Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 3. szám - Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. 11. [r.]

— 19 házi s világi urak »tizedei« s hasonló >az uj hit és rend mellőzhetlen anyagi eszközeit képező* terhek sokalása miatt csak akkor lázad fel, midőn szolgaságát már meg nem törheti. Az egyház mindenütt a fejedelemség római-jogi értelemben való alapítására segédkezet nyújt, s azt a hit erkölcsi tekintélye által fentartja. Alarik, Clovis, Nagy Károly államalkotásai ezt fokozatosan tüntetik élénkbe. Az közjogi alkotások a magánjogot is átölelik, mely azon korban különválva alig létezik, midőn a család és birtok szervezete közjogi jelentőségű. A kapitulárék vallásos parancsai, az egyházi zsinatok kánonjaiból szerkesztve, az ind jogra emlékeztetnek. A hit érdeke minden egyebet absorbeál s az egyéni élet minden szabadságát elfojtja. A > leges barbarorum* az ősi büntetőjogon kivül, mely, miután a családok szövetsége s függetlensége helyébe fejedelmi államrend lépett, magánjogi színezetet nyert, tiszta magánjogot alig tartalmaznak. Ez pedig, minél több, annál inkább, római jogból kölcsönöz, melyet idegen, papirói ismertek, követtek s mennyiben cz érdekeiknek megfelelt (p. o. a végrendelkezés intézményét), pártoltak s terjesztettek. A későbbi jogkönyvekben, mint p. o. a német tükrökben, e kölcsönzés már bámulatos virtuositással űzetik. Bracton III. Henrik alatt az angol nemzet szokásjogának adta ki müve tartalmát, melynek '/3 része aCorpus Jurisból le volt irva (Maine i. m. 68.1.). Az irott jog tekintélyének túlsúlya, a népbirák felváltása jogászok által, karöltve segítették elő a római jog uralmát, mely részben különben azon korban is már létezett, midőn Európaszerte az egyház és joga uralkodtak a polgári jogélet terén. Westminster Hall-ban addig irtak ki jogelveket a római s kánoni jog tankönyveiből, míg e döntvénytár elégséges volt, minden későbbi jogesetet azok szerint, mint angol nemzeti jog szerint, elbírálni (Maine í. m. 28. 1.). E nagy mozgalom minket sem hagyott egészen érintetlenül; de ugyanazon fejlődési takarékosság, mely az államlétesitési szükségletben határt szabott az idegen elemek mivelődő befolyásának hazánkra, okozta később hátramaradásunkat, menynyiben a bevett intézmények haladása s meghaladtatása hónukban kevéssé érintett, bár viszonyaink követelték volna azt. így a hűbéri, római s kánoni jog nemcsak nem fejtetett ki önállóan nálunk, hanem mindazon, tudományos munkásság és gyakorlati módosító igények szülte változásoktól mentek maradtak, melyeket a latin s germán népek jogfejlődése feltüntet; sőt az uj korban teljesen kiveszett jogi öntudatunkból ez európai anyajogok szoros összefüggése régi jogrendünkkel. A német jog azon haladása, melyet a városi jog fejlődése feltüntet az ipar és kereskedelem érdekeinek méltánylásában és az erkölcsi elvek kifejtésében, nálunk az országos magánjogra ki nem hatott. Egyes példák ezt élénken éreztetik. Ha az >Ofener Stadtrecht« (1244—1421; erlautert von A. Michnay u. P. Lichner PressI burg 1845) 393. §-ában olvassuk: >esz ist j loblich, dass mann dem kranken geschlecht ! derWeiber czu staten chümpt mit morgengab« etc.,s evvel összehasonlítjuk Werbőczy felfogasát, mely szerint >hitbér s jegyajándék az, mi a feleségnek annak szüzesség- I vesztése- s elhálásaért a férj javaiból adatik* (HK. I. R. 93. cz. bek.); ha Erdélyben összehasonlítjuk a szászok jogának azon intézkedését, miszerint a házasságtörés csak | ugy a nő vétke, ha azt nem követte el férje i is: »denn es ware ja nicht der Biliigkeit ' gemáss, dass der Mann Keuschheit von der Frau forderte, welche sich bei ibm selbst ] nicht findet* (Statuten der Sáchsischen Na- j tion in Siebenbürgen. IV. Buch VII. Titel , §. 7.), a székely constitutiók 78. pontjában , kiszabott »3 girás paráznabirság« alapgondolatával vagy a manus mariti nyers, hatalmi felfogásával a hármaskönyvben (I. R. 105. cz. 1. §.) — ugy ez összehasonlítás a családjog erkölcsi alapjaiban mutat el- \ ágazó felfogásra a német, városi és magyar országos jogunk között, mely részünkre oly kevéssé előnyös, mint p. o. a városi jogok kifejtett ipar-rendőri szabályzata (p. o. Ofener Stadtrecht III. része: von erbgesessenen Handwerkern etc), ilyenek hiányával szemben az országos igazgatási jogban. Szóval azon fejlődés, melyen az ókor hasonmására Európa nyugati s közép államai keresztülmentek, miszerint a városi igazgatás lett az államkormányzat előképe s a