Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 46. szám - A csődenquete és a kényszeregyesség

— 362 criniinalisticai értelemben a szándék a tudatot feltételezi, de Bánfay Simon ur mégis kifejezte aggodalmát fenebbi soraiban az iránt, hogy ide fognak vonatni azon cselekmények is, melyeknél nem tudatosan történt a segítés. Mi ugyan nem hoztuk volna fel ezen kifogást, mivel uem teszszük fel, hogy bíróságaink a törvénykönyv szavait nem a helyes és elfogadott criminalistikai értelemben fogják magyarázni; de más részről nem mulaszthatjuk el ismételve utalni arra, hogy a szándék nemcsak a tudatot, hanem egyszersmind a bűntett elkövetésére irányzott akaratot is feltételezi. E tekintetben követjük Csukássy ur példáját és hivatkozunk — a rövidség kedvéért — ugyancsak magának a törvényjavaslatnak indokolására. Maga az indokolás sem ugy értelmezi a >szándékos« szót, hogy csakis a tudatot tételezi fel, a mint Csukássy ur imputálja, hanem — mint már egyik utóbbi czikkünkben is felhoztuk — egyenest utal arra, hogy a szándék két eszmét fejez ki, és pedig 1) »annak ismeretét, hogy a cselekmény büntetendő és 2. az akaratnak azon szabad megállapodását, azon elhatározását, hogy a cselekmény véghezvitessék.« Ezek után talán maga Csukássy ur sem fogja tovább vitatni, hogy a segéd dolusát nem lehet jobban kifejezni mint a »szándékos« szó által, és talán ő maga hajlandó lesz elfogadni azon nézetet, hogy habár a tettes dolusát teljesen kifejezi a szándékos* szó, de a segéd dolusa szélesebb körű mint a tettesé, és annak kifejezhetése végett nem azon szót kell törvényjavaslatunkba felvennünk, melyet a törvényhozások a tettes dolusára használnak, hanem azt, melylyel a segéd dolusát fejezik ki, és ez a >tudva< szó. Dr. Fay er László. Szemle. Budipest, 1875. nov. 17. A közigazgatási bizottság. — A német birősá:,ok szervezéséről szóló törvényjavaslat. — A német büntető törvénykönyv revisiója. — A franczia igazságügyminister a párisi ügyvédi kamara választmányi tagja. — A közigazgatási bizottságokról szóló törvényjavaslat egy hét óta izgalomban tartja nemcsak a politikai és közigazgatásig de egyszersmind a jogi köröket is. Ezen bizottság hatáskörének kiterjesztése a jogi administratiórs, mint ez a törvényjavaslatban czéloztatik, egyenlő volna az utóbbi évek legbecsesebb igazságügyi vívmányainak feladásával. Legyen azonban szabad kifejezést adnunk azon reményünknek, miszerint ezen eszme nem sokára épügy a halva születettek közé lesz számítható, mint a szolgabírói bagatellbiráskodás, mely ugy látszik az egybehívott enquéte által máris megkapta a végtisztességet. A német birodalmi tanács jogügyi bizottsága egy törvényjavaslatot fogadott el. melynek tartalmát kiváló érdekénél fogva vázolnunk kell. Szól ezen törvényjavaslat a bírói hivatal jogviszonyairól, tehát a jogtudó birák qualificátiójáról és jogi állásáról. Megkívántatik a bírótól 3 évi jogtanulmány és két jogi vizsgálat. Ezenkívül minden rendes nyilvános jogtanár jogosítva van a birói hivatalra. Az első és második vizsgálat közt van a praxis ideje, mely 3 évre van megállapítva, és részint a törvényszéknél, részint az ügyvédeknél töltendő ki. Ezenkívül meghatározza a törvény, hogy a birák függetlenek, élethosszig kinevezendők és csakis birói ítélet által mozdíthatók el. helyezhetők át és nyugdíjazhatok. Az időleges felfüggesztés, mely a törvénynél fogva beáll, ez által nem érintetik. Továbbá meg van engedve a kormánynak a bíróságok és azok