Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 45. szám - Igazságügyministeri enquéte a bagatell-ügyek tárgyában

— 356 szavakkal czivakodnak, vagy pedig szokatlan fegyverekkel és szokatlan kísérettel járnak az emberek ijesztésére; továbbá mindazokat, kik a békebiró előtt mint izgatók ismeretesek, vagy akiket a constabel elővezet, mivel jelenlétében megzavarták a közrendet ; — végül mindazokat, kik egyszer kénytelenek voltak magukat a béke megtartására kötelezni, ezen kötelezettséget azonban megszegték. Ezenkívül az angol jog értelmében ezen büntetés kimondható valamely főbüntetés mellett is. Hasonló határozmányok állnak fenn az 1866. évi dán büntető törvénykönyvben. Annak 296. §-a szerint ugyanis a bíróság azon esetben, ha valaki mást halállal, gyujtogatással vagy más szerencsétlenséggel fenyeget és ezen fenyegetés még nem esik a büntető törvénykönyv határozmánya alá, a fenyegetett kérelme és a hatóság eljárása folytán kimondani tartvzik, váljon a fenyegető egyén biztosítékot nyujtson-e, és ha igen, milyent, és az ily biztosíték hiányában fogságba helyeztessék-e. A német jogéletben sem ismeretlen ezen büntetési nem, A Caroolina s a porosz általános Landrecht (II. r. 20. czim444., 443.—437. §§.) ismerik. Még a SzázOrszágban 1868 okt. 1-én hozott bűnvádi eljárás 51. §-a is némileg emlékeztet a Carolina emiitett határozmányára. A német jogtudomány azonban azon nézetet fogadta el, hogy ezen rendelkezések rendőri természetűek és ezért azokat a büntetőjogból és a bűnvádi eljárásból ki kell zárni, és a német büntető törvényhozás lassankint követte ezen felfogást. »Ezen uton« — mondja a novella indokolása — » Németországban egy becses nemzeti jogintézmény tünt el rendszeresség utáni törekvésben. De önmagában véve nem fontos azon kérdés, hogy hova tartoznak a kérdéses rendelkezések. A franczia jog országaiban, hol ezen intézmény mint a rendőri felügyelet egyik neme állíttatott fel (Code pénal 44., 45., 46. czikkei és ehez.az 1832. ápr. 28-iki törvény), nem igen tudott nagyobb fejlődésre jutni. Ha Németországban is a rendőrségre bízatnék annak kezelése, szintén nem mutatkoznék czélszerünek a gyakorlatban, hanem ajánlatosnak látszik azt a bíróságok kezeibe tenni le, melyek az előttük lefolyt tárgyalás összképe szerint egyedül vannak hivatva tárgyilagosan dönteni a felett, váljon a rendes büntetés mellett még egy másik eszköz is szükséges és czélszerü-e arra, hogy a bűnös hajlam korlátoltassék. A magánjog terén a fenyegető jogsértéseknél a biztosítékok mindennapiak. Az anyagi jog tartalmazza azon határozmányokat, hogy mely esetekben szükséges óvadékot nyújtani ; az alaki jog pedig megadja az eszközöket, már a hozott ítélet előtt biztosítani az ily jogigényt. Ennek megfelelőleg a büntető törvénykönyv tartozik megállapítani, hogy mely esetekben szabhatja ki a fenyítő bíró a béke biztosításának büntetését, és ha egyszer az intézmény anyagi alapjai meg lesznek állapítva, akkor igen kevés alaki szabvány lesz szükséges.« Ezen értelemben kívánja a novella az intézményt a német büntető törvénykönyvbe igtatni, és pedig helyén levőnek látja a büntető törvénykönyv 39. §-a után, hol a rendőri felügyeletről van szó, a következő beszúrást tenni: 39. §. a. A szabadság- vagy pénzbüntetés mellett a törvény által meghatározott esetekben a béke biztosítása czéljából 30—3000 márkáig terjedő biztosíték letevése mondható ki egy hónaptól egy évig. Ez idő azon naptól számíttatik, melyen az elitélt egyén kiállotta, illetőleg megfizette szabadságvagy pénzbüntetését vagy a midőn ezen büntetések elévültek vagy elengedtettek. A 39. b. §. szerint az elitélt a béke biztositékát készpénzben vagy értékpapírokban vagy zálog vagy kezesség rendelése által nyújtja. A biztosíték értéke iránt a biró határoz; a biztosíték megadásáig az elitélt egyén letartóztatandó. A 39. c. §. szerint a nyújtott biztosíték felszabadul, ha az elitélt a békét nem zavarta meg. A biró a biztosítékot felszabadíthatja vagy annak nyújtásától eltekinthet, ha az a viszonyok megváltozása folytán nélkülözhetővé válik. A még fel nem szabadult biztosíték az állampénztárra száll, ha az elitélt megszegi a békét. A béke megszegésének tekintetik az is, ha az elitélt megkísérli azon cselekmény elkövetését, melyre nézve biztosítékot nyújtott. A javaslat a Friedensbürgschaft intézményét mint mellékbüntetést a főbüntetés mellett * következő esetekben kívánja behozni: 1. a büntethető kísérlet, 2. a törvény iránti engedetlenségre és bűnös cselekmények elkövetésére való nyilvános felhivás, 3. az erőszakos zsarolás és a közrendnek közveszélyü bűntett elkövetése által való megza\ arása, 4. különféle osztályoknak egymás elleni nyilvános feliz tatása, 5. a lelkészi hivatallal való visszaélés, 6. a párbajra való kihívás. 