Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 42. szám - A magyar csődtörvény tervezetének tárgyalására

334 — ges kimondani, hogy az egyetemleges kötelezettség az osztály foganatosítását követő három hónapig fönnáll; mert különben megtörténhetnék, hogy az örökség megnyílta után megosztoznak s a hitelezőknek nem marad idejök követeléseik biztosításáról gondoskodni. Más föltételhez sem lehet az egyetemlegességet kötni, mint az örökség osztatlanságához. Mert például azon feltétel, hogy csak akkor felelősek az örököstársak egyetemlegesen a hitelezőnek, ha ez a hitelezők egybehivása esetében követelését bejelentette, nincs semmi összefüggésben az egyetemlegesség alapokával. A követelés bejelentésének elmulasztásával csak azon jogi következmény kapcsolható egybe, melyet a törvényjavaslat 43. §. egybekapcsol ; ha a bejelentett követelések a hagyatéki értéket nem merítik ki, a maradvány addig, míg felosztva nincs, a be nem jelentett követelés kielégítésére is törvényszerű alapot képez. A törvényjavaslat 54. 55. §§-ban foglalt ezen intézkedések, kapcsolatban a hitelezők azon jogával, hogy elkülönzést és hagyatéki zárlatot is kérelmezhetnek érdekeik megvédésére, nekik elegendő módot adnak; a saját érdeikre fel nem ügyelő hitelezők pedig nem igényelhetik, hogy a törvényhozás oly jogszabályokat állítson fel, mely az ő javokra az örököstársak helyzetét tegye bizonytalanná. Az egyetemleges kötelezettség azért volt az egy vagy több örökös társtól be nem hajtható hányadra szorítandó, nehogy a hitelezők az osztály után három hónap alatt méltatlanul egy örököst rohanjanak meg: mely rendelkezés annál igazságosabb, mivel a hitelezőknek módjában áll a hagyatéki vagyonok elkülönzését szorgalmazni, és ekkor az örököstársak számára s egymáshoz! viszonyára való tekintet nélkül nyerhetnek a hagyatékból kielégítést. De másrészt kapcsolatban a törvényjavaslat 78. §-ában foglalt s az osztályra vonatkozó intézkedéssel, megvédi a javaslát az örököstársakat is, mert mindenik örököstársnak joga Tan az osztályt ellenezni addig, mig a vagyon-elkülönzés kérelmezésének határideje le nem járt s illetőleg mig a vagyonelkülönzés fel nem oldatott. Az 54., 55. §§. többi rendelkezéseit a feltétlen vagy feltételes örökösi nyilatkozat jogi hatálya indokolja; a mit azért szükséges itt ismételni, mivel az egyetemleges kötelezettségnél fogva egyik örököstárs örökrészének arányán tul is köteles ugyan a hitelező követelését kielégíteni, de az örőköstárs ezen kötelezettsége nagy változást szenved az által, ha feltétlenül vagy feltételesen nyilatkozott örökösnek, de mindkét esetben változik a szerint is, a mint az örököstársak az örökséget felosztották vagy nem osztották fel. Példa leginkább érthetővé fogja tenni az esetek különbözőségét. A 12. §. indokolását emlékezetbe hozva, tegyük fel, hogy az örökhagyó vagyonában nejét fele részben és négy fiát szintén fele részben nevezte örökösének; a hagyaték leltári becsű szerint 8000 frtot ér, az adósságok öszszege ezen értéket megközelíti. Az örökhagyó neje elmulasztja a feltételes örökösi nyilatkozatot, ellenben a gyermekek közül az egyik vagy mindnyájan feltételesen fogadják el az örökséget. Osztály előtt mindannyian egyetemlegesen kötelezvék. Az örökrészek arányában ugyan az adósságoknak csaV fele terheli a nőt, fele pedig a gyermekeket, de a nő a feltételes örökösi nyilatkozat elmulasztása miatt saját vagyonával is felelős levén, mig ellenben a gyermekek a feltételes örökösi nyilatkozatnál fogva csak az örökség értéke erejéig lévén felelősek; ha az örökség értéke kevesebbet tenne 8000 írtnál s nem fedezné ap adósságok összegét, a gyermekek a maguk vagyonából a hiány legcsekélyebb részét sem lennének kötelesek pótolni, jóllehet az egyetemleges kötelezettségnél, fogva a hitelező feltétlen nyilatkozat esetében jogosítva lett volna tőlök nemcsak a hiány azon részét követelni, melyet saját örökrészeik értéke nem fedezett, hanem azt is, a melyet a nő örökrészének értéke nem fedezett; ellenben a nőtől az egyetemleges kötelezettségnél és feltételes örökösi nyilatkozat elmulasztásának jogi hatályánál fogva, a hitetelező az egész hiányt követelheti. Osztály után már a nőt nem terheli az egyetemleges kötelezettség, azért tőle azon hiány, melyet a gyermekek örökrészének értéke nem fedezett, aem követelhető; ellenben azon hiány, melyet saját örökrészének értéke nem fedezett, tőle követelhető azért, mivel a feltételes örökösi nyilatkozatot elmulasztotta. Az 56.