Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 17. szám - A tűzrendészeti és a tüzbiztositási ügynek reformja Magyarországon. [2. r.]

— 135 — az ipartörvény 8-ik §-ában tűzveszélyes építkezésekre vonatkozólag fenállanak; valamint ide sorolandók az 1868. évi 55. t.-cz. határozatai is, a mennyiben a tüzrendészeti szempontot képviselik. Hasonlóképen ide számítandó az 1868. évi september hó 4-én kelt, a kémények időszakonkinti tisztogatására vonatkozó miniszteri határozat (R. T. 1868. 452. lapon); továbbá a hatóságok arra való kötelezése, hogy a fölmerülő tűzesetek alkalmából a kár szabályszerű felvétele mellett jelentést tegyenek (E. T. 1870. 361. lpn); nem különben a községekhez intézett azon felhívás, miszerint tűzoltó-testületeket alakítsanak; végre az ásványolajak, különösen pedig tűzveszélyes és könnyen felrobbanható anyagokra nézve, ezek készítése, megőrzése és szállítása körül követendő elővigyázatról szóló szabályzatok. (R. T. 1870. 210. lpn; R. T. 1873.570. lpn; lásd: Boncz Ferencz közigazgatási törvényisme, II. k. 308. lpn). Mindazonáltal alkotmányos kormányunknak ez ideig a tüzrendészeti ügyre vonatkozó intézkedései körül lagalább viszonylagosan legnagyobb jelentőségű, a belügyminisztérium 1869. évi június hó 17-én 3365. sz. a. kelt intézvénye (R. T. 1869. 715. lpn), melyet már csak azon törekvése miatt is, mivel kün a falukon, a tüzrendészeti visszaélések, valamint a tűzoltási ügy chaosza tekintetében némi rendet behozni s létesíteni akar, ezennel egész szövegében közlünk. »A tűzvészesetek tapasztalás szerint a takarítás és cséplés idején leggyakoriabbak, s akkor egyszersmind legveszedelmesebbek és legkárosabbak is, mert a behordott takarmány és élet a tűz terjedésének bő anyagot szolgáltatván, a tüz nehezen oltható, s igy sokszor egész községek, a lakosság összes termesztményeivel együtt a tüz martalékául esnek. Ily károk lehető elhárítása végett felhívom a törvényhatóságokat, hogy a tüzrendészeti szabályok szigorú kezelése iránt területeiken, a helyi körülmények szerint czélszerüen és erélyesen intézkedjenek. Különösen intézkedés teendő : 1. hogy a takarmány és termesztmények összehalmozása, a házak közt lehetőleg korlátoltassék, s a községek azok tartására — menynyiben ez kivihető — inkább a községen kivül jelöljenek ki alkalmas helyeket, s a cséplés és nyomtatás lehetőleg szintén kün eszközöltessék; 2. hogy a takarmány és élet behordásánál, csűrökben, csürkertekben, szérűkön, istállókban, padlásokon s általában könnyen gyúló anyagok közelében a dohányzás, nyílt világgal való járás, lövöldözés és tüzelés, és bármily tüzelő szerek használata szigorúan megtiltassék, a gyufák és más tüzelő szerek a gyermekek elöl gondosan őriztessenek, és tűzveszélyes gyermeki játék-szerek használata általában meg ne engedtessék; 3. hogy a szükséges tűzoltó-szerek, hol nincsenek, a községek által lehetőleg megszereztessenek, s a meglevők folyvást jó karban tartassanak ; 4. hogy minden háznál, csűrnél, szérűnél s a takarmány és élet más rakhelyén a megkívántató mennyiségű viz a tűzoltáshoz szükséges házi eszközökkel folyvást készen tartassék; 5. hogy a kémények rendesen tisztíttassanak; 6. hogy a csavargók, kik nem ritkán okai a tűzvésznek, szemmel tartassanak, s illetőségük helyére eltolonczoztassanak; 7. hogy minden helységben a helyi viszonyoknak megfelelő tűzőrség szerveztessék, s ott, hol az kivehető, tűzoltó-egyletek létesíttessenek; 8. hogy a lakosság a tűzkár elleni biztosítás üdvös voltáról felvilágosittassék, s vagyonának biztosítására erélyesen buzdittassék; 9. hogy az építkezéseknél a tüzrendőri szabályok megtartassanak, s a nép minden alkalommal lehetőleg szilárd, kevésbbé tűzveszélyes anyagokkal való építkezésre serkentessék; 10. hogy a községi elöljárók, netaláni tűzvész esetére, a tűzoltásnak észszerű intézésére személyesen köteleztessenek, kijelentetvén, hogy az elöljáró ebbeli intézkedéseinek büntetés terhe alatt (1808. július 25-ről 16249. sz. a. kelt helytartótanácsi intézvény) mindenki engedelmeskedni tartozik; 11. minden tűzeset után a tűztámadás okának lehető