Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 16. szám - Eljárás és bizonyítás támadó perekben. A magy. kir. igazságügy-minisztérium megbízásból Dr. Králik Lajos által készített törvénytervezethez

— 126 — kívánatosnak, hogy ezen biróság a nélkül, hogy azt külön érdek javallaná, — és itt épen nem javallja, — oly teendőkkel halmoztassék el, melyek valódi czéíjától a keresk. érdekek érzékeny hátrányára könynyen elterelhetnék. Támadó pereknek a bpesti kir. keresk. és vtszknél való összpontosítása ezen bíróságnál oly sokoldal a elfoglalkodottságot eredményezne, mi a keresk. ügyekben való alaposságot, tehát magát a valódi czélt tenné legalább is kérdésessé. Különben a tervezet a bpesti kir. keresk. és vtszk. illetőségét csak feltételesen és az esetre állapítja meg, ha ennél vagy az adós vagy valamennyi támadott mint kereskedőbe van jegyezve. Ha csupán e föltételekről lenne szó, akkor e biróság illetőségének a megtámadott bejegyzett minőségétől való függővé tétele ellen kifogást nem tennék. De még ekkor sem helyeselhetném, hogy magának az adósnak bej. minősége elegendő legyen e biróság illetékességének megállapítására. A tervezet helyes alapelvei értelmében ugyanis támadó perekben az adós személye tekintetbe nem jön; az adós támadó perekben semmiféle minőségben sem vesz részt, úgyszólván egészen elejtetik. Ha tehát egyik vagy másik biróság illetékessége attól tétetik függővé, hogy be van -e jegyezve miut kereskedő vagy nem egy a peren kivül álló harmadik személy, akkor ez anynyit jelent, mint az illetékességi szabályokat külső, magával a jogvitával összefüggésben nem is álló körülményekkel hozni indokolatlan kapcsolatba. A támadott alperest csupán azért, mert a támadó adósa, — kivel teszem a 10-ik megyében lakó támadott esetleg jó Íriszemben szerződött — mint kereskedő a bpesti kir. keresk. és vltszéknél be van jegyezve, rendes birósága elől elvonni, az ország fővárosában ügyvédvallásra (kivel csak költséges uton és nehézkesen érintkezhetik), esetleg pedig a tervezet 40. §-a alapján személyes megjelenésre kötelezni, — legalább is igazságtalanság. A tervezet 44. §-a értelmében támadó per keresettel csak törvényszék, tehát collegiális biróság előtt indítható meg. Követi a tervezet e részt az osztrák jvsl. 33. §-át, mely ebbeli intézkedését a tárgy és a támadó perekben elbírálás alá jöhető sokoldalú kérdések fontosságával indokolja. Az egyes és társas biráskodás előnyeihez és hátrányaihoz sok szó fér. Az egyes bíró előtti eljárás rendszerint gyorsaságánál és könnyedségénél fogva, míg a társas bíráskodás az alaposság érdekében szokott dicséret tárgyává tétetni. Éz utóbbi nézpont vezérelhette a tervezet szerzőjét is akkor, midőn a támadó pereket a collegiális tszékek elé utalta. A tervezet ezen intézkedésével sem értek egyet, mert ugy találom, hogy nálunk az alaposság nem mindig a collegiumban ítélő törvényszékek határozataiban jelenkezik, — sőt ha az ügyek azon roppant számából, melyekben a felek a jbsg. illetőségére még complikált, tehát alapos elbirálást igénylő ügyekben is szerződnek, a jbságok iránt mutatkozó bizalomra szabad következtetést vonni, akkor azt merném állítani, hogy nálunk még az alaposság tekintetében is több bizalom nyilvánul az egyes, sem mint a társas bíróságok iránt. Ha pedig tovább menve, azt veszszük vizsgáló szemügyre, hogy a járásbiróságok contradictorius eljárás után hozott mily számarányu ítéleteiben nyugodtak meg a felek és hogy minő arány mutatkozik hasonló tekintetben a törvényszékek ítéletei ellenében, és ha végre nem hagyjuk számításon kívül azt sem, hogy a járásbíróságtól felebbezett hány ügyben változtattatik meg az Ítélet felsőbb bíróságaink által, és hány a törvényszéktől felebbezett ügyekben: akkor majdnem ) biztossággal azon eredményhez jutunk, hogy tszkeink az alaposság tekintetében több garantiát mint a járásbiróságok nem nyújtanak. Annyi tény, hogy a collegiális bíróságok előtt való eljárás a perlekedő felekre nézve költségesebb miut az egyes bíró előtti eljárás. Törvényszékek nagyobb központokba és igy a felektől rendszerint távol esnek. A támadó per bonyolultabb volíánál fogva a félnek ugyan saját érdekében akkor is ügyvédhez kellenne fordulnia, ha a jbsg. előtt támadhatna. De elesnének a tvszék székhelyére való utazás és a tőle távol lakó ügyvéddel való érintkezés nehézségei és költségei. E költségek néha, különösen kisebb substrátumnál, oly jelentékenyek lehetnek, hogy a fél inkább abban hágy a támadással, sem hogy annak problematikus kimenetele érdekében aránytalan költségeket koczkáztasson. A mellett a decentralisált jbsgok közelebb esvén a felekhez, a kérdésbe jövő viszonyokat