-57.-58. §§-hoz. Az örökhagyó a hagyatéki terhek fizetése tekintetében a törvényben megállapított módozattól eltérhet, az örököstársak némelyeinek kötelezettségét kiterjesztheti vagy egészben megszüntetheti. Ezen intézkedés az örököstársak között minden esetre irányadó lesz, a mennyiben a szükség örökösök köteles részét nem sérti; de a hitelezőket csak annyiban fogja kötelezni, amennyiben ők az eltérően megállapított arány szerint való kielégítésbe önmaguk beleegyeznek. Az 56. és 58. §§. ezen intézkedése általánosan elismert jogelven alapulván, bővebb indokolást feleslegessé tesz. Szintén felesleges az 57. §. indokolása, minthogy annak első pontja a dologbani jogok jogi természetéből önkényt folyik, a hagyományokra nézve pedig kétséget nem szenvedhet, hogy ellenkező intézkedés hiányában azokat az örököstársak azon módon tartoznak kifizetni, mint a hitelezők követeléseit. Az 59. §-hoz. Az 59. §. azon rendelkezése, hogy az, a ki örököstársát terhelő fizetést teljesít, ettől megtérítést követelhet, általánosan elismert jogelven alapszik. Az 59. §. utópontjának intézkedését az örököstársak kölcsönös érdekének megóvása teszi szükségessé; mert különben megtörténhetnék, hogy az örököstársak egymás irányában való viszkövetelési jogukat nem érvényesíthetnék, s kivált akkor, ha valamelyik örököstárs örökösödési illetőségét saját hitelezői lefoglalnák, helyette fizetni köteles örököstársai könnyen kárban maradhatnának. A 60. §-hoz. A 60. §. azon intézkedése, mely a hagyatéki eljárás folytán felmerülő s az örökösödési viszony tisztázására szolgáló lépések költségeit, továbbá a hagyatéki gondnoknak, a végrendeleti végrehajtónak és a 42. § esetében az örökösnek költségeit és dijait a hagyatéki terhek közé számítja, a dolog természetéből folyván, bővebb indokolást nem igényel. Ha a hagyaték minden terhek fedezésére elégtelen, akkor ezen, a hagyaték érdekében szükségessé vált terhek előzetesen elégitendők ki. A 61.—63. §§-hoz. A 29.—34. §§. a hagyomány birtokbavételének módját szabályozták ; a hagyományosok kötelezettségeiről szóló jogszabályokat a 61.—63. §§. foglalják magukban. A hagyományos nem az örökhagyó jogai és kötelezettségeinek általában, hanem meghatározott dolgoknak vagy jogoknak különösen válván jogutódává, az örökhagyó kötelezettségeiért általában nem felelős; de mert őt a végrendelkező akarata előnyökben részesiti ugyanezen akarat az előnyt bizonyos meghatározott terhekkel kapcsolhatja össze. Ebben találja magyarázatát a 61. §. azon intézkedése, hogy a hagyományos az örökhagyó által reá rótt terheket a hagyomány erejéig teljesíteni köteles; az pedig, hogy világos ellenkező intézkedés nem léte esetében több hagyományosra rótt teher ezeket a nyert előnyhöz arányítva terheli, a dolog természetén alapul. Ha az örökhagyó a hagyományosra kötelezettségeket ró, e kötelezettségek a hagyományban részesittetni szándékolt egyént csak azon esetben terhelhetik, ha ő a hagyomány előnyeit elfogadja; ha tehát a hagyományt visszautasítja, ez által a reá rótt kötelezettségek is ellenében hatálytalanokká válnak. Ámde ezen esetben a végrendelkező szándéka nem engedheti, hogy e kötelezettségek általában elenyészetteknek tekintessenek, miért is ezeknek fentartása szempontjából szükséges a 62. §. azon intézkedése, hogy a kötelezettségek azt terheljék, a ki a végrendelet vagy a törvény határozatai szerint a hagyományos helyébe lép, illetőleg a hagyomány teljesítésétől szabadul. Ugyanezen szakasznak azon további intézkedése, mely szerint a hagyományos jogosítva van az őt terhelő további hagyomány teljesítése helyett saját hagyományát arra ruházni, kinek javára a további hagyomány általa teljesítendő lett volna, a végrendelkező szándékának helyes felismerésén és