Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 12. szám - A törvényes és végrehajtási zálogjog összeütközéséről

— 94 nagy veszélynek teszi ki, hogy bérlőjök vagyonát oly idegen követelés fejében, mely zálogjoggal még a bérlet kezdete előtt biztosíttatott, előlök egyszerre csak ellicitálják s ők egy szép reggel arra ébrednek fel, Hogy bérlőjüknek semmije sincs. Ez kétségkívül méltánytalanság lenne s egyáltalában nem válnék diszére perrendtartásunknak, mely különben a törvényes zálogjogokat a helyesen megvont szük körben lebetőleg biztositani igyekszik. Pedig ily eset ma mint holnap igen könnyen előállhat s a bérleménytulajdonos tehetetlenül van [odadobva a vétletlen játékának ugy mint s még nagyobb mérvben a kijátszatás veszélyének, mely ellen semmi fegyver kezében nincsen. Én legalább azt gondolom, hogy egy ily házi vagy földesúron semmi jogászi tudomány nem segithet. Hiába a 362. §. általános kifejezéséhez ragaszkodás, hasztalan a megelőző 361. §-nak a 362. §-al való olyforma combinálása, mintha a 361. §. azon rendelkezése, hogy a foglalás a teljesités időpontjától minden későbbi foglaltató ellen zálogjogot ad, hallgatag azt foglalná magában, hogy a végrehajtási zálogolás csak a későbbi foglaltató s nem egyszersmind a törvényes zálogjoggal biró bérleménytulajdonos ellen is, ad zálogjogi elsőbbséget, mert ez zálogjogának megszerzéséhez foglalásra nem is szórul. Ezen felfogás vitatható, de elfogadható alappal nem bir, mert habár igaz az, hogy a bérleménytulajdonos zálogjogi elsőbbségét nem a foglalás tényéböl, hanem magából a törvény rendeletéből meriti, elsőbbségi joga inconcreto mégis csak bizonyos időpontban áll elő s ez időpont jelen esetben nem lehet más, mint azon idő, melyben a tárgyak a bérlő által a bérlemény területére vitettek. Ennek megtörténte előtt az illető tárgyakra törvényes zálogjoggal nem birt, miért is bérhátralékkövetelése iránti törvényes elsősége a most jelzett időpont előtt nyert végrehajtási zálogjognak nem praejudicálhat, visszaható erővel nem birhat. Oda kell tehát visszajutnunk, hogy jelenlegi törvénykezési rendtartásunk alapján a netalán ily helyzetbe jutott bérleménytulajdonost bajából kisegiteni nem lehet. És én ezt csak sajnálni tudom, mert — mint fentebb is kifejeztem, — benne méltánytalanságot látok. Azonban orvoslására csak egy módot tudok : oly törvény alkotását, mely az előbb végrehajtási zálogjogot nyert hitelező szerzett jogát is lehetőleg kiméivé a bérleménytulajdonos érdekét is biztosítaná. S ez elérhető volna pl. az által, ha kimondatnék, hogy minden foglaltató oly esetben, midőn a részére lefoglalt tárgyak — birtokosuk bérletbe lépése folytán a bérlemény területére vitettek, köteles a tárgyak átszállításától számítandó bizonyos (negyed- illetőleg haszonbérleteknél fél évi) idő alatt már szerzettzálogjogárólannak különbeni elvesztése terhe alatt a bérleménytulajdonost értesíteni. Ez uton a megillető tiszteletben tartatnék az előbbi foglaltató zálogjogi elsőbbsége s egyszersmind idejébeni figyelmeztetés által mód nyújtatnék a bérleménytulajdonosnak arra, hogy bérlője elleni követelésére nézve biztosítékot más uton, másban keressen vagy bérlőjétől ideje-korán szabadulhasson. Hasonló, sőt még nagyobb nehézségekre szolgálhat alkalmul a zálogjogok öszszeütközésének az előbbitől eltérő természetű esete, azon eset nevezetesen, midőn az előbb bizonyos természetben meglévő tárgyra, majd az ezen tárgy megsemmisülése folytán érte fizetendő biztosítási öszszegre szerzett zálogjogok concurrálnak. Sőt ez annyival figyelemre méltóbb, mert nemcsak a törvényes és végrehajtási zálogjog ritkábban történő összetalálkozásában, hanem a végrehajtási zálogjogoknak egymás közti gyakori összeütközésében is találunk reá példákat. Igen sokszor megeshetik az, hogy a már végrehajtási zálogjoggal terhelt tárgy egy vagy más uton megsemmisülvén, az érte járó biztosítási összeget egy más hitelező tiltatja le s ezen hitelező I és a még természetben meglévő tárgyra zálogjogot nyert előbbi foglaltató közt elsőbbségi kérdés támad. Perrendtartásunk- I ban e részben sem találunk legkisebb útmutatást sem, mi ugyan helyeselhető volna akkor, ha e kérdések eldöntésére illetékes anyagi magánjogi törvényünk lenne, ily törvény hiányában azonban semmikép sem menthető. De ha törvényeink cserben hagynak, kisegít ezen eset nehézségeiből is jogérzetünk, mely ösztönszerűleg itt is a szerzett jogoknak fogva pártját, azon nézet elfogadására indit, hogy a zálogjogi elsőbbség ily esetben is tekintet nélkül arra, vajon a foglalás