alaposabban mert közelebbről ismerik, mi támadó perekben, hol a boni viri atbitriumnak oly tág tere van, szintén érdemel némi figyelmet. Czélszerübbnek találtam volna tehát, ha a tervezet meghagyja támadó perekben a sommás és rendes perek között törvényileg felállittott különbséget és egyes bíróságaink competentiája alól a támadó pereket tökéletesen el nem vonja. Támadó perekben a legdöntőbb momentumot a bizonyítás képezi. A legtöbb támadó per bizonyos külsőleg csak ritkán nyilvánuló állapotok — mint teszem az adós fizetésképtelenségének tudása vagy nem tudása körül, fog forogni. Ebből indult ki az 1855. évi porosz törvény, midőn 17. §-ában támadó perekben a birórabízza, j hogy az összes körülmények lelkiismeretes tekintetbe vétele s a bizonyítási szabályok mellőzése mellett szabadon ítélhesse meg, hogy hely adandó-e a támadásnak vagy nem. A tervezet e felfogás magaslatára szintén felemelkedett, de azon tul nem is ment. Visszarettent azon eszközöktől, melyek egyedül képesek a bizonyítás szabad méltatása elvének gyakorlati előnyeiben részesíteni. Elfogadja magát az elvet, de illusoriussá teszi annak jótéteményeit egyrészt az eljárás módja, másrészt pedig a perrendnek az eskü általi bizonyításra vonatkozó tana módosítás nélküli elfogadása által. A bizonyítás szabad mérlegelése elvének alapföltétele, hogy a bizonyítás maga az ítélő biróság előtt vétessék föl. írásbeli eljárás és bizonyítás szabad méltatása ellenséges elemek, egymás mellett meg nem férnek. A tervezet szerint támadó perek jegyzőkönyvileg, tehát irásilag tárgyaltatnak és ezen rendszer mellett a jvsl. különben helyes bizonyítási tanától üdvös eredményeket nem várok. Közvetlenségnek a tervezet csupán annyiban ád helyet, mennyiben 4G. §-a második bekezdezésében a bírót felhatalmazza a feleket szükség esetére az ítélő tanács elé személyes megjelenésre kötelezhetni. Maguknak a feleknek személyes megjelenése azonban még nem egyértelmű a bizonyítás közvetlen fölvételével. A bizonyítási anyag még akkor is in actis lesz eltemetve, ha felek és törvényszék szemtől szembe állanak egymással. A tervezet ugy látszik az uralkodó előítéletekkel szemben nem bírt elég bátorsággal a bizonyítás közvetlen fölvételét fogadni el. E helyett átvitte támadó pereknél a collegiális biróság előtti eljárás keretébe is perrendünk azon intézkedését, mely az egyes birónak annak belátására bízott jogot ád a felek személyes megjelenését elrendelni. A közvetlenség lényege azonban nem a feleknek személyes megjelenésében, hanem a bizonyításnak az itélő biróság előtt való fölvételében állván, a tervezet szóban forgó intézkedése époly kevés befolyással lesz a materiális igazság kiderítésére, mint a hogy ugyanezen intézkedés sommás eljárásunkban sem gyakorolt a jelzett irányban üdvös befolyást. A tervezet intézkedése tehát a közvetlenséget még akkor sem lenne képes pótolni, ha a felek személyes megjelenését nem facultative, hanem imperative követelné. A tervezet az eskü általi bizonyítás tekintetében sem mert a darázs-fészekbe nyúlni. A jól megfontolt szavakból és mondatokból construált párteskü, felosztva fő-, pót-, becslő, kínált, elfogadott, visszakínált, felajánlott, stb. esküre, mindenütt inkább találja helyét, mint támadó perekben. Ha a tervezet szerzője ugy volt meggyőződve, hogy az eskü általi bizonyítás támadó perekben sem mellőzhető egészen, akkor nem csak magának a tervezetnek, hanem igazságügyünk egészének tett volna jó szolgálatot, ha a párteskü helyett az u.n. tanuzó esküt hozza be. Ez által a bizonyítás szabad méltatásának tanát nem zavarta volna azzal összeférhetlen elemekkel, és másrészt előkészíteni segítette volna azon általános reformot, mely felé elvégre mégis csak törekszünk, ha nem is haladunk. Vannak, kik hasonló partiális reformokat perhorrescálnak. Ha a tervezet szerzője szintén ezekhez tartozik, akkor következetesen a bizonyítás szabad méltatásának tanát sem kellett volna elfogadnia. De mihelyt ezt elfogadta — és ezt helyesen cselekedte —, akkor egyszersmind el kellett volna hárítania az annak gyakorlati érvényesítését gátló akadályokat is, és én nem tudok tágítani azon meggyőződéstől, hogy párteskü és bizonyítás szabad méltatása ellenséges elemek, habár azok összeegyeztetése még legújabb és jelentékeny törvényalkotásokban is fen van tartva (német birod. perrend.). A tervezetnek eljárási és bizonyítási tanára vonatkozó egyéb részleteire is kiterjeszkedni egyértelmű lenne a törvk. rendtartás minden egyes intézkedésének bírálatával, mi feladatom czélján kivül esik. Még csak a tervezet ezen részének rendszerére, helyesebben felosztására akarok néhány megjegyzést koczkáztatni. Szerző nem ba-