Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 31. szám - Az örökség megszerzéséről és a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat. [1. r.]

— 248 — fcogy iskoláink irodalmi termékenysége oly csekély és hogy azon üdvös kölcsönhatás, melyet a mivelt nyugat államaiban a főiskolák és a tudományos irodalom között szemlélhetni, nálunk eddig, legalább az általunk figyelemmel kisért társadalmi tudomány terén, aránylag sem mutatkozik. E sajátszerű viszonyok egyrészt a tanári székek betöltésében, másrészt a tanári állás politikai fructifikátiójában nyilatkoznak. Nem jeles müvek írása emel itt tanári székre; nem is gondtalan szellemi munkának biztos menhelye és független tudományos kutatásnak ösztönző szentélye a főiskola. A magasabb miveltség keresletének és kínálatának szük köre a kellő munkamegosztást még nem engedi meg ; az uralkodó politikai nagyravágyás és a folytonos szükséglet uj rendszerek hiányában uj emberek iránt oda vezetnek, hogy az elmélet bajnokai hivatásuktól elvonatják magukat, mig a politikai pártszenvedélyek szinterén nevük fénye eléggé elkopott, hogy visszaléptessenek a jövő nemzedék csendes neveléséhez a jelennek kormányzásától. Pártfogás, személyes érdekek uralma, politikai szűkkeblűség, korszerűtlen testületi belszervezet és evvel járó középkorias czéhszellem, melynek létoka, üdvös autonómia, megszűnt, végre a főiskola szempontjából centrifugális, heterogén politikai aspirátiók áramlata; ezek azon csatornák, melyek az erkölcsi romlást nemzetünk nevelési létszerébe viszik és annál veszélyesebbek, mert egyrészt az önnevelés és spontán szellemi munkaszomj elégtelen ellenhatók, másrészt pedig nagy közönségünk, mely tudósainkkal többnyire csak az élczlapokban foglalkozik, e részben sajnos közönynyel viseltetik. Pedig, hogy a magasabb miveltségi érdekeknek ápolása reánk nézve is már létkérdéssé vált, azt most, midőn az államszervezet átalakítása követi a társadalmi szervezetét, a contrario keserűen tapasztaljuk. Tudjuk, hogy a nepotismus, a testületi féltékeny elzárkózás és a politikai szereplés másutt is bemételyezik e szent ügyet és hogy a főiskola hivatásáról tartott remek beszédben Schiller által vallott idealismus a tények szükségességével szemben hamis álláspont. De azt véljük, hogy nálunk e jelenségek, melyek a kevesebb ellensúlyozás mellett hatnak és ifjabb, gyöngébb miveltségi létszert megmérgeznek,sokkal komolyabb veszélyt jeleznek. Azon főiskolai tanár, ki csak azt sajnálja, hogy hallgatói még nem választó polgárok, és azon képviselő, ki »tudós« társára gúnyos gyanúval tekint, egymást kiegészítő miveltségi tünemények, melyek megfelelnek a helyes arány azon megfordításának, hogy nem a tudományos elmélet, a gyakorlatnak ezen öntudata vezeti nálunk a gyakorlati intézmények alkotását, hanpm megfordítva, a primitív öntudatlan gyakorlat nemcsak önállóan tapogatódzik, hanem a hivatott elméletre is ártalmas visszhatást gyakorol. A józan észnek önbizalma szerint a »tanultak« sem értenek nálánál többet. A gyakorlatnak kőmivese bátran fog a nagy átalakítási munkához és miután mathesis nélkül nem építhet oszlopcsarnokos, boltíves állampalotát, épit egy óriási ösies államkunyhót. De ez csak azért lehetséges, mert az >eszmék emberei,« kik a etettek embereit? igazgathatnák, mint szamitó tényező nem léteznek. Azon aggodalom, hogy a jelenkori társadalmi fejlődés önkénytelenül St. Simon programmjának egy pontja megvalósításához, a tudósok aristokratiájához vezetni fog, minálunk mindenesetre időelőtti volna. Az iskolákban a por nem szűnik meg a könynyed képzelet szárnyain; persze a magános elmélkedés és munka által nevelt mély gondolkodók sem lépnek ki csarnokaikból, s a nép természetesen nem becsüli sokra azon intézményt, melytől nagyságát nem várja. Csakugyan