Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 27. szám - Közigazgatási bíráskodás. [6. r.]

— 215 — A végrendeleti formák megszabásánál különben fontosabb elvi kérdés alig is merülhet fel s e tárgyban legközelebb alkotott törvényünk, melyben legfölebb csak azt tudom sajnálni, bogy a bolograf végrendeletet meg nem engedi, a codifikátió útját sikerrel késziti elő. Törvényhozásunknak e részben már kevés teendője van, hanem annál több vár reá a végrendelet tartalmára, a benne tehető intézkedések irányára vonatkozó szabályok felállításban. Itt van helye rendelkezni az egyetemes örökös-nevezés mulhatlan szüksége vagy elmaradhatása, ugy az örökös és a hagyományos közti különbség gyakorlati folyományai iránt. Valamint fontos feladata van a törvényhozásnak azon gyakran ugyan kisszerű, de az életben nagy haszonnal alkalmazható szabályok felállításában is, melyek által a végrendeletekben előfordulni szokott feltételek, mellékkikötések hatálya s az általános vagy bomályos intézkedések értelme már előre biztosan s elmagyarázhatlanul megállapíttatik. Nekem czélomhoz képest, mely részletekbe menni nem enged, csak egy tárgyat, azon törvényhozási rendelkezések jelentőségét, lebet itt kiemelnem, melyek az utóörökösödést szabályozni hivatvák. Azon teljes tájékozatlanság, melyben törvényeink az utóörökösödés tekintetében bennünket ma hagynak, előforduló esetekban a legnagyobb zavarok forrása lehet. A mi a zavart okozza, természetesen nem a közönséges helyettesítés, mert ez korlátait az általa kielégítendő szükség határaiban találja, hanem a hitbizományi helyettesítés, mely az örökhagyó által könnyen arra használható fel, hogy utódainak egész hosszú sorát önkényszerü akaratának hűbéreseivé alacsonyítva, megfosztja őket a reájok szálló vagyon azon tulajdonjogától, mely egyedül szolgált alapjául annak, hogy az örökhagyó maga is e vagyonról egyáltalában rendelkezhetett. Annak kifejtésére, hogy a hitbizományi intézménynek elvből és pedig nemcsak a szabad vagyonforgalmat követelő nemzetgazdászat, hanem az egyéni tulajdon teljes elismerésén sarkaló mai vagyonjogi elmélet elvei szempontjából is barátja nem lehetek, itt alig volna hely. de nincs talán szükség sem. Korunkban a családi hitbizományi oly kivételes intézménynek tekintem, mely egyedül az ezen intézményre reászoruló hely- és időszerű politika tekintetei által igazolható.:) De ha a családi hitbizomány mint kivételes intézmény felállítását a megfelelő feltételek és formák közt még ma hazánkban megengedhetőnek ismerem is, annál szigorúbban megakadályozandónak tartom ily rendkívüli intézkedés divatba jöhetését oly egyszerű jogcselekvény utján, minő egy végrendelet. Az örökhagyónak jogában áll a törvényszabta határok közt tetszése szerint intézkedni az iránt, hogy vagyona kinek s mily feltételek vagy korlátozások mellett jusson, de nézetem szerint határozottan meg kell neveznie örököseit, s mivel örökös csak bizonyos személy, már vagy természeti vagy jogi személy, lehet, nem tehet örökösévé, ') Egy consolidált democratikus állam bizonynyal nélkülözheti. nem teheti vagyona tulajdonosává a családot, mert az személyiséggel, jogalanyisággal nem bir, nem alkothat családi tulajdont. Azon eljárást pedig, mely szerint az örökhagyó kinevezett örökösének — tőle a végrendelkezési jogot megvonva — egyúttal örököst s továbbmenve ezen utóörökösnek ismét örököst rendel s ily uton esetleg a végrendelkezési jogtól az utána következő nemzedékek egész hosszú sorát megfosztja, a végrendelkezési szabadsággal való visszaélésnek tartom, mert ha készséggel elismerem is, hogy az ember magasabb természete folytán véges létén • túlemelkedve, akaratával a siron túlra is I hathat s az őt túlélőkről gondoskodhatik, | viszont igaz az is, hogy e hatás, e gondos| kodás bizonyos időbeli határon túlterjedve, [ jogosultságának alapját — az örökhagyó akaratát övéi jólétének biztosítására indító szükségérzet létezését — elvesztette. A hitbizományi helyettesítés igazolható, a mig az örökhagyó kortársaira vagy legfölebb a kortársait követő első namzedékre1) terjed, azontúl azonban nem egyéb, mint egy nemzedék által az utána következők jogainak önkényes elkobzása vagy legszelídebben szólva is oly vak előregondoskodás, mely ellen legtöbb panaszuk azoknak lesz, kiknek érdekében tétetett. Enyiczkei Gábor. Közigazgatási bíráskodás. Gruber Lajostól. A közigazgatási peres eljárás2) s a közigazgatási bírósági szervezet. Láttuk, hogy a közigazgatási per a közigazgatás természeténél fogva