkkal megismertetni, ha nem tartana vissza azon tekintet, hogy a hirek, ha valósulnak, mint nem igen épületesek, mindig elég korán jutnak a közönség tudomására. A kormány indokolatlan titkolódzása megérdemlené ugyan azon megtorlást, hogy a működéséről szóló értesülést onnan vegye a közvélemény, a hol találja; de mi részünkről ezen irányban inkább kevesebbet teszünk, mint többet. Csak figyelmeztetni kívánjuk igazságügyi hivatalunkat eljárásának lehető következményeire, s ezzel átengedjük az uraknak a fontos reform kezdeményezése körüli dicsőséget, a sikerért való felelősséggel együtt. De ha az érdemleges megbeszélést jelen pillanatban időszerűtlennek tartjuk is, s bár nem akarjuk az alantas régiók egy tolakodó kukkanásával sem megzavarni az olympikus légkört, melyben az urak trónolnak: mégis elmondhatunk egyetmást az ezen és hasonló bizottságok összeállitásának alaki hiányairól. Mi őszintén megvalljuk, hogy helytelennek találjuk a kormány azon eljárását, miszerint az ily enquéte-ek majdnem kizárólag hivatalos egyénekből alkottatnak. Az egyetlen Teleszky István urat kivéve, kit azonban képviselői minősége 6zintén közel hoz a hivatalos körökhöz, az enquéte összes tagjai vagy birák vagy hivatalnokok. Mi azt hiszszük, hogy ez által bizonyos egyoldalúság mozdíttatik elő, mely akadályozza azt, hogy a hozandó törvény a gyakorlat minden igényeinek tekintetbe vételével szerkesztessék. A birák — becsületükre mondjuk — nem mindig birnak kellő érzékkel azon kibúvók felismerésére, melyek a gyakorlatban az anyagi igazságnak és a per gyors lebonyolításának legveszedelmesebb ellenségei; s ha ennek igazolására példa szükséges, elegendő a kereskedelmi és váltóeljárások fogyatkozásaira utalnunk. A jelenleg ülésező enquéte alakításánál feltűnést okozott, hogy abban az elmélet hivatott képviselői, & tanárok, teljesen mellőztettek. Megvalljuk azonban, hogy mi ezt némileg természetesnek találjuk. A codifikátió nálunk még főképen azok kezében van, kik magukat »praktikusok«-nak szeretik nevezni, de kiknek neve magyarul: táblabíró. Ezen urak esküdt ellenségei az elvi álláspontoknak. Illik reájuk, a mit Spencer az angol táblabirákról mond: >a »gyakorlati törvényhozás* alatt oly törvényhozást látszanak érteni, mely csak a 3) §. 128. B. Gewerbliche Konzessionen. — Ertheiltng der Konzession, Erlaubniss, Legitimation etc. zum Gewerbebetriebe. •)«• 128. ') §• 129. legközelebbi okokat és okozatokat ismeri fel, figyelmen kívül hagyván a távolabbiakat.* Természetes, hogy ezen uraknak kényelmetlen a »tudósok« tolakodó rendszeressége. De ha a professorok részvétele ellen felhozott érv legalább bizonyos szempontból érthető, ugyan mivel indokolhatni az ügyvédeknek e szintén par excellence praktikusoknak tüntető mellőzését ? Ennek is meg van a magyarázata. Igazságügyi minisztériumunk előítélettel viseltetik azon testület iránt, melynek erkölcsi hitelét emelni kötelessége volna. Magyarországon az ügyvéd arra való, hogy viselje a rosz igazságügyi administratió ódiumát; villámhárító, melynek hivatása távol tartani a közelégedetlenség csapásait az igazságszolgáltatás félisteneitől. No meg arra is jó, hogy a hivatalos fészekben kiköltött valamely »alkotás« baklövéseit mindjárt közzététele után felismerje, mint ez a váltóeljárás néhány nevezetes simphcitásaival történt. Végre arra is jó, hogy az eljárás hiányainak