Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 21. szám - A tüzrendészeti és a tüzbiztositási ügynek reformja Magyarországon. [5. r.]

— 166 — Ha azonban e szerint az áradás lehetséges közveszély nélkül, a magyar törvénytervezet vizáradása a más vagyonának megrongálásától (Sachbeschadigung) semmiben sem különbözik. Elemezzük kissé a javaslat idevágó fejezeteit. A 392. §. (XXXVI. fejezet) szerint az, aki másnak tulajdonát képező ingó dolgot szándékosan és jogtalanul megrongál vagy megsemmisít, 3 évig terjedhető' fogházzal és 50 — 1000 fi-t pénzbirsággal büntetendő. A 395. §. szerint pedig az, aki másnak ingatlan vagyonát elfoglalja és szándékosan vagy jogtalanul megrongálja, amenynyiben súlyosabb büntetés alá eső cselekmény nem forog fen és a kár 5 frt értéket felülmúl, 3 hónapig terjedhető fogházzal és 200 frtig terjedhető pénzbirsággal büntetendő. Mellékesen megjegyezzük, hogy az ingó dolgok megrongálását tizenkétszer súlyosabban büntetni mint az ingatlanokét: kétségkívül azon specialitások közé tartozik, melyeket a napi sajtó dicsőítő vezérczikkei az » önálló conceptió< rovatába soroznak, és valóban oda is tartozik, — de a következetességnek nem épen mintaképe. A gyújtogatás fejezetében (XXXVII.) a közveszély fictiója dominál, s ez okozza azt, hogy egyrészt nemcsak az idegen, hanem a saját dolgon elkövetett gyújtogatás is büntettetik, tehát a befejezéshez a károsítás nem is szükséges, és másrészt, hogy a büntetési tételek a tényleges károsításhoz képest igen magasak. (Jegyezze meg tehát magának az »Ellenőr« nagyhangú czikkirója: nem a :> gyújtogatás* szóban rejlik a közveszély, mint ő az »áradás« szóra rá akarta fogni, hanem ezen bűntettnek közveszélyes természetében). Az XXXVIII. fejezet a vizáradásról szól és igy hangzik: 402. §. A. vizáradás szándékos okozásának bűntettét követi el és 5 évig terjedhető fegyházzal büntetendő, a ki valamely töltést, gátat vagy zsilipet szándékosan és jogellenesen átmetsz, megrongál vagy megnyit s másnak vagyonába vizet bocsátván, azt áradás okozása által megkárosítja. 403. §. Ha a 402. §-ban meghatározott esetben a kár 200 frtot nem halad fölül, ugy szintén ha a vizáradás a tettes vagyonának megmentése végett okoztatott: a büntetés a következő szakaszban megjelölt esetek kivételével, 3 évig terjedhető börtön leend. 404. §. Ha a szándékosan okozott vizáradás által egy vagy több embernek élete veszélyeztetett s ezen veszély előre látható volt, a tettes 5 évtől 10 évig terjedhető fegyházzal büntetendő. Ha pedig az ezen szakasz fentebbi pontjában meghatározott esetben a vizáradás által egy vagy több ember életét vesztette, a mennyiben a cselekmény nem képez gyilkosságot: a tettes életfogytig tartó fegyházzal büntetendő. 405. §. A ki gondatlanságból okoz vizáradást: vétséget követ el s ha ezáltal másnak élete vagy vagyona veszélyeztetik, 1 évig terjedhető fogházzal és 1000 frtig terjedhető pénzbüntetéssel, ha pedig ezáltal valakinek halála okoztatott, 5 évig terjedhető fogházzal büntetendő. 406. §. A szándékosan okozott vizáradás büntette miatt egyszersmind hivatalvesztés is kimondandó. Az e fejezetben foglalt bűnös cselekményeket két categoriába oszthatjuk. A 402., 403. és 404. §§. szólnak a szándékos, a 405. §. a gondatlanságból származott vizáradásról. A kettő közt a szöveg szerint elvi különbség van. Az első csak idegen dolgon követhető el és ennélfogva befejezéséhez szükséges más vagyonának megkárosítása;*) a másik — s ez kétség kívül a helyesebb felfogás — elkövethető nemcsak idegen, hanem egyszersmind saját dolgon, és be van fejezve a kárositás nélkül is magának a vizáradásnak okozása által. (»Aki gondatlanságból okoz vizáradást, az vétséget követ el«). Az első tehát tisztán mint más vagyonának jogellenes megrongálása jelenkezik, a másik pedig közveszélyü cselekmény. Ez is önálló conceptió. Hogy ugyanazon cselekmény közveszélyü legyen akkor, ha gondatlanságból, és nem közveszélyü, ha szándékosan követtetik el — oly felfedezés a criininalistika terén, melyért irigyelni fognak bennünket az olaszok, kik pedig tudvalevőleg legmélyebben gondolkoztak a büntetendő cselekmények természete felett. Az ugyan nincs megmondva a §. szövegében, hogy mi a büntetése annak, aki a vizáradás gondatlan okozása által csak saját vagyonát kárositotta meg; de a codifikátor bizonyosan azt hitte, hogy a nemzeti genius segiteni fog a dolgon more patrio a biró bölcs belátásával. Ebbe a §-ba tehát majd csak valahogy beletörődik a praxis; de mit fog tenni a 402. és 403. §§-kal? A más vagyonának megrongálásáról rendelkeznek már a 392. és 395. §§.; ugyanezt a materiát tehát újra a vizáradás által okozott kárositás tekintetében szabályozás alá venni teljesen felesleges; a lehető legnagyobb következetlenség pedig a viz által közveszély nélkül okozott károsításokat annyira kiemelni, hogy büntetésök körülbelül húszszorta súlyosabb legyen mint a más eszközzel, pl. dynamittal, okozott károsításé.