Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 17. szám - Az országházból

— 134 — Az előbbi jog szerint az osztálykülöiibség •volt irányadó és különbség létezett az ide vonatkozó jogszabályok forrására nézve is, a szerint, a mint azok törvényben állapíttattak meg vagy statútumokból avagy a gyakorlatból vétettek. Az id. törvénykezési szabályok az által véltek e bajon segíteni, hogy az I. rész 5-ik §-ában kimondották, miszerint a végrendelet és fiók végrendelet külső kellékei tekintétében a magyar törvényben, statutmokban s a törvényes gyakorlaton alapuló különböző szabályok polgári állásra való tekintet nélkül egyforma hatálylyal birnak s a nemesek végrendeletei, azért hogy a nem nemesekre nézve fennállott szabályok szerint alkotvák és viszont külkellékek hiányából nem érvénytelenithetők. A tapasztalás azonban meggyőzött arról, miszerint az id. törvényk. szabályok ezen intézkedése nem orvosolta a bajt, sőt az által, hogy a törvényes gyakorlaton alapuló különféle szabályokra hivatkozik, •— még fokozta annyiban a mennyiben átalánosan kötelező törvény nem létében a helyi gyakorlatot tette irányadóvá, melyet aztán a bíróságok a végrendeletek külkellékeinek megitélhetése czéljából egyes esetekben külön bizonyitandónak mondottak ki. Alig szükséges indokolni, hogy ezen állapot tarthatatlan s a hiánynak megfelelő törvény által pótlása addig sem halaszható, mig a munkába vett polgári törvénykönyv elkészülhet. Az előterjesztett javaslat czélja a végrendeletek alakszerűségeit átalánosan kötelezőleg, külön törvényben szabályozni. Az összefüggés tette kívánatossá, kogy abban az öröklési szerződések és halálesetére tett ajándékozások külkellékei is felvétessenek. Ezen külön törvény intézkedéseit később a magánjogi törvénykönyvbe beilleszteni könnyű leend. Részletes indokolás. I. FEJEZET. A törvényjavaslat I. fejezete az Írásbeli magánvégrendeletek kellékeivel foglalkozik. Tudva van, hogy a római és canonjog, mely ezen kellékekre nézve hazánkban is jelentékeny befolyású volt, a végrendelkezések tekintetében mennyire tulszigoru szabályokat követett. Már a 1715 XXVII. t. czikk szükségesnek látta e szigort enyhíteni, a mennyiben hét tanú helyett ötöt elegendőnek tartott. Későbbi törvényeken a visszahatás méginkább érezhető. Az osztrák polgári törvénykönyv a végrendeletek alakszerűségeire nézve a másik szélsőségbe ment át; a mennyiben a végrendelkező által önkezűleg irt és aláirt végrendeletet tanuk nélkül is érvényesnek ismerte: más esetben pedig rendszerint három tanút elégnek tartott. E szélsőségek közt az ujabb európai codexek középutat követnek. A szász törvénykönyv 2100. §-a a bíróságon kivül készített végrendeletekhez öt tanú jelenlétét kívánja meg. A zürichi törvénykönyv 2056—2065. §-ai rendes végrendeletek érvényéhez megkívánják, hogy azt a végrendelkező vagy általa önkezűleg irva és aláírva megőrzés végett a közjegyzőnek adja át vagy a közjegyző és két tanú előtt jelentse ki és csak kivételesen rögtönös halálveszély esetében ismerik el érvényesnek a közjegyző mellőzésével három tanú előtt nyilvánított magánvégrendeletet; ezt is csak azon feltétel alatt, ha a végrendelkező a végrendelet tételétől számított 4 nap alatt meghal vagy többé nincs azon helyzetben, hogy közjegyző előtt rendes végrendeletet tehessen és ha a tanuk egyike ezen 2 nap alatt a közjegyzőnek a rendkívüli végrendelkezésről jelentést tesz. A végrendelkezés alakszerűségeinek megállapításánál egy részről irányadó, hogy az e tárgyhan megállapítandó jogszabályok kellő biztosítékot nyújtsanak arra nézve, miszerint a rendelkezőnek valódi végakarata fog érvényre emelkedni, más részről gondoskodni kell, hogy felesleges alakszerűségek felállítása