Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 31. szám

245

birtok alperes által 1861. évben vétetett át megítélendő, és a kereseti kérelem értelmében 10 évre nézve, vagyis 93 írt 20 krban alperes elmarasztalandó volt.

A perköltségek a felek közt rokoni viszonyuknál fogva kölcsönösen megszüntetendők, az ügyvédi munkadijak és kiadások pedig a p. trdtrts 252-ik §. értelmében a felek irányában megállapi- tandók voltak.

Alperesnek benyújtott felebbezése folytán a budapesti királyi ítélő tábla következőleg ítélt:

Az elsőbiróságnak ítélete a perköltségek és ügyvédi munkadijak tekintetében, helyben, illetőleg érintetlenül liagyatik, ellenben az ügy érdemére nézve megváltoztatik és felperes keresetével ezúttal elutasittatík.

Indokok. Eltekintve ama szabálytalanságtól, miszerint felperes, daczára annak hogy saját előadásaként is alperes a közös apa hagyatékaként kitüntetett ingatlanokból már elidegenített, még is azon 1/8 telki illetőséget, melyet igénybe vett, tüzetesen kijelelni elmulasztotta, ezúttal csupán azért volt elutasítandó, mert a peres ingatlan nem az alperes, hanem a közös apa hagyatékaként van a telekkönyvbe felvéve, hogy tehát ezen ingat- lanság tulajdona tekintetében végrehajtható Ítélet hozathassák, elkerülhetlenül szükséges lett volna a felperes által is megnevezett többi örököstársakat jelen perbe vonni.

Ezen ítélet ellen felperes felebbezéssel él, mert: a telekkönyv tanúsítása szerint a 2'1 telek az örökhagyó Iván János kétségtelen tulajdonát képezte s igy Magdolnának nem lehet joga benne, de mert a leányokkal már kiegyezett, mit azok vallomásaikban is kijelentettek, nem volt tehát oka őket is perbe idéztetni.

A magyar királyi Curia mbit legfőbb itélő- szék ezen felebbezés folytán következő ítéletet hozott:

A pesti királyi ítélő táblának fentebbi keletű és számú Ítélete helybenhagyatik.

Indokok. Mert a kereseti ingatlan Iván János hagyatéka nevére lévén a telekkönyvbe beírva, annak tulajdona iránti kereset az összes örökösök meghallgatása nélkül elintézhető és ennél fogva a mennyiben felperes a leánytestvérekkel való bíróság előtti vagy bíróságon kívüli kiegyezést nem bizonyíthatja, a kereset ellenök is intézendő ; a tanúkihallgatáskor tett nyilatkozataik a megidéztetést nem pótolhatván.

A perköltségek a prdtrts 251-ik §. értelmében a vesztes felet terhelik.

Az 1848-iki lionvédtisztikar — törvényes köztestület.

(M. B.) Köztestületnek szóbeli bántalmazása miatt vádolt Walter Sándor elleni ügyben a pesti királyi fenyitő járásbíróság következő ítéletet hozott: Walter Sándor, 33 éves, ágostai vallású, nőtlen, aradi születésű, pesti ügyvéd, ki folyó évi julius 7-én este, a Szabady-féle kávéházban nyilvánosan azon kifejezéssel élt, hogy az »1848-iki honvédtisztek mind lumpok voltak«, köztestület szóbeli bántalmazásával elkövetett kihágásban bűnösnek mondatik ki, s büntetésül önköltségén töltendő 8 napi fogságra Ítéltetik.

Indokok. Hogy a sértő kifejezéssel illetett 1848-iki honvédtisztikar törvényen alapuló testület volt, külön kitűnik onnan, hogy a honvédelmi ügyek vezetésére az 1848. III. t. ez. 14-ik §. külön honvédelmi minisztériumot állított, mely, ha a honvédség e törvény által köztestületnek nem ismertetett volna el, a létezésére megkivántató észszerű okot nélkülözte volna; mert továbbá Ő császári és apostoli királyi felsége a magyar király azon legfelsőbb kegyelmi ténye által, hogy az 1867. IV. t. cz.-ben legmélyebb hódolattal felajánlott koronázási tiszteletdiját az 1848-iki honvédek s azok szükségben levő családjainak felsegélésére adományozta, azoknak törvényen alapuló testületi minősége elismerésben részesült; végre mert a fennálló országos honvédegylet a legfelsőbb helyen megerősített alapszabályok alapján létesült, s igy a honvédtisztikart törvényen alapuló testületnek kell jogilag tekinteni.

A vádlásrai jogosultságot pedig jelen esetben az 1874. évi honvédtisztikar nevében az országos

honvédegylet alelnöke és választmányi tagjától megtagadni nem lehet.

