Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 2. szám - Hitelesíthető e a vádlott vallomása?

Hitelesíthető e a vádlott vallomása? A napi lapokban közelebbről ismertetett és a kassai kir. törvényszék előtt, lefolyt Hollaky féle váltóhamisitási és csalási bünper ismét szapoiitotta azon esetek számát, melyek a határozottan szabályzott bűnvádi eljárás hiányainak nyomasztó és veszélyes voltát éreztetik. Nem akarjuk c helyütt a per kivonatát közölni — bár mily érdekes is legyen az —• hanem csak azon mozzanatát akarjuk kiemelni, melynek c sorok kcletkezte tulajdonítandó. Vádlott, nyugalmazott a. k. őrnagy, ki hosszú iüőig Kassán lakott és ott a lakosság minden rétegében határtalan barátságra és bizalomra talált, m. é. augusztus közepén elhagyta a várost és több, némely barátja által részint kiállított, részint forgatott, sőt el is fogadott, de általa értékesített váltót hagyott hátra fedezet nélkül. Erre barátjai vádfeljelentést tettek, őt csalással vádolván. Hollaky a kassai ügyészség intézkedése folytán Kőrösbányán elfogatott és Kassára szállitatott. Itt a vizsgálat kezdetben csak a csalás körül forgott éa csak későbben jelentette ki az egyik feljelentő, hogy két váltón látható aláirása nem tőle származik. Ezen kijelentés folytán a Hollaky ellen folytatott vizsgálat váltóhamisításra is lett kiterjesztve, ő azonban mind az ellene felhozott csalások mind pedig a vélelmezett váltóhamisítás elkövetését kezdettől fogva következetesen tagadta. De egy további kihallgatás alkalmával a vizsgáló biró arról értesítette a vádlottat, hogy a városban általánosan elterjedt vélemény, és saját meggyőződése szerint Í3 a kérdéses aláírások női kéztől származnának. Hollaky, ki még Kőrösbányán értesült, hogy neje ellen is ki van adva az elfogatási parancs, a vizsgáló biró ezen közléséből természetesen csak azt vette ki hogy nejét vagy leányát tartják az aláírás hamisítóinak és hogy ezektől még a legkisebb gyanút is távol tartsa, egyszerre a vizsgáló biró mindűn beható kérdési nélkül, oly nyilatkozatot tett, melyben az ellene felhozott bűnös cselekvényeket mind j magára veszi. Ezen beismerését a vizsgáló biró általa másodnapra atörvényszékelőtt ismételtette és atörvényszék azt hitelesítette. Midőn azonban Hollaky későbben értesült, hogy neje szabad lábra van helyezve, ismét jelentkezett a vizsgáló bírónál és előbb tett vallomását egészben visszavonván, megmaradt a kezdetben tett tagadásnál. Nem képezi e sorok feladatát a kassai törvényszék ezen eljárását ezen speciális esetre vonatkozólag vizsgálat alá venni, és igy azt sem akarjuk feszegetni, bir-e ezen, minden esetre erkölcsi kényszer befolyása alatt tett nyilatkozat bizonyitéki erővel, hanem csak is azon kéidést akarjuk közelebbről fejtegetni, váljon általában összeegyeztethető-e a vádlót valamely vallomásának hitelesítése a nálunk divó bűnvádi éljárással, a szóbeliség elvével és czélszerü-e az ? Itt mindenek előtt a hitelesítés czélját kell szemügyre vennünk. Ezt könnyen ismerhetjük fel azon esetekből, melyekben eljárásunk szerint az helyt foglalhat és melyek a következők : a) ha valamely tanú halálos beteg és b) ha lakhelye a tárgyalás helyétől igen távol fekszik, tehát csak is akkor midőn igen valószínű, hogy a tanú vallomását a fő tárgyalás*) alkalmával nem fogja élő szóval ismételhetni. A hitelesítés czélja tehát nem más, mint oly tanú vallomásának nagyobb valószínűséget kölcsönözni, ki a főtárgyalásnál meg nem jelenhetik. De fennforoghat-e ezen körülmény a vádlottnál? Hisz itt vagy e. börtön falai vagy a kezesség eléggé biztosítják jelenlétét és ha ezek nem lettek volna elegendők, kinek jutna eszébe egy meghalt vagy megszökött egyén *) Bátorkodom az eddig hasznait „vég-tárgyalás" szó helyébe a szóbeliség és közvetlenség elveinek lobban, sőt egyedül megfelelő „fd-tárgyalás" szót ajáulani. Okait 1. bővebben Mittermaier