Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 46. szám - A kézbesítésekről - Hol a garantia? - Az angol bírósági reform

/A kézbesítésekről. A kézbesítések körül oly sok visszaélés követtetik el a falvakon a kézbesítést eszközlö körjegyzők által, hogy ennek orvoslása a perlekedő felek s a képviselő ügyvédek érdekében égető szükséggé vált. E visszaéléseknek legszomorúbb példája a keresetre hozott első idéző végzés kézbesitésében áll ; mert sok falusi körjegyző, a mint megkapja az illető iratot kézbesités végett, azt ő maga saját kezeivel nem kézbesiti, s igy az illető félnek meg sem magyarázza a végzés tartalmát, hanem odaadja az idéző végzést egy falusi irni s olvasni nem tudó úgynevezett csák ányosnak azzal, hogy ez adja által az idéző végzéseket az illető feleknek, tehát tettleg e tudatlan csákányos kézbesít, ki a törvénynek a kézbesítésekről szóló szabályait egyáltalán nem érti, — s mégis a kézbesítési ivet az illető körjegyző látja el az idézett félnek az átvétel elismerésére \onatkozó keze vonásával, a kézbesités általa lett megtörténtét igazoló saját aláírásával, s e mellett azon igazolványnyal, hogy ő az idézett félnek a kézbesített irat tartalmát megmagyarázta. Ebből az következik igen sokszor, hogy az illető tudatlan megidézett fél a jegyző által föl nem világosittatván a határnap iránt, avagy jily esetben más valaki — a falusi tudatlan megidézett fél előtt többnyire legtöbb hitellel biró árendás zsidó — roszul mondván meg neki a határnapot, arra meg nem jelenik, s ellene makacssági kérelem terjesztetik elő a jegyző által — jobb tudomása ellenére rendesen kiállított kézbesítési bizonylat alapján. Egyrészt tehát a megidézett feleknek igen nagy kellemetlenség okoztatik ily törvénytelen kézbesítésekkel, mely kellemetlenségből ügyvéd általi képviselet daczára is csak ritkán tudnak kigázolni a törvény által megengedett orvoslattal; a kézbesítési bizonylatot a törvény közokmánynak tekintvén, mely teljes bizonyító erővel bír, s mely okmány hamisságának bebizonyítása a már érdekelt körjegyző ellenében csak igen kevés esetben sikerülhet, eskü általi bizonyításnak közokmány ellenében a törvény helyet nem adván, s igy legöbbnyire végrehajtás utjáni fizetés a vége; holott ha a kézbesités szabályszerűen eszközöltetnék, a megidézett és megjelent alperes sokszor törvényesen beigazolná, hogy nem adós; ha pedig ily szabályszerű kézbesités daczára sem jelenik meg, s igazolási törvényes okai sincsenek, akkor legalább törvénytelenségről nincs szó, ez pedig magában véve elég. Másrészt pedig az illető körjegyző valóságos hamis okmányt készit a kézbesítési iven, mert az illető ügydarab átvitelének elismeréséül oly egyénnek keresztvonását húzza oda, kinek ő maga semmit sem kézbesített s meg nem magyarázott, s a falusi jegyző mint kézbesítő ezt megteszi, védvén öt az, hogy az általa kiállított kézbesítési bizonylat közokmány. Ezen mulhatlanul kell segiteni a peres felek s az igazság érdekében, és pedig csekély felfogásom szerint csak ugy lehetne ezen segiteni, ha kimondatnék, hogy azon esetben, midőn irni és olvasni nem tudónak kell valami hivatalos iratot kézbesíteni, a kézbesités és megmagyarázás mindig kéttanujelenlétében történjék, kiknek nevei a kézbesítési bizonylatra jegyeztessenek föl a kézbesítő közeg által. Ez a tudatlan felek érdekében szükséges a kézbesítői közeg netáni abbeli eljárása ellenében is, hogy ez az egyik féllel összejátszik s a másik félnek szándékosan roszul magyarázza meg a kézbesített irat tartalmát. Baksay Bertalan, ügyvéd. ^ >Hol a garantia?