7. a szándékos testi sértés, 8. valamely bűntett elkövetésével való fenyegetés, 9. valamely bűntett elkövetésére való csábítás megkísérlése vagy ugyanazon czélra való ajánlkozás, 10. idegen dolgok megsértése esetében. Az indokolás ezen határozmányokat következőleg támogatja. A Fridensbürgschaft czéljából következik: hogy,annak alkalmazása a biró belátására bizandó. Ép ugy mint a rendőri felügyeletnél, a törvénynek arra kell szorítkoznia, hogy ezen büntetési nem megengedhetőségét és hatásait megállapítsa. Különös utasítások nem adathatnak, mert ezek vagy nem volnának kimerítők, vagy pedig oly általánosságban kellene tartatniok, hogy nem bírnának értékkel; az időtartama pedig, melyre a biztositék adandó, szintén ugyanazon okoknál fogva az egyes esetekhez alkalmazandó. Ha a büntetés helyes mérvben állapittatik meg, akkor nem kell attól tartani, hogy az esetek nagyobb részében a biztosíték nyújtásának elmulasztása miatt a letartóztatást kelljen végrehajtani. Sokszor a rokonok és ismerősök kezességet fognak nyújtani, és azután saját érdekűkben megakadályozzák a béke megzavarását. A biró a körülmények szerint fogja megítélni, váljon ki nyújthat ez iránt kellő kezességet. De ha még a legközelebb állók sem biznak az illető egyénnek békés magaviseletében, akkor a közérdekre való tekintet parancsolja, hogy azon gonosz indulatú egyén bizonyos időre szabadságának megszorítása által ártalmatlanná tétessék. Hogy az állam az elvesztett biztosítékot a sértett fél kártalanítására fordíthatja, az magától értetik, de jogigénye a sértett félnek erre nincs. (Igazságügyministeri enquéte a IDagatell-ügyek tárgyában. Mult szombaton, az igazságügyminiszteriumban, az igazságügyminiszter elnöklete alatt tanácskozás tartatott, melyben számos képviselő vett részt. A tanácskozás a bagatellügyek competentiájának szabályozása felett folyt. Részt vettek benne az igazságügyminiszteren kivül: Csemegi államtitkár, Pauler Tivadar, Horváth Boldizsár,Horváth Lajos, Molnár György, Horánszki Nándor, Hosztinszki János, Teleszky István, Emmer Kornél, Chorin, Kerkápoly Károly, Bittó István, Juhász M., Marsovszky és Lészay képviselők. A tanácskozás kezdetén a miniszter járásbíróságainak ügymenete körül tapasztalható bajokra utalt. A roppant munkaösszehalmozódás folytán a járásbíróságok nemcsak nem képesek a perrendtartás szabta határidőket betartani, hanem a fel nem dolgozott ügydarabok száma is szerfelett szaparodik. A legegyszerűbb mód a bajon segiteni, mint a miniszter megjegyzi, abban állana, hogy a járásbíróságok számát, esetleg azok személyzetét szaporitanók. Miután azonban, tekintettel az ország jelen pénzügyi viszonyaira a kiadásokat szaporítani nem lehet, más módról kell gondoskodni. A járásbíróságoknál folyamatban levő perek legnagyobb része (60—70 százalék) olyan, hogy tárgyuk értéke a száz forintot meg nem haladja: ezen aprólékos, úgynevezett bagatellügyek képezik tehát a terhet, melynek súlya járásbíróságainkra nehezedik s müködésöket megbénítja. Ezektől meg kell szabadítani a járásbíróságokat. A miniszter nem terjeszt ez alkalommal kész törvényjavaslatot az értekezlet elé, hanem csak a következő három kérdés iránt kéri ki az értekezlet tagjainak nézetét. 