Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877 / 14. szám - A budapesti ügyvédi kamara választmányának jelentése a telekkönyvi törvényjavaslat tárgyában. [1. r.]
- 116 ritő képét nyújtják ; a „különfélék" rovata, mely a iiazai és külföldi jogélet kisebb borderejü eseményeinek tárházat képezi, és végre a „tárcza", mely akönynyebb genreban tartott munkálatoknak van fentartva. A »Budapesti Közlöny« igénykereseti, csőd- és pályázati hirdetményeinek ügyvédi használatra összeállitott kivonatán kivül e lap a döntvények gyűjteményében egy önálló, külön beköthető mellékletet nyújt, melyben a semmitöszéknek és a legfőbb itélőszéknek (ez utóbbinak ugy polgári-, mint kereskedelmi, váltó-, csőd-, úrbéri és bűnügyekben hozott) elvi határozatai, különösen pedig az ügyvédek ellen felmerülő fegyelmi esetekben hozott legfőbb itélöszéki határozatok mellett az illető jogesetek gondosan összeállitott vázlatban is közöltetnek. Szintén külön beköthető mellékletül kapják előfizetőink az igazságügyi rendeletek tárát és az igazságügyi törvényeket a megfelelő materiálékkal. Előfizetési dijak (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bérmentes szétküldéssel): a „Magyar Themis" az „Igazságügyi rendeletek tara" és a „Döntvények gyűjteménye" együttesen negyedévre 2 frt 50 kr., félévre 5 frt, egész évre 10 frt. Az előfizetési pénzek bér mentesen és vidékről postautalvány utján kéretnek beküldetni. A „Magyar Themis" kiadó-hivatala, az »Athenaeum« Budapest, IV., barátok-tere 7. sz. KivoBat a Juflapsti Mai'-Ml. Rövidítések: bh. = benyújtási határidő és bejelentési hatüridu ; vh. = végrehajtó ; i. = ideiglenes ; t. = tömeggondnok; p. = perügyelö. A hirdevmeuyek elején vagy végén levő számok a „Bpesti Közlöny" azon számát jelentik, melyben a hirdetmény először megjelent. Csődök : Scliön S. zombori könyvkereskedő ellen e tsz. által; bh. máj. 22. 23. 24.; p. Leovics Gedeon ; i. t. Kr. Schaller Simon ; végi. t. s csődválasztm. választása máj. 25. (70). — Debuar Ferencz körmöczi bej. ker. eilen ar.-maróthi tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. apr. 23. 24. 25.; i. t. ésp. Schindler József (70). — Néh.Bárán Lajos volt zilahi bej. ker. hagyatéka ellen e tsz. által; bt. s hitelezők összejöv. jun. 2. 3. 4.; i. t. Gavrik József, p. Nichita János (70) . — Friedmann Sámuel munkácsi ker. ellen beregszászi tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. máj. 14. 15. 16.; p. és i. t. Meisels János ; végi. t. s csődválasztm. választása máj. 16. (71). — Maletits János, újvidéki ker. ellen e tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. jun. 7. 8. 9. ; i. t. és p. Szalay Lajos ; végleges t. és csődválasztm. választása jun. 11. (71) . — Reinitz Jakab bpesti bej. kalapker. ellen ker. s -vtsz. által; bh. s hitelezők összejöv. máj. 16. 