Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 36. szám - A tizenkettedik német jogászgyülés

— 283 — -városi ügyész folytathat-e ügyvédi magángyakorlatot és lehet-e az ügyvédi kamara tagja ? E kérdésre ő igennel felel. A czikknek ezen részében kifejtett nézetet én is osztom, és nem is ez az, a mivel most foglalkozni akarok, hanem a czikknek utolsó függelékes része, a mely a legfőbb Ítélőszék azon határozatait helyteleniti, melyek az ügyvédek lajstromába való felvételt azért tagadták meg, mert az illető felveendő oly foglalkozást folytat, mely az ügyvédi hivatással össze nem fér. Marschalkó ügyvéd ur azért tartja ezen határozatokat helyteleneknek, mivel az 1874-dik XXXIV. t, cz. 3. §-a taxatíve sorolván fel azon eseteket, melyekben a felvétel megtagadandó, oly folyamodónak, kinél ezen esetek egyike sem forog fenn, a felvétel feltétlenül megengedendő. Eltekintve attól, hogy ezikkiró önmagával jő ellenmondásba, midőn hozzáteszi, hogy ez »természetesen« a 10. §-ban foglalt azon feltétel alatt történik, hogy az ott érintett foglalkozást nem űzheti, mely okoskodás, mellesleg érintve, már önmagában vajmi gyenge lábon áll, mert az ügyv. rdts egész szelleme mutatja, hogy feltételes felvételnek nincs helye, hanem a felvétel világosan és egyenesen vagy megengedendő vagy megtagadandó, még azon esetben is, ha a jelentkező a 7. §. értelmében pótolható hiány miatt utasítandó vissza, Már pedig, ha feltételes felvételről egyátalában szó lehetne, az leginkább a hiány pótlása feltételének alakjában foglalhatna helyet. Eltekintve ezen ellenmondástól, eltekintve attól, hogy kissé különös volna, valakit a 10. §. figyelmen kivül hagyása mellett az ügyvédi lajstromba fölvenni és ellene rögtön épen a 10. §. alapján fegyelmi eljárást indítani; — a legfőbb ítélőszék eljárását már csak azért is kell helyesnek találni, mert ez hivatásához hiven, a törvény tökéletlen, elégtelen rendelkezését a törvényhozó szándékához képest kiegészítette, a mit még a S. §. állítólagos taxativ tulajdonsága sem gátolhat. Már pedig azon áilitáfi, hogy a 3. §. taxativ értelemmel bir, egy kissé merész. A 3. §. ugyanis azt mondja: *a felvétel megtagadandó*-, az az a felvételt (az ott elősorolt esetekben) meg kell tagadni; de ez nem zárja ki, hogy más esetekben is a felvételt meg ne lehessen tagadni. A 3. §. a szigornak csak minimumát, de nem maximumát határozta meg. Hogy a 3. §. nem bir azon merev kizárólagossággal, a melyet Marschalkó ügyvéd ur akar neki tulajdonítani, az kitetszik abból, hogy szerkezetéből kihagyatott azon szócska, a mely az ügyv. rdts? íöbb más szakaszaiban előfordulván, azoknak igenis kizárólagos értelmet kölcsönöz, ez az igénytelen »csak« .szócska, melylyel az 1., 2., 5., 16., 25., 50. és 108. (második bekezdés) §§-okban találkozunk és mely vélemé$3@n gseiiat a, 3. §-ból nem ok nélkül hagyatott ki. Még kevesebbet nyom azon ellenvetés, hogy lehet, miszerint a felvételt kívánók lemondtak foglalkozásukról ép azért, mivel az ügyvédi lajstromba felvétetni akarnak. Én ugy hiszem, hogy ezeknek csak ki kell mutatniok azt, hogy a lemondás valósággal megtörtént és akkor a felvétel tőlük nem fog megtagadtatni. Véleményem tehát az, hogy a legfőbb ítélőszék, midőn az ügyv. rdts 10. §-ában emiitett foglalkozást olyannak mondotta ki, mely miatt az ügyvédi lajstromba való felvétel megtagadandó, hézagot pótolt és helyesen járt el. F—d A—f. y A tizenkettedik német jogászgyülés. Nürnberg, augusztus 29. A idei jogászgyülésre körülbelül hatszázan gyűltek össze, a mi haladást jelez a két évvel ezelőtt tartott hannoveri gyűléshez képest, ahol a megjelent tagok száma jóval kisebb volt. Elnöke e jogászgyülésnek is a híres Gneist, ki már több év óta viszi ezen tisztet. Az J. és II. szakosztályban legelőbb azon kérdés vétetett tárgyalás alá : »Kivána,tos és kivihető-e a házassági vagyonjognak egész Németországra kiterjedő egységes codificálása és mely alapon történjék az ?