**) Honnan származnak mindezek a bajok? Az eklekticismusból. Össze akarták egyeztetni a franczia-belga rendszert a némettel és átvették a? előbbiből a vizáradás bűntettének más vagyona megrongálására való szorítását, az utóbbiból pedig külön a J> Sachbeschadigung« vétségét, és igy jött létre az a mixtum compositum, mely a mellett, hogy telve van ellenmondásokkal és következetlenségekkel, az idegen vagyon megrongálását kétszer tartalmazza, a vizáradás által okozott közveszélyü cselekmények némely eseteit felveszi a codexbe, más eseteit ismét abból ki hagyja siklani. — Ilyenek a javaslat végső fejezetei. S ha felszólal valaki az iránt, hogy a hibák kijavíttassanak most, mikor még nem késő: azonnal előrohan egy buta tömeg és marja, piszkolja a felszólalót minden oldalról — még becsületét sem kiméivé. Legújabban pedig találkozott egy *) Mit szól ehhez az >vEllenür«-ben vendégszereplő nagy criminalista ? Ha az >áradás« szóban benfoglaltatik a veszély, mint ő szükségből ráfogja, akkor ez közveszélyü bűntett, ámde ha közveszélyü bűntett, akkor befejezéséhez nem szükséges a más vagyonának megkárosítása, mint a szöveg megköveteli. Vagy talán ez is csak olyan Buri-theoria, mely jó, ha szükség van rá, de ha ellenünk szól, akkor »halott« ? **) A gátrendőrségröl szóló 1871. 41. törvényczikkre ellenünk nem lehet hivatkozni, mivel ott nem a viz általi megkárosításról, hanem a veszélyeztetett vidékek megoltalmazására készített gátakról van szó. nagy napi lap is, mely az ilyen üzlemekre eszközül adja magát és nem átallja a szakbeli sajtónak oly közegét, mely — büszkén mondhatjuk — az ország első jogi capacitásainak állandó közreműködése mellett szerkesztetik, mely hét évi fenállása óta a magyar jogászgyülés közlönye: a zugirodalommal egy vonalba helyezni A tüzrendészeti és a tüzbiztositási ügynek reformja Magyarországon. Dr. Lindner Gusztáv jogakadémiai igazgatótól. V (Vége.) De egyszersmind azon kifogás is, hogy a házak többnyire tűzveszélyesen vannak épitve, hogy sok helyen viz szűkében vannak stb., minket nem birhat azon elhatározásra, hogy az állami biztosítási kényszert továbbra is elháritsuk, vagyis más szavakkal mondva, nyugodtan szemléljük, hogyan lesznek hazánkban évente millió forintok a láng és füst áldozatává; sőt épen ennek kell minket erősen arra ösztönöznie, hogy egy észszerű építkezési intézkedés által az egész országban az épületek állapotát javítsuk, hogy tűzrendészeti és tűzoltó-ügyünket szabályozzuk, s hogy arról gondoskodjunk, miszerint végre összes népességünk hozzászokjék a biztosításhoz, s ez által a tűzvészek következtében keletkezett gazdászati károk gyorsan és tökéletesen kiegyenlittessenek. Közvetlen állami biztosítási k é n y s z e r b e h o z a t a 1 á r a vonatkozó javaslatunk csupán csak a mezővárosok és faluk ingatlanságaira vonatkozik. Ellenben a városok ingatlanai, valamint a városokban és a vidéken levő ingók, magánvállalkozások kereskedelmi ügyleteit 1875. 37. t.-cz. 147. s k., 223. s k. §-ai és 258. §. 4. pontja képeznék. Weisz Bernát F. javaslata, mely abban áll, hogy »az állami biztosítási kényszer az egész állami területre nézve, jelesül a városokra és a falukra különbség nélkül behozassék<, a mi véleményünk szerint határozottan tulmesszire megy. Hazánkban a városok és a faluk között részint az értelmesség s részint a gazdászati viszonyokra vonatkozó felfogások, különösen pedig a biztosítási ügy előnyeinek méltánylása tekintetében élesen határolt különbség létezik, melyet a biztosítási ügy szervezésénél csakugyan nem szabad figyelmen kivül hagyni. A városokra vonatkozó biztosítási kényszer előttünk nem látszik helyeselhetőnek; mert itt a biztosítási ügy már is otthonos, az építkezési mód és állapot többnyíre szilárd s a tüzoltó-ügy is legalább ujabb idő óta a legtöbb városokban kielégitőleg szabályoztatok. Hogyha az állami biztosítási kényszer körébe a városokat szintén belevonnók. kitennők magunkat azon nem egészen alaptalan szemrehányásnak, mely a szászországi állami biztosító intézmény ellenében oly gyakran szokott említtetni (lásd 5. t. és Nemzetgazd. közi. 263. lpn), »hogy a városokat a szegényebb néposztályok és a kevésbbé művelt országrészek számára nyújtandó alamizsnára kényszeritjük, s egyidejűleg a szilárd építkezési módnak, valamint a jó, azaz rendszerint költségesebb oltási intézménynek egy közvetett akadályát létesítjük. Egysz'ersmind azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az állami biztosítási kényszernek csupán csak átmeneti állapotul kell szolgálnia s ugyanaz megszűnik akkor, mihelyt a népesség elégséges belátáshoz jutott, miszerint sajátjó akaratából is minden állami gyámkodás nélkül a biztositó-ügy előnyeinekfelhasználásával az ő gazdászati érdekeinek megóvásáról gondoskodjék. Távol állunk attól, hogy az állami biztosítási kényszert minden időkre és minden körülmények között mint egyedül helyest tekintsük; vélemé-