17. 18. ; i. t. és p. Reményi Antal ; végi. t. s csődválasztm. választása máj. 18. (71). — Szvatz szül. Baján Katalin kunoi lakos ellen nyitrai tsz. által; 'ih. s hitelezők összejöv. apr. 19. 20. 21.; p. és i. t. Tmovszky János (72). — Krebsz Mibály szegedi lakos ellen e tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. apr. 4. 5. 6.; p. és i. t. Hercz Gyula (73). — Brüder Herzl bpesti bej. ker. ellen ker. s vtsz. által; bh. s hitelezők öszszejöv. máj. 22. 23. 24.; i. t. és p. Henszelman Kálmán ; végi. t. s csődválasztm. választása máj. 24. (73), — Paskusz Jakab baracskai bej. ker. ellen szabadkai tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. apr. 23. 24. 25. ; p. Hevér Géza, i. t. Sándor János; végi. t. s csődválasztm. választása apr. 28. (74). Csődmegsziintetések: Szarka János aradi gyógyszerész ellen e tsz. által; a tömeg felosztása folytán (70) . — Schőufeld Ignáez s fia bpesti keresk. czég ellen ker. vtsz. által; egyesség folytán (74).— Persián Márton ellen kolozsvári tsz. által ; a csődvagyonnak a hitelezők közti felosztása folytán (74). — Keresztes János gyergyóditrói ker. ellen csikszerdai tsz. által; az összes hitelezőkkel történt kibékülés folytán (75). Pályázatok: Pécskai jbsgnál bírósági végrehajtó ; bh. apr. 24. aradi tsz. elnökéhez (70). — Pozsonyi tsznél II. oszt. jegyző ; bh. apr. 26. e tsz. elnökéhez (70). — Aradi tsznél I. osztályn segédtelekkönyvvezetö; bh. apr. 26. e tsz. elnökéhez (70). — Pozsonyi tsznél Írnok ; bh. apr. 26. e tsz. elnökéhez (70), — Soproni tsznél II. oszt. jegyző; bh. apr. 27. e tsz. elnökéhez (71). — Beszterczei tsznél tlkvi irnok ; bh. apr. 27. e tsz. elnökéhez (71) . -- Nagymartoni jbsgnál írnok; bh. apr. 27. soproni tsz. elnökéhez (71). — Vaáli jbsgnál joggyakoruok; bh. apr. 25. sz.-fehérvári tsz. elnökéhez (71). — Komáromi tsznél aljegyző; bh. apr. 27. e tsz. elnökéhez (71).— Nyitrai kir. ügyészségnél aliigyész ; bh. apr. 27. a bpesti főügyészhez. — "Vaáli jbsgnál bírósági végrehajtó; th. apr. 20. sz.-fehérvári tsz. elnökéhez (71). — Gyulafehérvári tsznél irnok ; bh. apr. 28. e tsz. elnökéhez (72). — Csongrádi jbsgnál aljegyző; bh. apr. 28. szegedi tsz. elnökéhez (72).— Szászvárosi jbsgnál írnok; bh- apr. 29. gyulafehérvari tsz. elnökéhez (73). — Trsztenai jbsgnál aljegyző; bh. apr. 29. rózsahegyi tsz. elnökéhez (73). — Debreczeni tsznél irnok ; bh. apr. 29. e tsz. elnökéhez (73). — Lévai s körmöczbányai jbsgoknál egy-egy albiró; bh. máj. 2. ar.