Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 33. szám

263

büntető eljárás alá nem fogható, az osztóigazság ; természetes és törvényes fogalmával merőben ellenkezik ; mert igy a hamis vádaskodás soha és semmi szin alatt megtorolható nem lévén, a bíróságok rágalmazásának korlátlan tér nyittatnék;

tekintve végre, hogy Dr. Dietrich Ignácz ellen, általa a kaposvári királyi törvényszékhez 1873. évi május 28-án 924. szám alatt benyújtott bünföljelentésben, rágalmazás miatti vád alá helyezésre alapos okok forognak fenn:

mindezezeknél fogva a budapesti magyar királyi Ítélő tábla végzésének megváltoztatásával, az elsőbiróság végzése volt indokánál fogva is helyben hagyandó.

TÖRVÉIYJAYASLATOK.

Törvénytervezet

az adósok által hitelezőik megkárosítására véghezvitt jogcselekvények megtámadhatásáról.

A budapesti kereskedelmi és iparkamara megbízásából szerkesztette és tanácskozás alapjául ezen kamara elé terjesztette Dr. SZVETENAY MIKLÓS, a budapesti keresk. és iparkamara titkára, a kereskedelmi Akadémia ny. r. tanára, a jogtudományi államvizsgálaii bizottság tagja, stb.

(Folytatás.)

Indokok

az adósok által hitelezőik megkárosítására véghez vitt jogcselekvények megtámadhatásáról szóló

törvénytervezethez.

Csaknem minden sáp fordulnak elő oly esetek, hogy a csalárd adósok, kivált a kereskedők és iparosok osztályából, kik az üzlet rósz menete következtében zilált vagyoni viszonyokba kerültek s közel álló végrehajtástól fenyegetve látják magukat, üzletüket, árukészletüket, bútorzatukat, általában összes vagyonukat házastársuknak vagy rokonuknak, sőt idegen személyeknek is, kik nem egyenes utón hajlandók keresni hasznukat s csalárd műve- veletekre készok segédkezet nynjtani, eladják, elzálogosítják vagy átengedik, mi által valódi hitelezőiket megrövidítik és megkárosítják. Számtalan eset fordul elő, melyben a hitelező adósának csalárd jogcselekvényei által a követelésének kielégítésére szolgáló alapot elveszti, mivel az adós nehány nappal a végrehajtás előtt egész vagyonán túladott, vagy a foglalást vele rokon vagy barátságos személyek által már foganatba vétette. Mivel pedig az ilynemű végrehajtás rendszerint nagyon gyorsan és egész csendben szokott megejtetni, a reális üzleti összeköttetésből eredő követeléseket csak igen ritkán lehet idejekorán biztosítani. A hitelező tehát védtelenül áll és adósa kegyére van utalva, ha ennek egyáltalában valamikor tetszeni fog-e, hogy dús zsákmányából többnyire nagyon csekély kiegyezési quota alakjában, mely közönségesen csak több évi részletben szokott törlesztetni, neki is juttasson valamit. Milliókra rúg azon követelések összege, melyek ezen eljárás folytán be nem hajthatókká válnak.

De az eljárás is, melyet a bírói gyakorlat az ilyen esetekben követett, szintén nem mondható helyesnek, a mi nem kis mértékben okozta azt, hogy a csalárd adósok demoralisatiója ily óriási mérveket öltött. A gyakorlat ugyanis az adós jogcselekvényei ellen intézhető megtámadás kérdését mindenkor más térre, a büntető jog terére, vitte át, noha e kérdésnek a büntető joggal igen sok esetben semmi köze sinos, mivel az tényleg a polgári jog keretébe tartozik. A büntető bírónak tulajdonképen a hitelezők megkárosításának csak olyan eseteinél kellene beavatkoznia, melyek a csalás bűntényének kétségtelen jellegét viselik magukon. A mi ezen kívül esik, a polgári biró illetőségéhez tartozik.

