Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 21. szám - A tüzrendészeti és a tüzbiztositási ügynek reformja Magyarországon. [5. r.]

— 167 — nyünk szerint csupán csak jelenleg nél- I külözhetetlen átmeneti intézményt képez azon magaslathoz, midőn majd maga a nép az ő gazdászatiérdekeit megismeri és maga is előmozdítja, s épen azon körülmény, hogy a falusi népességnek Is az ingó vagyonra vonatkozólag az elhatározás teljes szabadsága megengedtetik, majd idővel, kapcsolatban a biztosítási kényszerrel, a nép tömegére az óhajtott neve'ő hatást gyakorolhatja. Továbbá a mi az összes építkezési ügynek városokban és falukban leendő szervezését illeti, erre vonatkozólag a megalkotandó országos építkezési törvény legfőbb irányának abban kellene Összpontosulnia, hogy különösen a vidéken egy szilárd építkezési módot és állapotot kezdeményezzen sez által az országos tűzoltó- és biztosító-ügy feladatainak teljesítését a tűzvészek lehető meggátlásával megkönnyítse. De leghatározottabban kell hangsúlyoznunk annak sürgős szükségét, hogy a tűzrendészetiés a tűzoltó-ügy az egész országban egyöntetüleg szervezte s s é k. Hanem ezen probléma megoldásánál sem szabad üdvünket abban keresnünk, hogy a más országokban megalkotott intézményeket szolgailag utánozzuk, s mi tökéletesen méltányoljuk és helyeseljük a községek rendezéséről szóló törvényünk 22. §-ának azon határozatát, mely a tűzrendészeti és a tűzoltó-ügyet a községek ügykörébe utasítja. Mindazonáltal az államnak egy országos tűzrendészeti törvényben kezességet kell nyújtania az iránt, hogy a községek a tűzrendészetiés tűzoltói ügyre, valamint saját legbensőbb érdekeikre vonatkozó kötelességeiket oly durva módon minteddig büntetlenül el ne hanyagolhassák. Ugyanezen tűzrendészeti törvénybe fölveendők volnának: a tűzvészek meggátlására vonatkozó határo zatok ; egy szabályszerű t ű z-s z e m 1 e alkalmazásba vétele; minden támadt tűzesetnek gyors és biztos jelzése iránti határozatok ;*) határozatok a tűz helyszínén való rend és munkáról'(tűzoltási rend); a tűz helyszínén egységes és szakértő vezénylet biztosítása; minden község kötelességeinek pontos megállapítása a tűzoltó-szerekre vonatkozólag, s egyszersmind tűzeseteknél is: pontos meghatározása azon viszonynak, melyben a tűzoltó-karok a községekhez és elöljáróságaikhoz állanak s egyúttal pontos megjelölése a kötelességek azon körének, mely az egyes községi lakost az oltási szolgálat tekintetében terheli; a megalkotott intézkedések fentartását és biztosítását tárgyazó s a czélnak megfelelő büntető-határozatok ; a tűzoltó-ügynek folytonos felügyeletével megbízandó közegek felállítása, nemkülönben ugyanilyen közegek kirendelése mindazon törvényesen előirt kötelezettségek megtartásának ellenőrzésére, melyek vagy az egyes községi polgárok, vagy pedig az egész község terhére esnek. Továbbá a tűzoltó ügy czélravezető szabályozásának főfeltételei, miként már egyszer említtetett, a következők: 1. czélravezető tűzoltó-eszközök; 2. jól szervezett tűzoltó-karok. Minden községtől megköveteljük azt, hogy szükség esetében kényszer utján is az elkerülhetetlenül megkívántató tűzoltó-szereket megszerezze, mert mi a tűzoltó-ügyet ez idő szerint nem mindenki dolgának, hanem oly an munkának tartjuk, mely kielégítő e r e dm é n y e k e t c s a k a k k o r mutathat fel, ha gyakorolt kezek által s megfelelő felszerelés segélyével végeztetik. Tökéletesen ezen okból minden csak vala*) Ezen most emiitett körülménynek, valamint a megtörtént tűzjelzés pillanatától fogva a tűz helyszínén való megjelenésig lefolyó időszak lehetü megrövidítésének • köszönik a hivatásszerű tűzoltó-karok gyakran bámulatos eredményeiket. mennyire is jónak mondható tűzoltási rendszabály I még azt is meg szokta kívánni, hogy egyszersmind | az egyes házbirtokosok bizonyos készletekkel ellátva legyenek (p. o. vizvedrek, kádak stb.). Hasonlóképen