Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 14. szám - Az ügyvédrendtartás a gyakorlatban 2. [r.]

— 110 — kai a perbeli munkálatokkal sem, annál kevésbbé terjeszkednek ki oly tételekre, melyek ugyan a perrel szoros összefüggésben levő, de a periratokból nem igazolható szolgálatok díjazására vonatkoznak. A költségek tekintetében tehát még azt sem fogadliatom el mérvadónak, liogy vajon ezek a perben már megállapittattak-e vagy sem; legkevésbbé tartom azonban czélszerünek azt, hogy az ügyvéd önállósága épen ott tétessék próbára, a hol az emberi természet gyarlóságánál fogva legnehezebb a függetlenséget megőrizni, hogy t. i. egyenesen a birói bölcs belátástól, a birák kedvezőbb vagy közönyösebb, rokonszenvesebb vagy ellenszenvesebb hangulatától tétessék függővé az ügyvéd igényeinek megállapítása s ez által az ügyvéd esetleg oly kényszerhelyzetbe sodortassék, mely állásának tekintélyét egyenesen megsemmisítené, a mellett, hogy a megállapított költségek érvényesítésével oly peruira is tereltetik, mely rendszerint a biró Ítéletével van végkép elhatárolva s az ügyvédnek hosszú munka és tetemes költekezés után írott malasztnál többet nem biztosit. Igen jól mondja a miniszteri javaslat indokolása, hogy: >az ügyvéd önállóságának egyik legnagyobb biztositéka az, ha fáradozásainak kiérdemelt dija részére biztosítva van, ha nem kell annak megítéléséért koldulnia, sem attól félnie, hogy ez bárkinek önkénye által tőle elvonathatik«. Ha ez áll — a mint csakugyan áll is — akkor szerintem nem lehet kétség benne, hogy az ügyvéd és fél között a költségek tekintetében felmerülő viták az ügyvédi kamarák választmányai által leggyorsabban és legilletékesebben intéztetnének el s az ebbeli határozatoknak a legfőbb ítélő- I szék által lehető felülvizsgálása bizonyára a legtulzottabb aggályokat is elfojtaná. Ezen nézetem helyessége tekintetében ismét hivatkozom a miniszteri javaslat indokolásának következő passusára: »Fel kell tennünk az ügyvéd becsületességéről, hogy túlságos követeléseket tenni nem fog; és azon ritka esetekre, melyekben ez előfordulna, a feleknek kétféle védelmi eszköz áll rendelkezésükre: először a szabad verseny, melynél fogva bármikor más ügyvédhez fordulhatnak, és másodszor az ügyvédi kamarának azon joga, melynél fogva a fél kérelmére a túlságosan felszámított dijakat leszállíthatja. A kamaráról pedig feltehetni, hogy mindkét fél irányában méltányos és igazságos leszs. Maga az eredeti tervezet is az általam javasolt módozatot állapította meg, indokul felhozván, hogy: »ha az ügyvédi jutalomdíj megállapítása kivétetik az ügyvédi kar kezéből, ezzel autonómiája lényeges csorbát szenvedne, ezenfelül az ügyvéd a bíróságok irányában helytelen függőségi viszonybajutna, végre a bíróságok általi megállapítás a kedvezés, vagy ellenségeskedés esetében visszaélésekre vezetne; a mennyiben pedig az ügyvédi kamara megállapítása ugy tekintetnék, mint saját ügyben való bíráskodás, ezen látszólagos visszásságon a felebbezés jogorvoslata utján lehet segiteni«. Méltán fájlalhatjuk ezek után, hogy ily nyomós érvekkel sem sikerült elfojtani a törvényhozásnál az ügyvédi kar irányában uralgott bizalmatlanságot, mely épen az 58. §-ban találta legkirívóbb kifejezését. A törvény 66. §. a ismét csak a kamarák hatáskörét csorbitja és pedig egyenesen az azokat megillető tekintély rovására. A 66. §. szerint ugyanis mindazon esetekben, midőn iratok visszatartása, az előleg elszámolásának elmulasztása, és a behajtott pénz és értéknemüek szabályellenes kezelése miatt a 44., 46. és 48. §§. alapján emeltetik panasz, ezen panaszok illetékes birája a törvényszék és nem a kamara; ámde a kamaráknál alig fordul elő fegyelmi panasz, mely a most érintett egyik vagy másik alapon nem nyugodnék; sokszor kapcsolatban a törvény által egyenesen csak fegyelmi vétségeknek qualificált tények vagy mulasztásokkal, de gyakran kizárólag a 44., 46. és 48. §§-ban részletezett tények vagy mulasztások miatt emeltetik a panasz; a kamara a törvény szerint a legtöbb esetben — bár a fegyelmi eljárásra elég alapot látna — illetéktelenségből kénytelen a panaszt egyszerűen visszautasítani, vagy annak elbírálásában tisztán a fegyelmi vétség constatálására szoritkozni s panaszlót panasza leglényegesebb részével elutasitani, bár előre látja, hogy előbb-utóbb ez ügyben másodszor bíráskodni lesz hivatva. Hogy ily eljárás a kamaráknak