Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 18. szám - A tüzrendészeti és a tüzbiztositási ügynek reformja Magyarországon. [3. r.]

legyen is az, kíméletlenül alkalmazásba venni.*) Ha a biztosított declarátióját a biztosító részéről elébe terjesztett kérdö'-ivbeli pontokra adott feleletekben tette meg, akkor reá nézve ezen körülmény egyrészt kedvezménynyel jár, mert nem terheli őt felelősség az iránt, hogy előtte tudva levő és a biztosítás elvállalására lényeges befolyást gyakorolható körülményeket elhallgatott ; másrészt azonban hátránynyal van egybekapcsolva, mert felelősséggel tartozik mindazon, bár a biztosítás elvállalását lényegileg nem érintő körülmények valóságaért, melyekről a kérdő-ívbe feleleteket adott és így oly körülmények valóságaért is felelősségben állhat, melyek különben lényegtelenségüknél fogva, kérdő-iv elő nem terjesztése esetében, joghátrány nyal nem járandottak. Ha a biztosított az ügynökre bízza a declarátióban foglalt kérdésekre adandó feleletek kitöltését, ezt saját veszélyére teszi; ő ez által magára vállalja a valótlan vagy helytelen nyilatkozattal járó hátrányok viselését és feljogositja a biztositót, hogy az ily hamis nyilatkozatok alapján, még ha a biztosított beleegyezése nélkül vezettettek is az ügynök által a neki kitöltetlenül átadott declaratióba, a szerződés érvényét hatályosan megtámadhassa. A z ügynök a decláritió kitöltésénél a biztositott megbízásából jár el. Ezek szerint a biztosító megtámadhatja az ügylet érvényességét, ha a biztositott előtt tudva volt és a biztosítás elvállalására befolyásos körülmény valótlanul adatik elő vagy elhallgattatik, akár fenforog a biztositott részéről mala fides, akár nem; a biztositott a biztosító előtt ismert körülményeket nem tartozik közölni és nincs kötelezve ismeretlen körülmények beszerzése iránt intézkedni; a biztosítás elvállalására fontosaknak tekintendők azon körülmények, melyek a veszély nagyságának megítélésére és a biztosítás elvállalásának elhatározására közrehatnak; kérdőiv előterjesztése esetében a biztositott a kérdö-ivben nyíltan fel nem említett fontos körülmények elhallgatásaért nem felelős, az abban megemlített lényegtelen körülmények valóságaért pedig felelős; végre a declarátiónak kitöltésénél az ügynök a biztositott megbízottjaként járhat el. Ezen néhány adattal kívántunk a megbeszélt törvényszakasz magyarázatához járulni. Dr. Beck Hugó. A tüzrendészeti és a tüzMztositási ügynek reformja Magyarorszcágon. Dr. Lindner Gusztáv jogakadémiai igazgatótól. (Folytatás.) Leghatározottabban védelmezi Németországrészére a szabad verseny elvét Rentzsch : » Állam- és közgazdászat« czimü munkájában (151. s követk. lapokon), midőn a biztosító társulatokra nézve azt mondja: » Kiemelünk a tőketársulások számából egy nagyobb sorozatot, melyek azon szándékból léptettek életbe, hogy a természeti eseményekből származó hátrányokat, vak véletlenségeket s a gazdászati élet egyéb megzavartatásait, miknek el*) Német birodalmi kereskedelmi főtürvényszék határozatai : I. köt. 112. 1., II. k. 184. 1., IV. k. 60. és 64. 1., VIII. k. 410. 1., XI. k. 272. 1. hárítására nem mindig képes az ember, egy nagyobb összeségre, vagy illetőleg közösségre átszármaztassák, s a sújtottakat ez által kártalanítsák. A biztosító társulatok, akár részvényeken, akár kölcsönösségen alapuljanak is ezek, emancipálják az embert a kedvezőtlen sorsnak vak véletlenségei alól; ugyanezek a maguk nemében és módja szerint, az önsegélynek egy hathatós tagját képezik. Ilyen intézeteknél, melyek az állami alattvalók vagyonát, csekély, rendesen fizetendő áldozatért biztosítják, az állam fölötte érdekelve van az iránt, hogy óhajtása legyen, miszerint lehető