A mi magát a büntetendő cselekményt illeti, úgy az vádlottnak részben önvallomásai, a tanuk vallomásával pedig teljesen beigazoltatik, miszerint vádlott a nem is egy asztalnál ülők társalgásába bele elegyedve monda, hogy az 1848-iki honvédtisztek mind lumpok voltak, s hogy ezt vádlott nem csupán azok egyes személyeire, hanem általánosságban az öszszesre, mint testületre mondotta, kbünik főként maga a sértő kifejezésből — azonkívül a társalgás menetéből, s a hívatlanul közbeszóló intentiójából, mely a tanuk vallomása úgy vádlónak vádlott által sem egészen tagadott előadása által kellően megvilágittatik, és az 1848-iki honvédtisztikar szóbeli sértését foglalja magában. Vádlottat fogság büntetésre kellett Ítélni, mert: ő hasonneinü kihágásért egy ízben tettleges bántalmazásért, másodszor bírósági személy-szóbeli és tettleges bántalmazásért már büntetve volt, s igy iránta, mint visszaeső iránt a törvény szigora volt alkalmazandó.

De súlyosítja még a beszámítást maga a sértett testületnek kitűnő erkölcsi állása, mint mely a magyar nemzet közérzelmeiben és emlékezetében egyaránt nyilvánuló magas fokú becsülésben részesült.

Vádlott és a királyi ügyész felebbezése folytán a budapesti királyi Ítélő tábla következőleg Ítélt:

Az elsőbiróságilag eljárt királyi járásbíróságnak fenntebhi szám alatt kelt ítélete felhozott indokaiból helybenhagyatik.

Ugyancsak mindkét nevezett fél ujabbi felebbezése folytán a magy. kir. Curia mintlegfőbb- itélőszék következő Ítéletet hozott:

Tekintve, hogy vádlott Walter Sándor ha- sontermészetü bűnös cselekményért már két Ízben is fenyitve volt, és hogy botrányos becsmérlő ki- fakadása által egy egész tisztikar ellenében, és pedig nyilvános helyen, minden legkisebb ok nélkül követte el a terhére rótt kihágást: •— ugyanazért vádlott, ezen súlyosabb beszámítása alá eső tette miatt, a helybeli szegényalap- javára fizetendő 150 frt birságban marasztaltatik, behajthatlanság { esetére, önköltségén töltendő 4 heti fogságra ítél- I tetik, s ennyiben mindkét alsóbiróság összhangzó ítéletei megváltoztatván, egyebekben a neheztelt másodbirósági ítélet felhívott indokainál fogva helybenhagyatik.

READELETEK.

A m. kir. pénzügyministernek 38411. számú körrendeleté vadam enyi m. kir. pénzügyi igazgatósághoz, a királyi közjegyzők ügyködésére alkalmazandó bélyeg- és illetéki szabályok tárgyában.

Minthogy az 1874. évi XXXV. t. ez. alapján a m. k. igazságügyminister által kinevezett királyi közjegyzők működésöket f. é. augustus elsején megkezdik, a pénzügyi törvények és szabályok 1868. évben kiadott hivatalos összeállitásának a bélyeg- és jog illetékekről szóló 14-ik füzetébe a közjegyzői intézmény hiánya miatt részben fel nem vett, de az 1868. évi XXIII. 1873-ki IX. és 1875. évi XXV. törv.czikkek által érvényűkben szintén fentartott, a közjegyzők ügyködésére alkalmazandó illetéki szabályok, tekintettel a kezdetben idézett törvényezikkben s a m. k. igazságügy- minister által f. évi 663. sz. a. kiadott közjegyzői utasításban foglalt határozmányokra, nem különben a törvényhozás által időközben tett változtatásokra, a következőkben közöltéinek a p. ü. igazgatósággal miheztartás és a terülétén levő kir. közjegyzők értesítése végett, s egyszersmind lényegükben körvonaloztatnak azon kötelezettségek melyeket a bélyeg s jogilletékek tekintetében a fen- álló pénzügyi törvények s szabályok alapján tartoznak teljesíteni a kir. közjegyzők.

1) A közjegyző vagy annak helyettese minden általa kezelt ügylet és iratra nézve a bélyeg és illetéki szabályok szoros megtartásáért első sorban felelős.

Ennélfogva köteles az általa kiállított közjegyzői iratokat s általában minden általa szerkesztett más iratot és beadványt tartalma és minőségéhez képest a fennálló illetéki szabályokban megállapított bélyeggel ellátni , továbbá a nem általa kiállított, de az 1874. évi XXXV.

t. czikkben említett bármely czélból előtte felmutatott vagy nála letett szabályszerűen nem bélyegzett iratok felett felvenni a leletet, s azt haladék nélkül a p. ü. igazgatóságnak megküldeni, oly jogügyletekről szóló okiratokat pedig, melyek után az illeték hivatalos kiszabás alapján készpénzben fizetendő, vagy a 25 frtot meghaladó fokozatos illeték nem rovatott bélyegjegyeknek az okiratra való szabályszerű felhasználása által, tartozik a közjegyző, az általa eszközlött kiállítás, illetőleg a nála történt felmutatás vagy letevéstől számítandó 8. nap alatt az illetékszabási hivatallal bélyegmentes másolatban közölni.