kerületeinek újjászervezésekor a biró akarata ellenére is áthelyezéseket és elmozdításokat rendelni el a teljes fizetés meghagyása mellett. A birák vagyonjogi igényei, melyek a szolgálat viszonyából erednek, különösen pedig a fizetésre és a nyugdijra való igények a per útjára tartoznak. Figyelemre méltó ezen törvényjavaslatban először az, hogy a bírósági praxis egyik évét kötelezőleg ügyvédnél kell tölteni, és másodszor, hogy a jogtanárok, eltekintve egyéb qualificatiójoktól, bírákká kineveztethetnek. Ugy látszik, ezzel az akar eléretni, hogy a birák ne képezzenek elzárt, bureaucraticus gondolkozású testületet, hanem elsajátítsák az ügyvédi praxisban a kellő routine-t és a csak ez úton megnyerhető sokoldalúságot; másrészt pedig a tanárok belevonása által a birói kart a theoriával és annak fejleményeivel kívánják folytonos érintkezésben tartani. A mi birói törvényünk készítésénél ezen szempontok teljesen mellőztettek, és jó részben innen ered az, hogy birói karunk mindinkább egyoldalú irányban fejlődik. A büntető törvénykönyv revisiójával a porosz kormánynak nincs szerencséje. Néhány héttel ez előtt javaslatot terjesztett a szövetségtanács elé a büntető törvénykönyv általános revisiójára nézve. A kormányok képviselői azonban egyáltalában nem tudtak megbarátkozni az általános revisió eszméjével, hanem csakis a legszükségesebb hiányok pótlását óhajtják; a javaslat tehát körülbelül egy harmadára reducáltatott, Többek közt elejtetett az u. n. Friedensbürgschaft intézménye is. melyet a porosz kormány a revisió alkalmával a büntetések keretébe akart illeszteni. Ezen intézmény mibenlétéről és a mellette a porosz kormány által felhozott indokolásról mult számunkban bőven szóltunk. Itt csak röviden kívánjuk jelezni azon nézeteket, melyek az intézmény behozása ellen a szövetségtanács jelentésében felhozatnak. »Németországban —mondja a jelentés — az igazságszolgáltatás a rendőri hatalomtól mindinkább erősebben választatik el, már pedig a Friedensbürgschaft intézménye épen az ellenkező irányt inaugurálná. Az intézmény azon alakjai mely a javaslatban foglaltatik, épen nem mondható gyümölcsözőnek. Az előleges igazságszolgáltatás szüksége nem ott a legnagyobb, ahol a bűnügyi felelősség már meg van állapítva, és a büntetés kimondható, hanem ott, a hol büntetőjogilag még bűnös cselekmény nem forog fen, de a jogbiztonság már fenyegetve van a bűnös elhatározás által.« A pári si ügyvédi kamarában nem rég érdekes cselekmény folyt le. Dufaure franczia igazságügyminister, ki magas állása mellett sem tartja méltósága alattinak a párisi kamara tagjának lenni, azon kérdést intézte a kamara elnökéhez, váljon nem lehetne-e őt (Dufaure-t) ismét a kamara választmányába választani. Az így felvetett illetőségi kérdés következőleg formuláztatott: »Valjon egy igazságügyminister állása összefér-e egy független ügyvéd állásával, és .ennek következtében megválasztható-e egy igazságügyminister a kamara választmányába ?