« Véleményeket adtak e kérdés felől 1. B e a u 1 i e u - Mar conney oldenburgi főtörvényszéki bíró (XI. évk.); 2. dr. Schröder würzburgi egyet. tan. (XII. évk.); 3. dr. E u le r frankfurti ügyv. (XII. évk.); 4. dr. B. o t h müncheni egyet, tanár (XII. évk.) és 5. dr A g r ic o 1 a eisenachi főtörvényszéki biró (XII. évk.) Az ekként kellően előkészített kérdésben az előadói tisztet dr. Schröder jogtanár és dr. A1b r e c h t, a hamburgi kereskedelmi törvényszék elnöke látták el. A jól látogatott szakosztályi ülésben feszült figyelemmel kisérték Schröder tanulságos előadását, melyben történelmi és statiskai adatokkal világitá meg ezen nagyfontosságú törvényhozási kérdést. Nem kevésbbé feszült figyelemmel kisérték dr. Albrecht előadását, ki főleg gyakorlati szempontból tárgyalta a kérdést. Az ezt követő vita, a tárgynak nagy terjedelméhez viszonyítva, meglehetősen szük mederben folyt. Dr. Eau főleg Schröder azon állítása ellen polemizált, hogy a »jogosult sajátságok« leginkább a házassági vagyonjog szabályozásánál érdemelnek tekintetbevételt. V i e 1 v o y e kölni főtörvényszéki biró a szerzeményi vagyonközöséget ajánlotta Dr. E u1 e r rendelkezési közösség (Verwaltungsgemeinschaft) rendszere mellett nyilatkozott, mely végre legtöbb pártolóra talált és így dr. Albrecht indítványa emeltetett határozattá, mely következőleg szól: »A házassági vagyonjog az egész német birodalom területén egységes alapon és pedig a rendelkezési közösség alapján codificálandó ; egyúttal azonban meghatározandó, hogy a nő vagyona, a mennyiben nem a nő nevén áll, avagy nem marad állandóan a nő nevén, a férj tartozásaiért lekötött.« E mellett határozottan kijelentetett, hogy az egyéb vagyoni rendszerek subsidiarius szabályozása (az által, vagyonközösség, a részletes vagy szerzeményi közösség) nyilt kérdésnek tekintetik. A vita folytában csupán azon meggyőződés tört magának utat, hogy a vagyonjogi rendszerek vidékek szerinti határolása elvettessék és törvényhozásilag csak egy vagyonjogi rendszer ismertessék el, de érintetlenül hagyassék a szerződhetési szabadság, és a subsidiarius codificatió feladata legyen, hogy az esetben, midőn a házasfelek házassági szerződésekben az általános vagyonközösséget vagy szerzeményi közösséget kikötik, — törvényben meglelhessék az ezen intézményekre vonatkozó szabványokat, A házassági vagyonra vonatkozó » rendelkezési vagy kezelési közössé g« (Verwaltungsgemeinschaft)] magyarázatára meg kell jegyeznünk, hogy a jogászgyülés az alatt oly rendszert értett, mely szerint a férjet illeti a mindkét részről összehozott vagyonnak kezelése, de nem olykép, hogy a vagyon mint az átalános vagyonközösségnél egy tömeget képezzen, hanem a házasság felbontása után eredete szerinti elváláshoz, vezessen, Hasonlag az első éri második szakosztály tárgyalás alá vette a következő kérdést: » Váljon az atyai hatalom, különösen mint a cselekvési képesség megszorításának oka, a törvénynél fogva a gyermek nagykorúvá váltával megszünjék-e ?« Ezen kérdésre a véleményezők, valamint az egyesült szakosztályok egyhangúlag igennel feleltek. Tárgyalás alá vétettek ezután a gyámságra vonatkozó következő kérdések: 1) Váljon a főgyámság, amennyiben az az államot illeti, az egyesbiró, vagy pedig collegiális bíróságok által gyakorlandó-e; 2) váljon a főgyámság egyedül az állam által tartassék-e fenn, vagy pedig a család és a község közreműködése is igénybe vétessék-e ? 3) váljon a felügyeletet gyakorló ellengyám intézménye minden, vagy pedig csak egyes esetek számára hozandó-e be; 4) ajánlható-e a gyámság alattiak pénzeinek letéti kezelése, és mily elvek fogadandók el a gyámok biztosítási kötelezettségét illetőleg ? A gyűlés hosszabb vita után a következő határozatokat mondotta ki: 1) a főgyámság egyesbiróságok által gyakorlandó; 2) a gyámsági ügykezelés felügyeletére nézve ajánlható, hogy a szülők rendeletére vagy a rokonok kívánságára vagy a gyám indítványára családi tanács alakittassék, mely a gyámsági biró elnöklete alatt a foritosabb és a törvény által meghatározandó ügyekben dönt, továbbá minden gyámságokban kívánatos a gyámsági biró támogattatása a községi elöljárók által és ezen czélra minden község számára községi árvatanács alakítandó, mely a gyámság alattiak személyes jóléte és nevelése felett a felügyeletet gyakorolja, az e részben észlelt hiányokat és kötelességellenességeket feljelenti, valamint szükség esetében a gyámoltnak személye iránt felvilágosítást nyújt; 3) ellengyám