Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 34. szám

271

TÖRVÉNYJAVASLATOK.

Törvénytervezet

az adósok által hitelezőik megkárosítására véghezvitt jogcselekvények megtámadhatásáról.

A budapesti kereskedelmi és iparkamara megbízáséból szerkesztette és tanácskozás alapjául ezen kamara elé terjesztette Dr. SZVETENAY MIKLÓS,

■a budapesti keresk. és iparkamara titkára, a kereskedelmi Akadémia ny. r. tanára, a jogtudományi államvizsgálaii bizottság tagja, stb.

(Folytatás.)

Ad J.

Hely esetekben támadhatók meg- az adós jogcse- lekvényei ?

A modern jogfelfogás és minden jog szerint az adós a vagyonával való rendelkezési szabadságban rendszerint nincsen korlátolva, tehát nem is minden jogkcselekvénye, melylyel vagyona állását változtatja, foglal magában jogsértést a hitelezők irányában, hanem csak az olyan, melynek következménye az, hogy a hitelezők kielégittetést nem nyernek, szóval oly jogcselekvénv, mely a hite- lezőkne'k megrövidítését vonta maga u t á n. Csakis ezen megrövidítésben fekszik a jogsértés, mely a hitelezőket a kereset megindítására jogositja.

Az actio Pauliana második kelléke abban áll, hogy az adós a kérdéses jogcselekvényt, mely e keresettel megtámadható legyen, abban a tudatban és azzal a szándékkal véghezvitte legyen (a római jogi kútfők kifejezése szerint: fraudationis causa, fraudandi causa), hogy általa hitelezőit megkárosítsa, tekintet nélkül arra, váljon az ügylet az adósra vagy a másik szerződő félre (a szerzőre) nézve terhes-e vagy nem. A mi a szerzőt (acquisitor) illeti, visszteherrel járó ügyleteknél neki is in dolo kell lennie, azaz tudomással bírván az adós csalárd szándékáról, vele egyetértve kellett cselekednie, mivel a forgalom minden biztosságát elvesztené, ha az olyan jogügyletek, melyeket harmadik személy külsőleg rendelkezni képes egyénnel j ó h i s z e- m ü 1 e g köt, szintén alá volnának vetve a megtámadásnak.

Ellenben oly dolgoknál és jogoknál, melyek az adóssal kötött ingyenes jogügylet alapján szereztetnek meg, az ez által megrövidített hitelezők megtámadási joga nem tehető függővé az adós csalárd szándékának tudomásától, mivel a szerző ezen ügylet által a hitelező kárával minden esetre gazdagodik. Ha tehát az ilynemű jogügyletek a szerzőt gazdagították, vagyoni állását megjavították, mire különben joga nem volt, akkor az, a mivel gazdagodott, az actio Paulianá- val tőle ismét elperelhető, tekintet nélkül arra, hogy álnokul (dolose) cselekedett-e vagy nem. — Már Ulpianus is igy szól az ajándékozások megtámadhatásáról : Dicimus et si cui donatum est, non esse quaerendum, an sciente eo, cui donatum, ge- stum sit, séd hoc tantum, an fraudentur creditores, nec videtur injuria affici is qui ignoravit, cum lucrum extorqueatur, non damnum infligatur.«

Ad II.

Ki van jogosítva a megtámadásra ?

Az átalános jogi elvek szerint annak, ki valamely jogot érvényesít, saját érdekkel kell bírnia. Felperes tehát az, ki az adósnak joocselekvénye által károsodott. Önkényt értődik, hogy az adós nem léphet fel mint felperes, minthogy saját cse- lekvénye által nem szenvedhetett jogsértést, mely őt az actio Pauliana megindítására jogosíthatná.

Átalános jogi elvek szellemében szintén önkényt értetik, hogy a megtámadási jog, mint a mely nem személyhez kötött vagyoni jog, az örökösökre és jogutódokra is átszáll és általuk szintén érvényesíthető.

Ad III.

KI ellen intézendő a megtámadás ?

A megtámadási kereset első sorban azon személy ellen intézendő, ki az adóstól közvetlenül a megtámadandó jogügylet alapján valamely vagyonrészt szerzett. Ha pedig az illető vagyonrész többé már nincs az első szerző birtokában, a keresetnek az ő jogutóda ellen is helye van, de csak bizonyos, alább említendő megszorítások mellett.

Ad IV.

Miben áll a megtámadás czélja és hatálya ?

