Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 18. szám - A tüzrendészeti és a tüzbiztositási ügynek reformja Magyarországon. [3. r.]

— 143 — rehaladott belátásához, mely a biztosítási ügy előnyeit helyesen méltányolni képes ? Vajon a fenforgó vitás kérdés méltánylása és helyes megitélése tekintetéből különösen épen mi reánk nézve, nem bir-e a legnagyobb jelentőséggel az, hogy még ezen a szabad versenynek határozott előharczosa is, ugyanezt csupán csak nagyon előrehaladott culturállamok érdekében védelmezi? midőn (a fenidézett munka 196. lapján) azt mondja : »A kormány productiv tevékenysége (ezt szívesen elismerjük) mindjárt egyelőre nem épen egészen mellőzendő, sőt inkább az állami ipar mértékének afődologban, a kormányzottak műveltségi fokahoz kell alkalmazva lennie. Mikor a nép még meg nem szokta az öntevékenységet, s mikor a magánvállalkozás, vagy a kellő értelem, vagy pedig a tőke hiánya miatt, még eléggé meg nem erősödött, azon esetben, de csakis azon esetben valóban helyeselni kell és lehet azt, hogyha a kormány kezeibe veszi a kezdeményezést, s buzdító példák által a haladás részére, valamint a productió számára megfelelő egybekötő és közvetítő középtagok behozatala által a helyes utat egyengeti. Hasonlóképen "Wirth Miksa az ő »Nemzetgazdászatában« a szabad verseny elve mellett nyilakozik ugyan, de csakis jelentékenyen előreha- ^ ladt műveltségi állapotokra nézve; tudniillik (II. k. 9. lpn) azt mondja: »A productiv erők kifejlődésének legelső és legelengedhetetlenebb feltétele, miként Humboldt Vilmos helyesen megjegyzi, a szabad mozgás. A szabad cselekvés és abbanhagy ás korlátozása, gazdászati tekintetben csak akkor engedhető meg, hogyha a közösségnek valamely fontos érdeke forog a koczkán. Valamely az állam részéről a közgazdászaira gyakorolt, nagyon is messze terjedő gondoskodás, igen könnyen megbénító befolyást gyakorolhat az ipari tevékenységre. A nép nagyon is könnyen megszokja azt, hogy minden ösztönzést a gazdászati haladás tekintetében, csupán csak felülről várjon, s kezeit az ölébe rakja, mig az állam mint a gondviselésnek egyik neme valamihez hozzáfog. Lassankint eltűnik az önállósági érzet, s vele a cselekvési erő is; az élénk és törekvő szellem, mely épen saját fontolgatás, valamint magára-utaltatás által szokott felkeltetni, ellankad, s a nép mindent a kormánytól kiván, a mi csak javát érdekelheti, miként ezt a centralisált államokban láthatni. A nemzetgazdászat az ilyen államokban igen gyenge lábon áll; jelentékeny előmeneteleket tesz, midőn egy geniális uralkodó van az élén, de csakugyan nagyon is megbénul, ha kevésbbé derekas férfiak ragadják meg a kormány gyeplőit. Ugyanitt a nép hozzászokik ahhoz, hogy az államot egy mysticus és magicus lénynek tekintse, melynek erői titokteljesek és kimeríthetetlenek, s egy olyan varázslónak tartja, ki előtt semmi sem lehetetlen; igen könnyen elfelejti, hogy csupán csak ő maga azon kincs, melyből a kormány merít, s hogy ennek nincsenek aranybányái a holdban «. Ugyanezen most nevezett író (az id. m. 211. Ipjn) azt mondja: »A biztosító intézetek a jólétnek mindenesetre legfontosabb előmozdító eszközei, mivel az embert a természeti események vak véletlenségei s egyszersmind balesetei alól emancipálják. Mennyire vegye az állam ezeket kezeibe, mindenkor a fenlevő körülményektől s viszonyoktól függ. Hol a nép eléggé előrehaladott arra, hogy az ilyen intézetek magántársu- j latok utján keletkeznek, ezen mód már annyival is jobb, mert megmenti az államot egy f á r a d s á g o s ü z 1 e 11 ő 1 s mert a magánkezelés mindig kevesebbe kerül, mint az állami. De ahol a nép miveltségi állapota még oly alacsony fokon áll, hogy a társulás iránti minden érzék hiányzik, kétségkívül ott igen tanácsos, hogy az á 11 a m a b iz t o s i t á si ügyet sajátszám- • adására átvegye s az alattvalókat ii-setleg kényszerítse arra, miszerint ; abban részt vegyenek smagukat tűzveszély, jégkár és marhavész ellen biztosíttassák. Az állam ez uton ugy az egyesnek, mint az összeségnek jólétéről gondoskodik ; mert mig az egyes, hogyha biztosítva nincsen, az említett balesetek által tönkre mehet, általánosságban az államnak is kell az által szenvednie, ha lakosai közül sokan javaikat elvesztvén, a szegények pénztárára szorulnak, holott minden ilyen baleset ellen magukat csekély, s az egyesre nézve alig érezhető áldozattal, teljesen biztosithatnák. A vak bizalom, melyet majdnem minden ember szerencséjébe vet, a legfőbb indokok egyike, mely az itt említett esetben a gyámkodást helyeselni engedi, stb.« Továbbá Mill Stuart János (Svetbeer) »A politikai gazdászat alapelveiről* szóló munkájában (717. lpn) csupán csak föltételesen járul hozzá a szabad verseny elvéhez, e részben azt mondván: »A be nem avatkozás gyakorlati elvének (»laissez faire«) alapja, világosan abban van, hogy a legtöbb ember saját érdekeiről és ezek előmozdításának eszközeiről jobbau és belátásteljesebben itél, mint ez a törvényhozónak általános határozatai által előirathatik, vagy a nyilvános hivatalnok által minden egyes esetben elrendeltethetik. Hol az egyén, saját érdekei előmozdítására nézve kellően ítélni vagy cselekedni képtelen, ott a »laissez faire«-féle elv alapja hiányzik«. Sokkal határozottabban a szabad verseny elve felé hajlik Kautz Gyula >nemzetgazdászattani* munkájában (277. lpn), erre nézve azt mondván: » Nyereségre alakult részvénytársulatok ott lesznek helyén, hol az ép emiitett előfeltételek (magasabb művelődési fok s kellő mérvű tapasztalásokra fektetett számitások) megvannak, s anynyiban elönyösebbek a kölcsönösségi intézeteknél, mivel a veszteségeket nagyobb körben sokakra s arányosabban oszthatják el, a biztosítási ügylet hatályosabban vitethetik, a kárveszély a biztosító féltől jó részben elhárittathatik, s hogyha a szabad verseny elve e téren is érvényre jut, maguknak a biztosítottaknak érdeke is eléggé lesz mindig megóva, netán túlzott követelések és egyedárusi kizsákmányolás ellenében. Az állami biztosító intézetek végre rendszerint kényszeritők, azaz a polgárokat kötelezők, s költségesebbek, lassúbb mozgásuak, nem eléggé sokoldalúak, s leginkább csak ott helyeselhetők, a hol a privát vállalkozási szellem még fejletlen, megbízható magántársulatok, melyek a biztosítást hatályosban foganatosíthatják, nem léteznek s az állambeavatkozás elvének ellensúlyozására szolgáló elemek még hiányzanak. Eredményül áll az, hogy korunk iránylataiés viszonyainak legmegfelelőbb a jól rendezett részvénytársulati biztosítás; anélkül azonban, hogy a kölcsönösségi biztosítási intézetek versenyzése kizáratnék, vagy egy-két kedvezményezett intézet egyedárusi helyzetbe tétetnék. Hogy végül mindezen intézeteknél, az alapszabályok pontos megállapítása és megtartása, valamint a statushatalom részérőli gondos ellenőrzet a sikeres működés egyik nélkülözhetlen föltétele, említeni szükségtelent ítoscher V. az ő »Nemzetgazdászati alaptalanokról czimü munkájában (I. k. 528. lpn) a kérdésben levő biztosító intézetek egyikének sem ád feltétlen előnyt, sem a biztonságra, sem pedig az olcsóságra nézve, s egy állami kormány számára, mely szellemi tekintetben sokkal magasabban áll, mint alattvalóinak többsége, feladatul azt irja elő, hogy ugyanaz »a résztvevés kényszere által a biztositásnak jótékony szükségérzetét fejlesztvén, ennyiben az illető intézménynek a valódi biztonsághoz megkívántató kiterjedését is előidézze«. M a s i u s az ő »Biztositásról« szóló munkájában (7. lpn) azt mondja: »Hogyha a biztosítás, miként ezt már a neve is jelenti, a legbiztosabb és legcsalhatatlanabb eszközök egyike azon czélra, hogy sok tekintetben kevesbítsék az élet gondjait, melyek sokkal inkább mint bármi egyéb, megakadályozzák a szellemi fejlődést, valamint a teremtő erőket