az egyetlen epochalis, eredeti mü, melyet irodalmunk a társadalmi tudományok terén eddig létesített, nem iskolatudóstól eredt. De népünk nem tudja s nem tudhatja, hogy az »iskolapor« is szülője azon erkölcsi ideálismusnak, mely a társadalmat fentartó újkori vallássá lett. Már Hobbes mondotta, hogy minden államreform eredménytelen és ingatag, mig a politikai tudomány vezérelveinek ismerete el nem terjedt a népben ; a franczia oekonomisták a XVIII. század ban a >gens lumineuxc igényében ezt ismételték. Bentham büszke álma volt, hogy ő lesz a népszerűsítő apostol. Kétségkívül nálunk elterjedt a politikai »érzék« s »érdeklődés«, de még a politikai jellem- és pártképzésben is a doctrina csekély szerepet játszik. Ezer év óta papok kezelik a közoktatást; nem csoda ekkor, ha népünk — legalább alsó és felső rétegeiben — oly kevéssé tiszteli eddig az iskolát; a középső népréteg pedig, melyet az ipar és az iskola képez, mely az újkort szülte, tudvalevően nálunk még embryo. Ily viszonyok közt a szervezési tévedések nem voltak elkerülhetők. A tanszabadság »hazai viszonyainkhoz alkalmaztatotU, mintp. o. az iparvédvám ; igényeltetett szabadság tanok nélkül és védvám ipar nélkül. Készségesen elismerjük, hogy semmi reform sem mélyreható, mely csak külső, szervezeti, csak a társadalmi viszonyok felszínét éri és hogy főkép a nevelés és mivelődés terén bizonyos végzetes circulus vitiosus neheziti meg a haladást: mindazonáltal meggyőződésünk az, hogy a futólag vázolt bajnak oka némileg a szervezetben van s elhárítható, hogy meg lehet gátolni azon visszaélést, miszerint a tudományos nevelés inkább személyes mellékczélok gyakorlati eszköze, mintsem hivatásszerű, odaadó szolgálat egy eszményi czél megvalósításáért, hogy a rég óhajtott szervezési átalakítás e téren, különösen a társadalmi, u. n. jog-és államtudományi szaktanodák tekintetében, üdvös lenne. Ezen elmélkedésekre alkalmat adott az előttünk fekvő mü, illetve előszava, melyben a szerző szükségesnek véli először magánjogi müve tartalmának részben való idegenszerűségét a közigazgatási jogtan ujabb haladásával indokolni, másodszor bocsánatot kérni, mert elegendő forrásról nem rendelkezett, és harmadszor biztosítani, hogy hazatius indulattal kereste az igazat. (Folyt, következik). Dr. Dell' Adami Rezső. ^Az örökség megszerzéséről és a ha> gyatéki eljárásról szóló törvényja^ vaslat. A napokban küldetett meg néhány szakembernek tanulmányozás végett a czinibeli törvényjavaslat; készítette — mint értesülünk — az igazságügy miniszter megbízásából Teleszky István képviselő azon régibb javaslat alapján, mely ugyané tárgyra vonatkozólag P a u 1 e r minisztersége alatt dolgoztatott ki. Szolgálatot vé! lünk tenni a szakközönségnek, midőn e tervezetet j közzé teszszük és ez által szélesebb köröknek alkalmat nyújtunk a czélbavett reform irányával és j részleteivel tüzetesen megismerkedhetni. A javaslat 164. §-ból áll és két önálló részre j oszlik; az első rész, melynek nagyobb felét mai számunkban közöljük, a következő főhatározmáj nyokat tartalmazza. Ha az örökös az örökséget elfogadja, az örökhagyónak átszármazható joga és kötelezettsége az örökösre az örökség megnyíltának időpontjában átszállottnak tekintetik. Azon örökös, ki az örökséget elfogadta, arról többé le nem mondhat; a lemondási nyilatkozat szintén visszavonhatlan. Az örökséget vagy az örökrészt részben elfogadni, I részben pedig arról lemondani nem lehet. Az örökös az örökség megnyilta után fel van jogosítva a hagyatéki vagyont, ha az örökjog vitássá nem tétetett, önhatalmúlag birtokába venni. A hagyományos a hagyományhoz való igényét rendszerint az örökhagyó halálával, ha pedig a hagyomány felfüggesztő feltételtől tétetett függővé, a feltétel beálltával elfogadási nyilatkozat nélkül nyeri meg. A