Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875 / 40. szám
318 De a hagyománynak különböző természetét tekintve, ezen czimbe felvehető a 32 §. is; mert a ozim az örökség és hagyomány birtokbavételét szabályozván, miután a hagyományos a hagyományt akkor veszi birtokába, mikor az örökös neki a hagyományt átadja, a 32. §., mely azt határozza meg, mikor követhető a hagyomány, az első czimben következetesen helyt foglalhat. Úgyszintén helyt foglalhatnak a 33. és 34. §§. is, minthogy e szakaszok a 32. §. második bekezdésében foglalt rendelkezéssel szoros egybe- függésben vannak, azt kiegészítik. Ezeket a szakaszok logikai összeállításának igazolására előre bocsájtva, a szakaszokban foglalt rendszabályok okai a következők. A hagyomány és örökség lényegesen különböző alapokon nyugosznak. Az örökség átalános jogutódlás, hol nem egyes dolgok vagy jogok, hanem az örökhagyó jogainak és kötelezettségeinek egyeteme megy át az örökösre és igy az örökös a vagyonjogi viszonyokra vonatkozólag az örökhagyó helyébe lép ; ellenben a hagyomány utján a hagyományos egyes dolgokhoz vagy jogokhoz nyer igényt és épen ezért az örökhagyó jogai és kötelezettségeinek összegéhez a hagyományosnak semmi köze. Ezen sarkalatos különbség könnyen megérthetővé teszi, hogy azon jogszabályok, melyek az örökség birtokbavételét szabályozzák, a hagyományra nem alkalmazhatók ; hanem az eltérő jogviszony eltérő szabályozást igényel. A hagyomány követeléséhez elfogadási nyilatkozat rendszerint nem szükséges. A hagyományos nem lép az örökhagyó jogviszonyainak összegébe, hanem csak ahagyomány teljesítését követelheti az örököstől, a hagyatékból s illetőleg attól, a ki az örökhagyó intézkedése szerint a hagyomány kiszolgáltatásával terhelve van. Ha a hagyományos a hagyományhoz való követelési jogát érvényesíti, már ez által kétségtelenné teszi, hogy a hagyományozás adta jogával élni akar; ha pedig nem érvényesíti követelési jogát, ebből rendszerint senkire joghátrány nem származik, mert itt nem az örökhagyó jogai és kötelezettségeinek átalános átszállásáról van szó, a minek mielőbbi kellő szabályozásától sok érdek függ, hanem szó van egyes tárgyak és jogokhoz való követelési igényről, a mi rendszerint csak a jogosítottat és a kötelezettet -érdekli. Ez eléggé indokolja a 29. §. azon intézkedését, mely megállapítja, hogy a hagyományos a hagyomány követeléséhez való jogát az örökhagyó halálával illetőleg a fölfüggesztő föltétel vagy vég- ződési időpont beálltával rendszerint minden elfogadási nyilatkozat nélkül nyeri meg. E szabály alól azonban kivételnek van helye, a 30. §. eseteiben. Midőn az örökhagyó valamely hagyományt az el nem fogadás esetére más valakinek hagyományozott, ennek érdekében áll meggyőződést szerezni arról, váljon az előbb hivatott hagyományos a hagyományt megtartja-e s ha az tőle függő feltételhéz van kötve, kész-e ezen föltételt teljesíteni; s ennélfogva a 30. §. a 19. §-nak megfelelő intézkedést a hagyományokra vonatkozólag is elfogadta. A határidő kiszabását a 30. §. egészen a hagyomány által érdekelt felek kérelmére és a biró belátására bízza, mert mások érdeke főn nem forogván, nincs ok, mely igazolná azt, hogy a törvény szabja ki a határidőt. A hagyományosnak is több esetben van szüksége a hagyomány átszállását tanúsító bizonyítványra. Szüksége van reá nevezetesen akkor, ha az örökhagyó valamely követelését hagyományozta neki, melynek behajtása végett hagyomá- nyosi minőségét igazolnia kell vagy ha a hagyomány tárgyát az örökhagyó nevére irt ingatlan vagyon avagy telekkönyvileg bejegyzett jog képezi, melynek az örökhagyó nevéről közvetlenül a hagyományos nevére való átíratása csak ilyen bizonyítvány alapján történhetik; végre szüksége van akkor is, ha az örökös a hagyományt önkényt nem teljesiti s a hagyományos a hagyományt pör utján kénytelen követelni. A 31. §. semmi egyéb föltételhez nem köti a bizonyítvány kiadását, mint ahoz, hogy a hagyományra vonatkozó végrendelet érvénye vita tárgyát ne képezze; nem lehet a bizonyítvány kiadását az örökös beleegyezéséhez kötni; mert ha az önkényt nem adja ki a hagyományt a hagyományosnak, a bizonyítvány kiadását