< (x.) Ily czim alatt F—d A—f ügyvédjelölt a >Magyar Themis« mult számában egy esetet közöl, melyet további megvitatás tárgyává nem tennénk, ha egyrészt maga az eset az ügyvédrendtartás gyarló oldalait nem tüntetné ki, másrészt a »Themis« t. szerkesztősége a közleményt nem kisérte volna oly megjegyzésekkel, melyeket absolute nem oszthatunk. Az, hogy F—d A—f ur mily modorban bánt el főnökével és ez viszont vele, szorosan - 363 — a társadalmi etiquette kérdése1) s vita és megbirálás tárgya itt nem lehet. De igenis fontosnak tartjuk a fenti czim alatt megjelent czikk érvelését azért, mert kezdettől végig helyes bírálatát nyújtja az ügyvédrendtartás e kérdésre vonatkozó szakaszainak, és a sértett jogérzet jajveszéklése hangzik ki belőle. Mit tett czikkiró, midőn az ügyvédi kamarának bejelenti azt, hogy helyet cserélt, és tudomásul kéri ezt vétetni azzal a megjegyzéssel, hogy bizonyítványát előbbi főnökétől ezen és azon okokból nem csatolhatja? Nem tett egyebet, mint amit kötelessége tenni, de a mit a törvény is parancsol. Ha bizonyítványt nem csatol, úgy a kamara bizonyára utasította volna erre, és akkor czikkiró mindenesetre azon helyzetbe jut, hogy később — eí,en utasítás folytán — mondja el azt, hogy a bizonyítványt miért nem csatolhatja. Időkímélés végett azonban ő ezen okokat nyomban azon kérvényében hozta fel, melyben a főnökétől való kilépést tudomásul venni kérte. Igy tehát puszta tényeket adván elő, tiszteletlenséget egyáltalában nem követhetett el volt főnöke irányában; de ha azon szerintünk tarthatatlan álláspontból indulunk is ki, hogy tiszteletlenség tényleg fenforog, úgy az ügyvédrendtartás nem nyújtja azon Ariadne-fonalat,mely az ez által támadt labyrintból kivezethetne. Igaza van F—d A—f ügyvédjelöltnek, hogy feddésre az 1874. XXXIV. t. cz. a kamaráknak általában csak »meghallgatási után ad jogot,2) mely meghallgatás a jelen esetben nem történt meg ;3) és igaza van F—d A—f ügyvédjelöltnek, ha azt mondja, hogy egyedüli orvoslást a rajta elkövetett és igazságtalannak hitt sértés ellenében a törvény csupán az igazságügyministerhez való felfolyamodásban nyújtott neki. Az 1874. XXXIV. t. cz. 64. §-a egyebek közt azt határozza, hogy »azigazságügyminister a visszaélések megvizsgálása és megtorlása iránt intézkedik.« Hogy pedig a jelen esetben, midőn a törvény világos határozata ellenében a kamara az illető állítólagosán sérelmet elkövetett félre ennek előlege s meghallgatása nélkül kimondja verdictjét, hogy mondom, a jelen esetben ilyen a 64. §. említett »visszaélés« elkövettetet az kétséget nem szenvedtisztelt szerkesztőségnek a fennebbi czikke kisérő azonmegjegyzését,miszerinta kamara eljárása >teljesen correct« volt, nem oszthatom azért, mert annak érvelése a törvény által nem támogattatik.4) A t. szerkesztőség azon végmegjegyzését, hogy az ügyvéd a rendtartás 30. §-a jogot, de nem kötelességet ad a kamara elnökének a békéltetésre, szintén nem oszthatjuk, mert a szóban forgó szakasz eleje igy hangzik: »A kamara elnökének az ügyrendben meghatározandó jogai mellett hatásköréhez tartozik« stb. Ez szerintünk