-maróthi tsz. elnökéhez (74). Igónykeresetl felhívások: (70. sz.) Bejelentési ll. i. apr. fi. — Popper Ignátztól Popper Mór, Schlesinger Jakab Schlesinger Adolf, Trosztler Ármin, Qnittner Márk s Sing6r Bódog jav. 8238 ft Rozsnó naporaczi községéhen ; Ottlyk M. vh. Baánban. — Gr. Festetics Aladártól a »kármentő orss. bizt. szövetség* s Schmetber Ferencz jav. 775 ft Sztropkó-Olykán ; Terray L. vh. — Bciscll Károlytól Eech Wilmos jav. 1013 ft Pécsett; ifj. Sütkey Gy. vh. — Berntlialler Adolf s Bernthaller Ferencztól Umbach Bezső jav. 1947 ft Bpesten ; ker. s vtsz. — Lázár Antaltól Dajbukát János jav. 600 ft Parajdon ; Beszterczey I. vh. — Binder Istvántól néh. Szotyori Sámuel hagyatéka jav. K.-Vásárhelyt; Dénes L. vh. — Baán Mihálytól Epstein Mór jav. 1472 ft Bogdányban s Pócsmegyer-Leányfalun ; szentendrei jbsg. Bejelentési h. i. apr. 13. — Román Józseftől Hickmann Marianna jav. 1908 ft Nagyváradon ; Mészáros 8. vh. — Wnldmaiiu Mórtól üzv. Nemeshegyi Júlia jav. 563 ft Bpesten ; Grünschnek J. vh. IV. ker. jbsg. — Jahlonczay Kálmán s nejétől Debreczen városa jav. 1135 it Debreczenben ; Várady I. vh. — Majom Nikolae s Feketiciutól >Albina« hitelintézet jav. 735 ft V.-Udvarhelyt s Bonyha községekben ; Id. Musnay J. vh. D.-Szt.-Mártonban. — Borosnyai Lajos s Benkő Józseftől ör. Nagy Károlyné Budai Klára jav. 517 ft Bonyha s Bernád községekben ; Id. Musnai I. vh. D.-Szt.-Mártonban. — Fellér Jánostól Hirsch Mór jav. 320 ft Pereg községben; pestvid. tsz. — BáCZ Miklóstól Kallusz Jakab jav. 1123 ft Szilágytő községben ; Gája I. vh. Deésen. — Kapp Jánostól Voffner György jav. 3390 ft Kisfalud községhen ; Halász D. vh. Ujaradon. — Maudl Sámueltől Müller testvérei czég jav. 513 ft Sz.-Fehérváron ; Szőllősy E. vh. — Winkler Andrástól Taub Laura jav. 1047 ft Nagyszebenben ; Philp G. vh. — Miksa Imrétől Altenberg Lázár jav. 3000 ft Hadrévén ; Menarágy Gy. vh. M.-Ludason. — Fehér Tamástól Heindlhofer Róbert jav. 415 ft Paragán ; Ivánovits M. vh. Palánkán. — Füliring János s nejétől Pollák Sámuel s neje jav. 344 ft Losonczon ; Plachy I. vh. — Adamov Jeftától Sztojanovits Zachariás jav. 330 ft Varjason ; aradi jbsg. — Temesváry Lajostól dr. Fésűs György javára 4326 forint Debreczenben ; Váradi I. vh. — Rottenburg Sámueltől Lovász Dezső s Gizela javára 1060 forint B.-Vendégiben ; Kovács Zs. vh. Tornán. — Futó I. Mihálytól Krizsán Tód jav. 336 forint Goroszló községben; sz.-somlyói járásbíróság. — ; Turcsek Józéfától Goldberger Sámuel F. s g?j javára 437 forint Zsolnán ; Schlesinger D. vh. — Elein V. s nejétől Kozmán Györgye s Gyermán Jakab javára Aradon s Zsigmondházán ; Györffy M. vh. Aradon. — Pogány Ödöntől a szigeti takpzt. javára 440 forint ürme.*... • , lllyasevits S. vh. Técsön. — Szmrecsányi szül. Stigler Zsuzsannától Hahn Jonacz jav. 6Ü0 ft Wazetz községben ; Büttner K. vh. Liptó-üjvárt. — Adamov Jeftától Kresztits Döme jav. 330 ft Varjason ; aradi jbsg. — Adamov Jeftától Tomin Katalin jav. 700 ft Varjason ; aradi jbsg. — Galambos Mihálytól Zeiner Terésia jav. Veszprémben s Almádiban ; veszprémi tsz. — Bagó Károly s tsától a kalocsai takpzt. jav. 400 ft Kalocsán ; ifj. Moravcsik Gy. vh. Dely Györgytől a sárszegi s nagy-récsei árvapénztár jav. 2845 ft N.