1-ször: Czélszerü-c akisebbszerü ügyek (bagatellügyek) elintézését békebirákra bizni, s ha igen: lehet-e a városokban a tanácsnokokat, más törvényhatóságokban a szolgabirákat ezen teendőkkel megbízni; 2. mily hatáskörrel bírjanak ezen békebirák, és 3. lehet-e felebbvitelt a békebirák I ' határozatai ellenében megengedni, s ha igen, melyik fórum legyen a másodfokú bíróság. A tárgy megvitatásánál az értekezlet tagjai a gyakorlati mozzanatokra fektették a fősúlyt. A tárgyalás folyama alatt felhozott érvekből kiemeljük mindenekelőtt azokat, melyek a bagatell-ügyek elvétele, illetve a békebirák és közigazgatási közegek competentiája ellen hozattak fel. Hangsulyoztatott, hogy a jogszolgáltatás és a közigazgatás különválasztására vonatkozó, s az 1869. IX. t. cz. által szentesitett elven változtatni nem lehet; de ily összesítés nem is eredményezne I jót sem a közigazgatásra, sem a jogszolgáltatásra ' nézve. A szolgabirák ugyanis, mint közigazgatási hivatalnokok annyira vannak már elhalmozva teentdőkkel, hogy a bagatellügyekben való bíráskodás, idő hiánya miatt nem láthatják el. Vagy a közigazgatást, vagy a jogszolgáltatást el kell nekik hanyagolniok, ha a bagatellügyek competentiája reájuk ruháztatik. — Ennek elkerülése végett szaporítani kellene a szolgabirák számát, mi, tekintettel arra, hogy a szükséges segédszemélyzetről is gondoskodni kellene, nem csekély költségbe kerülne, s így a pénzügyön segítve nincs. Ezeken kivül még fel lett említve, hogy a közigazgatási közegek, kikre a jogszolgáltatást bizni kellene, nagyjában véve nem birnak az erre szükséges jogi szakképzettséggel, ugy hogy a jogszolgáltatás érdeke nem lesz eléggé biztosítva; végre arra is utaltak, hogy a szolgabirák ambulatorius eljárása a jogszolgáltatásra nézve felette hátrányos leend. A bizottság tagjai egyhangúlag felismervén azt, hogy a járásbirósági igazságszolgáltatásnak jelen állapotán segiteni kell, számos javaslatot tettek ezen irányban, melyek főbb mozzanatait következőkben közöljük. Egyik részről tekintve, hogy a bagatell ügyek competentiájának változtasása esetén is, a szolgabirósági személyzet szükséges szaporítása nem csekély kiadási-többlettel jár, inditványoztatott, hogy inkább a jelen jogszolgáltatási rendszer fenntartása mellett a jájásbirósági személyzet szaporittassék. E mellett lehet, sőt kell is a bagatell ügyekre nézve külön eljárási-szabályzatot életbeléptetni, melynél a képviselet és a felebbvitel ki lenne zái va. Ily intézkedés külföldön is czélszerünek bizonyult be. Ellenkező oldalról ismét oda utaltatott, hogy épen Poroszországban, hol a jogszolgáltatás a közigazgatástól szorosan elválasztatik, épeu c;tt sikerrel bizták a bagatellügyekben való bíráskodást a közigazgatási közegekre. Ebből látható, hogy ez nálunk sikerrel keresztülvihető. A felebbezést ki kellene zárni, de a törvény rendes utja, birtokon kivül, a meg nem elégedő félnek nyitva állana. Más oldalról ismét a bajok orvoslására elegendőnek tartották, ha az eljárás egyszerüsittetik, a rendőri kihágások ellátása a szolgabirákra, a hagyatékoké pedig a közjegyzőkre bizatik. Más inditvány szerint a cseléd és munkaadó közt felmerülő viszályok elbírálását, egy harmadik inditvány szerint az erdei károkat is a szolgabirákra kellene bizni. A békebirák intézményének behozatalát többen helyeselték. Tekintettel azonban arra, hogy nálunk bajos dolog le^z békebirákat kellő számban találni, inditványoztatott, hogy a békebirák mellett akár csak^ubsidialiter, akár pedig minden esetre nézve, a szolgabirák is hatalmaztassanak fel igazságszolgáltatásra. Az eljárás a békebirák előtt szóbeli, képviselet és felebbvitel kizárásával lenne; ha pedig mégis a felebbvitel megengedtetnék, ugy az eljárásnak a felebbviteli fórum előtt is szóbelinek kellene lenni. Egyik inditvány szerint a bagatellügyekben való bíráskodási hatalmat a békebirák, illetőleg szolgabirák és a községi biróságok közt kellene megosztani, ugy, hogy az utóbbiak 25 frtot érő peres-tárgy felett, az előbbiek pedig 50 frtot érő tárgy felett még Ítélhetnek. A községi bíráskodás több oldalról hozatott javaslatba, ámbár ellenében a községi biróságok személyzetének csekély műveltsége hozatott fel. Pártolói azonban hivatkozva arra, hogy ezen intézmény alapvonalai már az 1836. és 1840-ik törvényekben lerakva lettek, azóta pedig a közművelődés annyira haladt, hogy a bagatell-ügyekben a községi bíráskodást bátran életbe lehet léptetni, és pedig kis községekben 12 frtot, nagyokban 20 frtot, városokban 50 frtot érő pertárgy erejéig. Az eljárás lehetőleg egyszerű, a képviselet és a felebbezés kizárásával legyen. A törvény rendes utja azonban a meg nem elégedő