De az említett utón szerzett tapasztalatok sem olyan természetűek, hogy a jogos igények további érvényesítésére bátorítanának; mertbenyuj- tatván a csalárd adós ellen megindítandó bűnügyi vizsgálat iránti folyamodvány, a hitelezőnek, ki az elkövetett tény helyétől gyakran nagyon távol lakik, kihallgattatása rendszerint csak jó hosszú idő leforgása után szokott elrendeltetni; az esetnek szigorú és minden egyes részletekre kiterjedő megvizsgálása azonban úgyszólván mindenkor elmarad. Hogy ott, a hol az egész eljárás ennyire rendszertelen, az igazságnak s a jogosságnak megfelelő eredmény nem igen várható, világos. Ehhez járul, hogy a hitelező a büntető bírói hatalomnak igénybe vétele által azon czélt, melyet magának eredetileg kitűzött, el nem éri. A megkárosított hitelező ugyanis első sorban a csalárd jogügylet érvényte- telennek nyilvánítását czélozza, mig a büntető biró ezen jogügylet bűnös voltát veszi tekintetbe; a hitelező adósának szerződő társát törekszik megtámadni s a jogügylet érvényen kívül helyezését czélozza, mig a biró előtt mindenkor a roszakaratú adós a főszemély, kivel a hitelező rendszerint mit- sem törődik, miután tőle kielégittetést amúgy sem nyerhet. A hitelező fáradozásai tehát ebben az irányban sikertelenek és eredménytelenek maradnak.

A dolgok ily állásánál a csalárd adósok szokásos corruptiója akadálytalanul és büntetlenül űzi garázdálkodását az ország minden részében, örülve a jogállapotok ziláltságán s felhasználva a hitelezők tehetetlenségét és kényszerhelyzetét. E viszonyoknak véget nem vetni annyit tenne, mint a nép egészséges jogérzetén súlyos sebet ejteni.

A szabályozott és biztosított kereskedelmi forgalom érdeke és a kereskedői hitel megőrzése tehát sürgősen követeli, hogy szigorú törvényes határozatok hozassanak, melyek a magyar kereskedő és iparos osztály hirnevére, valamint a hitelezőre nézve egyaránt káros demoralisatiónak véget vetni alkalmasak.

Mielőtt azonban a bajnak a törvényhozás ntján eszközlendő orvoslási módja tárgyalás alá vétetnék, határozottan tévesnek nyilvánítandó azon gyakran hangoztatott nézet, mintha törvényes intézkedések segélyével nem lehetne akadályozni azt, hogy a hitelezők rósz lelkű adósaik által ki ne játszassanak és meg ne megrövidittessenek ; mert habár igaz is, hogy a törvényhozás semminemű hatalma sem képes az ilyen csalárd műveletnek minden esetben elejét venni, bizonyára ép oly igaz és kifogástalan azon másik állítás is, mely szerint, ha bizonyos, többnyire ugyanazon alakban jelentkező visszaélések ellen világos, szabatos és specialis törvényes határozatok léteznek, a visszaélések azon arányban fognak kevesbedni, a melyben a kitűzött csalárd czélok elérése a törvény következetes és helyes alkalmazása által msgnehezittetik.

Nem szenved kétséget, hogy a törvényhozás, e kérdést akarván megoldani, nehéz feladattal áll szemközt. Egyfelől oda kell törekednie, hogy az adósoknak csalárd, az igazság s a törvényesség színét öltő és sokféle leplezett alakban jelentkező intézkedései megakadályoztassanak, másfelől pedig a helyes határvonalt kell megjelölnie, nehogy a tulajdon szabadsága túlságosan korlátoltassék, a jóhiszemű személyek jogai ok nélkül csorbittassa- nak s a forgalom útjába akadályok gördittessenek.

Daczára ezen nehézségeknek, melyekkel a törvényhozásnak megküzdenie kell, a legtöbb európai culturállamban mégis meghonosittatott — hár a modern forgalmi és jogi viszonyok szerint módosítva — a praetori jogorvoslat, az úgynevezett actio Pa u 1 ia n a *), melynek czélja, hogy az adósnak a hitelező kijátszására harmadik személylyel kötött jogügyletei érvényteleneknek nyilváníttassanak. A törvényhozás ilyen intézkedése különösen szükséges ott, hol a létező végrehajtási segédeszközök meggyengittettek, mint például hazánkban, hol az adóssági fogság már meg lett szüntetve, minthogy ennek folytán az adós személyes szabadsága a végrehajtás által többé nem lévén veszélyeztetve, az adós annál inkább hajlandó vagyonát, az egyetlen elérhető kielégítési alapot, csalárd intézkedések által a fellépő hitelező elől elvonni.

Első tekintetre úgy látszik ugyan, hogy az adóssági fogság megszüntetésének a hitelező azon

*) A z actio Pauliana név alatt átalában azon jogorvoslat értendő, melyue ; segélyével az adósnak a hitelező megkárosítására irányuló jogcselekvényei megdönthe- tök. — Ezen kereset forrásának Paulus a praetor edic- tumát mondja, és a mint látszik, annak a szövegét tartja szem előtt, mely a L. 10. pr. D. »quae in fraudem credito- rum (42. 8.)« alatt olvasható.

jogával, melynél fogva a megrövidítésére irányzott jogcselekvényeket megtámadhatja, semmi köze nincsen. De ha mélyebben vizsgáljuk a dolog lényegét és behatóbban kutatjuk az okokat, melyek a követelés érvényesítését és kielégítését megnehezítik, sőt lehetetlenné teszik; szükségképen meg kell győződnünk arról, hogy amaz összefüggés a következményekben el nem tagadható, minél fogva szükségesnek látszik, hogy az adóssági fogságnak, mint a végrehajtás egyik eszközének feltétlen megszüntetése közelebbről megvilágittassék.