által a végakarat nyilvánítás elé szükségtelen akadályek ne gördittessenek. E szempontból kiindulva nálunk, a hol a közjegyzői intézmény még csak az életbeléptetés stádiumában van, e mellett e közjegyzőség uj s közjegyzők nem is mindenütt lesznek alkalmazva, a zürichi törvénykönyv intézkedése követendőnek épen nem mutatkozik. i- i A törvényjavaslat 1. §-a az írásbeli magánvégrendeleteknél a tanuk számát állapítván meg, a végrendelkező által önkezűleg irt és aláirt végrendeleteknél két tanúnak, az irni és olvasni tudó örökhagyó által önkezűleg aláirt végrendeletnél három tanúnak, végre az irni és olvasni nem tudó vagy a végrendeletet önkezűleg alá nem író örökhagyó végintézkedésénél négy tanúnak jelenlétét kívánja. Nem fogadja el ennélfogva az osztrák polgári törvénykönyv azon intézkedését, mely szerint az önkezűleg irt és alá rt végrendelet (testamentum olographum) tanuk nélkül is érvényes. — Minél inkább látjuk azt, hogy az irásutánzás mintegy a művészetig megy s minél inkább tapasztaljuk, hogy az aláírás valódiságának szakértők általi megállapítása mily ingatag; annál több aggály merül fel az ellen, hogy a tanuk mellőztessenek; mert a végrendelet az örökhagyó halála után lehet csak kérdés tárgyává, midőn az, a ki a valódiság iránt legilletékesebben nyilatkozhatnék, — nincs többé életben s így a bizonyítás szerfelett nehezül, legtöbb esetben lehetetlen. De nem czélszerü a végrendelkezés e nemének érvényességét elismerni azért sem, mert ez könnyen a valódi végrendelet hatályának elvesztését vonhatná maga után. A tanuk nélkül önkezűleg irt és aláirt végrendeletnek valódiságát ugyanis az általa érdekeiben sértett törvényes vagy korábbi végrendeleti örökösök kétségbe vonhatják és a végrendeleti örökös — kit a valódiság bizonyítási kötelezettsége terhel — nem mindig lesz képes a tagadás ellenében a végrendelet valódiságát bebizonyítani; mig ellenkezőleg, ha az ilyen végrendeletekhez is alakszerüségi tanuk kívántatnak, miután c tanuk bizonyító tanukul is fognak rendszerint alkalmaztathatni, csak aránytalanul, ritkán fordul elő oly eset, melyben a végrendelkezés bizonyíték hiányában hiúsul meg. Az 1-ső §. b) és c) pontjának eseteiben három, illetőleg négy tanú jelenlétét a feutérintett elvi szempontból kifolyó czélszerüségi tekintet indokolja. 2. §. A 2. §. megállapítja, hogy kik nem lehetnek végrendelkezésnél alakszerüségi tanuk. A kizáratás okai a nevezetesebb külföldi törvénykönyvek ide vágó intézkedései figyelemben tartásával viszonyainkhoz idomítva akként állapíttattak meg, hogy a megbízhatóság lehetőségig megóva legyen. Az osztrák, szász és zürichi törvénykönyv a nőket is kizárja a végrendelkezési tanúskodásból, de e kizáratás a jogegyenlőség követelményeivel alig egyeztethető össze ; és ha a nő bizonyítási tanúnak (Beweis-Zeuge) épen ugy elfogadtatik mint a férfi nincs elegendő indok arra, hogy csupán a nemi különbség miatt elzárassék attól, kogy mint alakszerüségi tanú (Solennitáts-Zeuge) szerepeljen. 3. 4. §§. A 3. §. intézkedése külön indokolást nem igényel, itt eddigi jogszabályainktól némi eltérés csak annyiban van, a mennyiben nem kívántatik, hogy a tanuk a végrendelkezés tanúi képen különösen meghivassanak. Elég biztosítékot nyújt az, ha a talán csak esetleg jelenlevők hivatnak fel a tanúskodásra s e minőségben önként és együttessen jelen vannak. A zürichi és szász Codex végrendelkezési tanuképességgel csak az irni tudókat ruházza fel. Bármennyire czélszerü is ezen intézkedés, a mi viszonyaink ennek alkalmazását lehetlenné teszik. Ennek figyelembevételével, de másrészről tekintve azt is, hogy a tanuk irni és olvasni nem tudnak, akkor az irott magánvégrendelet azonossága biztosan megállapítható alig leend, a törvényjavaslat 4-ik §-a azon középutat választotta, miszerint az 1. §. a) pontja esetében a tanuk közül egynek, a b) és c) pontok esetében pedig kettőnek kell irni és olvasni tudni s a végrendeleti okiratot tanúi minőségben önkezűleg aláírni. 