Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 47. szám - Két vagy több biztosító társulat egyesülése esetében feljogosítandók-e a megszünő társulatnál biztosítottak a szerződés felbontására?

— 370 ~ Kár biztositásnál a biztosított a I szerződés felbontásáig terjedőidőé r tj befizetett biztositási dijból nem követelhet vissza se m m i t, mert a lefolyt időért fizetett dij aequivalenseül szolgál a biztosító társulat által ugyanazon idő alatt viselt koczkázatnak; míg ellenben a szerződés felbontásánakid ej én tul netán fizetett biztositási dijat egészben visszakövetelheti, mert ezen időre a biztosító társulat viszonszolgáltatást nem teljesít. Ezen elv alkalmazása mellett sem biztosító, sem biztosított kárt nem szenved. Az életbiztosításnál ezen elv alkalmazást nem nyerhet. Az életbiztosítás a biztosítás egyéb ágaitól két j e 11 e g z ő i sm é r y által különbözik; ezek egyike abban áll, hogy az életbiztosítás tárgya, az emberi élet, egy nem igen nagy időtartam alatt a szükség k é p i megsemmisülésnek van alávetve, a másik pedig abban áll, hogy a megsemmisülés veszélye ezen időtartam alatt nem egyenlő,hanem szakadatlan változásoknak van kitéve, mely változások bizonyos rendszerességben állanak be. A meghalás veszélye legnagyobb mérvű azonnal a születés után és csökken körülbelül a JO-ik évig, erre néhány évig változatlan marad és azután folytonosan növekszik, eleinte lassan, az 55-ik éven tul pedig rohamos progressióban. Az első időszakban — a midőn t. i. a meghalás veszélye folytonosan csökken, tehát az életremény növekszik, — majdnem kivétel nélkül élettartamra szóló biztosítás köttetik, melynél a biztosító társulat fizetési kötelezettsége azon feltételhez van kötve, bogy a biztosított bizonyos életkort megérjen. Halálesetre kötött biztosítás, melynél a biztositó fizetési kötelezettsége akkor áll be, ha a biztosított a biztositási időtartam alatt meghal, majdnem kivétel nélkül a 15-ik életévet meghaladott személyeknél fordul elő. A biztosítás mindkét neménél a biztosított által elért minden évben a biztositó társulatra nézve gyarapszik a veszély, hogy az átvállalt fizetési kötelezettség teljesitendő. Ha halálesetre kötött biztositásnál a biztositó társulat a biztosított kötelezettségévé tenné, hogy minden időben koczkázatának pontos fedezetét, a mint azt tapasztalás és számtan az egyes momentumokra meghatározzák, szolgáltassa, akkor ezen fizetendő dij-praemia minden pillanatban változnék és pedig szakadatlanul fokozódnék. Ez azonban természetesen nemcsak pillanatról pillanatra kivihetetlen, hanem évi időszakokra való alkalmazásában is teljesen inpratikus volna. Különösen oly személyeknél, kik magasabb kort érnek el, a dijak nyomasztó, gyakran elbirhatlan nagyságra emelkednének. Ezen nehézségek kikerülésére két ut kínálkozik. A praemia vagy a biztosítás egész időtartamára előre egyetlen egy vagy több összfizetés által (Totalpraemie der Capitalzahlung) törlesztetik. -— ez azonban a legritkább esetben használtatik; vagy pedig — és ez mint a legkényelmesebb mód a szabályt képezi — egy minden időben változatlanul fennálló évenkénti átlagos dij (Durchschnittspraemie) fizettetik, melynek nagysága a biztosítottnak a biztosítás megkötésének idején való életkora szerint alakúi. Ezen átlagos dij természetesen kezdetben sokkal magasabb, mint az első' években az azért abból fedezendő koczkázat; ezen aránytalanság lassanként csökken, míg a teljes fedezet elérése után az ellenkező áll be, ugy hogy később a fizetett dijat a növekedő koczkázat mindinkább túlszárnyalja. A társulat biztos fennállásának és az általa elvállalt megannyi kötelezettség egykori teljesítésének feltétele ezen rendszernél abban fekszik, hogy a kezdetben befolyt többlet egészben vagy részben másra ne forditassék, hanem a később beálló veszteség fedezésére megtakarittassék és időközben jövedelmezőleg elhelyeztessék. Ezen megtakarítások képezik az ugy» nevezett biztosítási díjtartalékot. Ez a jövőben rejlő koczkázatnak egyenértéke, mely az előre fizetett összdij (Totalpraemie der Capitalzahlung) vagy az évi átlagos dijban (Durchschnittspraemie) eleinte benfoglaltatik. Nem egyéb előlegezett p r a e-m iánál. A biztosítási díjtartalék azon körülményben találja alapját, hogy a biztositottak évenkint nemcsak az időleges koczkázatra eső tiszta praemiát fizetik, hanem az átlagos dijakban a jövőért is jelentékeny előlegezést teljesítenek. Ezen előlegezett fizetések a biztosítottak követelését képezik a biztositó társvdatok irányában, melyekkel a biztosítottak később teljesítendő igényei kiegyenlitendők lesznek. Ezek szerint a biztositási kötvény időleges értékét, illetve a biztosítottaknak a biztositó társulatok