a természetben meglévő tárgyra vagy az érte járó biztosítási összegre foganatosittatott-e, csak a foglalás idő szerinti elsősége szerint állapítandó meg. E felfogás kellő indokolását találja abban, hogy a zálogjog hatálya szerint a lezálogolt tárgy értéke minden későbbi foglaltató megelőzésével első sorban az előbb foglaltató hitelező követelésének biztosítására s j kielégítésére szolgálván, az esetleg megsemmisült tárgyért járó biztosítási összeg, mint [ a mely egyenesen a tárgy értékét vagy értéke egy részét képviseli, az előbbi foglaltatót ugyanazon zálogjogi elsőséggel kell hogy megillesse, melylyel az a természetben meglevő tárgy iránt birt. Ily irányban akart segíteni jelenlegi perrendtartásunk hiányán azon törvénykezési rendtartás, mely 1871-ben kidolgoztatott, s hogy ez uton fog haladni a még kidolgozandó uj perrendtartás is, azt is feltehetjük, mert csakugyan a kérdés most emiitett megoldása bárkit is teljesen megnyugtathat. Azonban, miután czélomul különösen a törvényes és bírói zálogjog összeütközése pár esetének megvilágítását tűztem ki, arra térek át, miként alakul e kérdés akkor, midőn a biztositási összegre nyert zálogjog ellen a biztosított tárgyra természetben meglétekor birt törvényes zálogjog lép sorompóba, midőn nevezetesen egy ily foglaltató ellen a bérlemény tulajdonos azon alapon, mert a megsemmisült tárgy a bérleményterületén létezett vagy a bérlési üzlethez tartozott, elsőbbséget jelent be. Törvényes intézkedésre itt még kevéabbé támaszkodhatunk, de nem igen tévedek, ha ez esetet — csekély eltéréssel a végrehajtási zálogjogok előbb érintett összeütközéséhez hasonlónak tekintve, az erre nézve felhozott elvek szerint ítélem meg. Itt is azon szempontot kell döntőnek tekintenünk, hogy a természetben meglevő tárgyra birt ez úttal törvényes zálogjog e tárgy megsemmisülése folytán el nem enyészhetik, mint más különben történnék, azon okból, mert e tárgy értéke a biztositási összegben továbbra is fenmaradt s igy az igazi zálogtárgy — az érték — meg nem semmisült. Az eltérés csak abban áll, hogy mig a végrehajtási zálogjog hatályára nézve a zálogtárgy hol fekvése mi befolyással sem bir. itt az lényeges körülményt képez, mert a törvényes zálogjog alapjául épen a tárgynak a bérlemény területén fekvése vagy legalább a bérlési üzlethez tartozása szolgál, miért is a felvett esetben azon kérdés merülhet fel, hogy a biztositási összeget, mely egy idegen harmadik személynél létezik, követi-e a törvényes zálogjog vagy megszűnt volna reá nézve azon okból, mert a biztositási összeg — illetőleg az iránta fenálló követelés a bérlemény területével semmi kapcsolatban sem létezőnek s a bérlési üzlethez sem tartozónak lenne tekintendő. Hanem, azt hiszem, e kérdésre sem nehéz megfelelni, mihelyt azon elvből indulunk ki, hogy a biztositási összeg a megsemmisült tárgyra zálogjoggal biró hitelezőre nézve — jogi szempontból uj tárgynak semmikép sem tekinthető. A biztositási összeg a megsemmisült tárgyat helyettesitvén, a zálogjog birtokosa irányában ugyanazon jogviszonyba lép, a melyben a természetben meglévő tárgy állott s igy fictió nélkül is elmondhatjuk, hogy jelen esetben a biztositási összeg mint a bérlemény területén létezett dolgokból eredő követelés tárgya szintén a bérlési üzlethez tartozik. Ugyanazért a felhozott indokok alapján azon nézetet kell helyesnek tartanom, hogy a törvényes zálogjogi elsőbbség, ha idejében bejelentetik, mindazon tárgyak után járó biztositási összegre is kiterjed, melyek raegsemmisülésök perczében mint a bérlő tulajdonai a bérlemény területén voltak vagy a bérlési üzlethez tartoztak. E nézet felel meg leginkább a törvénykezési rendtartásunk 362. §-ában kifejezést nyert azon iutentiónak is, hogy a bérleménytulajdonos bér- illetőleg haszonbér követelesére nézve »minden más követelés előtt előnynyel birjon, mi akkor, ha a törvényes zálogjog hatályát a biztositási összegre nézve megtagadnék, sok esetben különösen a földtulajdonosok nagy kárára meghiúsulna. Mindenesetre azonban sokkal üdvösebb lenne, ha a törvényes és végrehajtási zálogjog összeütközésének ugy ezen mint első helyen feltüntetett esete iránt egy minden kétséget kizáró világos törvény intézkednék, legyen már ez akár az uj perrendtartás, akár — a melyben egy ily tartalmú rendelkezés inkább helyén volna, az alkotandó polgári törvénykönyv. Mert semmi sem könnyebb, mint ily kérdések felett a véleményeltérés, és semmi sem kívánatosabb, mint hogy az előforduló jogeseteket ne egy vélemény, hanem maga a, törvény döntse el. Enyiczkey.