5. 6. §§. Az 5. és 6-ik §-ok intézkedéseinak czélja az, hogy a valódi végakarat megállapítható legyen. Ott, a hol a végrendelkező irni, olvasni tud, e végből nem szükséges, hogy a tanuk a végrendelet tartalmát ismerjék, de ha a végrendelkező irni olvasni nem tud: álvégrendeletet tartalmazó okirat becsempészése ellenében egyedüli biztos menedéket csak a 6-ik §. intézkedése nyújt. (Folytatása következik.) Törvényjavaslat az örökség és hagyomány birtokba vételéről s az azzal kapcsolatos jogviszonyokról. I. RÉSZ. Anyagi jogszabályok. Első czím. Az örökség ea hagyomány birtokba vételéről. I. FEJEZET. Az örökség birtokbavételéről. (Folytatás.) 31. §. Hagyományi bizonyítvány. Ha a hagyományra vonatkozó végrendelet érvénye vita tárgyát nem képezi, a hagyatéki bíróság a hagyományos vagy más harmadik jogilag érdekelt személy kérelmére bizonyítványt ad ki a hagyományról. Ha nem a hagyományos, hanem más harmadik személy kéri a bizonyítványt, a hagyomány elfogadását is ki kell mutatnia. Ha a végrendelet érvénye vitás, a hagyományi bizonyítvány a vita birói eldöntése vagy egyezség általi megszüntetése előtt ki nem adható. A hagyományi bizonyítvány joghatálya az örökösödési bizonyítvány joghatályával azonos. A jelen törvény 25. §-a a hagyományos tekintetében is hasonszerü alkalmazást nyer. 32. §. Mikor követelhető a hagyomány. Ha az örökhagyó másként nem intézkedett, a hagyományos a hagyományt (a hagyomány kielégítését, illetőleg a hagyományozott tárgy kiadatását) az örökséget föltétlenül elfogadó örököstől az örökhagyó halála napjától számított négy hó. nap elteltével van jogosítva pör utján követelni, föltéve, hogy ezen idő alatt a hagyományi bizonyítványt kieszközölte, és fölfüggesztő föltétel vagy kezdeti időpont esetében a föltétel beállott vagy az időpont elérkezett. Ha az örökös a leltár jogkedvezménye mellett fogadta el az örökséget a fentebbi föltétel alatt és a négy hónapi hátáridő lejárta után is csak azon esetben követelhető a hagyomány, ha a leltározás már befejeztetett és a hagyaték értéke az örökhagyó tartozásain fölül a hagyományokat is fedezi. A hagyomány kifizetése vagy kiadása körüli késedelem következményeinek, a hagyományozott tárgyon fekvő tei hek viselésének és az arra fordított költségek megtérítésének kérdését a kötelmi jog szabályai szerint kell eldönteni. 33. §. A kielégített hagyományos felelőssége, ha az örökhagyó hitelezői kielégítést nem nyernek. A hagyományos az örökhagyó kötelezettségeiért rendszerint nem felelős; ha azonban az őt illető hagyományra nézve kielégíttetett, az örökhagyó azon hitelezőit, a kik az örököstől vagy a hagyatékból kielégítést nem nyertek, hagyományának értéke erejéig, s több ily hagyományos hagyományaik értéke arányában kielégíteni kötelesek. A hitelezők ezen joga a hagyományos kifizetésétől számított két év alatt, és ha a hitelező követelése a kifizetéstől számított egy év után járt le a lejárattól számított egy év alatt elévül. 34. §. Azörökös joga, ha minden hagyományos teljes kielégítést nem nyerhet. Ha a hagyatéknak azon részéből mely az örökhagyó adósságainak kifizetése után fennmarad, a hagyományok teljes kielégítést nem nyerhetnek, az örökös és a hagyatéki gondnok jogositvák a hagyományok kielégítését mindaddig elhalasztani, mig ez iránt egyesség nem jön létre vagy a vitakérdések pöruton el nem döntetnek. Azonban az örökösnek és a gondnoknak jogában áll a hagyaték maradványát a hagyatéki