Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 29. szám - Az angol jogreform. [3. r.] - Törvényjavaslat a polg. törvényk. rendt. tárgyában alkotott 1868. LIV. t.-cz. módosítása iránt. [1. r.]

— 233 — lyen elkövetett sajtóvétségekről, mint például röpiratokban. Már most volt eset, hogy egy röpiratban foglalt közleményért, a mely röpiraton 10 egyén aláírása volt olvasható és a kik közül az egyik a közvetlen szerzőséget, és a többi aláirt társsal gyűlt a közleményérti felelősséget is elvállalta és daczára ennek egy tizennegyedik személy vádoltatván mint szerző, tehát az incriminált közlemény létrehozatalának közvetlen tényezőjeként: mi történt? A vádlevél vétele után actoratus elleni kifogást nyújtott be, mely kifogásai az eljáró sajtóügyi bíróság által elvetettek, mely határozat ellen semmiségi panaszszal élvén, a magy. kir. Curia mint semmitőszék egy f. évi június 7-én 11617/1877. sz. alatt hozott elvi jelentőségű határozatában kimondatta hogy: »panaszt-tevő — t. i. az állítólagos szerző — mint a vád alapját képező röpirat létrehozatalának közvetlen tényezője vádoltatván: befogatása ellen nem érvényesíthet oly kifogást, melylyel az 1867. évi július 25-én kelt miniszteri rendelet 2. czikke szerint csak azon személyek élhetnek, kik nem egyenes tettesi minőségben, hanem közvetett felelősségnél fogva panaszoltatnak. Vajon pedig panaszt tevő vádlott a kérdéses röpirat szerzőjének tekinthető-e vagy sem, ezt kizárólag az esküdtszék van hivatva meghatározni*. Első pillanatra talán szembe sem tűnik, mily nagy horderejű az ily határozat, és mily ártalmas következményei lehetnek. A sajtótörvény szellemével sem vagyok képes ezen határozatot összeegyeztetni. A sajtótörvény az ezt pótló miniszt. rendeletekkel együtt több helyütt kiemeli, hogy: »az esküdtszéki tagok csakis azon kérdés felett határoznak: vajon a vádlott vétkes-e, vagy sem*. Ez korántsem zárja ki annak lehetőségét — sőt nézetem szerint nagyon is megkívántatik — hogy a törvényt alkalmazó állandó bíróság már eleve, t. i. a vizsgálat folyamán előadottak alapján, bírálja el azon kérdést, hogy az, a ki a szerzőséggel vádolva van, az előterjesztett bizonyítékok alapján az incriminált közlemény szerzőjéül tekinthető-e vagy sem ? Ha ennek már előzetes elbirálását az eljáró állandó bíróságnak tartjuk fen, akkor garantiát nyújtunk kinek-kinek az iránt, hogy egyszerű mende-monda alapján a vádlottak pacijára nem ültettetik. Hiszen e mellett is az esküdtek számára van fentartva a döntő határozat. Mert ha már eleve, mielőtt az esküdtek elé kerül valamely sajtóvétség, birói határozat által constatálva van, hogy vádlott csakugyan szerzője az incriminált közleménynek, a főkérdés még hátra van, és ez az : ^büntetésre méltó cselekményt képez-e ezen közlemény vagy sem«, vagy a törvény szavaival élve : » vajon a vádlott vétkes-e vagy sem«. Ez gyupontja az egész eljárásnak, ennek eldöntésétől függ minden és elég ha ezen egy kérdést bocsátjuk az esküdtek elé, minden egyéb kérdés a bíróság által a vizsgálati iratok alapján már előzetesen elbírálandó. De meg miért is volna e ténykérdés csakis az esküdtszék által megállapítandó ? Hiszen itt csak két lehetőség van ; ugyanis vagy képes a vádló abbeli állítását begyőzni, hogy X. / Y. az incriminált közlemény szerzője, vagy nem. És ha be tudja ezt bizonyítani, miért ne szorítsuk őt erre már az előzetes vizsgálat folyama alatt ? Ilyképen az előzetes vizsgálat befejezése után és a vizsgálati jegyzőkönyvben kifejtettek alapján az állandó bíróság tiszte volna határozni azon kérdés fölött, hogy be van-e tehát igazolva, miszerint csakugyan az követte el a sajtóvétséget, a ki azzal vádoltatik. Ha az eljáró bíróság határozatilag constatálja a vádlott felelősségét, az esetben utasittassék vádló a vádlevél beadására, és ekkor már akadálytalanul megtartható az esküdtszéki végtárgyalás; ha pedig azt mondaná ki a bíróság, hogy a szerzői, illetve a felelősségi minőség begyőzve nincsen, az esetben adassék meg a jog a vádlónak ezen bírósági határozat ellen rendes felebbezési jogorvoslattal élni. Ezen ténykérdés