Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 15. szám - A német polgári törvénykönyv javaslatának kidolgozása. [1. r.]

— 121 — saság által követett azon elvet is, hogy a résztvevők számát korlátolta, s a mennyire lehet, biztosítani akarta magát az iránt, hogy csak hivatottakat fogad be tagjai közé. Az eredmény tanúsítja, hogy még a szorosan keresztülvitt homogenitás elve mellett is tág tere volt a felfogás azon árnyalatainak, melyek nélkül termékeny eszmecsere nem képzelhető. De az elővigyázat megóvta azon tapasztalattól, melyet megelőző vállalatok megsinlettek, hogy az egylet magánérdekek küzdterévó tétetett, melyek fokonként háttérbe szorították az igazi czélokat. A birák, kik megjelenésükkel a kört megtisztelték s vitáinak gyakran különös prestige-t kölcsönöztek, biztosak voltak, hogy jelenlétükkel nem fog senki informátiók végett viszszaélüi, s a képviselők gyakoribb ellátogatása bizonyítja, hogy ezeknek is jól esett a felmerült törvényhozási kérdéseket pusztán szakszerű szempontokból megbeszélve látni, menten a parlamentnek és bizottságainak rendszerint nem egészen dologi felfogásától. Maghaladná a rendelkezésünkre álló tért, ha további részletes vizsgálatába bocsátkoznánk mind annak, a mit e szerény egyesület fenállásának rövid ideje álatt már is felmutathat. Miután nem tartja feladatának működését és annak eredményeit dobra ütni, csak szellemében cselekszünk, ha további fejtegetéseinkkel felhagyunk. De ma, midőn e kis társaság tagjai az idén utolszor szorítanak kezet, csak kötelességet teljesítünk, midőn szerencsekivánatainkkal arra kérjük fel őket: ne szűnjenek meg a kitűzött czélra ezentúl is serényen törekedni, s terjeszteni azon meggyőződést, hogy karunk regeneratiójához csak egy ut vezet biztosan: a társadalmi újjászületés. Szemle. Budapest, apr. 10. Utóbbi számunkban e helyen pár megjegyzést tettünk a jogügyi bizottságnak a büntető-törvénykönyv javaslatán elkövetett — módosításaira, s nevezetesen azt állítottuk, hogy a lopás definitiójából kihagyták az eltulajdonítás jogellenességének momentumát, a sikkasztás fogalmát pedig a reábízott dolgok eltulajdonítására szorították helytelenül. Erre vonatkozólag a következő sorok érkeztek szerkesztőségünkhöz: Budapest, apr. 5. 1877. Vonatkozással a »Magyar Themis« mai számában foglalt »Szemle« két téves állítására, értesítem, hogy a lopás definitiója a jogügyi bizottság szövegezése szerint: »A ki idegen ingó dolgot másnak birtokából vagy birlalatából annak beleegyezése nélkül, azon czélból vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el; a sikkasztásé pedig: »Sikkasztást követ el, a ki birtokában vagy birlalatában lévő idegen ingó dolgot, melyet megőrzése, kezelése, visszaadása vagy átszolgáltatása kötelezettsége alatt vett át, jogellenesen eltulajdonít vagy elzálogosít, Ugy szintén az is, ki értékesítés végett átvett idegen ingó dolognak az árát eltulajdonitja«. A jogügyi bizottság egyik tagja. Mi kritikánk alapjául azon szöveget vettük, melyet valamennyi napi lap mint a jogügyi bízottsíig által elfogadottat annak idejében közölt. A martius 11-iki »Pesti Napló«, »Hon« és »Ellenőr« szerint a lopás fogalma a jogügyi bizottságban következőleg állapíttatott meg: »A ki idegen ingó dolgot másnak birtokából vagy birlalatából annak beleegyezése nélkül azon czélból vesz el, hogy azt eltulajdonítsa, lopást követ el«. Alapos volt tehát felszólalásunk, mert ezen szövegben a jogellenességről szó sincs, — valamint nincs a jogügyi bizottság elé terjesztett miniszteri javaslatban sem. Örvendetes tudomásul veszszük, hogy mégis benne van. Nem mulaszthatjuk el azonban megemlíteni, hogy a »jogtalanul« szó roszul választatott. Nem a jogtalanság, a jog nélküliség (Rechtslosigkeit), hanem a jog-e 11 e n e ss é g (Rechtswidrigket) az, a mit itt kifejezni kell, tehát nem »jogtalanul«, hanem »jogellenesen«. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ha ezen szó felcseréltetik, a definitió jó lesz. Távolról sem. Csak tűrhetővé válik; de még mindig igen kétes értékű marad. Ott van még mindig a beleegyezése nélkük, mely most már, miután ki van fejezve a jogellenesség, nem egyéb mint pleonasmus; mert ha jogellenes eltulajdonítás czéljából történik az elvétel, akkor a birtokos illetőleg a birlaló beleegyezése vagy bele nem egyezése a lopás fogalmának megállapítására nézve meghaladott kérdés. Nem különben igen alapos scrupulusokra adhat okot a »birtok« és »birlalat« szavaknak bevétele, mivel ezzel egy csomó magánjogi controversiát viszünk be a fogalommeghatározásba. Áttérünk a helyreigazítás másik pontjára. Kritikánkat erre nézve is a lapokban közlött megegyező szövegre alapítottuk. A tudósítás igy hangzott: »A 341. §-ban a sikkasztás fogalma következő szerkezetben állapíttatott meg: »a ki a kezére vagy gondviselésére bízott idegen ingó dolgot jogellenesen eltulajdonítja, sikkasztást követ el«. Elismerjük, hogy a helyreigazító ur szövege némileg mást mond mint ez, de hogy jobb ennél, azt aligha állithatja valaki. Sőt nézetünk szerint még sokkal roszabb. A lapokban megjelent szövegnek csak az a hibája, hogy azon ferde felfogáson alapul, miszerint a sikkasztás főkép a bizalom, nem pedig a tulajdonjog megsértése miatt büntettetik; az ujabban velünk közlött szöveg nagyjából ugyanezt fejezi ki speciálisáivá, de roszul, hézagosan és barbár magyarsággal. A casuistikus részletezés, minthogy valamennyi esetet felölelni nem lehet, minden törvény átka. Ugyanezt tapasztaljuk itt is. Az esetek megállapításánál a vezérfonal a reábizás volt; de kimerítve az esetek nincsenek. Csak egyet emiitünk a kimaradottak közül. Mi fog történni, ha sem megőrzés, sem kezelés, sem visszaadás, sem átszolgáltatás, hanem eladás czéljából vétetett át a dolog, s az átvevő azt eltulajdonítja vagy elzálogosítja? Ez a jogügyi bizottság javaslata szerint nem sikkasztó ; holott ugyanezen §. második része értelmében az, a ki ugyancsak az értékesítés végett átvett dolognak az árát tulajdonítja el, sikkasztásban bűnös, és pedig bűnös még azon esetben is, ha az eltulajdonítás az értékesített dolog tulajdonosának beleegyezésével történt, mert — a »jogellenesen« szót itt ismét szerencsésen kifeledték. Ily codifikátió mellett nem igen fogunk büszkélkedhetni a magyar büntető-törvénykönyvvel, s még kevésbbé az annak alapján kifejlendő praxissal. A német polgári törvénykönyv javaslatának kidolgozása. E czim alatt jelent meg a napokban (Berlin, Heymann) egy füzet, mely a német polgári törvénykönyv készítésének eddigi történetét vázolja. Érdekesnek tartjuk a füzet tartalmát főbb pontjaiban olvasóinkkal megismertetni. I. A mű előkészítése. A szövetségtanács 1873. dcczember 12-éa azon utasítást adta jogügyi bizottságának, hogy tegyen intézkedéseket a polg. tvkv. kidolgozására választandó bizottság összeállítása tárgyában. Az ez iránti javaslat megtétetvén, a szövetségtanács 1874. február 28-án a következő tagokból állította össze az előkészítő bizottságot: Goldschmied a lipcsei kereskedelmi főtvszék birája, K ü b e 1 a stuttgarti főtvszék elnöke, M e y e r a paderborni felebbezési bíróság