sokan, ha nem mindnyájan, magukat a könnyen bekövetkezhető balesetek 8 ezek következményei ellen biztosságba helyezzék. Számos államban ezen óhajtás a biztosítási kényszerhez vezetett, legkivált ott, hol egyeR biztosítási nemeket maga az állam vett kezeibe. Mind a kettőt csupán csak addig lehet igazolni, mig az állampolgárok értelmessége még nem haladt annyira előre, hogy a biztosítás előnyeit tisztán szemeik előtt lássák, s csakis ott lehet igazolni, hol még a magánbiztositási ügy ipara eléggé meg nem erősödött. Németországban mindkét feltétel már nem létezik. Számos társaság kinálja a közönségnek az ő szolgálatait, s a nép szellemileg annyira előrehaladott, hogy a jólétéről való speciális gondoskodás neki magának átengedhető. Ennek daczára a legtöbb német állam magát még nem határozhatta el arra, hogy az állami ipar ezen ágával egészen felhagyjon, s hogy egy ily elavult intézményt legalább némileg életképesen fentartson, a biztosítási kényszert s ezzel, a biztosítási tárgyakra nézve, a magánipar kizárását kimondja. Később az állami ipar hátrányait részletesebben fogjuk taglalgatni, mihez az országos tűzeseti pénztárak régtől-fogva igen gazdag anyagot szolgáltattak. De ha már a leghatározottabb okok beszélnek az ilynemű intézkedések ellen, még sokkal nagyobb mértékben mint szigorúságot kell megrónunk azon eljárást, melyet a legtöbb német állam a biztosító magántársulatok ellenében követ. Hogy az állam mindenki szemei előtt, a biztosító társulatok tevékenységét, gondos m< gvizsgálás után vagy esetleg más indokok hozzájárulása mellett e nélkül is engedélyezéshez köti. vajon kire nem gyakorolna ezen eljárás csakugyan elidegenítő hatást? Minél nagyobb az engedélyezett intézetek száma, a felszaporodott verseny következtében, annál olcsóbbak lesznek a közönség részéről fizetendő dijak, s minden társulat annál gondosabban fog azon fáradozni, hogy a balesetek által sújtottakat pontos és gyors kártalanításban részesítvén, meglevő ügyfeleit el ne veszítse. Tehát az állam e szerint, hogyha különben az ő szabályrendeleteinek elég tétetett, minden nagyobb nehézség nélkül osztogatja az engedélyeket ? Semmiesetre. Rendszerint csupán kevés számú társulatnak van megengedve, hogy a körülhatárolt vásárt a maguk számára kizsákmányolják. Az engedélyezett társaságoknak ügynökökre van szükségök. Minél tevékenyebbek ezek, annál inkább fog a közönség a balesetek elleni biztosításra serkentetni, s minél nagyobb ezek száma, annál jobban fognak segédkezet nyújthatni az állam végső czéljának, t. i. az állampolgárok jólétének elérésére. Az állam megint nem osztja ezen nézetet. A helyett, hogy az engedélyezett társulatoknál, a hivatalnokokért való felelősséget, magukra a társulatokra ruházná, még^az ügynökök számára is külön engedélyt kiván. És ekként az állam azon fáradozik, hogy félénk vizsgálat, puhatolódzás és a legrészlegesebb őrködés utján a szabályrendeletek egész sorozata által, valamint a társulatok netaláni tiszta nyereségéből járulékok és illetékek vétele által, ugyanezek életét lehetőleg terhessé tegye. S mindez azon okból történik, hogy a közönségnek szolgálat tétessék, ugyanazon háládatlan közönségnek, mely nem akarja belátni, vajon miért kelljen a megkevesbedett verseny mellett magasabb dijakat s még ezen felül a társaság által mindenkor megint csak reá kivetett illetékeket, valamint ezek magasabb igazgatási kiadásait fizetnie, s végre miért kelljen a biztosító társaságokkal kötött magánszerződését, mindazon különféle követelményekhez képest átalakítania, melyeket a kormány behozni épen jónak talált ? Egészen ugy mint a bankok és hitelintézetek, a biztosító társulatok szintén ipart képviselnek, habár sajátképen ideális