Azon fontos jogi, gazdászati és erkölcsi okok, melyek az adóssági fogságnak, mint végrehajtási eszköznek, megszüntetése mellett szólnak, eléggé ismeretesek, és e tervezet távol van attól, hogy eme végrehajtási eszköz újból életbeléptetése mellett emeljen szót; de igenis nagy hibának kell nyilvánítania azon mulasztást, mely elkövettetett akkor, midőn az adóssági fogság egyszerűn megszüntettetett, a nélkül, hogy más törvényes határozatok hozattak volna, melyek alkalmasak lennének a hitelezőt az adós csalárdságai ellen megvédeni. Pontos statiszkai adatok alapján könnyen be lehetne bizonyítani, hogy ezen végrehajtási mód segítségével a hitelező gyakran nyert kielégítést, és hogy a hitelező károsodását okozó jogcselekvények az adóssági fogság megszüntetése előtt sem olyan mérvben, sem olyan szemtelen modorban nem for - dúltak elő, mint azon időpont óta. Ezzel a tervezet csak azon körülményt akarja constatálni, hogy nálunk a hitelező egyáltalában nem ren. delkezik oly hatékony törvényes eszköz felett, mely az adóssági fogság megszüntetéséből eredt űrt betölthetné.

Ha végigtekintünk azon egyes országok törr vényhozásán, melyekben az adóssági fogság meg lett szüntetve, arról győződhetünk meg, hogy s e- h o 1 sem jártak el úgy és talán sehol sem olyan radikális módon mint nálunk, holott nagyon ajánlatos lett volna, hogy ezen kérdés megoldásában is a műveltség magasabb fokán álló országokkal tartsunk lépést, annyival is inkább, mivel ezen országok nem szorulnak annyira a külföldi magánhitelre, mint mi.

Igya franczia törvény »sur la con- trainte par corps« első czikke megszünteti ugyan az adóssági fogságot, kimondván, hogy ez sem külföldiek ellen bármely nemű polgári jogi kötelezettségek érvényesítése végett el nem rendelhető; de megtartja a pénzbirsági, kárpótlási és visszatérítési kötelezettségek (á des amaudes, restitutions et dommages-intérets) esetében, melyek valamely bűntény, vagy rendőri kihágás miatd elitéltetésből eredtek. Az adóssági fogság tehát lényegileg mégis a sértett fél érdekének szolgáló eszköz marad, melylyel ez a pénzbirsági, a kártérítési és a vissz a^ térítési kötelezettség teljesítését kieszközölheti, és büntetésnek tehát nem mondható, a mennyiben csakis a magánfél érdekében és ennek kérelmére hajtatik végre.

Ausztriában az 1868. május 4-dikitörvény elvben megszüntette az adóssági fogságot, de érintetlenül hagyta azon határozatokat, melyek alapján a személyfogság a szökés gyanújában álló személyek ellen elrendelhető.

Az 1868. május 39-diki törvény, mely korábban csak az éjszaknémet szövetség területén volt hatályban, de melynek érvényessége jelenleg az egész német birodalomra kiterjed, megszüntette a fizetés kikényszerítése czéljából fennállott személyfogságot, de meghagyta a biztosítási fogságot (1. 2. §-t) [Y. ö. a biztosítási fogságra nézve: a hannoverai perrendtartás 509. §-át, az oldenburgi perrendtartás 306. czikkének 2. §. a) betűjét, a badeni perrendtartás 601. §-át, a würtenbergi perrendtartás 823. czikkét és a következő perrendtartási tervezeteteket: porosz tervezet 803. §., hannoverai tervezet 522. §., szász tervezet 904. §., éjszaknémet tervezet 694. §.]. A német polgári perendtartás 1872-ik évi tervezete ennek megfelelve, megengedi a személyfogság elrendelését azon adós ellen, ki oly kötelező cselekvényt, melyet egy harmadik személy helyette nem végezhet, véghez nem visz (707. §.); ki általa meg nem teendő cselekvényt vesz foganatba, vagy valamely eltűrendő cselekvény véghezvitelét megakadályozza