szükégképen lényegesen különbözik a polgáritól, s hogy e téren oly viszonyok léteznek, melyekre nézve a közönséges per formái mindenesetre kevéssé illenek, a miért is egy sajátszerű peres eljárás alkalmazása válik szükségessé. A per bírói formái azért szükségesek, mert ezek a pártatlanság biztositékainak oszlopai, melyek a közigazgatást erkölcsileg erősitik is. A mi az eljárást illeti, ez nem lehet más, mint a rendes szóbeliségen3) és nyilvánosságon1) alapuló c o ntradictorius5) eljárás a közigazgatási törvényszékek — igazgatáshoz és joghoz értő testület — előtt.6) A judicatura fogalmához lényegileg megkívántatik a fél és ellenfél közötti c o ntradictorius eljárás, mely eddigelé hiányzik, mert az állam dönt saját ügyében. (Judex in propria causa). Eddig a döntés normális b á z isát legfelsőbb fokig az alsóbb hiva'} L. az osztr. polg. trkönyv 611 — 12. §-ait. =) Holtzendorff: Princ. der Politik 116. U — Bahr: 71. 1. — Bluntschli: Staatsrecht II. k. 347. 1. 3) L. K a u t z : i. m. 510.1. — B 1 u n t s c h 1 i : i. m. j 313. 1. — Holtzendorff: Rechtslexikon I. 1. köt. — Gneist: többször id. czikk. «) K o 1 1 e r : i. m. 5. 1. — Kautz: i. m. 511. 1. — Gneist: K.-O. 200. 1. — Gneist: Jogállam. 228. 1. — Szilágyi többsz. id. előad. — H e r c z e g h : i. m. 307. 1. s czikksorozatát: »A nyilvánosság és szóbeliségről« a ^Jogtudományi Közlön y« 1876. évf. — F e u e rb a ch : Betrachtungen über Öffentlichkeit und Mündlichkeit 90. 1. — Grünwald Béla: i. m. 109. 1. B) L. ugyanazokat s S t e i n : i. m. 378. 1. 6)L. Kuncz Ignácz czikkét: »A közig, jelenl tősége a szabadság szempontjából*:. »K ö z i g. Lapokn | I. évf. 3. sz. 27. 1. talnok jelentése képezte, ugyanazon hivatalnoké, ki ellen épen a panasz irányult, a nélkül, hogy contradictorius eljárás szerint jártak volna el, a nélkül, hogy tanuk eskü alatt kihallgattattak volna, de még csak a tények megbizható megállapításáról sem lehetett szó. Vitás közigazgatási kérdés eldöntése ugy történjék, mint jog és ellenjog összeütközéséé felperes és alperes között. Mindkét fél joggal birjon, hogy nekik a per menetele által alkalom nyújtassák, a panaszt, elleniratokat, tanúvallomásokat, bizonyítékokat teljesen megismerni és vizsgálni. Nagy fontosságúnak tartjuk továbbá azt, hogy collegiális1) bíróság hozza az ítéletet. Sokkal nagyobb a biztosíték, hogy ezek nem önkény, hanem jogelvek szerint fognak eljárni, mert a tagok kölcsönösen ellenőrzik egymást és belátásukat kiegészítik. Uiiger2) arra utalt, hogy a régi igazgatás biztosítékai a collegiális organisatióban rejlettek. A gyors cselekvés és döntés kedvéért — ugy mond Un ger — a collegiális hivatalnoki formatió burcaucratikussá lőn átváltoztatva, a személyes felelősséggel összefüggésben. Ha az egyes hivatalnok még oly kitűnő és igazságos is, gyakran sem idővel, sem a közigazgatási jognak szükségelt pontos ismeretével nem bir, hogy a törvényes magyarázat nehéz és vitás kérdéseit eldönteni képes legyen. Nehezebb ügyekben hagyományos szokás szerint megkérdeztetnek ugyan a hivatalnokok, ezek azonban döntő szavazattal nem bírnak, hanem csak consultativ votummal. Már pedig ha collegium döntött, akkor az egyes inkább belenyugszik, mig az egyes általi döntésnél hajlandó nem. minden ok nélkül önkényt látni. Továbbá kivánstos, hogy az ítélet i nd o kol tas s ék.3) Ez által kényszeríttetik a törvényszék magának a feleknek és a népnek számot adni az igazság elveiről, melyeket kezeljen, és ennél! fogva e rendelkezésben ismét egy biztosi| ték rejlik a puszta önkény és szeszély ellen. A mi a hatóságok formatióját1) illeti, itt arra kell főfigyelmet fordítani, vajon a közigazgatási jurisdictió a hatósági kényszer pártos és egyenlőtlen mértéke feletti valamennyi panaszt magában foglalja-e vagy sem. Ha az előbbi eset forog fen, akkor a jurisdictió nem különithető el az executivától és akkor — Gneist szerint — az első fok mint az exeeutiva enklavéja jelenkezik; mig ellenben a második fokban vegyes testületet ajánl, mel y közigazgatáshoz és joghoz értő közigazgatási és többség') L. Bahr: i. m. 71. 1. — sZeitschrift für S t a a t s w.« 1870. évf. III. füzet, 511. 1. 2) L. »S. d. H. a. 22. Jánner 1875*. — L. fentebb 9. s k. 1. 3) L. 1836. XVI. t.-cz. »a bírói Ítéleteknek okokkal leendő támogatásáról*. — Kautz: i. m. 510. 1. sMegemlitendőnek tartjuk, hogy adm. contentiosus ügyekben a beadványok csak Poroszországban ós Hessenben örvendenek teljes bélyeg mentességnek. ') L. »V. d. XII. d. J. t.« i. m. 238. s k. 1.