Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 31. szám - Észrevételek a perrendtartási novella tervezetére. 1. [r.]

tieteciiK eviolyam. 31. szarru Budapest, 1877- augusztus 2. Mcgjclen minden csütörtökön; a „magyar jogáSJgyűlés" tartama alatt naponkint. MAGYAR A kéiiratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz imézendík. THEMIS •pLŐFIZETÉSI ÁRAK (helyben háihoi. hordással, va<rv vidékre bérmente szétküldéssel) a „Magyar rhemis'-re, az „Igazságügyi rendeletek tára" és a „Döntvények gyűjteménye" czimü mellékletekkel együttesen: egész évre 10 forint, félévre 5 lorint, negyedévre 2 forint 60 kr. Az előfizetési pénzek b < czélszerűbben p ó s t a ) e n t e s e n, vidékről légii vány útján kül.iendők. Szerkesztőség : V. Nagy korona-utcza 14. sz. Kiadó-hivatal: IV. barátok tere 7. tz. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA, AZ UNGVÁRI ÜGYVÉD-EGYLET, VALAMINT A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. *K.ülö~, mellékletek: a „^öntvények gyűjteménye," és az „3gaz.sagv.gyi rendeletek tára." Felelős szerkesztő: JDX. IFstyer László. f £ u T A L 0 M : Észrevételek a perrendtartási novella tervezetére. Dr. T a u s z i g János budapesti ügyvédtől. — Közigazgatási bíráskodás. Grnber Lajostól. — Jogirodalom. (A magánjog és tárgya, különös tekintettel a magyar általános magánjog codifikátiójára. Irta Dr. Daempf Sándor pécsi jogak. tanár). Dr. Dell' Adami Rezső budapesti ügyvédtől. — Törvényjavaslat az örökség és a hagyomány megszerzéséről és ezzel kapcsolatos jogviszonyokról és a hagyatéki eljárásról. — A perrendtartási novella. (Folytatás). — Az ügyvédi kamarákból. — Legközelebbi csödbejelentési határidők. — Kivonat a »Budapesti Közlöny* bői. — (Csődök. — Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások). — Külön melléklet: A i>Döntvények gyűjteményéinek egy ive. Kiadó: az „.^tlxen.a.e-u.xn/1' részvénytársaság. Észrevételek a perrendtartási novella tervezetére. Nem képzelhetünk háládatosabb feladatot, mint a perrendtartási novella-tervezet közzététele alkalmából elmondani mindazt, a mit a részleges reform ellen és a szóbeliség behozatala mellett felhozhatni. De megvalljuk, hogy ezen érvelést ma már egyszerűen feleslegesnek tartjuk. Azon meggyó'zó'dés, hogy törvénykezésünk hiányain első' sorban a szóbeliség van hivatva segiteni, a számbavehető körökben alapigazsággá tömörödött oly anynyira, hogy a vita nem is a körül forog többé, vajon e reform kivánatos-e, mint iukáhb a körül, melyik volna a szóbeliség létesítésének legkönnyebb módozata. Szivbó'l csatlakozván e törekvésekhez, nem kell mondanunk, hogy a tarthatlannak bizonyult rendszer részletein való javítgatást bizonyos tekintetben háládatlan munkának tekintjük, s szivesebben látnók, ha az úgyis nem nagyon bó'ven termő codifikátori erők inkább a gyökeres reform módozatainak felkutatására használtatnának. Mindazonáltal nem tagadhatjuk meg elismerésünket azon törekvésektől sem, melyek peres eljárásunk időleges javítását czélozzák. A reformok létesítésének lehetősége nincs mindig azok kezében, kik erre legtöbb hivatással, legjobb akarattal birnak. Különösen most, hol valóságos képostrom indult meg minden ellen, a mi eddigi igazságügyi törvényhozásunkban rendszeres, szakszerű és felvilágosodott volt; hol azon alapokat látjuk megtámadva, melyeket 1868-ban és 1871-ben culturális törekvéseink számára megvetnünk sikerült: nézetünk szerint a jogászságnak inkább fentartó, mint hóditó taktikára van szüksége. A szóbeliség előnyeit bizonyitani azoknak, kiknek agyában a bagatell-eljárás megszületett, Don Quichote-i vállalkozás volna. Oly hatalommal szemben, mely előtt a szakember, már mint ilyen, gyanús, s oly irány ellenében, melynek az igazságszolgáltatás nem czél: a jogállam legnevezetesebb functiója, hanem eszköz erre vagy amarra a czélra, a jogászság nem tehet jobbat, mint tisztán védelmi positióba helyezkedve, minél változatlanabbul megőrizni a birtokot. Ezen conservativ magatartással nincs ellenkezésben az olyan vállalat, milyent Teleszky ur tervezetében birunk; de fentjelzett álláspontunk megjelöli a határokat is, melyeken belül a javításokat eszközöltetni óhajtjuk. Tökéletesbiteni mindazt, a mi a rendszert vagy a rendszerben gyökerező intézményeket nem alterálja; de tartózkodni mindentől, a mi a mellett hogy igazi és végleges reform ugy sem volna, csak gyengíthetné az alapot, melyet egészben megvédeni kötelességünk. Perrendtartásunk legfogyatékosabb részét a végrehajtási eljárás képezi: ennek módosítását a jelenlegi tervezet czélbanem veszi. Az örökösödési eljárás szintén legsürgetőbben követelné a javítást; erről is külön törvény lesz hivatva gondoskodni.*) Marad tehát a szorosan vett peres eljárás és némely másodrendű intézkedések, melyeknek módosítását a tervezet felöleli. Tagadhatatlan, hogy e korláton belül is van elég tér a javításra, sőt néhány tollvonással messze menő tökéletesbitést is lehetne létesíteni. A ki az úgynevezett »rendes* eljárás legkirívóbb hibáit enyhitené, már nagy köszönetre kötelezné a gyakorlatot. Tudjuk, hogy ezen eljárás a legborzadalmasabb írásbeliség, s késedelmesség tekintetében vetekedik akár a Reichskammergericht lomhaságával. De ott van mellette, bizonyos szük érvényben, az úgynevezett »jegyzőkönyvi« eljárás is. Ez sem valami vonzó institutió; de vannak kétségtelen előnyei, s a kereskedelmi eljárásban is tűrhetőnek bizonyult. Ha a novella a jegyzőkönyvi eljárás tágabb alkalmazását, s ennek megfelelően a »rendes« korlátozását létesitené, nagyban előre vitte volna törvénykezési állapotainkat. A sommás eljárásban a t. r. t. 117. §ának azon intézkedése, hogy »alakszerű periratoknak helye nincs« a gyakorlatban a huzavona igen kényelmes eszközévé nőtte ki magát. A bizonyitási eljárás ugyanis addig tart, a mig a bizonyító félnek tetszik, *) Alább közöljük az illető törvény-tervezet kezdetét. Szcrk. csak folyvást uj meg uj tanukra kell hivatkoznia s successive a többi bizonyítási eszközöket is felhasználnia. Ha a novella e visszaélés megszüntetéséről gondoskodik, a rendszeren nem változtat semmit, és mégis nagyban előmozdíthatta volna az igazságszolgáltatás gyorsítását; s hogy ez épen a sommás perben és Magyarországon mit jelentene, nem szükség bővebben magyarázni. E két, találomra kiragadott példa talán megvilágíthatja az irányt, melyen haladva a mostani viszonyok között a perrendtartási novellától nézetünk szerint siker volna varható. E példákat kívánság szerint szaporithatnók, s a javaslat szerencsés tapintattal tényleg el is talált néhány helyet, hol a segítség rögtön szükséges, s ennek módozatai tekintetében több, nézetünk szerint hasznos inditványnyal is lép elő. A javasolt módosítások nagy része ellen nincs is kifogásunk, sőt azoktól jelentékeny sikert is várunk; sajnálatosnak csak azt tartjuk, hogy a munkálat e tekintetben nem teljes, sőt, a mint példáink mutatják, igen fontos eseteket figyelmen kívül hagyó. A másik kifogás, melyet a tervezet ellen felhozni kénytelenek vagyunk, annak azon tendentiája, hogy más tekintetben gyökeres reformokra válla 1kőzik, melyeket ily ideiglenes hatályra szánt törvény keretén kivül hagyandónak tartunk. Nem kell többet mondanunk, mint hogy a semmitőszék pure et simple eltörlését, a felebbviteli egész rendszer megváltoztatását hozza javaslatba és a decisiók létrejövetele és kötelező ereje tekintetében oly messze menő határozatokat tartalmaz, melyeket (nem tekintve még szóba hozandó benső értéküket) igy mellesleg egy novella utján eldönteni akarni, annyi volna, mint — a novella sorsát koczkára tenni. A harmadik kifogás, melylyel a tervezet ellen fellépünk, az. hogy változtatásokat inditványoz oly matériák körül, melyek eddigi állapotukban az eljárás ártalmára nem voltak, úgyszólván közönyösek. Ilyen a felebbezés és felfolyamodás közötti különbség felmelegitése, mely distinctiónak — a jogorvoslat benyújtásának határidejére vonatkozó tisztán technikus