-Kanizsán ; Barts Gy. vh. ; bejelentési h. i. 1877. j a n. 17. — Amigó A. Mór s Volf Józseftől Cosgaria Jakab jav. 1326 ft Lúgoson ; bejelentési h. i. 1877. mart. 9. illetőleg 1877. apr. 6. (71. sz.) Bejelentési h. i. apr. 7. — Kürcz Samutól Pickel et Comp. jav. 501 ft Liptó-Szent-Miklóson; rózsahegyi tsz. — Néh. Ciuceann Jakab hagyatéka >A1bina« helyi takarék s hitelintézet jav. 2400 ft Resináron ; Schwaner A. vh. N.-Szebenben. — Juhász Mihálytól Zách Jakab jav. 824 ft Bián ; promontori jbsg. — Ifj. Pálka Samutól Klein Ede jav. Rózsahegyen. — Breuer GerzsonJ tói Kneflél Károly, Sándor József s "Wessel Mór jav. Szeghalmon. — Hosszú Jánostól Tekéi Brekner György jav. 820 ft Beszterczén. Bejelentési h. i. apr. 14. — Bogyó Rezsőtől Makláry Ferencz jav. 470 ft Ruszkocz községhen ; Ottlyk vh. Baánban. — Lütrenthal Mórtól Löbl Mór jav. 954 ft Kulán ; Aradszky R. vh. — Gainov Pája s fsaitól a b.-kulai takarékegylet jav. 710 ft Kulán; Aradszky R. vh.— Grün LipH s Berger Ceciliától Kónya Károly javára 1149 ft Hévizgyörk községben ; gödüllői járásbíróság. — Kálmán Zsigmondtól a váczi ipar- s kereskedelmi bank javára 150 ft Legónden ; Koós B. vh. Szitákon. — Fay János, Gedeon s Zsuzsanna mint néhai Fay Tamás örökösei és Lőrinczy Endre mint ugyanannak hagyatéki gondnokától Rimaszombatban ; Ecseghy I. vh. — Valencsik Ferencztől I. G. Györffy javára 420 ft Sz.-Ud-varhelyt ; Lőrinczy K. vh. — Papp Károly s nejétől az esztergomi takpzt. jav. Fancsikán s Szöllösvégárdán; nagy-szőllősi jbsg. — Cseh Emánuel és Adamov András s nejétől Görgöly Márton jav. Nándorban s Bánkón ; Gráber K. vh. B.-Gyarmaton. — Milcsovics Jánostól Zeferovits Mária jav. 1137 ft M.-Szigeten ; Markos Gy. vh. Treyler Adolftól Simon Gábor jav. 1043 ft N.-Kanizsán ; Barts Gy. vh.; b e j e 1 e n t é s i h. i. 1877. m a r t. 17. — Johanovszliy Károlyné mint Hack Klára örököseitől özv. Diel Magdolna jav. Saágh községben ; Fejér I. vh. Teir.esvárott; bejelentési h. i. 1877. ja n. 24. — Urszuleszku Petru s tsaitól a lugosi kincst. urad. jav. I 1250 ft Buttyestin ; Weinzierl M. vh. Facseton ; bejelentési h. i. 1876. máj. 14. (72. sz.) Bejelentési h. i. apr. 8. — Mcnszáros Sándortól Mihelfy Alhert s fiai jav. 786 ft Nagyváradon ; Majercsik F. vh. — Kőhalmi Antaltól Cruzzer Ágoston s I tsaijav. 1907 ft Szigeten; Szőllősy L. vh. — Schlesinger A. H.-tól Löwy Markusz és Steiner Mór s fiai jav. I813 ft Gigében; Stadler M. vh. Nagy-Atádon. — Bnrger 8.