Miután az adós a magában véve érvényes jogügylet által, melyet a másik szerződő féllel kötött, valamely éx-tékes tárgyat vagy jogot vagyonából vagy tényleg elidegenített, vagy elidegeníteni magát kötelezte (azaz dando, solvendo, obli- gando, liberando stb. vagyonát csökkentette), a kei’eset czélja. csak abban állhat, hogy a vagyoni hátrány, mely a felperest a csalárd adós megtámadandó jogcselekvénye folytán érte, megszüntettes- sék s azon állapot, mely a csalárd jogügylet megkötése előtt létezett, ismét visszaállittassék. A jogügylet, még ha megtámadhatósága biróilag kimondatott is, mint magában véve érvényes, fennmarad, s az ügylet tartalmát illetőleg megtartja hatályát a szerződő felekre nézve. Ha például az adós valamely dolgot eladott, ezt a vevő kiadni tartozik ugyan, de maga az eladási ügylet — természetesen megváltoztatott teljesítési kötelezettséggel — az eladó és vevő között továbbra is fennáll. Az adós jogcselekvénvei tehát csak a hitelezők irányában vesztik hatályukat.

Azonban a felperes nem követelheti mindenkor, hogy a reá nézve káros ügylet egészben véve érvénytelennek nyilvánittassék. Ha ugyanis a fel- pei-est nem az egész ügylet, hanem csak egyes részei, egyes határozatai károsítják, akkor csakis a reá nézve sérelmes pontok megdöntését kérelmezheti; igénye egyedül a neki okozott kár lehető megtéi’itésére teljed.

A mi a szerző felelősségét illeti, kinek az adós jogcselekvénye javára szolgált, ez következőleg alakul:

1) ha a szerző az adós csalárd szándékáról tudomással birt, akkor a hitelezőknek teljes kárpótlással tartozik; nevezetesen köteles a szerzett dolgot visszaadni, a szerzett jogról lemondani, az elengedett jogot vagy kötelezettséget az elöbheni állapotba visszahelyezni, az adóst az elvállalt kötelezettségek alól felmenteni stb.;

2) ha pedig a szerző az adós csalárd szándékáról nem birt tudomással, akkor terhes jogügylet czimén alapuló szerzeményeknél épen nem, ingyeneseknél pedig csak annyiban felelős, a mennyiben általok gazdagodott.

Ezek azon főelvek, melyeken a megtámadási jog a jogtudomány mai álláspontja szerint alapszik és melyekből a jelen tervezet is kiindult. A speciális indokolásnak lesz feladata, hogy az érintett elveket a javaslat egyes határozatainak tárgyalásakor közelebbről megvilágítsa.

Ez alkalommal még egy kérdés lesz megoldandó, nevezetesen az, váljon nem tartozik-e az actio Pauliana szabályozása a csődjog keretébe.

Ha végig tekintünk ezen jogintézmény történelmi fejlődésén s a törvényhozás mai állásán, azt találjuk, hogy az oly jogcselekvény megtámadhatósága, mely in fraudem creditorum vitetett véghez, a csődmegnyitástól nincs függővé téve. De ettől eltekintve sem hozható fel döntő érv an-a nézve, hogy az ilyen cselekvények megtámadhatósága kizárólag a csőd esetére szorittassék: miután nem lehet megengedni, hogy igazolatlan jogegyenlőtlenség létesitessék egyfelől az olyan hitelezők között, kik az adós vagyonára csődnyitást kieszközölhetnek, másfelől az olyanok között, kik erre nem képesek. Különben az adós ellen a hitelező kérelme folytán nyitandó csőd kieszközlése a mi törvényünk szerint (1840. XXII. t. ez.) nem oly könnyű; mert csődnyitásra az adósnak fizetésképtelensége még nem elegendő, miután mind a törvény szelleme szerint (v. ö. 5. §. h) és 6. §.), mind a váltófeltörvényszéknek 1845-ben 116. sz. a., 1847-ben 1755. sz. a., 1865-ben 4135. és 4158. sz. a., és a hétszemélyes táblának 1847-ben 79. sz. a. hozott döntvényei szerint több hitelező létezése kívántatik, mit a csődöt kérelmező hitelezőnek kell bizonyítani. De a magyar csődtörvénytervezet szerint is (1. 89. §. s az oda vonatkozó indokokat a 186. lapon)— ha e javaslat törvény-erőre emeltetik — az egyes hitelező lépései szintén eredménytelenek volnának akkor, midőn az adósnak csak »nehány« személyes hitelezője van.