tekintélyét a közönség előtt nem emelheti, az kétségtelen, a mint kétségtelen az is, hogy a kamarák két évi működése az illetősági körnek ily szerű megszoritását teljesen indokolatlannak tüntette fel. Az ötödik fejezet 50. és 51. §§-aitnem hagyhatom érintetlenül; ezen szakaszok ugyanis taxatíve felsorolván azon eseteket, melyekben az ügyvéd vagyontalan felek képviseletét vagy a gondnokság elvállalását megtagadhatja, egy lényeges felmentési okot mellőztek, melyelőtt a gyakorlat szemet nem hunyhat, s ez az: hogy a képviselet alól a 47. és 69. §§. analógiája szerint okvetlenül felmentendő az oly pártfogó ügyvéd, ki igazolja, hogy képviseltje mások jogainak kijátszását czélozza, vagy hogy világosan igazságtalan ügy vitelére lett kirendelve ; nem lehet ugyanis az ügyvédet általában ily ügyek viteletétől egyenesen eltiltani, a pártfogó ügyvédet pedig ezekbeni képviseletre egyenesen kényszeríteni. Észrevételeimben a kapcsolatos intézkedések együttes tárgyaihatása miatt eltértem a törvény tényleges beosztásától, sigy mielőtt tovább haladnék, a negyedik és hetedik fejezetre vissza kell térnem. A negyedik fejezet 37. §-ában a törvény kifejezetten csak az ügyvéd elhalálozása esetén jogosítja fel a kamarákat gondnok-kirendelésre; sem az átköltöző, sem az eltűnt, sem a csődbe jutott s már ez okból is felfüggesztett, sem az ügyvédség gyakorlatától végkép eltiltott ügyvéd feleinek érdekei a törvényben védelmet nem találnak, talán a miniszteri javaslat azon indokából, hogy »minden egyéb esetben az ügyvéd a felek érdekeinek maga viselheti gondját* ! A feltevés igen szép, de az életben nem mindig valósul, legalább az eltűnt és felfüggesztett ügyvédek rendszerint nem sokat törődnek a felek érdekeivel; pedig hogy e részben is a kamarák hatáskörét tágítani kell, a legközelebb Budapesten előfordult két ecclatans eset igazolja. A hetedik fejezet 62. §-a ugyan elég világos, mindamellett az legújabb időben, legalább a főváros egynémely bíróságánál, sajátszerüen értelmeztetik. Daczára annak t. i., hogy minden ügyvédi megbízás — még ha az kifejezetten ben nem foglaltatnék is — már a törvénynél fogva kiterjed a beperelt pénzösszeg és pertárgyak átvételére és nyugtatványozására, vannak bíróságok, melyek a letéthivatalból pénzt vagy pénzértéket csak a letétre vonatkozó külön meghatalmazások bemutatása esetén utalványoznak ki, sőt a legtöbb esetben vagy az ügyvéd kikerülésével, vagy legalább is egyidejűleg a felet is értesitik illetve utasítják a felvételre nézve, nyilt kifejezést j adva ez által annak: hogy az ügyvédekre általában pénzt vagy értéket bizni szerintük nagyon veszélyes dolog. A törvény ugyan sem jogokban sem bizalomban túlságosan nem részesité az ügyvédeket, de hogy a törvény adta jogosultság és a nyilvánult némi bizalom még egyes bíróságok megtámadásainakis kitéve legyen, az alig volt intentiója a törvénynek, s azért csak kívánatos, hogy az ügyvédek kétségtelen törvényes jogaik védelmére teljes erélylyel keljenek, s ne viseltessenek a vázolt sérelmek iránt is azon közönynyel, melyet a zugirászok iránt kevés kivitellel tanusitanak, midőn talán csupa kényelemből inkább ismert zugirászokkal tárgyalnak, semhogy feljelentéseik vagy a bíróságok előtt emelt óvásaik által azok kiirtására saját érdekükben segédkezet nyújtanának. A törvénynek egyik legfontosabb része a kilenczedik fejezet, mely a fegyelmi eljárást tárgyazza. Azon kérdés iránt: kire bizassék az ügyvédek feletti fegyelmi biráskodás, a kikért véleményekben is eltérő nézetek merültek fel, sőt ez egy ideig a képviselőház és a főrendek háza között is controvers kérdés volt. A vélemények egy része az ügyvédek vétségeit a rendes bíróságok által a rendes eljárás szerint kívánta fenyíttetni, a képviselőház a fegyelmi bíráskodást első folyamodásilag a kamarákra akarta bizni, a főrendek háza pedig vegyes (ügyvédek és többségben birákból álló) bíróságot óhajtott. A rendes bíróságok illetősége elejtetvén, a budapesti ügyvédi egylet a főrendek háza által javasolt vegyes bíróságok ellen kérvényileg felszólalt s felszólalásának sikere is volt, mert végre a főrendek háza is meggyőződött arról, hogy a kamarák bíráskodása egyrészt az ügyvédek függetlenségét, biztosítja a bíróságok és hatóságok minden lehető önkénykedése ellen, másrészről pedig az ügyvédi kar tekintélyének fentartására a kamarák legilletékesebbek. A controvers kérdés minden másnemű meg-