hagyományosnak jogában áll a hagyományt visszautasítani, de ugyanazon hagyományt részben elfogadni, részben visszautasítani nem lehet. Az örökség megszerzése által az örökhagyónak vagyonjogi viszonyokat tárgyazó jogai és kötelezettségei az örökösre szállanak át. Az örökhagyó I végrendeleti intézkedéseinek teljesítése, a mennyiben végrendeleti végrehajtó nincs nevezve, az örökösnek kötelessége. Az örökhagyó jogosítva van egy vagy több végrendeleti végrehajtót nevezni; a végrendelet végrehajtását azonban csak az tartozik elvállalni, a ki ez iránt magát az örökhagyónak lekötelezte. Az örökös az örökhagyó hitelezőinek és a hagyományosoknak csak az örökség értéke erejéig íelelős. A második rész az uj örökösödési eljárást szabályozza. Tör vényj avaslat az örökség és a hagyomány megszerzéséről s ezzel kapcsolatos jogviszonyokról és a hagyatéki eljárásról. I. RÉSZ. Az örökség és liagyoviány megszerzése s ezzel kapcsolatos jogviszonyok. I. Fejezet. Az örökség és hagyomány megszerzésére vonatkozó általános szabályok. 1. §. Az örökség az örökhagyó halálával, arra nézve pedig, kinek örökjoga halasztó feltételtől van függővé téve, a feltétel teljesültével nyilik meg. Az örökös fel van jogosítva az örökséget elfogadni, vagy arról lemondani. Ha az örökös az örökséget elfogadja, az örökhagyónak átszármazható joga és kötelezettsége az örökösre az örökség megnyíltának időpontjában átszállottnak tekintetik. 2. §. Az örökös az iránt, vajon a megnyílt örökséget elfogadja-e, akaratát örökösi nyilatkozattal, Írásban vagy szóval, avagy hallgatag jelenti ki. É kijelentés különös meghatalmazott által is történhetik. Ha az örökös meghal, mielőtt a megnyílt örökség iránt nyilatkozott volna: a mennyiben az örökhagyó máskint nem rendelkezett, az örökösnek ebbeli joga és kötelessége saját örököseire száll át. Az örökhagyó halálát vagy holttá nyilvánítását megelőző, valamint feltételhez vagy időmeghatározáshoz kötött örökösi nyilatkozat hatálylyal nem bir. 3. §. Ha az örökös az örökséget birtokba veszi, s az örökséghez tartozó vagyonról mint sajátjáról rendelkezik: ebbeli cselekvénye által az örökséget hallgatag elfogadja. Az örökség hallgatag elfogadásának tekintendők az örökösnek az örökségre vonatkozó más cselekvényei is, ha azokból az örökség elfogadására irányult akaratot kétségtelenül lehet következtetni. A végrendelet elismeréséből, a hagyatékhoz tartozó vagyon őrizet alá vételéből, fentartásából, a hagyaték állását tárgyazó nyomozásokból, és az örökhagyó eltemettetésére vonatkozó intézkedésekből az örökség elfogadását következtetni nem lehet. 4. §. Atyai hatalom, gyámság és gondnokság alatt állók helyett törvényes képviselőik, vagyonbukottak helyed a csödtömeggondnok van jogosítva örökösi nyilatkozat beadására; előbbiek azonban csak a gyámhatóságnak, a csődtömeggondnokok pedig csak a hitelezők választmányának és a vagyonbukottnak jóváhagyásával mondhatnak le az örökségről. 5. §. Azon örökös, ki az örökséget elfogadta, arról többé le nem mondhat. A lemondási nyilatkozat szintén visszavonhatlan. 6. §. Az örökséget vagy örökrészt részben elfogadni, részben pedig arról lemondaui nem lehet. Az örökségnek vagy örökrésznek egy részére szorított elfogadás az egész örökségre, illetőleg az egész örökrészre hatályos; a részben való lemondás pedig nem bir hatálylyal. Azon örökös, a kit az örökhagyó részben föltételesen, részben feltétlenül nevezett örökösének, vagy a kit részben utóörökösnek nevezett, az elfogadást ezen részek valamelyikére szorítani van jogosítva. Azon végrendeleti vagy szerződési örökös, ki az örökséget el nem fogadta, ez által a törvényes osztályrész (köteles rész) követeléséhez való jogát el nem veszti. 7. §. Törvényes örökösödés esetében, ha valamely örökös az örökséget vagy az örökrészt el