Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 15. szám - A végrehajtási eljárás és a p. t. r. módosítását tárgyazó törvényjavaslat 5. [r.]

116 átengedés. Már most a fenti formulában hol található fel az engedésnek ezen kölcsönössége ? A jelzett egyességeknél az egyik fél az egészről lemond, vagy az egészet teljesíti, mig a másik fél az egész tehertől megszabadul, vagy az egész igényre nézve nyer kielégítést. Itt valóságos contractus leoninus forog fönn, hacsak a feltételként tűzött eskü letételét nem veszszük viszonszolgáltatásnak, ezt pedig viszonszolgáltatásnak azért nem vehetjük, mert az eskü által bizonyítás a törvény által szabályozva van, és a fél ennek értelmében azzal az ellenfél beleegyezése nélkül is élhet. Némi színezete az egyezségnek látszhatik ugyan fennforogni akkor, amidőn felperes esküjétől tétetik függővé az ügy, ha az általános szabályok szerint különben e jog felperest meg nem illetné. Egyezségről azonban ekkor sem lehet szó, már csak azért sem, mivel egyezség tárgyát csakis a jogok alanyi, de nem a jog tárgyi értelmében képezhetik. Már pedig a bizonyítás módja és miképeni használata törvény — imperativ, nem dispositiv törvény — által van szabályozva, erről egyezkedni a feleknek tehát nem áll hatalmukban. Hogy prtsunk ide vonatkozó része nem dispositiv természetű, azt fejtegetni feleslegesnek tartom. Ez már a bizonyítás jogintézményének természetéből folyik. Különben absurdumis volna még a bizonyítás módját is a felek akaratára bizni, midőn egyezkedési hajlamuknak a tulajdonképi egyezség által, amely szerint az ügyet bizonyítás nélk ü 1 befejezhetik, úgyis elég tág tér ny itta tik. A jelzett egyezségek az egyesség czéljával is ellenkeznek. E czél etnikai, az, hogy eleje vétessék az ellenségeskedéseknek, melyek a pereknek nemcsak okai, hanem okozottjai is szoktak lenni. Ezen czél pedig ily esetben el nem éretik épen az okból, mivel az egyik fél részére semmi engedmény nem tétetetik, és az eredmény az ítéletével ugyanazonos, vagyis más szavakkal, egyezség valójában nem forog fön, hanem csak annak látszata, csak üres szó adatik tartalom nélkül. Ez eljárásnak eredménye tehát csak abban áll, hogy egyrészt a bírónak tiszte könnyittetik, másrészt a bélyegköltség kevesbittetik. Világos, hogy ezek egyike sem oly czél, mely miatt egy egész jogintézményt fel szabad forgatni. Az eskü mostani eljárásunk szerint ép oly bizonyítási mód, mint bármely más, és ugyanazon szabályok alá esik. Valamint tehát egyezségileg a per kimenetelét nem lehet függővé tenni beismeréstől, okiratfelmutatásától, ép ugy kevéssé lehet azt az eskütől függővé tenni. Mert ha az utóbbiak megengedtetnének és hosszas gyakorlat által szentesíttetnének, ugy lassanként az egész bizonyítás az egyezség körébe vonathatnék és vonatnék; ép oly egyezség fekszik előttem, amely szerint: alperes kötelezi magát a kereseti kérelemhez képest, ha N. N. felperes által hivatkozott tanú felperes állításaira leteszi az esküt. De utóvégre kell valami alapnak lenni, amelyre bíróságaink az eskütől feltételezett egyezségek megengedésekor támaszkodnak. Én ez alapot nem találhatom másban, mint a prdts 228. §-ban, mely azt mondja: „Az eskü tartalma az itéletbeii vagy az eskü iránt létrejött egyezségben szó szerint kifejezendő, sat.