Strafvfahren, és az ausztriai nj bűnv. eljárás. clleu főtárgyalást megtartani. Nincs tehát oly eset, melyben e vádlott vallomását hitelesíteni 6zfíkségeo lenne. De nem csak nem szükséges hanem az illető ügy további tárgyalására káros, a bűnvádi rljárással homlokegyenest ellenkező eljárás is az. Káros befolyása a következőkből tűnik ki. A hitelesítés állal elérendő czél nem lehet más, minthogy az illető vallomás megdönthetienné, az azt tevő által vissza nem vonhatóvá lesz, mert ha nem ezen czélt akarjuk vele elérni, akkor csak tiszta alakszerűség marad, mely a birói tekintély aláásását nem csekély mérvben elősegíti. Ha pedig csakugyan a fent jelzett czélt akarja az illető bíróság általa elérni, akkor oly pánczéllal veszi magát körül, melyen sem a bizonyítási eljárás által tán nyújtandó elleubizonyitékok, sem a védelem akármennyire meggyőző érvelései keresztül nem hatolhatnak. Mert nincs oly bizonyíték, mely a vádlottnak megdöDthetlennek tartott beismerésével szemben annak ártatlanságáról tudna valakit meggyőzni, kétséget sem szenvedvén, hogy a vádlott vallomása hasonesetekben a legmérvadóbb. Nem kijátszása-e tehát az iljen eljárás azon nálunk is alkalmazott elveknek, hogy a védelmet egjétlen egy eszközétől sem szabad megfosztani; nem irónia e ilyen, ismételjük, megdönthetlennek és visezavonhatlannak bélyegzett beismeréssel szemben még általában védelemről beszélni, de nem időpazarlás és hiábavaló köllekedés-e ily esetekben még bizonyítási eljárást és általában végtárgyalást megtartani? Ily beismerés, mely a törvényszík által hitelesíttetett és igy a fentebbiek szerint, megváltozhatlan, feleslegessé lesz minden egyéb további lépést, mint a beismert bűnösség alapján a büntetést megállapítani. Láttuk tehát, hogy a vádlott vallomásának hitelesítése czélszerütlen, az ügy további folyamára káros és végül még csak azt akarjuk i begyőzDÍ, hogy — a bűnvádi eljárás általánosan elfogadott ujabb elvei szerint — nem is igazolható. Az ujabb, nem többé boszuállásra vagy elijesztésre, hanem csakis javításra czélzó büntetőjogi elvekkel összefüggésben levő bűnvádi eljárásokban a biró tekintélye és meggyőződése megóvatik minden oly uefolyástól, mely a kérdéses ügy eldöntésére némileg hatnatna. Azért látjuk, hogy a törvényszék csak is azon két fontos esetben vegjülhet bele a vizsgálatba, midőn némileg a bűnügynek egyes részei döntetnek el, mit nem akarunk egyes emberek elhatározásától függővé tenni, és ezek a vizsgálat elrendelése és a vád alá helyezés. Egyéb a vizsgálat alatt előforduló kérdések eldöntése — mint pl. a fennebb emiitett megengedett hitelesitések is csupán a vizsgáló biró, de nem a törvényszék hatásköréhez tartozik, mert a törvényszék ily beleepyedés által mindenesetre határozott Ítéletet alkotna magának az ügy felett, mit hogy az ujabb bűnvádi eljáiási theoriák és gyakorlatok egyaránt akarnak kikerülni, legjobban abból tücik ki, hogy a vizsgáló biró, ki ily határozott ítélettel bir az ügyről, az ítélő bíróság tagja nem lehet. A bíróságok tehát ellenkezésbe jönnek gyakorlatunkbal és az ujabb elvekkel egyaránt, midőn a vádiott vallomását hitelesitik, és bizton reméljük, hogy ily eljárás, ha a bíróságok annak horderejét meggondolni méltóztatnak, ezentúl épen nem, vagy legalább is ritkábban fog előfordulni, mint a hogy az — értesülésünk szerint — eddig történt. Schiller Henrik, ügyvédjelölt. A budapesti ügyvédegylet III. szakosztálya által a büntetötörvénykönyv javaslata iránti vélemény kidolgozása végett kiküldött bizottság tizenharmadik ülése. A mult ülés jegyzőkönyve hitelesittetvén, tárgyalás alá vétetett a 67. §. második, pontja mely a bűnsegédről, és a 68. §., mely a tettesekről szól. ; Elnök D/. Kö rny ei Ede félszobására Fayer jegyző előadja a vita állását, amint ! az a műit ülésben kifejlődött. Saját inditváuyát fenntartja, mivel a 67. §. második bekezdésé| nek ezen