is ellenezni fogja; nem lehet a bizonyítvány kiadását időhöz sem kötni; mert ha a végrendelet vita tárgyát nem képezi, a bizonyítvány kiadását hosszab időre elhalasztani ok nem forog főn; ellenkező esetben nem lehet meghatározni azon időt, mikor fog a vita eldöntetni. — A bizonyítvány tartalmát a 112. §. foglalja magában. A 31. §-nak többi rendelkezési a 24. és 25. §§. rendelkezéseihez hasonlók lévén, ugyannezen szakaszok indokaiban eléggé indokolvák. Arra nézve, mikor követelhető az örököstől a hagyomány, a 32. §. két esetet különböztet meg, a szerint, a mint az örökös az örökséget föltétlenül vagy föltételesen fogadta el. A hagyományosra nézve legkedvezőbb eset az, ha az örökös az örökséget föltétlenül elfogadta; mindazonáltal ezen esetben sem lehet megadni a hagyományosnak azon jogot, miszerint a hagyomány kiadását vagy a hagyományozott összeg befizetését azonnal követelhesse; mert azonnali kielégítési kötelezettség az erre elő nem készülhetett örökösöknek vagy más megterhelteknek tetemes károsításával járhatna s mert különben is a hagyatékból első sorban az örökhagyó hitelezői és csak ezután lévén a hagyományosok kielégitendők, a hagyománybeli követelési jog lejártát már ezért is bizonyos határidőhöz kelle kötni, melyet a törvényjavaslat 32. §. az örökhagyó halálától számított 4 hónapra azért állapított meg, hogy ezen határidőig, a mennyiben ez szükségesnek mutatkozik, a leltározás eszközlése és a hagyatéki hitelezők összehívása által a hagyaték állása kellően constatirozható legyen. Hogy a felfüggesztő feltétel s kezdeti időpontból függővé tett hagyomány ezen négy havi lejárat után sem követelhető addig, mig a föltétel be nem állott s az időpont el nem érkezett, az a dolog természetéből önként folyik. A hagyományi bizonyítvány kieszközlésének föltétele pedig azért szükséges, mert a pörbirája csak igy lesz képes megbírálni azt, hogy a hagyományra vonatkozó végrendelet érvényé vita tárgyát nem képezi s ehez képest a hagyományos keresete nem időelőtti. (Folytatása következik.) Az ügyvédi kamarákból. * (Az ügyvédi könyvvitel tárgyában) az igazságügyminiszter ur tudvalevőleg egy szabályrendeletet bocsátott ki, mely az ügyvédeknél méltó visszatetszésre talált, úgy, hogy a budapesti ügyvédi kamra is szükségesnek tartotta e tárgyban remonstrálni nemcsak, de a többi kamarákat is együttes fellépésre felhívni; a budapesti ügyvédi kamara felterjesztése e tárgyban következőleg szól: Nagyméltóságú m. kir. igazságügyi Miniszter Ur! A Nagyméltóságod által f. 1875 évi augusztus 18-án 13204 sz. a. kibocsátott és velünk közlött szabályzat az ügyvédi könyvek vezetésére nézve, véleményünk szerint, olyannyira figyelmen kivül hagyta az ügyvédségnél fennforrgó különös viszonyokat és az 1874. XXXIY. t. ez. az ügyvédi könyvek tartalmát megállapitó 49. §-át, oly sok felesleges és czéltalan rovatot tartalmazó könyvet kíván az 1874. XXXIY. t. ez. 59. § a kedvezményével élni szándékozó ügyvédek által vezettetni és mégis másrészt oly annyira nem gondoskodott arról, hogy az ügyvédi könyvek helyes vezetése ellenőrizhető, és azoknak megnyugvással fél bizonyító erő tulajdonítható legyen, miszerint azon véleményben élünk, hogy daczára az 1874. XXXIV. t. ez. 59 §-a azon rendelkezésének, melynek értelmében az ügyvédi könyvek vezetésére vonatkozó szabályzat az ügyvédi kamarák véleményei alapján, és mindenesetre a többször idézett törvény kivánataira tekintettel állapítandó meg, a Nagyméltóságod által kibocsátatott szabályzat kidolgozása alkalmával sem az 1874. XXXIY. t. ez. 49. §-ára, sem az ügyvédi kamarák véleményeire tekintettel nem volt, — ennélfogva kötelességünknek tartjuk a többször idézett törvény 19. §-ában gyökerező jogunkkal élve, Nagyméltóságod kegyes figyelmét az ügyvédi könyvek vezetésére vonatkozó szabályzat a törvénynyel nem egyező, czéltalan és az ügyvédekre felette terhes intézkedéseire felhívni, és ezen szabályzat megváltoztatása iránt Nagyméltóságodnál esedezni. Az 1874. XXXIY. tcz. 49. §-a csak is azt követeli, az ügyvédi könyvek tartalmát illetőleg, hogy azok rendes jegyzékek legyenek az ügyvédek által ügyfeleik egyes ügyeiben tett intézkedésekről