«Ezen öt szóra »az eskü iránt létrejött egyezségben « támaszkodhatnak csak bíróságaink. De hogy ez mily törékeny támasz, azt könnyű kimutatni. Már maga a 228. §-nak szövegezése, mely ugyan eléggé homályos, de mégis kimutatja, hogy az egyezség csak az eskü tartalmára yonatkozhatik, mely persze nem is egyezség, hanem csak is a tárgyalás folyamában az eskü tartalma iránt létrejött megállapodás. Ezen nézetemet támogatja azon körülmény, mely szerint eskü és egyezség az egész prdtsban többé összefüggésbe nem hozatnak, hanem mindig csak ítélet által megállapított esküről van szó, így a 221., 224., 239., 244. §§. De leghathatósb támasza véleményemnek a prts. 317. §-a. E. §. a) pontja ugyanis az esküvel eldöntött perre nézve perújításnak csak akkor ád helyt, ha az eskü hamisnak bizonyul be, b) pontja pedig a bírói egyezség által befejezett perekre nézve a perújítást feltétlenül kizárja. Már pedig ha a törvényhozó a 317. §. alkotásakor eskütől feltételezett egyezséget lehetőnek gondolt volna, bizonyára megengedi a perújítást az egyezségileg kínált eskü hamisságának esetében is. Azt kell tehát föltennünk, hogy a törvényhozó ilynemű egyezségekre nem is gondolt, olyakat nem akart megengedni, és ha mégis előfordulnak, nemcsak, hogy az ő intentiójának meg nem felelnek, hanem azzal homlokegyenest ellenkeznek. Hogyan lehetne ez abnormis praxisnak elejét venni ? A felsőbb bíróságoknak ez hatalmukban nem áll a fentebb előadottokból. Egy igazságügyminiszteri körrendelet talán nem volna helyes eszköz. Leginkább a törvényhozás volna hivatva perrendtartásunk homályos helyeit, melyek e félszeg praxisra okot adtak, hiteles magyarázat által kellőleg felvilágosítani és ez által kivinni azt, hogy » adják meg az egyezségnek azt, a mi az egyeszégé, és az ítéletnek, a mi az Ítéleté* és megakadályozni azt, hogy bíróságaink mindkettőből egy se hus- se halféle mixtum compositumot csináljanak. Az alkalom pedig meg van adva az 1868. LIV. t. cz. módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásával, mely tudomásom szerint még mindig nincs befejezve. TORVEJÍ YJAYA HIA 1TOK, Törvényjavaslat a végrendeletek, őrölési szerződések és haldlesetrei ajándékozások alakszerűségeiről. I. FEJEZET. Az Írásbeli magán-végrendeletekről. 1. §Az írásbeli magán-végrendelet érvényességéhez : a) ha a végrendelet az örökhagyó által egész terjedelemben íratott és aláíratott, két tanú, b) ha az olvasni és írni tudó végrendelkező a végrendeletet nem önkezűleg irta, hanem csak aláirta, három tanú; c) ha pedig a végrendelkező olvasni és irni nem tud vagy más körülmény miatt végrendeletét önkezűleg alá nem írhatja, négy tanú kívántatik, kiknek egyike a végrendelkező névaláírását teljesiti. 2. §. Azok, a kik 18. évüket be nem töltötték, továbbá a vakok, siketek és némák, a kik eszük használatától megfosztva vannak, a kik hamis eskü vagy nyereségvágyból elkövetett bűntett, vétség vagy kihágás miatt elitéltettek, végre a kik a végrendelkező által használt nyelvet nem értik, írásbeli magán-végrendeletnél tanuk nem lehetnek. 3. §. A tanuknak a nélkül, hogy az e czélból való különös meghívás szükséges lenne, a végrendelkezésnél együttesen jelen lenniök s a végrendelkezőt ismerniök kell; arra pedig különösen figyelmeztetendők, hogy mint végrendeleti tanuk fognak működni. 4- §• Az 1-ső §. a) pontja esetében a tanuk közül legalább egynek, a b) és c) pontok esetében pedig legalább kettőnek irni és olvasni tudni s a végrendeletet tanuminőségben önkezűleg aláírni kell. Az irni nem tudó tanú az okmányt kézjegyével látja el s nevét az irni tudó tanu. mint névaláiró irja alá. 5 §. ' Az 1-ső §. a) és b) pontja esetében, a tanuknak a végrendelet tartalmát ismerniök nem szűk séges, hanem elégséges, ha a végrendelkező együttes jelenlétükben kinyilvánítja, miként az okirat az ő végrendeletét tartalmazza, azt előttük aláírja vagy már előbb általa önkezűleg aláírtnak elismeri ; s az, hogy ez megtörtént, magán az okiraton, nem pedig annak boritékán, a tanuk által igazoltatik. 