szavaiban: „aki a büntettet vagy vétséget szándékosan előmozditja vagy könnyíti,* hiányzik a segéd acceessorius közreműködéséI nek kifejezése és ugy, amint ezen mondat szöI végezve van, e szó : „előmozditja" a tettesre i és a felbujtóra is alkalmazható. A lörvényjai vaslat ezen szövegezései túlment az 1870. évi I osztrák törvényjavaslaton is, melynek 19. §. b) pontja legalább kimondja: „Wer vorsatziicti die Vertibung der strafbaren Handlung auf was immer für eine Weise befördert I oder erleichtert, einen andern in dem Entschlusse, das Veibrechen oder Vergehen zu J verüben, oder dabei mitzuwirken, besfarkt." A | mi törvényjavaslatunk ezen szót: „Verübung" nem vette át és ez által teljesen elenyésztette | a határvonalat, mely a segédet a többi közreI működöktől elválasztja. Minthogy pedig nem tanácsos egészen a biró önkényére bizni a tettes és a segéd közötti határvonal megszabását, szóló ajánlja azon indítványt, miszerint ezen po t meghatározásánál a német büntetőtörvénykönyv és a legujab1) osztrák törvényköDyvi javaslat vétessék alapul, mely törvénymttvek szintén oly objectiv momentumra fektetik ugyan a fősúlyt, de a subjectiv momentumot sem zárják ki teljesen. Nem tartja szóló elfogadhatónak a magyar törvényjavaslatba felvett „szándékos" szót sem, mivel nem szükséges, hogy a segéd szándékosan mozditoíta legyen elő az elítélés alatt levő büntettet, sőt megtörténhetik, hogy a segéd jobban szeretné, ha a bűntett nem követtetnék e). A segéd bűnösségére elegendő, „hogy tudva lehetővé tette és könynyitette a bűntett elkövetését." A „szándékos" szó helyébe tehát a „tudva" szó volna teendő. Igy van ez kifejezve a belga büntető törvénykönyv 67. §-ában az észak-német és a német büntetőtörvénykönyvnek 49. §-ban és a legújabb osztrák törvényjavaslat 50. §-ában. Csaknem egyedül az 1870-ki osztrák törvényjavaslat használja ezen szót: „vorsatzlicb." a „wissentlich" helyett. Indítványát tehát, mely következőleg hangzik: „aki a bűntett vagy vétség elkövetéséhez másnak bármi módon tudva segítséget nyújtott" elfogadásra ajánlja. Ennek ellenében Held előadó felhozza, hogy a 67. §. másedik pontja, összevetve a 68. §-sal, mely a tettesekről szól, eléggé praegoanter kifejezi a segéd működésének minőségét. A 68. §. tetteseknek azokat mondja, kis a büntettet vagy vétséget együtt követték el, tehát a végrehajtásnál együtt voltak; és igy mindazok, kik a végrehajtásnál nem voltak együtt, nem tekinthetők segédeknek. Azon körülmény, hogy a 67. §. második pontjában ezen szó „együtt" hiányzik, a 68. §-ban pedig meg van, eléggé különválasztja a segéd működését a tettesekétől. Felhozza továbbá, hogy ezen szavak: „előmozdítja és köneyiti," szintén kellően kifejezik a segéd működését, es ezeket a „segédnyujtás" kifejezés által azért nem tartja helyettesithetőknek, mivel a kifejezésben csak az foglaltatik, hogy a ségéd a tettesnek nyújt segédkezet, ho'ott megtörténhetik, hogy segéddé válbatik valaki az által Í3, hogy felbujtja a segédet, vagy pedig a tettest vagy a felbujtót megerősíti már elhatározott szándékában. Az „előmozdítás" mindezeket magában foglalja, hollott a segednyujtás nem. Pártolja az eredeti szöveget. C s u k á s s y a kérdést abban véli központosithatónak, váljon kivánatos-e, hogy a a törvény a tettes definitióját adja, mit a javaslatiónak látott mellőzni. S<óló helyesli, hogy a tettes definitiója nem vétetett fel a törvényiavaslatba, mivel minden egyes bűntett definitiójában bennfoglaltatik, hogy ki válik azon bűntett tettesév? A beadott indítványokat nem tartja elvi fontosságuaknak, mivel inkább a szövegezésre vonatkoznak. A törvényjavaslat szövege őt különben kielégíti, mivel ezen szóban „előmozdítja" ki van fejezve a segéd működésének sajátszerűsége. Az előmozdítás csakis bizonyos létesítendő bűntényre irányul és előmozdítani csak más által magááénak vallott czélt lehet. Továbbá