egybevetve az ügyvédrendtartás 19. §-ával, igy resumálható: vagy meghallgattatik a fél az in optima forma a kamara választmánya által alakult fegyelmi bíróság által, és e z u t á n mondatik határozat; vagy az elnök maga veti magát közbe, a feleket kibékélteti, egyességet létesít, és igy a fegyelmi eljárásnak elejét veszi. Vagy egyik vagy másiktit — tertium non datur. Ha mégis —• mint a jelen esetben történt — sem az egyik, sem a másik ut nem választatik, hanem épen azon harmadik, mely szerintünk non datur, úgy a törvény szelleme szerint F—d A—f nem is tehetett mást, mint az igazságügyministernél keresni ezen visszaélés elleni orvoslást. Ha ő az igazságügyministertól kérte azt, hogy ezen kérvényét elintéző végzés ') Akötelességszerű tisztelet megsértése talán mégis valamivel több, mint pusztán »társadalmi etiquette« kérdése ?! 8 z e r k. 3) Ezt mi sem vontuk kétségbe. 8 z e v k. ") Ezt már nem ismerhetjük el. 8 z e r k. ') X. úrnak a 30. §. értelmezésére vonatkozó érvelését sem fogadhatjuk el helyesnek ; a »hatásköréhez tartozik* kifejezés szó szerinti elemzése nem vezethet bennünket egyébre, mint arra, hogy ezen szakasz a békéltetést illetőleg permissiv, de korántsem imperativ rendelkezést tartalmaz, különösen a íenforgó esetet illetőleg, midőn a főnök nem is panaszkodott tiszteletlenség miatt (mert a kérdés elbírálásánál c s a k e z jöhet tekintetbe), hanem jelölt úr önmaga adta úgy elü a tényálladékot, hogy abból a választmány a roszalásra alapot meríthetni jogosítva érezte magát; — alig képzelhető, kik és mi iránt kellett v^lna az elnöknek békitüleg közbelépni ? Van az ügyvédrendtartási törvénynek kétségtelenül sok hiánya — de P. úr esete • legkevesebb alkalmat sem nyújt, felfogásunk szerint, a törI vény revisiójának sürgetésére. S z e r k. bezáró sorainak correctsége megvizsgáltassék, és ha ezen szavak, amint ő habozás nélkül hihette, — mert hite a törvényben gyökerezett — incorrecteknek bizonyulnak, a visszaélés akkép toroltassék meg, hogy a végzés végsorai visszavonása mondassék ki, úgy teljesen osztjuk eljárását. Minden esetre — amit már e sorok elején mondottunk — sajátságos fényt vet ezen csekély eset is ügyvédrendtartásunkra, és kívánatossá teszi azt, hogy a szakemberek egyesülten sürgessék annak mielőbbi alapos revisióját.5) Az angol bírósági reform. November 1-én lépett életbe Angliában az uj bírósági organisatió s ezzel életbe lépett egy oly reform első és tán legfontosabb része, mely elvi jelentőségében egy fokon áll századunk első felének nagy és történetileg híres reformtörvényeivel, minő a katholikusok emancipatiója, a parlamenti reform, agabnavám megszüntetése; jóllehet a közrészvét, mely azt kisérte, legtávolabbról sem hasonlítható össze azon lázas izgatottsággal, mely a nagy politikai kérdések idejében az angol népet legfelsőbb rétegeitől kezdve a legalsóbbakig, áthatotta. A reform első sorban az eddigi különbözöb irodalmi fötörvényszékeknek egyesítésében áll, minő a kanczellári bíróság, Queens Bench, a Oommon Pleas, a kincstári kamarai biróság, az admiralitási biróság, Court of Probate és házasságügyi törvényszék. Mindezek most egyetlen egyben vannak egyesítve, melynek neve : » Legfőbb törvényszék Angliában «. Ez két fő osztályra (permanent divisions) szakad, a főtörvényszékre és a felebbezési törvényszékre. Az első — az