6. §. Az 1. §. c) pontja esetében a tanuknak a végrendelet tartalmát ismerniök kell s a végből szükséges, hogy a végrendelkező és tanuk együttes jelenlétében a végrendelet tartalma az irni és olvasni tudó tanuk egyike által érthetően felolvastassák, hogy ennek megtörténte után a végrendelkező kijelentse, miként az okirat az ő végrendelkezését tartalmazza, hogy az okiratra a végrendelkező nevét az olvasni és irni tudó tanuk egyike aláírja, a végrendelkező pedig kézjegyével ellássa; és hogy ezeknek megtörténte magán az okiraton, nem pedig annak boritékán, a tanuk által igazoltassék. 7- §• Az, a ki valamely végrendeletnél tanúul alkalmaztatott, továbbá annak fel- és lemenő ágbeli rokonai, ugy szüleitől és nagyszüleitől leszármazó oldalrokonai, unokatestvérekig bezárólag, nemkülönben házastársának testvérei, ugyanannak feles lemenő rokonai, továbbá fel- és lemenő rokonainak és testvéreinek házastársai, a végrendelet által nekik szánt előnyben csak akkor részesülhetnek, ha a kérdéses tanút nem számítva, a végrendelkezés a szükséges számú tanuk előtt történt. 8. §. Az, a ki az örökhagyó végrendeletét irta, s azok, kik vele a 7. §-ban emütett rokonsági és sógorsági összeköttetésben vannak, a végrendelkezésben nekik szánt előnyben csak a következő esetben részesülhetnek: a) ha az örökhagyó a végrendelet idevonatkozó részét önkezűleg irta; b) ha a végrendeletnek ezen intézkedését tartalmazó részét külön önkezűleg irta alá; c) ha a végrendelet szövegébe avagy záradékába önkezűleg irt avagy a végrendeletnél jelen volt tanuk előtt a végrendelkezéskor élő szóval tett nyilatkozattal a végrendelet ezen részét külön megerősítette. 9. §. írásbeli magán-végrendeleteknél a végrendelkezés helyének és időpontjának kitétele nem szükséges, de a kételyek elhárítása végett tanácsos. — Ha több végrendelet létezik, az időpont meghatározása nélkül kelt végrendelet csak akkor érvényes, ha a többinél későbbi kelte bebi?;onyittatik. — A közönséges Írástól eltérő vagy számjegy írásokba foglalt végrendelet semmis. — A végrendelkezés befejezettnek akkor tekintetik, ha az okiratot a végrendelkező és valamennyi tanu aláírásával, illetőleg kézjegyével ellátta. 10. §. Ha valamely írásbeli magán-végrendeletben, akár a kedvezményezettnek személyét, akár a végintézkedés tárgyát vagy bármely más körülményt illetőleg külön okmányra vagy feljegyzésre történik hivatkozás, ezen okmány tartalma csak akkor jöhet figyelembe, ha az okiratok hitelességére előirt kellékekkel el van látva, illetőleg az írásbeli magán-végrendeletre megszabott alakszerűségek megtartása mellett jött létre. Ezen eset kivételével az ilyen hivatkozást tartalmazó végrendelet csak annyiban bir hatálylyal, a mennyiben a hivatolt okmány figyelembe vétele nélkül magából a végrendeletből a végrendelkező szándéka kétségtelenül kitűnik. 11-§• Házastársak feljogosítva vannak végrendelkezésüket ugyanazon irott magán-végrendeletbe foglalni, akár tartalmazzon e végrendelet a házastársak közötti kölcsönös intézkedést, akár pedig nem. Ezen eset kivételével, ha ugyanazon végrendeletbe többeknek végintézkedése foglaltatik, e végrendelkezések mindenike semmis. 12. §. Ezen fejezet intézkedései az írásbeli magánfiókvégrendeletekre is alkalmazandók. H. FEJEZET. A szóbeli magán végrendeletekről. 13. §. A szóbeli magán-végrendelet érvényességéhez négy tanu jelenléte szükséges. A végrendelkezőnek nyilatkozatát a tanuk előtt érthetően és egész terjedelemben élő szóval, nem pedig valamely hozzá intézett kérdés igenlése vagy megtagadása által kell előadni. A szóbeli végrendelkezés a végrendelkező nyilatkozatának bevégzésével fejeztetik be. 14. §. A 2-ik, 3-ik, 7-ik és 10-ik §-ok intézkedései a szóbeli magán végrendeletekre is alkalmazandók. 15. §. A szóbeli magán-végrendelet feltétlen érvényességgel csak azon esetben bir, ha a végrendelkező a szóbeli végrendelkezéstől számított három hó alatt meghal. — Ha a végrendelkező ezen ha-