-től a bpesti iparbank jav. 358 ft Bpesten ; ker. s vtsz. — Hu. szár Imrétől Varga Béla jav. 1705 ft Bpesten; keresk. Bejelentési h. i. apr. 15. — Dorner Samutól Dorner Samu s Rába Miklós jav. 2067 ft Bolhón ; Stadler M. vh. Nagy-Atádon. — Sebó Györgytől kk. Hornyák József s György jav. 404 ft Podluzsányban ; Lukács vh. Léván. — Tóth Gergely s Kalacska Máriától Beke Dániel s Torma Mari jav. 1526 ft Izsa községben ; Tóth F. vh. Komáromban. — Péter Jánostól Brunner Károly jav. 358 ft P.-Hidegkuton ; Nyilván F. vh. N.-Somkuton. — Brauu Jakabtól Krausz I. jav. 1320 ft Aradon ; Kovács B. vh. _ Preiner János s Máriától Weintritt János jav. 528 ft Féltoronyban ; Müller L. vh. Nezsideren. — Szluka Károlytól özv. Schernhoffer Katalin jav. 579 ft Bpesten ; Grünschnek I. vb. IV. ker. jbsg. — Figdor Ármintól Löwy Hermannt Löwy Manó jav. 16200 ft Bpesten ; dr. Weinmann F. vU. e. f. kir. tsz. — Szakái Istvántól Borbás András jav. 600 ft Bácsföldváron ; Závisits 8. vh. Óbecsén. — Ónody Páltól Matkovits István jav. 80u ft Bpesten ; Turchány vh. VIII.—X. ker. jbsg. — Lőwenthál Mórtól Baum Henrik 3 Löbl Mór jav. 1154 ft Kulán ; Aradszky R. vh. -— Hadfy Dömétől Karácsonyi Erzsébet s tsai jav. 1266 ft N.-Becskereken ; Lász'óffy 8. vh. — Riposáll Sámoila s tsától | Müller Dániel jav. Déván; Orva M. vh. — Ruzsek János t nejétől Ruzsek Nándor jav. Postyénben ; Jonits vh. Galgótzon. Johann Vilmos s Borbálától özv. Keller Magdolna jav. 587 ft Orczifalván ; Kiss F. vh. VÍDgán ; b e j e 1 e ntési h. i. 1877. mart. 13. illetőleg apr. 15. — Burian Amáliától Schödl A. jav. 382 ft Budán ; Taffler vh.;. bejelentési h. i. 1876. o k t. 21. illetőleg 1877. apr. 15. — Néh. Bencsát Jakab hagyatéka Bencsát János, Jakab, Mátyás s Ilona férj. Hugyeczné jav. Kovácsi községben; a.-maróthi tsz.; bejelentési b. i. 1877. máj. 4. (?:!. sz.) Bejelentési h. i. apr. 9. — Szabó Sándor s Németh Józseftől Furst Sándor jav. 625 ft Saárott ; Boda B. vh. Sárvárott. — Guthy Benőtől Maitinszky Vilmos jav. 462 ft Bpesten ; Horváth Sz. vh. ker. s vtsz. — Stern Zsigmondtól Hertsko Gábor jav. Érsek-Ujvárott; Sarlay I. vh. Bejelentési h. i. apr. 16. — Simmer Józseftől Stessel I. s tsai jav. 316 ft Z.-Egerszegen ; Nemes S. vh. — Lőrincz Józseftől Eppinger Salamon, Kremsir Isidor, Gerkulec Sándor s Kulcsá rjános jav. 933 ft Kerka Uj-falun ; Zakó D. vh. Alsó-Lendván. — Fejes Lászlótól, Gescheit Kálmán s Hermán jav. 1544 ft Putnok u ; Vannay D. vh. Tornallyán. — Borbély Jánostól Mieazl Lajos jav. 400 ft Zselyin ; 1 Nemes F. vh. M.-Ovárt. — Br. Tay Alajosnétól Veisz | Lórincz 8 Gescheit Kálmán jav. 1093 ft Bánrévén ; Vannay D. vi-.-1"" rtfóV: ?Í:- — Br. Vay Alajosné szül. Szentmiklósy Annától ls..t ' - 2 ^av. 7>»£ ft ^^jrévén ; Vannay D. vh. Tornallyán. — Hovács i ,'1'irT^t^Tscb Adolf jav. 2124 ft Guláca községben ; Csider K. vh. Tapolczán. — Dezseöffy Dienes s Arisztidtól Somogyi László jav. 377 ft Miskolezon ; Néniethy K. vh. — Gyulai Károly s nejétől Bród József jav. 67'. ft Krasznán ; Varjú E. vh. Sz.