megbénítják ; akkor az államnak csakugyan érdekébe is kell állania, sőt kötelességének kell tartania, miszerint legteljesebb figyelmét fordítsa ezen intézetekre, s nemcsak ezeket, hanem azon egyéneket is, kik itt részt vesznek, bölcs törvényekkel védelmezze. A befolyás, melyet a biztosítás, különösen pedig a tűz elleni biztosítás, kitűzött czéljánál és általánosságánál fogva a polgári életben a jólétre gyakorol, mindenütt a legnagyobb jelentőséggel bir, de legvilágosabban előtérbe lép a mezőgazdászainál, s különben is a hol a telekérték ilynemű balesetek utján alászáll, nemkülönben nagyobb iparvállalatoknál is. Még egyszer ismételjük, hogy az állami kormány kötelességében áll, miszerint ezen intézeteket előmozdítsa; nem csak alattvalóinak, hanem önmagának is tartozik ezzel; mert senki sem viselheti az állami terheket, ha semmije sincsen, s ha az állam meg nem ragadja azon eszközöket, melyekkel az ipar felkeltetik s a megszerzett vagyon biztosítást nyerhet. Hogy azonban a biztosítás által ne épen az ellenkező idéztessék elő, hogy ne váljék a bírvágy csábétkévé, mely tiltott módon gazdagodni óhajt, s hogy másrészt maguk a vállalkozók által ne tekintessék ilyennek, valamint az ilyen intézetek biztonsága és eljárási módjáról ítélni sem tudó egyéneknél, ugyanezeknek alattomosan megnyert bizalmával visszaélés ne történjék; mindezekre nézve az emiitett s hasonló intézeteknek az állami kormány részéről leendő megvizsgálása és ellenőrzése, múlhatatlan szükség gyanánt mutatkozik. Ugyanezért több államban ilyen intézetek létrejövetele engedélyezésektől tétetik függővé. Megvizsgáltatik az alapszabály és a biztonság, s vagy engedélyezik az intézetet, vagy pedig visszautasítják. De ez azután minden, mit rendszerint tenni szoktak, s ugyanez a mi nézetünk szerint, nagyon is sok, és nagyon is kevés. Nagyon is sok, mert a megejtett vizsgálatban, s az erre következett engedélyezésben, a gyámkodás egy neme van, mely iránt a közönségnek bizalommal kell viseltetnie, hogy maga azután a megvizsgált intézetekhez nyugalommal fordulhasson. S nagyon is kevés, mert a mondott vizsgálathoz az engedélyezett intézeteket illetőleg nincs egyszersmind a folytatólagos, külön ellenőrzés is hozzácsatolva. Minden biztosítási intézet sorsa ingadozó; cselekvései és eljárása gyakran még csak bizonyos eseményektől feltételeztetnek, s ugyanazért mi valamely ezen nagyfosságu tárgyról fenlevő törvényhozást jónak csakis azon esetben nevezhetünk, ha a helybenhagyással kapcsolatban továbbra ezen intézetekfolytonos és gondos ellenőrzését is eszközli, mint ez részben Szászországban csakugyan már fenáll«. Oberlander M. »A tűzkárbiztositással foglalkozó intézetekről Szászországban a rendek gyűlése előtt« czimü munkájában, a kölcsönösségi elv védelmére kel, midőn (az id. munkában a 60. lpn) azt mondja: »Két rendszer létezik, melyek szerint nemcsak a tűzkár elleni biztosítás, hanem egyéb biztositások egész sora, jelesül a természeti események által okozott kár elleni, valamint az élet esélyei elleni, nemkülönben az annuitási és az életbiztosítás berendezhető, t, i. az egyik a kölcsönösség rendszere, midőn egy társaság szövetkezik, hogy azon tagjait, kik kárt szenvednek, közösen a kárösszegnek az összes tagok közötti felosztása utján kártalanítsa, s a másik a közkeresetre alapított részvényes vállalkozás elve, midőn tőkepénzesekből álló vállalkozó társaság biztosításokat ajánl s elvállalja a kötelezettséget, hogy azon egyént, ki a társulatnál egy ez által meghatározott évi dij mellett biztosi tásra jelentkezik, az előforduló károkra nézve kártalanítja. Ennélfogva a részvénytársulatnak, saját tőkéi kamatjait is a biztosítási dijakhoz hozzá kell számítania, valamint egy ezzel arányban álló vállalkozási nyereséget is kell kívánnia, mig a kölcsönös biztosításnál az igazgatási költségen kivül, más egyéb járulékok csakis annyiban vettetnek *