ügykezelés megkönnyítése végett—öt alosztályra vagy senatusra oszlik, melyek a » főtörvényszék « nevében egyesült előbbi törvényszékek neveit viselik. Ezen osztályzatoknak merőben csak ügykezelési jelentősége van, melyek számát a kormány a szükséghez képest szaporíthatja vagy apaszthatja. A »főtörvényszék « bírái ugyanazok, kik az eddigi főtörvényszékek tagjai voltak. E birák résztvehetnek az említett senatusok bármelyikében. Külön szabályok határozzák azt meg, hogy minő esetekben nem Ítélhet csak egy biró, mikor az egyes biró helyére az xosztály-birósági lép két vagy három tagból. A felebbezési törvényszék öt tagból áll, kik ') A fenti a érvelés lapunk 44. számában közlött czikkre tett megjegyzésekben kifejezett meggyőződésünkön mit sem változtathat. X. urnák azon állítása, hogy F. úr a kamara választmányához intézett beadványában »puszta tényeket adván elő, tiszteletlenséget, egyáltalában nem követhetett el volt főnöke irányában,* két irányban téves, először azért, mert sehol sem mondatott, hogy F. ur beadványa által követett volna el tiszteletlenséget, másodszor azért, mert F. úr önmaga elmondja, hogy mit tett főnöke irányában, s igy constatálta, hog\' tényeiben, magaviseletében követte el a tiszt idétlenséget, a mely terhére rovatott — milyen fokban, tehát megérdemelte-e a rosszalást, az a jelen vita keretén kivül esik ; a kérdés itt csak az, hogy miután a jelölt úr saját beadványában elmondotta, mit tett, tehát önvallomást nyújtott, lehet-e azt mondani, hogy meghallgatása nélkül rovatott meg* Ezen kérdésre mi határozottan n e m-mel válaszolunk ; ha F. ur főnökének egyszerű panaszára intetett volna meg, akkor teljesen osztanók ugy az ő, mint X. urnák azon állítását, hogy a választmány nem tartotta meg a törvényt; azonban F. úr maga jelentette be mindazt, a mit tett; alakszerű beadványban kifejtette a tényállást; hogy mire hallgatta volna tehát ki őt a választmány ujabban, fel nem foghatjuk, mert hisz a jelölt úr által tüzetesen előadott tény álladék már csak elbírálás, de nem ujabb nyomozás alapját képezhette; — kénytelenek vagyunk tehát ismételni, hogy nézetünk szerint a saját beadványa s igy önvallomása alapján kimondott határozat meghozatalánál a jelölt urnák meghallgatása nem mellőztetett, hogy a határozat ennélfogva alakilag törvényszerűen hozatott, s hogy e szerint a választmány eljárása alakilag teljesen corr e c t volt. X. úr azt is mondja, hogy a jelölt uron (szerinte) alakilag elkövetett sérelem ellen orvoslás csakis az igazságügyi miniszterhez való felfolyaino dásban« volt kereshető ; ez két okból nem áll, először azért, mert a 108. §. a kérdéses határozat ellen felebbvitelt (tehát felfolyamodást is) meg nem enged, s másodszor azért, mert a 64. §. egyenes (tehát közvetlenül a miniszterhez beadott) panaszról szól, mely hogy a felfolyamodással nem azonos, X. ur is meg fogja engedni. P. urnák, ha magát[sértve érezte, szabadságában állott közvetlenül a miniszterhez fordulni panaszával s akkor alakilag correcte járt volna el, de a választmányhoz benyújtott folyamodványát panaszképen felterjesztetiii s igy azt kivánni, hogy ez uton a törvény világos rendelkezése (107. §.) ellenére álezim alatt ügyének felülvizsgálása eszközöltessék, ebez nem volt joga s azért a miniszter elutasító határozata is teljesen correct volt. S z e r k.