É kötelezettség alól kivételnek csak azon esetben van helye, ha a törvényszerű illeték lerovása vagy a már korábban történt leletezés magán a felmutatott vagy letett okiraton igazolva van.

Az 1868. évi XXIII. t. ez. 3. §-ának azon rendelkezése, hogy a több példányban kiállított s fokozatos illeték alá eső okiratok eredeti példányai 8 nap alatt az illetékszabási hivatalnak be- mutatandók a végett, hogy az illetéknek az első példánytól történt lerovása valamennyi példányon igazoltassék, a közjegyzői okiratokra nem vonatkozik, s a közjegyző által felvett köziratoknál elégséges ha az arról kiadott hiteles kiadványokban a közjegyző által bizonyittatik, hogy az eredeti okirat mily bélyeggel láttatott el.

2) A közjegyző köteleztetik az általa kiállított iratokra felhasznált bélyeg mennyiségét, közvetlen illeték alá eső jogügyletekről szóló okiratokról pedig ezeknek az illetékkiszabási hivatallal történt közlését vagy azon körülményt, hogy az illeték lefizetése az eredeti okiraton van igazolva, ügyviteli és letéti könyveiben is feljegyezni, és az általa kiállított kiadványok hitelesítési záradékában azon okiratok bélyegének mennyiségéről, illetőleg a közvetlenül fizetendő illeték lerovásáról is említést tenni, a mely okiratra az általa felvett iratokban hivatkozás történik.

Hasonlókép köteles a közjegyző az őrizet végett neki átadott okiratok, adóslevelek és váltók átvételekor felvett jegyzőkönyvben, és ha az okirat őrizet végett postán küldetik hozzá, magán a jegyzőkönyvet pótló levélen; tanúsítványoknál az ezekről felvett jegyzőkönyvben, hiteles kiadványok, kivonatok és másolatoknál pedig a hitelesítése záradékban az illetékszabás 69. tétele 4. jegyzetében foglalt szabálynak megfelelni.

3) Ha a közjegyző az általa kiállított iratokat a megfelelő bélyeggel el nem látja, a hiányzó egyszeres bélyegilleték szabályszerűen felemelt mérvben mindenkor tőle lesz első sorban behajtandó az 1874. évi XXXV. t. ez. 172. §-a alapján.

A 25 frtot meghaladó fokozatos illeték, valamint a százalékos illeték alá eső okiratoknál ellenben a közjegyző csak akkor kötelezhető az illeték megfizetésére ha az okirat másolatát az illetékkiszabási hivatalhoz a törvényes határidő alatt áttenni elmulasztotta.

4) Közjegyzőknek az 1874-ik évi XXXV-ik törvényezikk 11. §-a alapján letett biztosítéka a letéti hivatalok által díjmentesen kezelendő; hasonlókép illetékmentesek azon hirdetmények, melyek az idézett törvény 15. §-a szerint a közjegyző irodájának megnyitása, s a 44. §. szerint biztosítékának kiadása iránt a törvényszék által közzé- tétetnek.

5) Közjegyzői jelöltek részére a gyakorlatból kilépés alkalmával kiállított bizonyítványok 50 kr bélyeg-illetékek alá esnek (20. §.)

6) Közjegyző által a fegyelmi bíróság határozata ellen intézett felebbezésnek első ive 1 frtos, a többi iv 50-—50 kros bélyeggel látandó el.

7) Az idézett XXXV-ik törvényezikk határozataihoz képest a közjegyző által felvett jegyzőkönyvek közül azok, melyek

a) a százalékos illeték alá eső jogügyletet tartalmaznak,

b) a 81. 83. 84. és 145. §§-aiuak esetében vétetnek fel, ivenkint szintén 50 kr bélyeg alá esnek.

Azon jegyzőkönyvek, melyek a 106. 107. és 108. §§. eseteiben vétetnek fel, ivenkint szintén 50 kros, illetőleg a mennyiben a tárgy értékéhez mérten a II. fokozat szerinti illeték csekélyebb lenne, ezen csekélyebb bélyeggel látandók el.

Ha valamely őrizet végett letett okirat vagy egyéb értéknemnek viszszaadásáról külön jegyzőkönyv nem vétetik fel, s a visszavétel magán a letéti jegyzőkönyvön, vagy pedig az ezt helyettesitől