minden községet a kitűzött czél elérhetése érdekében kötelezni kell arra, hogy saját vagyonából, vagy pedig a községi tagok járulékaiból a tűzoltási munkához elkerülhetetlenül szükséges szereket, jelesül pedig egy jószerkezetü és munkaképes fecskendőt beszerezzen. A belügyminisztériumnak 1869. évi június hó 17-én kelt rendelete (1869. R. T. 715. lpn), mely a községeket arra hivja fel, hogy a hol tűzoltószerek nincsenek, ezek lehetőleg szereztessenek, párhuzamba állítva Dr. Matlekovicsnak (281. lapon) a mi tűzoltó-szereink szegényes készletéről szóló statisztikai adataival, hangos bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy bármily nehezünkre essék is ezen vallomás, sem a kellő oktatás, sem a legbehatóbb intés, sem pedig a saját érdeknek elvitázhatlan jelenléte a szükséges tűzoltó-szerek beszerzését nem biztosítja, hanem azt csakis a kényszer fogja eszközölhetni. S vajon egy ilyen kényszerben talán a községek iránti jogtalanság, vagy csak méltánytalanság is rejlik ? Részünkről azt gondoljuk, hogy nem! Hiszen az állam, tekintettel közczélok elérésére, a községeket és ezek tagjait nem egy közteher viselésére kötelezi; megkívánja a magántulajdonról való lemondást, valamint a személyes szolgálattétel sokféle nemeit; különösen minden arra képes egyént kötelez, hogy a tüzesetek alkalmával az oltás körül segítsen, s továbbra ne lehetne joga és hivatása arra, miszerint a községet a megkívántató szerek beszerzésére szükség esetében kényszerítse ? ? Azonban a tűzoltó-szerek beszerzése csupán csak akkor biztosítja az óhajtott sikert, ha azokat egy jól szervezett tűzoltó-kar kezeli. A tűzoltó-karok szervezése tekintetében, mely hazánkban egy a tűzoltó-ügyet melegen szivén hordozó hazafi, gróf Széchenyi Ödön közhasznú fáradozásai folytán legelső izben nyert nagyobb lendületet, legutóbbi időben örvendetes haladást tettünk, jelesül a szervezett tűzoltó-karok száma 1870. év óta hála a kormány által többszörösen előmozdított szabad társulásnak, továbbá a tűzoltó-szerek kiállításaira s tűzoltó-gyakorlómesterek kiképzésére adott segélyezéseinek, legalább háromszorosra emelkedett s egyúttal a tűzoltó-ügy terjesztése és tökélyesbitése körül hazánkban az országos tűzoltó-szövetség, mint a dunán-tuli és a királyhágón-inneni tűzoltó-szövetségek, ujabb időben elvitázhatatlan érdemeket szereztek. Mindazonáltal az összes szakférfiak véleményének még ma is oda kell nyilvánulnia, hogy a tűzoltó-ügynek kiterjedése, különösen a falukon mindenféle hihetetlen akadályokba ütközik s csak lassan, igen lassan halad előre. Midőn a mi tűzoltó-ügyünket némely német államokéval összehasonlítjuk, akkor a miénk kevéssé fejlődöttnek tűnik elő. Hogyha Magyarország mindössze 15 milliónyi lakossága mellett legfelebb 300 jól szervezett tűzoltó-kart legfelebb 16—18,000 egyénnel mutathat fel, ugyanezen állapot ellenében csupán csak a kis Bajorhon több mint két ezer tűzoltókar s összesen körülbelül 200,000 egyénre menő jól szervezett tűzoltó-sereg felett rendelkezik. Szászország, Würtemberg, Baden, Braunschweig stb. hozzánk hasonlítva sokkal erősebben kifejlődött tűzoltó-ügygyel dicsekedhetnek. A csekély terjedelmű és csak 330,000 lakossal bíró braunschweigi herczegség legközelebb az állampénztárból 500,000 marknyi összeget költött arra, hogy tűzoltó-szereket szerezzen, s egyszersmind a községeket kényszeritette, hogy ugyanily czélra 700,000 marknyi összeget fordítsanak. Még álmunkban sem jut eszünkbe, hogy a mi államunknak annyifelől igénybe vett erszényéből tűzoltó-szerek beszerzése czéljára (kivéve az állami épületek s kincstári javak számára szükségesekre) csak egy fillért is kérjünk ; mert mi a tűzoltó-szerek beszerzésének kötelezettségét egyedül a községek terhéül tekintjük, melyet a községi pénztárnak, vagy a hol ilyen nem létezik, a községi tagok összeségének kell viselnie; csupán csak azt akartuk a braunschweigi