A felhozott kérdés fontosságáról már azon körülmény is tanúskodik, hogy már a rómaiak is felvetették a kérdést (L. 10. §. 6. D. XLII. 8.)r váljon az edictuin e szavai szerint: »in fraudem creditorum« a hitelezők többsége, illetőleg több károsított hitelező létezése megkivántatik-e, avagy van-e e keresetnek akkor is helye: »si unus creditor sit ex illis, qui fraudati sunt sive solus tunc fűit, sive, quum ceteris satifactum est, hie solus reman- sit.« A 7. §. cit. az utóbbi értelemben szól, a hitelezők többségét tehát, mely pedig a csőd íényegét képezi, nem tartjaszükségesnek, minek ellenkezője különben nem is volna méltányosnak mondható. Vegyük pl. csak a fentebbi idézetben felhozott esetet, midőn a csalárd adós egyik hitelezőjének rovására a többieket mind kielégíti, vagy midőn nincs is vagy nem is volt több mint egy hitelező, kinek az adós csalárd jogcselekvényével kárt okozott; váljon a Pauliana kedvezménye ezen egy hitelezőtől megtagadható lett volna-e?!

Az angol jog szintén alkotott szabványokat, melyek inkább a közvetlen joggyakorlatnak és igényeinek, mint a törvényhozói működésnek szüleményei, és melyek lehetővé teszik, hogy az adós csalárd jogcselekvényei a károsított hitelezővel szemben hatályon kívül helyeztessenek. Már a 13. Eliz. c. 5. által lényegileg csak a megerősített Common Law is érvényteleneknek mondja a hitelezőkkel szemben az olyan színlelt és csalárd jogügyleteket (névszerint az elidegenítéseket), melyeket az adós a hitelezők kárára, valamely harmadik, nem bona fide cselekvő féllel közt; az ilyent bármely károsította csődön kivülis m e g t á m a d h a t j a (1. Robson law and practice of bankruptcy, 119. 1.)

A mi Francziaországot illeti, a Code civil 1167. ezikke csak a következő s a római jogból vett átalános elvet állítja feli: »Ils (les créan- ciers) peuvent aussi, en leur nőm pei-sonel, at- taquer les acts faits par leur débiteur en fraude de leurs droits«. Egyéb részletes határozatokat a Code civil nem tartalmaz. Ebből a franczia jogászok azt következtetik, hegy miután a régibb franczia jog szerint az actio Paulianának a római jogban érvényes szabályai a gyakorlat által is alkalmaztattak', és a törvényhozó is az idézett czikkben az actio Pauliana elvét ismeri: ezzel a további í’észletekre nézve a római jog többi határozatait akarta érvényben hagyni. Tehát a franczia magánjog szerint is minden egyes hitelezőnek joga vau adósának jogcselekvényeit megtámadni (v. ö. Za- chariae v. Langenthal: Handbuch des französischen Civilrechts, II. 313. §. 329. s köv. 11.)

A közönséges német jog alapját, mint már fentebb emlittetett, még ma is a római jog képezi, habár Németország partikuláris törvényhozásai némely, a viszonyoknak megfelelő javításokat eszközölni törekedtek. Mivel pedig a római jog szerint minden egyes károsított hitelező az actio Paulianával élhetett, ez álláspontot a közönséges német j o g is megtartotta, daczára annak, hogy a csőd meguyith itását több hitelezőnek létezésétől tette függővé, úgy hogy az uralkodó d o c t r i n a mint egykoron, úgy most is megadja e keresetet az egyes hitelezőnek is, tekintet nélkül arra, valjonaz adós vagyona ellen nyittatott-e csőd vagy nem. Némely bíróságok gyakorlata e pontban még ingadozik ugyan, de újabb időben a legfőbb törvényszékeknek igen nagy szánni határozata csatlakozott az említett nézethez, mely szerint az actio Pauliana megindítása nem függ a megelőző csőd- nyitástól (v. ö. Erkennt, d. O. A. Gs. zu Jena 1849. jul. 10.) [Blätter für Rechtspflege, XIV. 115. 1.] ; Entscheidung des Obertribunals zu Stuttgart 1861. decemb. 30. (Seuffert: Archiv XV. 180) ; Erkenntnisse a. d. Groszherzogth. Hessen (Bopp: Beiträge zu Beurkundung der oberstrichter]. Rechtsübung stb. Stuttgart, 1862, 75. 77. 11.); Erkennt, d. Tribunals zu Celle (Entscheidungen, Y. 1862, 191. 1.; Seufteurt: Archiv, II. 115; Strippelmann: Neue Sammlung be- merkenswerther Entscheidungen d. O. A. Os. in Kassel, V. 89—144. 1.; végre a lipcsei és greifs- waldei jogkarok 1860-ban a Blätter f. Reclitspfl. IX. 14. s. köv. 11. közlött határozatait).

Poroszországban a fizetésre képtelen adósok jogcselekvényeinek csődön kívüli megtámadását csak az 1835. april. 26-diki törvény tettei lehetővé (v. ö. Ges.-Samml. 53. 1.). De az ebbex*^