javak létrehozásával foglalkoznak is, még pedig egy e téren elismert tekintélynek (Dr. Engel) igen találó mondása szerint : a bankok a kereskedelem- és hitelnek, s a biztosító társaságok a védelem- és biztonságnak létrehozása- és eladásával. A biztosítási ügynek sajátszerűsége néhány fentartást megkövetel, de mégsem kell ezeknek a biztosítási ipar szabad kezelésétől messzefcb eltérniük, mint csakugyan szükségesnek mutatkozik arra nézve, hogy a közönség a kár ellen biztosítva legyen, hol az önálló vizsgálat nehézzé, ha nem épen lehetetlenné válik. Ugyanitt szintén elkerülhetlen az, hogy az egyes államokban lehetőleg egybehangzó szabályzatok létezzenek, hogy igy azután minden biztosítási szak az ő tevékenységét egy nagyobb térre kiterjeszthesse, mert eléggé ismeretes dolog, miszerint a bekövetkező kártérítési igények számára kiszámított átlagadatok csupán csak akkor lesznek igazsággá. Ennélfogva az egyedüli hatásos ellenőrködés, mely a biztosítottak és részvényesek érdekében lehetséges, miként L a z a r u s igen helyesen kitünteti, csupán csak a nyilvánosság és különösen a sajtó részéről gyakorolható. Hogyha törvényes szabályzatok, minden biztosító intézet számára, teljes adatok közzétételét s ismertetését kívánnák, hogy ezekből a szakértő kritika a valódi viszonyokról ítéletet hozhasson; ha a biztosító intézetek vezetői ezen adatok helyességéért törvényesen felelősekké tétetnének, s egyszersmind számadásra vonathatnának azon esetben, midőn az adatok vagy tökéletlenek, vagy pedig épen helytelenek lennének ; ha ezenfelül a biztosító intézetek tevékenysége függővé tétetnék egy törvényileg meghatározott biztosságtól, melyet a közönség részére nyujtaniok kellene: már ezzel minden megtörtént volna, a mit csak az állam egyáltalában megtehet s bizonyára végtelenül több lenne téve, mint a mennyit a jelenlegi intézkedések tesznek. S még e mellett fölmerülnének s megszereztetnének azon nagy előnyök, hogy egyrészt az intézetek kezeiről lehullanának a mostani bilincsek, melyeket a személyes és alanyi belátás szerint cselekvő ellenőrzés reájuk rak, jelesül az ellenőrzés azon bilincsei, melyeknek ebbeli minőségük szerint, mulhatlanul jogi egyenlőtlenségekhez kell vezetniök, s másrészt a közönséget továbbra már nem foglalhatná el azon balhiedelem, miszerint a biztosító intézetek állami ellenőrzése saját kritikáját mintegy fölöslegessé teszi. Hogyha az összes jelenségek nem csalnak, már az egyes államokban a hatóságok lassankint meg kezdenek arról győződni, hogy a speciális szabályzatok, melyek a legjobb szándékkal bocsáttattak ki, czéljukat el nem érték, s mindazon biztosítási szakokra nézve, hol az állami intézetekkel szemben semmiféle verseny nem létezik, már sokkal nagyobb mérvben, csupán csak a főfelügyeleti joggal, ténylegesen megelégesznek. Azonban egy általános német törvényhez természetesen még kevés kilátás van. Ugy látszik, még a nép körében is meg kell < erősödnie azon véleménynek, hogy valamely országnak összes tőkeforgalma megváltozhatatlan törvényeknek hódol, melyek teljes és tökéletes hatályossághoz, csupán csak a tőke fölötti szabad ) rendelkezhetés által juthatnak. Minden állam, mely az összes forgatható javaknak természetszerű anyagcseréjét elérni akarja, ugyanezt csakis az által kezdeményezheti, ha az ide vonatkozó törvények alapjául a tőke szabadságát helyezi és fogadja el«. Vajon nem kell-e megütköznünk azon, hogy a szabad versenynek egy ily határozott híve, ugyanennek életbeléptetését két föltételhez köti, melyeket a gazdászati tekintetben nagyon előrehaladt Németországban már beteljesedetteknek hisz, t. i. a biztosító társulatoknak egy már fenálló és megfelelő számához, s továbbra a lakosságnak elő-