példára való hivatkozás által megmutatni, mily messze mennek más országok a községek iránti követeléseikben, hogy a tűzoltási ügy kielégítő szabályozásának jogosan fontosnak vélt czélját biztosan elérhessék. Különösen a mi a tűzoltó-karok szervezését illeti, szakférfiak körében napjainkban meglehetősen egyenlő vélemény uralkodik arról, hogy a nagy és középvárosok számára hivatásszerű tűzoltó-károk szervezése, esetleg egy önkénytes tűzoltó-személyzettel mint tartalékkal, a leghelyesebb eljárási mód. S minden kisebbközségszámára önkénytes tűzoltó-karok létesítése annyival is inkább indokolt, mert egy hivatásszerű tűzoltó-személyzet felállítása- és fentartásának költségei rendszerint behozhatok nem lennének. Tehát valamely ország tűzoltó-személyzetének nagyobb részét az önkénytes tűzoltóknak kell képezniök, s ugyanezen intézmény, még ha tűz helyszinén való működésétől el is tekintünk, a kormány részéről szeretetteljes ápolást s egyszersmind hatékony előmozdítást érdemel, s mi teljesen meg vagyunk arról győződve, hogy ha egyszer minden községben a szükséges tűzoltó-szerek beszerezve lesznek, akkor a tűzoltó-személyzetre sem fog kelleni sokáig várakozni. Hogyha az önkénytes tűzoltó-intézménynek a kormány részéről való hatékony támogatását kívánjuk, korántsem teszszük ezt azért, mert talán figyelmen kívül hagyjuk a dilietantismus árnyoldalait, mely itt-ott ezen a téren is ugy, mint nem egy más téren, a kitűzendő czél hátrányára lép fel, hanem inkább azon okból, mert magunkat arra el nem határozhatjuk, hogy egy intézménynek művelődési jelentőségét kevésbe vegyük, mely jól vezérelve, sok férfias és polgári erényt nevel, s mely ha különösen a népélet alsóbb rétegeiben egyszer tartósan gyökereket vert, csakugyan igen alkalmas arra, miszerint határozottan megnemesitő és erkölcsösitő befolyást gyakoroljon a nagy tömegre. Az önkénytes tűzoltó-intézmény körében a tűzoltó a maga szabad elhatározásából szolgálatait egy magasabb és humánus czélra szenteli és áldozza fel; megérteni tanulja a maga szabad ösztönéből fakadt munkás felebaráti szeretetnek erkölcsi értékét s az állami és társadalmi élet czéljaira nézve annyira nagy fontosságú azon elvnek igazságát, hogy valamely közület tagjai ugyanez ellenében nemcsak jogokat vehetnek igénybe, hanem kötelességeket is kell teljesiteniök. De ezen kötelezettségérzetnek felkeltése és erősítése kétszeres értékkel bír oly időben, mely a gazdászati és kereseti élet minden hasznos és veszélyes hatványainak hatalmas felszabadítása, s egyszersmind folytonosan csakis az anyagi nyereség utáni lótás-futása által igen könnyen engedi az egyest azon gondolatra jutni, hogy az egymással ^ellenkező érdekek kérlelhetlen harczában saját »Én«-jét, mint minden tevékenység és működés központját s egyedül jogosult czélját tekintse ; s az államot csapán csak egyes jogai- és érdekeire szolgáló védő- és biztosító-intézetnek tartsa, mely iránt mindenki annyi jogot érvényesíthet, a mennyit csak lehet, s oly kevés kötelességet tartozik teljesíteni, mint csak lehető. Ellenben a kötelességszerű tűzoltó-karoknak kényszer utjáni felállítását csupán csak azon községek ellenében tekintjük helyeselhetönek, melyek saját érdekeik büntetésreméltó félreismerésével s tagjaiknak beigazolt kárára önkénytes tűzoltó-karok létesítését elmulasztják. Miként egyrészt helytelen volna az, hogy olyan községektől, melyek hivatásszerű tűzoltókarokkal bírnak, még másnemű tűzoltó-személyzet alakítását is kívánjuk, másrészt ép oly kevéssé jelenkezik magában az ügyben alapulónak azon kívánat, miszerint olyan községekre, melyek már önkénytes tűzoltó-karokat szerveztek, még a kötelességszerű tűzoltó-személyzet intézménye is reáoctroyáltassék, mert hiszen minden a czélnak megfelelő tűzoltási rendszabály különben is gondoskodik arról, hogy a helyi tűzoltó-személyzet valamely tűzeset legyőzésére irányzott törekvéseiben szük-