városi befolyás létesité a rendőri jólétállam feléledését, nálunk, nemzeti városi élet és polgárzat, nemzeti városi ipar s kereskedelem, nemzeti városi jog hiányában elmaradt s igy jogunkat középkori jellegéből ki nem ölthette, újkorivá nem alakíthatta. A természetgazdaságból a tőke-, pénzés hitel-gazdaságra ezért nem térhettünk át. A földbirtoknak, a nemesi rendek túlsúlya meg nem szüntethetett, de gazdászatunk alapja, a földmivelő munka, sem szabadulbatott fel. Az újkor hajnali pirja szállott fel Olaszhon, Francziaország, Németalföld és Németország városaiból, mig nálunk mélyen aluszszák még a középkor álmait. Éjjelén csak a parasztmozgalmak terméketlen, rontó villámai czikk áztak; az ujulás ez álcsirája, melyet polgári miveltség s vagyonosság nem táplált, oly sikertelen maradt, mint akár a jacquerie, akár a nagy német parasztháború. A XV. század végével a hűbérjog nyugaton, mint pusztán rendi érdek kiváltsága, fejlődésében megakadt, mert közszükségletből uj erőt nem meríthetett többé; az irodalmi mivelés megszűnt, követve a tárgy gyakorlati fontosságának stilyedését (1. Dieck: Literargeschichte des longobardischen Lehenrechtes 3. s k. lk.). S a hűbérjog köveiből épült ekkor nemzetünk bástyája, azon chinai fal, melylyel magát uraló rendje elzárni, mintegy várban megvédeni törekedett. A lőpor feltalálása megbuktatta a kiváltságos honvédők, a nemesség hatalmát ; az uj harezmód állandó nagy sereget, ennek fentartása pénzt igényelt; igy szálI lott a hatalom lassankint a polgári osz| tályra át, mint mindenkor azokat illeti, j kik az állami szükségleteket első sorban j fedezik. S midőn a harezmezők ágyuszózata a lovagkor sírbaszállását már hirdeté, nálunk a nemesi rend jogát codifikálták, hogy örökké hatalma birtokában maradjon, azt maga sem idegenithesse el. Midőn az újkor jelszava, a forgalom szabadsága, a munka védelme, a vagyonmegoszlás kötetlensége, már érthető lett, nálunk az ősi prohibitiv rendszer újra szentesittetett. A nemzet vészes hajlamai s az ellenséges külviszonyok egymás kezére játszottak. A nemzet mohácsi bukásának, másfélszázados sőt háromszázados szolgaságának előestjén készült Werbőczy műve, nagy mű tekintettel korára, nagy mű tekintettel viszonyainkra; első és utolsó egységes, nemzeti alkotás a magánjog terén. Hanem e nemzeti jogbibliának szavai idegen nyelvekből voltak eredetileg lefordítva ; e nagy jogemlék köveit idegen földön törték és faragták volt; s midőn, mintha csak benne üdvözölhetnők, ugy tiszteltük mint őseink hagyományát, akkor őseink szellemét félreértettük, bölcseségük nyelvét elfelejtettük volt. Három oszlopon épült ez emlék, épült a magyar állam-és jogrend. E három oszlop volt a király, az egyház, a nemesség hatalma. Mindhárom középkori értelemben szervezve; mindhárom az uj korban anachronismus. — A királyság mint az ország magántulajdonosa, az egyház mint az ország kormányzója, a nemesség mint az ország védője s fentartója. A politikai s anyagi viszonyok változásáról, a társadalom gazdasági s hatalmi átalakulásáról, vele a királyság illetve államigazgatás átidomitásáról, a nemesi rend s hűbéri jog sülyedéséről már megemlékeztünk. De az egyház szellemi, mivelődő befolyása s vele hatalma is megváltozott volt. Az egyház már nem képviselte a testvérség s egység világeszméjét, mely a rajongó kedélyeket egykor nagyszerű tervekre indította volt. Az egyház mint rendi szervezet ellenkezésbe jött saját tanával; az eszményi világuralomnak gyakorlati hierarchikus felfogása a vallott emberségi czélnak magasztos fényét eloltá s a nemzetek ellenhatását ébreszté. Az erkölcshaladtató befolyás kimerült, a biztosított elvek tovább nem fejlődtek. A világvallás a clerus jóléti érdekévé s a pápai politika fegyverévé fajult el s ezen átanyagosodás aláveté azt. az anyag tehetetlenségi s alak enyészeti természettörvényeinek. Az éltető szellem nem lebegett már felette, korának haladását nem követhette. Csak önfentartási harezot folytathatott már a végetlen világmozgalomban; ki pedig ma a jelent megállítani akarja, holnap már a múltnak harezosa. A történelem útjában megálló vándor tévreményt táplál, midőn örök létében és abban hisz, hogy az idő lépteivel előtte elhaladó czél visszatér hozzá. Az egyház kijátszotta a hős szerepét a világ színpadján s helyette az intriguansét vállalta fel; a szeretet vőlegényéből a zsarnok gyám lett, kinek biztos bukását végre kaczagják. A szellemi erőt nem pótolhatja a dogmai megmerevedés, nem az