és kiadásokról, a nyert előlegekről és az ellenfél fizetéseiről, hogy azokból az egyes ügyek állása mindenkor kivehető legyen. A törvény az ügyvédi könyvekhez tartalom tekintetében támasztott ezen igényének tökéletesen meg van felelve, ha az ügyvédi könyvek az egyes ügyeknek nyitandó külön lapokon az ott körülményesen körülírandó külön ügyekre ugyanannyi külön rovatokban az időt, melyben az ügyvéd valamely intézkedést vagy kiadást tett vagy valamely összeget ellenfelétől vagy saját felétől felvett, a tett intézkedés előadását, a bevételt, a munkadijt és a kiadást kitüntetik. A Nagyméltóságod által a könyvek vezetésére nézve kibocsátott szabályzat tehát, midőn kívánja, hogy minden most említetteken felül a könyvekbe az egyezségiig az ügyvéd és megbízója közöttmegállapitott összeg vagy szolgálmány és az egyezkedésről felvett okmány kelte, az ügyvéd által ügyfelétől átvett és neki ismét kiszolgáltatott eredeti okmányok, azok pénzértékeéskelte,a természetben bevett és afélnek kiadott tárgyak körülírása és pénzértéke és a biróságilag megállapított munkadij és költség bevezettessék, midőn az ügyvédi könyvekben az egyes ügyek körülírásán, tehát a felek nevein és az ügy tárgyán kivül még a felek lakhelyének is beiktatását és minden az ügyvéd által teljesített cselekmény elébe sorszám odairását követeli, az ügyvédi könyvek tartalmát illetőleg sokkal tovább megy, mint maga a törvény. De a most említetteknek az ügyvédi könyvekbe beiktatása alázatos véleményünk szerint teljesen czéltalan és felesleges is, sőt részben gyakorlatilag} kivihetlen. Ugyanis: Az egyes ügyfelek és az ügyvéd közt egyességileg megállapított munkadij- összegek az ügyvéd által nem könyvei, hanem a kötött egyezmény alapján fognak követeltetni — és azon eset, hogy az ügyvéd magának valamely ügy viteléért bizonyos szolgálmányokat kikössön, a gyakorlatban különben is alig fog előfordulni. Az eredeti okmányokról az ügyvéd ügyfelének az 1874. XXXIY t. ez. 40 §-a szerint különben is térit- vényt köteles adni, és van számtalan oly eset, midőn az ügyvéd felétől százakra menő okmányokat vesz át, mikor tehát azoknak az ügyvédi könyvbe való bevezettetés, és onnan történő kivezette- tése igen sok időt és a könyvben sok lapot igényelne. — Hogy, az ügyvéd ügyfele részére természetben vegyen be tárgyakat, az, kivéve tán értékpapírokat, aligha fog előfordúlni. Ha értékpapíroknak az ügyvéd általi behajtása esetén azok értékének az ügyvédi könyvekbe való bevezettetése szükségesnek mutatkozik, azok névértéke a bevételi rovatban beiktatható, és az hogy a beiktatott összeg nem készpénz, hanem p. o. földtehermentesi- tési kötvényekben áll, az illető tételnél a jegyzet rovatban megjegyezhető. — A bíróság által megállapított munkadij és költség az ügyvéd könyvé- beni kitüntetése szükségtelen, miután a könyvek csakis biróilag meg nem állapított költségek és dijakra nézve fognak bizonyitékúl használtatni. Az egyes ügyek pontos körülírása az ügyvédikönyv egyes lapjain, az ügyfelek a tényvázlatban külöm- ben is előforduló lakásának kitétele nélkül is történhetik, a lakás külömben is az ügy folyamatban léte alatt gyakran változik, folytonos változásainak bejegyzése pedig csak a könyvek rendes és tiszta vezetésének rovására történhetnék. Az egyes cselekmények sorszámokkali megjelölése, sem a könyvek hitelességét nem emeli, sem azok áttekintését nem könnyiti, legkevésbé akkor, midőn mint a fenntisztelt, szabályzat szerint, — a sorszám nem is az első, hanem a 4-ik rovatba bevezetendő. Alázatos véleményünk szerint teljesen felesleges és szükségtelen az is, hogy az ügyvéd által feleitől felvett előleg, és az egyéb kézpénzbevételek, és ismét az ügyvéd által felei ügyeiben tett kiadások és az ügyvéd által feleinek kiszolgáltatott készpénzösszegek elkülönített rovatokban elkönyveltessenek. Az ügyvéd ügyfelének ép úgy a tőle nyert előlegről, mint a részére az ellenfelektől behajtott összegekről számolni köteles. Úgy az ügyfél érdekében tett kiadások, mint a neki kiszolgáltatott öszegek lehajolnak ez ügyvéd kezeihez jutott összegekből. Az előlegek tehát az egyéb pénzbevételekkel, a fél helyett tett kiadások a neki ki