elnöke, Neumair a müncheni legfőbb törvényszék elnöke és Weber a drezdai legfőbb törvényszék elnöke. A bizottság ugyanazon év martius 18-án Berlinben összeült és tanácskozásainak eredményét april 15-én a szövetségtanácsnak egy véleményes-jelentésben nyújtotta be, melynek főbb pontjai a következők: 1. A polg. tvkv. csak a magánjogot tartalmazza. A magánjogból kizárandók a következő részek: a) a kereskedelmi jog, b) a bányajog, c) a parasztbirtokok joga, d) az erdőjog, a vízi-jog, a halászati jog, a vadászati jog, az építési jog, a szomszédjog, a telkek egyesítésének joga, a kisajátítási jog és a cselédjog; e) a kihaló félben ' levő germán eredetű intézmények, melyek a tartományi jog szabályozásának volnának meghagyandók. 2. A feldolgozandó anyag a fenálló jogban van meg, a miat az a különböző jogrendszerek alapján a törvényhozás, a praxis és a tudomány utján fejlődött. E mellett különösen a közönséges, a porosz és a franczia jog közti ellentétek kiegyenlítésére lesz figyelem fordítandó. Németország területén érvényben levő bármelyik törvénykönyvnek alapul vétele nem mutatkozik czélszerünek. 3. Az anyag feldolgozásánál a törvényt életbeléptető szabványok kizárandók. Maga a tvkv. általános és különös részre oszoljék. Az utóbbi az ujabb tankönyvek nyomán tartalmazza a dologi jogot, a kötelmi jogot, a családi jogot a gyámügyi joggal együtt és az örokjogot. Az általános rész kidolgozásának nehézsége abban fekszik, hogy a különös résznek számos tanai csakis a megállapított általános jogelvek alapján szabályozhatók, márészt pedig az utóbbiaknak pontos elhatárolása csakis a különös rész tartalmának megvizsgálása által nyerethetik. Ily körülmények közt nem tanácsos azon eljárás, hogy az általánosról történjék a leszállás a különösre, hanem a kiindulás a különösnél legyen és az általános lassankint abból kiválasztassák. Ha ilykép a legfontosabb általános elvek, tekintettel azoknak alakulásaira és következ.ményeire, minden egyes részben megvizsgáltatnak, akkor végül ki fog tűnni, hogy mely jogtételek alkalmasak az általános részbe való felvételre és melyek hagyandók meg a különös részben. Az l általános rész tehát csakis a különös rész elkészülése után veendő munkába. 4. A jogtételek formulázása távol tartsa magát a nehezen megérthető tudományos nyelvezettől, ép ugy mint a nélkülözhetlen határozottságot és pontosságot megsemmisítő u. n. népies nyelvtől, és különösen szükségesnek mutatkozik a szabatos rövidség és a mindenki által megérthető, de következetes technikával keresztülvitt jogi nyelvezet használása. A casuistikus kifejtés és a tisztán a biró utasítására szolgáló szabályok felvétele nem mutatkozik tanácsosnak; de szabályozandók lesznek, a mint ez már a Code Napoléon-ban, a szász törvényben és az ujabb javaslatokban történik, az általános vezérelvek mellett egyszersmind azoknak legfontosabb következményei és kivételei is. 5. A polg. tvkv. javaslatának kidolgozását a keresk. törvény revisiója kövesse. A keresk. törvény számos olyan jogtételt tartalmaz, melyek az összes forgalomra alkalmazhatók és c miatt a polg. tvkvbe felvehetők; ellenben a kiadói jog, a belvizeken való hajózás joga és a biztosítási jog a keresk. törvénybe felveendők. 6. A feladat teljesítésére három mód létezik. Vagy egy jogtudós bízatnék meg az egész javaslat kidolgozásával, vagy elosztatnék a munka több egymástól független szerkesztő közt, vagy végül az egyesek munkája egyesittetnék egy bizottság munkájával. Az első mód azon előnyt nyújtaná, hogy a törvényben egységes gondolkozás és egy-