irányábani követelését, a díjtartalék képezi, s igy a szerződés felbontása esetén a biztosított a biztositási kötvény időleges értékét (Zeitwerth) vagyis a biztositási díjtartalékból a kötvényre eső aránylagos jutalékot követelheti. A mi végre az életbiztosítási díjtartalék kiszámítását illeti, a biztosítási törvények nagy része részletesen meghatározza a kiszámítás elveit, az alapul veendő halandósági, illetve élettartami táblázatok és kamatláb alkalmazását, nemcsak, hanem azok szigorú megtartását állami közegek által ellenőrizteti. így találjuk ezt az északamerikai államokban, Angliában és Ausztriában. Nálunk a biztositási ügyletet szabályozó koreskedelmi törvény ily intézkedéseket nem tartalmaz ; megkívánja ugyan, hogy az életbiztosítási vállalatok a törvényszéknél a dijtartalék kiszámításának elveit bejelentsék, az ennél alkalmazott halandósági illetve élettartami táblázatokat bemutassák és az alapul vett kamatlábat kijelöljék, de nem állapítja meg és nem kürvonalozza a módozatokat, miként történjék a kiszámítás, mily táblázatok és kamatláb alkalmaztassék, és igy nálunk a dijtartalék kiszámítása szakértők által határozandó és állapítandó meg. Ezek alapján nézetünk szerint két vagy több biztosító társulat egyesfilése esetében a megszűnő társulatnál biztosítottak a szerződés felbontására feljogositandók és pedig kárbiztositásnál a biztosítottak a szerződés felbontásának idején tul fizetett dijakat egészen, — életbiztosításoknál pedig a szakértők által kiszámítandó biztositási díjtartalékot követel hetik vissza. Dr. Beck Hugó. Szemle. Budapest, 1875. nov. 24. A kézbesítések fennakadása a budapesti kir. törvényszéknél. — A közigazgatási bizottságok. — J[ szolgabírói bagatell-biráskodás. — A pénzügyi közegek eljárása a vámcsempészetek kör'úl. (F.) Igazságügyi reformjainkat valóságos fátum üldözi. A bírósági végrehajtók intézményét sikerült nagynehezen és hosszas vajúdások után átalakítani. Ámde a végrehajtók kezéből kivették ugyan a kézbesítést, de elegendő uj közegeket nem állítottak fel. A budapesti kir. törvényszéknél több niiut három ezer ügydarab fekszik feldolgozva és kézbesítő hiányában nem juthat a felek kezébe. Mint halljuk, mindössze hat ember van alkalmazva e törvényszéknél mint kézbesítő s ezek is csak 60 krt kapnak naponkint. Képzelhetni, mily megbízható és mily ügyes embereket lehet nyerni ily fizetés mellett. Különben nemcsak a kézbesítés tekintetében van fennakadás; a leírások még roszabbúl mennek. Az Írnoki személyzet ugyanis a pesti kir. törvényszéknél oly csekély, hogy nem sokára elérünk oda, a hová Horváth Lajos képviselő ur akart bennünket vinni, hogy t. i. ha a felek meg akarják kapni a birói határozatokat, maguknak kell azokat leiratniok. Amit a mult alkalommal még hihetetlennek tartottunk, hogy t. i. a közigazgatási bizottság hatásköre valóban ki fog terjesztetni az igazságügyi administratióra, szomorú valósággá kezd válni. A képviselőház közigazgatási bizottsága ugyanis már áthaladt a törvényjavaslat idevágó paragraphusain és azokat minden lényegesebb változtatás nélkül elfogadta. A szolgabírói bíráskodás szintén I újra kisért. Az »Ellenör«, a belügyminisztérium legintimebb lapja, folytonosan vezérczikkez e tárgyról, és nem szűnik meg az egekig dicsérni ezen honmentő eszmét. Az egyetlen tárgyilagos érv, melyet eddig a nevezett lap e tárgyról szóló számtalan vezérczikkeiben felhozott, az, hogy a szolgabirákat mindenesetre szaporítani kell, mert a jelenlegi státus mellett egy-egy szolgabíró közigazgatási kerülete igen nagy; minthogy tehát szaporítani úgyis kell őket, adjuk kezökba a bagatell-igazságszolgáltatást. Az igazságszolgáltatás tehát mindig csak hézagpótlónak tekintetik. Hogy a szolgabiráknak legyen dolguk, oda adatik nekik a bagatelligazságszolgáltatás. a közigazgatatási bizottságnak pedig a börtönök és az igazságügyi administratió ellenőrzése. Ez uton talán még meg fogjuk érni, hogy a felső bíróságok be fognak osztatni az egyes ministeriumokba, a I kir. törvényszékek pedig talán az adóhivatalokba hogy a leleteket könnyebben fel lehessen venni. A pénzügyi közegek azon eljárása miszerint önhatalmúlag több pesti nagykereskedőnél motozást tartottak és állítólagos vámcsempészések miatt a kereskedői könyveket lefoglalták, nagy feltűnést okozott a jogi körökben. Törvényes szempontból a pénzügyi közegek e fellépése nem igazolható. A pénzügyi kormányzat ily esetben csak mint panaszló fél léphet fel az illetékes bíróságnál, s ez a dolog természetében fekszik mivel itt az állam meg van károsítva jövedelmébe^ tehát érdekelt. Az illetékes bíróság pedig a külön pénzügyi törvényszékek megszűnése óta az 1871 64. t. cz. 1. §-a értelmében nem más mint az illető