végérvényes és mikénti eldöntése után vagy abban hagyandó minden további eljárás vagy ha a felsőbb bíróság a szerzői és felelősségi minőséget constatálta, bocsáttassék az ügy esküdtszéki tárgyalás alá. Ily eljárás mellett azután, mig egy részről nem válik illusoriussá az esküdtszéki bíráskodás, addig más oldalról biztosíték nyujtatik minden egyes polgárnak az iránt, hogy puszta ráfogások, merően alaptalan — és talán bosszúálló szándékból vezérelt egyszerű bemondás — alapján a vádlottak padjára nem ültettetik. Az ember és polgár első és legszentebb joga a személy és becsület tiszteletben tartása iránti igénye, és azt egyesek szeszélyének kitenni nem szabad, hanem törvényes oltalomba veendő. Reassummálva az eddig mondottakat, azon eredményre jutunk, hogy helyesebb eljárás volna, ha a következő elvek tartatnának szem előtt : 1. azon kérdés felett, az-e a felelős, a ki vádolva van, a rendes bíróság előzetesen határozna; 2. a bűnösség kérdése az esüdtekhez, 3. a büntetés kiszabása ismét a rendes bírósághoz tartoznék. Az uj sajtótörvény pedig világosan ily értelemben volna szövegezendő. Dr. Vécsei Ignácz. Az angol jogreform.*) Azon reformok közt, melyek a felebbezési bíróságokat illetőleg létesíttettek, legfontosabb az, mely a common law az equity lavv és fusióját czélozza. Itt a legmélyebbre menő intézkedések tétettek, hogy a bíró az common law-t és az equity law-t hivatalból egyenlő mértékben vegye tekintetbe és juttassa érvényre, különösen pedig hogy arra ügyeljen, miszerint a perek sokszorosítása lehetőleg elkerültessék. Ehhez képest bizonyos jogviszonyok azoknak az equity law szempontjából történt eddigi megítélésére való tekintettel szabályoztattak, ugy hogy a mi eddig mint méltányossági jog szerepelt, az most már egyenes jogigényt képez. Fizetésképtelen tömegek activáinak kezelése, az elévülésnek bizonyos esetekben való korlátolt alkalmazása, személyes követelések engedményezése, mely eddig némileg meg volt szorítva, és számos más jogviszony szabályoztatott. Végül általánosságban kimondatott, hogy mindazon esetekben, melyekben a common law és az equity law határozmányai közt ellenmondás van, az equity law határozmányai a mérvadók. Másik nevezetes javítás az által történt, hogy a törvénykezési évnek bizonyos ülésezési időszakok (terms) szerint való eddigi beosztása, a mi sok huzavonára adott alkalmat, mellőztetett. A különíéle törvénykezési szünidők részint megrövidíttetnek, részint pedig a sürgős ügyeknél nem ismertetnek el. Eddig a nagy szünidő alatt, augusztus elejétől november elejéig (long vacation), az igazságszolgáltatásnak csaknem teljes szünetelése állott be, — mi tetemesen hozzájárult ahhoz, hogy a huzavonák lehetségessé tétettek. Ezen régi határozmányok alatt az igazságszolgáltatás annyiban is szenvedett, hogy az esküdtszéki ülésezések szorosan bizonyos meghatározott időszakokhoz voltak kötve. Minthogy a legtöbb polgári ügy szintén esküdtszék által | döntetik el, ezen körülményből is bő forrása támadt a halogatásoknak. Most meg van határozva, hogy az esküdtszékek ülésezése rövid szünetekkel Middlesexben és Londonban egész éven át annyi biró előtt tartassék, a mennyit az ügyek tömege szükségessé tesz. Az uj felső törvényszék fel van osztva 5 osztályra (divisions), a Chancery, a Queens Bench, a Common pleas, az Exchequer, és a ProbateDivorce-Admiralty osztályára. Egyszersmind azonban meghatároztatott, hogy ezen osztályok első betöltése azon bírákkal történjék, kik eddig a hasonnevű bíróságokhoz tartoztak, a mennyiben azok | nem hivattak meg a felebbezési bírósághoz vagy I pedig a titkos tanács határozata folytán nem jöttek valamely más osztályba. A legnagyobb nehézséget okozta azon kérdés tárgyalása, hogyan állítandó össze az utolsó fórum, vagyis a felsőház bíráskodása mennyiben szüntendö meg illetőleg mennyiben korlátozandó. Egy ideig sok követője volt azon nézetnek, miszerint a felsőház bíráskodását egészen meg kell szüntetni, i A 1873-iki törvény is ily szabványt tartalmazott, az életbeléptetést azonban egy évvel későbbre tette. Ez által a reform ellenei időt nyertek a