kiaknáztatása esetén az ő »furfang«-jára való utalással menthessék magukat a tényleg bűnös pharizaeusok. Nem kell mondanunk, hogy a perrendtartási reform országos érdekével szemben nem akarjuk egyes osztályok érdekeit hangsúlyozni vagy érzelgősséget legyezgetni. Az ügyvédség szerencsét fog kívánni az uraknak, ha működésüket siker követendi. De ha a mostani tanácskozások, mint sok előbbiek, meddők találnak maradni: a szakirodalmat legalább ne terhelje azon vád, hogy a kormányt a kudarcz okaira nem figyelmeztette. / Az egyetemről.*) 1874. óta a tantárgyak némelyike szembetűnő expansiv erőt nyert. Ezt a mostani rendszernek köszönhetjük, a mely főcollegiumnak és igy azon 9 vizsgánál, mely az egyetemen tartatik, beszámithatónak semmit sem tart, ami nem legalább 5 órás collegium. Ez tette a csipp-csupp tárgyakat is 5 órás főcollegiumokká, a minek ismét az arányosság kedveért hozatott azon áldozat (?), hogy az előbb egy félév alatt befejezett tárgyak két félévre terjesztettek ki. A »főcollegiumok« száma is szaporodott. Két alap-, két állam-vizsgának, három jogi és két politikai szigorlatnak összesen nem kevesebb, mint kilencz vizsgálatnak minden tárgyait köteles ma végig hallgatni minden tanuló, nem tekintve, hogy jogi vagy politikai pályára készül-e és hogy mily tudományban akar haladni ? Pedig csak a magunk által választott irányban tudunk kedvet és szorgalmat tanusitani. Ennek folytán már-már ott vagyunk, hogy az 1848. XIX. czikk által kihirdetett tanulási szabadság a jog- s államtani karban tényleg elenyészett, mert a 8 félév alatt hallgatandó 160 órából a >köteles« tárgyak 156 órát foglalnak le. Meg vannak ölve a speciális collegiumok, pedig ezek azon leczkék, melyek az egyetemhez méltólag bemélyednek a tudományba. Nálunk most virágoznak és dijaztatnak a »főcollegiumok«, melyeknek megtartása nem tudóst, hanem ügyes előadót kiván. A »köteles« tárgyak létele ellen nincs kifogás. Csak az a baj, hogy minden politikai tárgynak hallgatására köteleztetik a jogász, és minden jogi tárgynak hallgatására a politikus. A »köteles« tárgyak sorába fel nem vett tárgyak gazdátlanul maradnak, vagy hallgatóra nem számithatnak. Ez által megzavartatik a tágy tudoraányos fontossága iránti nézet. Például a magyar alkotmány és jog története, mely itt nem kötelező tárgy, alig nyer 30 hallgatót az 1400 jogász között, sőt *) Dr. V é c 8 e y Tamás egyetemi tanár a >M»gyar Tanügy«-ben hosszabb tanulmányt közöl a bpesti egyetem jogi facultásának jelenlegi állapotáról és a szükségeseknek mutatkozó reformokról. Nem lesz felesleges ezen dolgozatot a jogi közönséggel is megismertetni; a tanár urnák részleges reformjavaslatait legközelebb vázoljuk. Sztrk. volt év, midőn elő sem adathatott, mert nem akadt hallgató; mig más tárgy, mely csak ismeret, legalább a tudomány nevét alig érdemli, tömegesen > választatok,* mert kikerülhetlenül hallgatandó. A »köteles* tárgyak fiscális szempontból történő szaporítása szüli a sok vizsgát, és az egyetem rangjához nem illő >vizsgáértt tanulást, mely az ifjúnak épen a tömegesség miatt módot nyit a szédelgő átcsuszásra, az irgalmas és elnéző vizsgálás kiérdemlésére és azon átkos arányra, hogy a jobbak is inkább a bizonyítvány, mint a tudomány után járnak. A tanárt pedig megfosztja a tudományos működés idejétől, permanens inquisitorrá degradálja. Az önkéntelenül >választotU és mintegy rátukmált heterogén leczkékről nem csoda, bogy elmarad a nem érdeklődő rész. Tömegesen marad ki az egyetemből az ifjúság, mihelyt kierőszakolta, a katalógus olvasást, ezen szégyenitő és híjába, való eszközét a tanári kémszemlének. Természetes, hogy a köteles tárgynak egyedül üdvezitő kézi könyvét inkább olvassa otthon a puha díványon, mint a kemény lóczáju tanteremben. És ezen kényelem mellett, ha ügyes szorítóval, »drukker«-rel bir, még szorgalmassági bizonyitványtisszédelegki az elámított tanártól a szemfényvesztő katalógus segélyével. A »köteles főcollegium<t-ra benéz a catalogus kedveért, a vizsgát leteszi a bizonyítvány kedveért. Ez aztán egyetemi tanulmány! Nem habozom kijelenteni, hogy én azok közéV tartozom, a kik a fandijrendszer ellenségei. Kezünk és lelkiismeretünk tisztasága érzetében visszautasítjuk azon vádat, mintha a leczkepénzek hajhászata vezérelne bennünket. Arczomba szökött a vér, midőn az insinuatiöt hallottam, hogy a köteles tantárgy ép oly érzékeny a tandíj iránt mint a higanyoszlop a meleg iránt, hogy az ifjakkal szemben tanúsított viseletet a beiratkozók magnetizálásával merik kapcsolatba hozni, hogy a tanszékhez nem tartozó tárgy előadására azért gyakoroltatik »jogositottság«, mert az a tárgy kötelező és mert igy az egyetemen »dreifelderwirtschafU űzhető, hogy a jól megérdemelt nyugdijak élvezése elrettentő, mert nehéz bucsut venni a tandíjjal járó tanszéktől. Én a leczkepénzt az egyetemi tanár államtiszviselői jellegéből kiindulva hibáztatatom. A vagyontalan felekezeti iskoláknál, melyek supplicatióra, magán-pártfogók kegyes adományaira szorulnak, csak elnézhető, hogy a tanárok az anomastikonból és tandíjból táplálják sovány erszényöket, és igy a tanulók létszáma iránti közvetlen érdeklődésbe bevonassanak. De a magyar állam egyetemeiről ezen rendszert, mely a tanár jövedelmét saját hallgatóinak számától és ennek ingadozásától teszi függővé, ki kell küszöbölni, mint kiküszöböltük a törvénykezési térről, hogy a biró holmi perköltségekből, sportulákból, taxákból és illetékekből húzza fizetését. Nem bizonyos, hogy mindig jelesebb tanárnak van több hallgatója. Nem a tanárnak személyes kitűnősége dönt, hanem a tárgy kötelezettségének kimondása; néha a traditio. vagy lemásolás végett kézbe kapott indexe az idősebb hallgatónak. Fel sem téve, hogy ismétlődhetnek a bolognai agyetemen űzött, de betiltott csábító eszközök (Sav. G. d. R. K. III. 257—261.). Nem akarok hitelt adni azoknak, akik suttognak intimidáló vizsgálatról, censori pressióról és oly megvetéstérdemlő álhírek terjesztéséről, hogy jaj annak, a. ki csak ettől és nem amattól is hallgatta a tárgyat! Az egyetemen van egy osztálya az előadásoknak, az u. n. publicum, melyet nemcsak az ifjúság, de még a questura se vesz komolyan, az erre beiratkozó tömérdek hallgatók névsorát sem irja össze. A publicum demoralisál mert azon balvéleményt ápolja, hogy már maga az egyetem se azért hirdet minden leczkét, hogy a beiratkozók hallgassák, hanem hogy némelyiket nyomtatéknak nézzék a megfizetett órákra ráadásul. Sajátszerű, hogy az előadások nem tárgyuk szerint osztályoztatnak, hanem a belépti dij szerint. Az ifjúság megszokja ezen distinctio által azt a különböztetést, melynek ethikai alapja nincs. Mindez és még sok egyéb visszás állapot megszünnnék a leczkepénz eltörlésével.