« A párisi kamara választmánya ezen kérdésre igennel felelt és ennek alapján Dufaure nagy szótöbbséggel megválasztatott. Ez is egy példa arra, hogy azon túlzott incompatibilitási áramlat, sőt mondhatnók: ostracismus, mely jelenleg nálunk uralg, a külföld példájára egyáltalában nem támaszkodhatik. Sőt ellenkezőleg a külföldön minden intézmény szervezésénél az a törekvés uralkodik, hogy az egyes osztályok ne választassanak el teljesen egymástól, hanem bizonyos kapcsolatok és átmenetek tartassanak fen a különböző állások közt. Példa erre a fenébb vázolt német bírósági törvény általunk kiemelt határozmánya is. V esödenquete és a kényszeregyessé». A csődenquéte egyik tagja, tekintettel a mult számunkban a kényszeregyesség intézménye mellett megjelent czikkre, közli velünk az enquetben a kényszeregyesség ellen felhozott érveket. Ide igtatjuk azokat olvasóink tájékozása végett, fentartván természetesen múltkori czikkünk Írójának, dr. Misner Ignácz urnák, azon jogot, hogy dolgozata további folyamában ezen itt közlött érvekre, ha szükségesnek látja, reflectáljon. 1. Az 1859. évi rendelettel behozott kénvszereljárás folytán keletkezett visszaélések és kijátszások még a magyar kereskedők és jogászok élénk emlékében vannak. Ennek behozatala igen szerencsétlen kísérletnek bizonyult és semmi üdvös eredményt nem tudott felmutatni. A magyarországi kereskedők ezen intézmény újra felvételét nem akarják, mivel nem hozatott nyilvánosságra azon óhaj, hogy a kényszeregyesség újra behozassék. A tapasztalat tehát határozottan ezen intézmény ellen szól. 2. Kiváló figyelmet érdemel az igazságügyi szempont. Jogilag a kényszeregyességet nem lehet indokolni. Mert az által, hogy a többség a kisebbség jogai felett határoz, a szerzett jogokon sérelem ejtetik. Az intézmény fenállása alkalmával is leginkább az bántotta a jogérzetet, hogy egy harmadik valakinek akarata ellenére jogai felett rendelkezhetett. 3. Az intézmény behozatala a szükség által nincs indokolva.A gyakorlat jelenleg is,ha valamely kereskedő viszonyai roszra fordulnak, egyességet hozott divatba, melynek következtében a kereskedő minden egyes hitelezővel kiegyezik és moratórium mellett hitelezőit kielégíti. Ezen egyességnek azonban csak akkor van üdvös eredménye, ha önkénytes és barátságos, és semmi kényszer által nem erőszakoltatik. Ezen érdekek, melyeket a kényszeregyesség védeni akar, épen a kényszer alkalmazása által sértetnek meg leginkább. Ha azonban a kényszer megengedtetik, nincs lehetőség a visszaélések kikerülésére. 4. Több a hamis csőd a kényszeregyesség mellett, mint a nélkül, mert alkalmat nyújt a lelkiismeretlen adósnak könnyű szerrel a hitelezőktől szabadulni és az álkövetelések felállítása által a jóhiszemű hitelezők jogait kijátszani. A hitelezőre ilyen körülmények közt sokkal előuyösebb a csőd, minta kényszeregyesség. Mert ha a csődben igényei teljesen ki nem elé.íttetnek, fenmarad még azon joga, követelését az adóson kérőbben megvenni, ha újra vagyonhoz jut; holott a kényszeregyességben egyszer mindenkorra azzal kénytelen megelégedni, amit részére a hitelezők mesterségesen alakított többsége megállapít. 5. Kényszeregyesség által a hamis vagy vétkes bukás megbüntetése nem hogy elösegittetik, hanem inkább elpalástoltatik. Mert legtöbb esetben a csőd nem is jut liquidálásra és igy a valóságos állapot ki nem derittetik; s mivel a bíróság befolyása nem terjed oly messzire, minta csődben, a büntető eljárás megindítása csak a hitelezőtől függtí. Azon érv ellen, hogy ezt a kereskedelem sajátszerű viszonyai kívánják, az hozatott fel, hogy nem lehet az állam érdeke bizonyos osztály fenállását kényszereszközök által biztosítani és ennek mintegy szabadalmat adni. Mivel pedig ezt valamely nagy horderejű állami érdek nem követeli, itt is azon elvet kell érvényre juttatni, hogy aki tartozik, fizessen, és a kereskedői világban is meg kell gyökereztetni azon meggyőződést, hogy a kötelezettség alól a törvény nem enged kibúvást.