kérdés újólagos tárgyalására, s valóban az agitatió oly erős lett, hogy sikerült az ellenzéknek az életbeléptetést még egy évvel későbbre, t. i. 1875. nov. 2-ára, halasztatni. Ettől kezdve a discussió ugy*) L. az előbbi közleményeket e lapok 27. és 28. számaiban. szólván kizárólag ezen tárgy körül forgott. Az izgatottság, melyet a kérdés keltett, megérthető, ha figyelembe veszszük, hogy a felsőház birói illetőségének kérdése nem magánjogi, hanem eminenter potikai kérdés volt. Ir- és Skótország az alkotmánynál fogva követelték, hogy a felsőház legyen az utolsó fórum, és protestáltak az ellen, hogy angol törvényszéknek kelljen magukat alávetniök. Annyi bizonyos, hogy az Angol- és Skótország közti unio-szerződés 19. czikkében világosan ki van mondva, hogy skót pert nem szabad angol bíróság által revidiáltatni; az uj felső törvényszék felállisát ezen állami szerződés megsértésének tekintették. Az agitatió oly erős volt, hogy a felsőház bíráskodása 1876-ban ismét kimondatott. Illetősége következőleg van szabályozva. A felsőházhoz meg van engedve a felebbezés a következő bíróságok minden decretumai és ítéletei ellen: 1. az angolországi felebbezési bíróságtól; 2. minden scótországi és irlandi bíróságtól, melyektől eddig error és appeal a felsőházhoz volt megengedve. A mi a biróság szervezését illeti, a felsőház nem tárgyal felebbezést, ha csak a következő személyek közül legalább három nincs jelen: 1. a lordkancellár, 2. a rendes of appeal-lordok, 3. a parlement oly paire-jei, kik bizonyos magasabb birói állásban vannak vagy voltak. Lényeges ujitás két kinevezett biró elfogadása (lord of appeal in ordinary) egy-egy 60000 ft fizetéssel. A felebbezést a felsőház elé petitio alakjában juttatják. Nehogy az igazságszolgáltatásban fenakadás történjék, a felsőház az elnapolás ideje alatt is a felebbezési ügyek tárgyalása végett ülést tarthat. Minden határozatok, melyek a felebbezési ügyekben az elnapolás ideje alatt hozatnak, ugyanoly érvényességgel birnak, mintha a parlament rendes ülésszakában hozattak volna, de másnemű ügyek nem vétethetnek fel. A parlament feloszlatása esetében a királynő, a mennyiben az igazságszolgáltatás előmozdítására szükségesnek tartja, a rendes of appeal lordokat felhatalmazhatja, hogy azon idő alatt, mig a felsőház fel van oszlatva, a felsőház nevében felebbezéseket tárgyaljanak és eldöntsenek és e czélra a felsőházban üléseket tartsanak mindannyiszor a hányszor szükségesnek tartják. Az eljárás tekintetében a reformtörvény határozmányai és a felsőház által kiadott szabályzat irányadó. A felsőház illetőségének helyreállításával a privy Council, illetőleg a judicial Commitee of the privy Council legfőbb birói hatásköre is helyreállott. Az 1873-iki aktában szándékolt megszorítás az 1876-iki akta által itt is mellőztetett. Dr. Nagy József. Törvényjavaslat a polg. törvényk. rendt. tárgyában alkotott 1868. LIV. t.-cz. módosítása iránt. 1. §. Az 1868. évi LIV. t.-cz. azon szakaszai, melyek helyett jelen törvény ujabb intézkedéseket léptet életbe, a kapcsolatos későbbi törvényeknek e szakaszokra vonatkozó intézkedéseivel hatályon kivül helyeztetnek. 2 §. A 4. §. helyett. A legfőbb birói hatóságot mind a két királyi itélő tábla egész területére nézve Budapesten a m. kir. Curia gyakorolja. 3. §. Az 5. §. helyett. A kir. járásbíróságok, mint egyes bíróságok járnak el. A kir. törvényszékek, az elnököt beleértve, három tagu tanácsban határoznak. A kir. itélő táblák a járásbíróságtól felebbezett ügyekben három tagu, — felfolyamodások következtében felterjesztett, valamint a törvényszékektől felebbezett ügyekben pedig öt tagu tanácsban határoznak. A m. kir. Curia, ha a felebbvitel öt tagu tanácsban hozott kir. táblai határozat ellen van intézve, vagy a kir. táblákra vonatkozó biróküldési avagy illetékességi összeütközési kérdés döntendő el, hét tagu, egyéb ügyekben öt tagu tanácsban határoz. 4. §. A 6. §. után következő uj §. teendő. Ha a m. kir. Curia egyik polgári tanácsa valamely ügy feletti tanácskozásnál felmerült jogkérdésben egy elöbbeni határozattól eltérő véleményben álla-