lehető teljesítésén alapul ; mert midőn az örökhagyó i a hagyományost további hagyománynyal terheli azon feltételből indul ki, hogy ezen további hagyomány értékét az eredeti hagyomány értéke felülmúlja; és így intézkedése mindkét hagyományosnak előnyére fog szolgálni; ha azonban az eredeti hagyományos az örökhagyó intézkedésében magára nézve előnyt nem lát, akkor nem lévén ő kötelezhető a további hagyományt saját kárával is teljesíteni, az örökhagyó czélzata a lehetőségig az által éretik el, ha az utóbbi hagyományos az eredeti hagyomány tárgyában részesittetik, Az örökhagyó intézkedhetik akként isl hogy több örököst vagy hagyományost valamely fel nem osztható kötelezettség teljesítésével terhel. Ha ezen esetben az örökösök vagy hagyományosok közül egy vagy többen nem fogadhatják vagy nem akarják elfogadni részöket, ezért a többieket az örökség vagy hagyomány birtokba vételében akadádályozni nem lehet, hanem azon esetre, ha ezek az örökhagyó szándékát érvényre emelendők, az egész osztatlan terhet teljesitik, megkapják azt, a mi a végintézkedés szerint őket illeti. A törvényjavaslat 63. §. ezen okszerű intézkedést emeli érvényre azon természetes következménynyel, hogy az, a ki a birtokba nem vett örökséget kapja vagy a birtokba nem vett hagyomány teljesítésétől szabadul, az egészen teljesíteni kellett osztatlan kötelezettség aránylagos részét megtéríteni köteles. A 64.-67. §§-hoz. A 46.—53. §§, az örökhagyó hitelezői s a hagyományosok jogai biztosítása végett állítottak fel szükségeseknek mutatkozó jogszabályokat. Az örökös vagy hagyományos személyes hitelezői más tekintet alá e>>nek, mint az örökhagyó hitelezői és a hagyományosok. Azon jogelvnél fogva, mely szerint az örökhagyó jogai, de egyszersmind kötelezettségei is átszáilanak az örökösre: önkényt következik, hogy az örökös az örökségből előbb az örökhagyó hitelezőit és a hagyományosokat köteles kielégíteni és csak azután kerülhet a sor az örökös saját személyes hitelezőire; a mi pedig a hagyományost illeti, az örökhagyó hitelezői, amint ezt a 29—34. §§. indokolása kifejti, megelőzik a hagyományosokat ; miből következik, hogy a hagyományos személyes hitelezői sem bírhatnak elsőbbséggel az örökhagyó hitelezői felett. Másrészről az örökhagyó hitelezőinek és a hagyományosoknak ezen elsőbbségi joga az örökös és a hagyományos személyes hitelezői felett a végtelenig nem tarthat. A személyes jogok különbsége s az ebez képest szükséges jogszabályok különbözősége eléggé indokolja azt, hogy a törvényjavaslat külön fejezetekben tárgyalja az örökhagyó hitelezőinek és a hagyományosoknak, másrészről az örökös és a hagyományosok személyes hitelezőinek jogait. Az örökös vagy hagyományos hitelezőit sem lehet elzárni attól, hogy az örökösödés utján adósuknak jutott vagyonokra zálogjogot szerezzenek; azonban tekintettel arra,hogy valamely hagyatékra csak a valódi örökös és hagyományos ellen szereszhet az örökös vagy hagyományos személyes hitelezője jogokat, a szerzett zálogjog csak feltételes lehet, és csak akkor válik hatályossá, ha az örökségnek vagy hagyománynak átszállása a hagyatéki bíróság bizonyítványával igazoltatik. Hogy pedig az örökhagyó hitelezői és a hagyományosok, kik a hagyatéki vagyonokból való kielégittetés tekintetében az örökös hitelezőinél természetszerűen erősebb joggal birnak, ebbeli jogaiknak érvényt is szerezhessenek ; másrészt pedig, hogy az öröklött vagyonok túlságos hosszú ideig lekötve ne legyenek,, a 65. §. azon jogszabályt állítja fel, miszerint az örökös vagy hagyományos személyes hitelezői az örökös mint ilyen ellen támasztható igények irányában, a hagyaték felosztása előtt és a felosztás utáni három hónap alatt csak feltételes zálogjogot szerezhetnek. Ezen jogszabály öszhangzásban van az 55 §. rendelkezésével. A 66. §. rendelkezését a gyakorlati szükség indokolja, mert a tapasztalás bizonyítja, hogy az örökös, kivált ha személyes adósságai vannak, az örökhagyó telekkönyvi jogait nem íratja át a maga. nevére s ez által személyes hitelezőjét megakadályozza abban, hogy az örökhagyó nevén álló ingatlanokat árverés alá bocsáthassa.