kinyomozása végett, a helyszínén vizsgálat teendő, s a tűzvész vétkes okozóinak törvényszerű megfenyitése eszközlendő; 12. gyújtogatások észlelése esetében, a gyújtogatok ellen rendelendő rögtön-biráskodás engedélyezése végett a belügyminisztériumhoz azonnal I jelentés teendő*. Hogyha egyrészt határozottan kedvező benyomást okoz az, midőn a fönebbiekből látjuk, miszerint a kormány az oly sokszor, s néha pusztitólag előforduló tüzesetek támadási okait csakugyan helyesen felismerte, s bizonyos tekintetben a közönyös és részvétlen néző szerepéből kilépve, becsületes törekvést mutat arra nézve, hogy a népvagyonunkat oly súlyosan károsító ezen bajnak elejét vegye, másrészt a tudomány által követelt tartózkodás nélküli nyílt szó még sem kímélheti meg őt azon szemrehányástól, miszerint a kitűzött czél elérésére, a kellő eszközök megválasztásában nem járt el helyesen. Habár szívesen el lehet ismerni, hogy a fcnebbi intézvény határozatai, egészben helyes elveket tartalmaznak, még sem lehetett titok a kormány előtt, mely már huzamos időn keresztül tapasztalatokat tett, hogy különösen a legtöbb falusi község, az ő tűzrendőrségi és tűzoltói ügyét saját érdekeinek durva félreértésével, oly tökéletesen elhanyagolta, s hogy oly merev közönyösséggel szemben, a kötelesség teljesítését illető egyszerű oktatások és intések, ezúttal sem fognak czélhoz vezetni. Már a fön közölt rendelet kihirdetése előtt is alig létezhetett a kétség nyoma a fölött, hogy az ország legtöbb községében még épen semmi tűzoltási szabályzat nem állott fen, s még kevésbbé álltak rendelkezésre a megkívántató tűzoltó-szerek és tűzoltó-személyzet. Mindenesetre a régebbi, jelesül az 1808. évi július hó 25-én 16249. sz. a. kelt helytartótanácsi intézvény republicátiója, melynél fogva megparancsoltatik, hogy tűzesetek alkalmával mindenki a községi előljáró rendeleteinek, különbeni büntetés mellett engedelmeskedjék, legalább annyiban némi értékkel bírt, mert most már ez által mégis csak létezett valaki az égés helyén, kinek minden más egyén, a teljesen terv nélküli, elég gyakran félszegen felfogott, s éktelen lárma, czéltalan zavar, s aránytalan kevés eredmény által kisért oltási munkánál, magát alávetni tartozott; azonban ki fogja alaposan azt állithatni, hogy a rendezett tűzoltási munkának ezen egyetlen feltevését megalkotó intézkedés, a tűzoltói szerek, valamint egy csak gyarlón is begyakorolt tűzoltói személyzet teljes hiányában, vagy illetőleg ezen hiány mellett az ország legtöbb községeiben, csak némileg kielégítő sikert Ígérhetni, csakugyan alkalmas lett volna ? Vajon mit várhatott az épitkezési és tüzrendészeti ügy, annyi hasztalan kísérlet után, ama bizonyára egyszerű és kényelmes eszköztől, mely a javításra oktat, a szilárd anyagokból való építkezésre újból felszólít és a biztosítási intézmény használatát ajánlja ? S végre a kémények rendes tisztogatása iránt kiadott rendelet, a tűztámadási okok elhárítására vonatkozólag, minő hatást nyilváníthatott nagyban, midőn kün a falukon (sőt szilárdul épített városok külső részeiben is), a lakházak egy nagy részének kéményük sem volt, s máig sinI csen ? Legkevésbbé sem lehet a kormányt azért felelőssé tenni, hogy az elősorolt s mintegy saját helyhatósági és községi intézményeink rendjével összeforrt hagyományos közigazgatási elveket követte, mert hiszen csak a törvényhozásnak van joga és hatalma, miszerint ezekkel szakítson; de ép oly kevéssé szabad visszafojtani azon állítást, hogy a legtöbb község az ő saját belső viszonyai rendezésére biztosított szabadságát, csupán csak arra használta fel, vagy helyesebben mondva, csupán csak arra élt vele vissza, miszerint teljes tétlenség által saját érdekeinek a legérezhetőbb módon ár> talmára legyen. Hogyha igaz az, miszerint helyhatóságaink és községeink, a politikai, társadalmi és gazdászati élet minden kérdéseiben, a szabadságnak az alkotmány és törvény által egyaránt biztosított mértékét élvezik, miként ezt valamely más államban nem könnyen lehet találni; s ha alaposan I állithatni azt, hogy ugyanazokat a helyhatóságokat és községeket, egy