felállítása nem ajánlható; 4) a gyámvagyon letéti kezelése nem tartandó meg, ellenben nem zárandó ki különös értéktárgyaknak őrizőse valamely e czélra meghatározott pénztárnál. A gyám biztosítási kötelezettsége nem igazolható. A harmadik szakosztály mindenekelőtt azon kérdést tárgyalta, váljon a tanuzási kötelezettség bűnügyekben ne ismertessék-e el addig, mig a vizsgálat bizonyos személy ellen vette irányát. Mint előadó a bécsi Dr. Jacques működött. Indítványai a következők voltak: » A biró előtt bűnügyekben fennálló tanuzási kötelezettség hatályossá válik akkor is, ha a vizsgálat még nem irányult valamely meghatározott személy ellen. Ha valamely időszaki folyóirat által elkövetett bűntényért a felelelős szerkesztő kezes, minden további tanuzási kötelezettség elesik. Ha ezen eset nem áll, vagy ha ezen időszaki folyóirat által elkövetett bűntény van szóban, a felelős szerkesztő, illetőleg a kiadó, nyomdász vagy terjesztő fel van jogositva a tanúskodást megtagadni.« Előadó megemlíti, hogy ezen kérdés már az 5. jogászgyülésen is tárgyaltatott. Akkor Levald berlini ügyvéd oda nyilatkozott véleményében, hogy a tanuzási kötelezettségnek akkor is helyt kell adni, ha a vizsgálat még nem irányult bizonyos személy ellen. Tagadhatlan, hogy a bűnvádi igazságszolgáltatásnak élet-ere metszetnék el, ha az ellenkező nézet jutna. érvényre. A jogászgyülésnek feladata a kérdést tudományosan megoldani. Egyik tan sem oly kevéssé érett még, mint a tanuzási kötelezettségről szóló, mivel vitás kérdés, váljon végrehajtási eszközről, vagy pedig az engedelmességet megtagadó tanú elleni büntetésről van-e szó. Figyelembe veendő az is, hogy vannak ethikai kötelességek, melyek a tanúskodás megtagadására adnak okot. Ha valaki megtagadja a tanúskodást, az ember sokszor nem tudja, hogy mily indokok voltak erre nézve irányadók. A tanuskodási kötelezettségről szóló tan nem a bűnvádi eljárásba, hanem a büntető törvénykönyvbe volna foglalandó, és szóló kívánatosnak tartja, hogy a büntető törvénykönyv revideálásánál ezen körülményre tekintet legyen. De hogyan állj a dolog a sajtóra nézve ? A német birodalmi sajtótörvény 20. §-a megállapítja, hogy az időszaki folyóiratoknál a felelős szerkesztő mint tettes büntettessék, ha különös körülmények által a tettesség felvétele nincs kizárva; a 21. §. megállapítja, hogy a felelős szerkesztő, a nyomdász és a terjesztő, amennyiben ezek a 20. §. szerint mint tettesek vagy mint részesek nem büntetendők, hanyagság miatt büntetéssel illettessenek. Opportunitási tekintetekből a törvény harmadszori felolvasásánál a birodalmi tanácsban elejtették azon határozmányt, miszerint a szerkesztő és a kiadó fel vannak jogositva a tanúskodás megtagadására. Politikai indokok a jogászgyülésre nem irányadók; ezért innen a közjog kérdései kizárvák. A fennforgó kérdés tehát a tudomány szempontjából döntendő el. Azon pillanatban, midőn a birodalmi tanács meghatározta, hogy a felelős szerkesztő tettesnek tekintessék, elismerte a sajtó által igényelt névtelenséget. A szerkesztőnek meg van engedve, hogy bebizonyítsa, miszerint nem ő a tettes; de a józan felfogás szerint a tanuskodási kötelezettség nem állhat be addig, mig a szerkesztő a felelősséget átveszi. A birodalmi gyűlés a névtelenséget meg akarta óvni. De hogyan áll a dolog azon egyéb személyekkel, kik a sajtótörvény szerint büntetendők ? Ilyen személy a 21. §. szerint négy van. Világos, hogy ezen négy személy a bűnvádi eljárás elvei szerint nem szorítható a tanuskodási kötelezettségre. Még egy kérdés tárgyalandó a tanuskodási kötelezettség tárgyában. Váljon t. i. fegyelmi vizsgálatoknál és a hivatali titok megsértésénél alkalmazható-e ezen elv. Szóló nem barátja a hivatali titok megsértésének, mivel annak megőrzése a hivatalnok kötelességeihez tartozik ; de a tanuskodási kötelezettség csak büntetőjogi, nem pedig fegyelmi vizsgálatnál áll fenn. Ezután aharmadik szakosztály a következő kérdést vette tárgyalás alá : Behozható-e a magánvád a német bűnvádi eljárásba nagyobb terjedelemben, mint a sértésekre nézve? Az előadó ezen kérdésben Gneist volt, ki annak ugy államjogi, mint magánjogi oldalát behatóan tárgyalta, és végül a következő határozatot indítván