-Somlyón. S — Koronka Lajos s nejétől Vas János jav. 364 ft Sz.-SomI lyón. — Koudákor Istvántól Brünner Sámuel jav. 527 ft Lovászon ; Zakó D. vh. Alsó-Lendván. — Tomasits Már, tontól Tomasits szül. Kroz Teréz s Kroz János jav. 558 ft ^ Horv.-Kimlén ; Nemes F. vh. M.-Óvárott. — Ildényi szül. . WikuS Francziskától Ddényi Károly csődtömege jav. 929ft Bpesten ; Lipóczy Gy. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Seiler Ferencz s nejétől Bányai Döme jav. 355. ft Bpesten ; Dobé N. vb. VIII.—X. ker. jbsg. — Volf Samutól a n.-bányai kir. kincst. urad. jav. 579 ft Fonácz községben ; Nyilván F. vh. N.-Somkuton. — Br. Dőry Andortól H. Hescheles jav. 324 ft Zombán ; Göth A. vh. Bonyhádon. Frener Mórtól Kontz Ferencz jav. 320 ft Bpesten ; Telbisz K. vh. VI. s VII. ker. jbsg.; bejelentési h. i. 1877. apr. 11. — Fiichsel Flóriántól Hirscbler Mór jav. 863 ft Söreg községben ; Vatthay S. vh. Rimaszécsen ; b ejelentési h. i. 1877. feb. 2. (74. sz.) Bejelentési h. i. apr. 12. — Arnstein Ignácztól Kelner et Pick jav. 323 ft Bpesten ; Horváth Sz. vh. r ker. s vtsz. Bejelentési h. i. apr. 19. — Grnber Ferencztől Radocza János jav. 456 ft Bpesten ; Soltész A. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Jovauov Fülöp s tsaitól Posza Milasin Hortense jav. 372 ft Tarras községben; Raukovits I. vh. T.-Becsén. — Donorák Gézáné, Lukács Rózától Váry Ágoston jav. 381 ft Bpesten ; Csiszér I. vh. V. ker. jbsg. — (ir. Kinszky Ágostontól m. orsz. közp. takpzt. jav. 600 ft Herendjest; Várkonyi A. vh. Lúgoson. — Hasliuger Annától Pfeífer Jánosné s tsa jav. 10441 ft Bpesten ; Turchányi vh. VIII.—X. ker. jbsg. — Klein Fánitól Klein Zsigmond jav. 519 ft Ó-Turán ; Gocsár I. vh. Vág-Ujhelyt. — Grünbaum Vilmostól Grünbaum Samu s Busztiu Bernát jav. 7330 ft Ó-Turán ; Gocsár I. vh. Vág-Ujhelyt. — Néh. Czéllmester János hagyatéka örököse kisk. Czéhmester Jánostól Blaskó István jav. 354 ft Lúgoson ; Lovászy Gy. vh. — Rumy Róberttől Schwanneberg Dávid jav. 26 66 ft IgI riczén ; Egyed I. vh. N.-Kanizsán. (75. sz.) Bejelentési h. i. apr. 13. — Lelkes Gábortól Faith Fülöp s Heidler M. jav. 507 ft Nyitrán. — Weisz Hermantól Zimmer Henrik jav. 481 ft S.-A.-üjhelyt. — Ifj. Schneider Jánostól Laczkó N., Popper A., Roditz A. , Schutz Hermann s Bauer testvérek jav. 545 ft RománOraviczán ; Sujberth I. vh. Oraviczabányán. Bejelentési h. i. apr. 20. — Kürz Sámueltől Deutscb Bernát jav. 550 ft L.-Szt.-Miklóson ; Folkusházy B. vh. — Body István, Gerzsó Károly s Dr. Unger Bernáttól a bpesti sugárúti épitö vállalat jav. 2500 ft Bpesten ; Soltész A. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Frnchter Jánkutól Dán László jav. 3286 ft Borsa községben ; Szaplonczay vh. F. Visson. Nyomatott az »Athenaeum« irod. és nyom. r. társ. nyomdájában.