majdnem korlát nélküli szólási és sajtó-szabadság, mint hatalmas szövetséges társ létezése mellett, teljességgel semmi sem akadályozza abban, hogy az alkotmány és törvény által a természetes szükségesség szerint kijelölt, igen messze terjedő határvonalokon belül, vagy egyedül, vagy pedig hason érzetü társakkal egyesülve, azon intézményeket, melyeket jólétük előmozdítására alkalmasaknak gondolnak, statutárius joguk gyakorlása utján megalkossák, s ezeket önkormányzati joguknál fogva csakugyan üdvösen kifejleszszék: akkor a kedvezőtlen eredményekérti felelősséget bizonyára csakis azoknak szabad és lehet tulajdonítani, kik az önrendelkezés, valamint saját érdekeik szabad igazgatásának csakugyan igen drága kincsét oly roszul tudják értékesíteni. Egyébiránt midőn azt állítjuk, hogy a vidéken a tűzveszélyes épitkezési mód túlsúlyban van, s a megfelelő tűzoltó-szerek majdnem egészen hiányzanak, korántsem szabad tekinteten kivül hagynunk azt sem, hogy ezen jelenségek nem épen mindenütt, valamint nem is kizárólag, egy szilárd épitkezési mód, vagy egy rendezett tűzoltói intézmény előnyeire nézve, a kellő felfogás és értelem hiányának tulaj donitandók, hanem azt gyakran a szilárd épitkezési anyagok hiánya, vagy ezek magas árai s néha az építkezők, illetőleg községek korlátolt vagyoni viszonyai is okozzák. Megszokván azt, hogy közügyünk kiterjedt szabadságának áldásait, valódi becse és értéke szerint méltányoljuk, s jól felismervén azt is, hogy a merev centralisatió rendszere, mely állami életünkre rövid ideig reáerőszakolva volt, épen a szóban levő közigazgatási kérdések tekintetében, majdnem egyetlen egy nevezetesebb eredményt sem mutathatott fel; továbbra már most vegyük rövid szemle alá a mi rendszerünk fényoldalait is s örvendjünk azon derekas haladási törekvéseken, melyeket városaink közélete- és közügyeiben, az építkezés és tüzrendészeti, valamint a tűzbiztositási ügy terén találunk. Minden városi közügy élén, miként ezt joggal elvárni szabad, az ország fővárosa áll. Épitkezési ügye solid, sok tekintetben példányszerü, s miként az épitkezési törvényt tárgyazó, különösen a tűzbiztonságról szóló 5. fejezet 61—101. §-aiból kitűnik, egyúttal a tűzkár elleni biztosításra vonatkozólag, egyáltalán kielégítő szabályokat tartalmaz, melyek szigorúan és következetesen foganatba is vétetnek. Ugyancsak a főváros az ő tűzoltási ügyét tetemes áldozatok által a tökéletesség azon fokára juttatta, melyen más fővárosok testvérintézményeivel szemben, bátran kiállhatja az egybehasonlitást, s mint ilyen teljesen alkalmas arra, hogy az ország városainak tűzoltási ügye tekintetében, mintaképül és haladási buzdításul szolgáljon. Sok más város, mint: Arad, Brassó, Győr, Kassa, Kolozsvár, Nagy-Szeben, Pozsony, Segesvár, Soprony, Temesvár, Vácz, Zágráb, stb. statutárius határozatok utján, a tüzrendészeti és tűzoltói ügyet kielégitőleg rendezték, nem különben j a városi épitkezési ügy is egészben véve kietégitőnek mondható. Továbbá a tüzbiztositási ügy a városokban szintén már meglehetősen otthonossá vált, mig ellenben a vidéken a legkülönbözőbb nemű akadályokkal küzdeni kénytelen, s a legkülönfélébb biztosító társaságoknak az egész országban elterjedt ügynökségei által alkalmazásba venni szokott, legbuzgóbb fáradozások s gyakran tolakodó reábeszélések daczára, még eléggé elterjedni s kifejlődni nem akar. Hogyha már most ezek után, s még mielőtt a gyakran hivatkozott három rendbeli anyag szerves összefüggésének kimutatására átmennénk, közi igazgatási intézményeinknek az épitkezési és tüzrendészeti, valamint a tüzbiztositási ügyet illető hatásaira, futólag egy visszapillantást teszünk, minden bizonynyal csupán csak a városokat találjuk, hol félig-meddig kielégítő állapotokról szólhatni, mig ellenben a vidéken nagyrészt olyan viszonyok vannak, melyek mindea kívánni valót hagynak hátra. Ennélfogva fölmerül és előtérbe áll előttünk azon meggyőződés, hogy a slaissez fairé« rendszere a mi viszonyaink közt csupán csak részlegesen kielégítő eredményekkel dicsekedhetik, s másrészt vissza nem fojthatjuk azon félelmünket, mi-