Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 31. szám

244

a monitis chayitaliva megelőzött ->), de ez utóbbi elmaradt27).

Miután III. Incze a IV. laterani zsinaton az eljárást, mely az albigensisek ellen (1233) elsőbben gyakoroltatott, szentesité, IX. Gergely felvette a decretálisekbe (1. 5. t. 1.) és IV. Incze commentaló apparátusá-ban már értekezésre akadunk az inquisitio generalis, s speciálisról 2S). —- VIII. Bonifácz s utódjai szigorításai csak az eretnekség ellen irányultak ugyan közvetlenül, de a domonkosok tribunáljai gyakorlata általánosult29), s a nyomozást mindenütt követte a kínvallatás 30).

A denunciatiót régi, a magánvádat megközelítő jellegéből kivetkezteté s valóságos nyomozássá alakitá már VIII. Bonifácz, megengedve a feladó nevének titokban maradását, mig a veszély elmúlt, mely őt különben a vádlott részéről netán fenyegetné. — Hogy hatalmasakat is lehessen vádolni, a gyakorlat erre törvényes praesumtiót alkotott, hogy a név közlése rendesen veszélyes s igy azt mindig mellőzte. 31).

A scholastikusok az uj eljárást tárgyalták, 32), — de müveik tanúsága szerint az egész XIII. században az inquisitió még »extraordinarius modus« volt, s a vádper a rendes alak maradt.

A hübérjogi vádper mellett a nyomozást már St. Lajosnak ajánlák a legisták, kik féltékenyek a canonisták dicsőségére, azt római jogi eredetűnek állították 38).

Az átmenet közvetítéseként eredt oly eljárás, mely szerint a vádló csak feladóként szerepelt, a biró pedig 3—4 megesketett becsületes tanú segélyével maga nyomozta a valóságot 34).

Még a XV. században is a tagadásban lévő vádlott kérdeztetett, kivánja-e a nyomoztatást (enquete) melyben 3—4 honabeli derék tanú részt vett, 3S), de ha az eljárást nem kívánta, kínvallatásnak lett kitéve.

Hasonló átmenetet tanúsítanak Olaszországra nézve a XV. században Albertus Gandinus, Bartholus és Baldus művei, mig a XI. században már Gambiglioni, Augusztus, Bimini, Hipolyte, Farinacius, Clarus kikelnek az általános nyomozás iszonyú modora ellen. Ekkor ig.ár mint a »practicusok communis opinio«-ját hirdeté Julius Clarus »et accusationem esse in officio judicis« (Sententiae qu. 12. Nr. 3) és nyomában Carpzow »fama est loco accusationis« (Practica 1635)

A Carolinában (1532) még a vádper a rendes alaknak véteték (art 11—12—15—17., 70. squ.), de a szintén bevett nyomozás (art 88. infin.) általánosult minden vád záradéka lévén »super quibus omnibus et singulis imploro officium nobile judicis.« A biró megszűnt, mint a régi ta- chimburgus, scabinus puszta tanú lenni, bár most is nem ő telje sité a nyomozást, hanem csak előké- szité az egyetem részére 30).

JOaESETEZ:.

A távirdai megrendelésnél a távírda által a sürgönyben ejtett hiba a megrendelő hátrányára szolgál.

(M. B.) Niemetz W. J. és társa kereskedő czégnek Pausz János elleni 101 frt34 kr. és járu26) Gratian : cap. 19. caus. 2. quaest. 1. s Gregor: cap. 13. XII. 1. de judiciis.

*7) Biener Beiträge zur Geschichte des Inquisitions- processes, S. 58. Mittermaier : das deutsche Strafverfahren II. Abth. §. 108.

a8) Edit: 1578. Lyon cap. 12. fol. 321. squ.-9) L. Thomasius de origine processus inquisisorii dist. Vol. III. Nr, 88. Henke : Grundriss einer Geschichte des deutschen peinlichen Rechtes Th. 1. S. 258. flg. Th. 1. S. 208. flg.

3») Henke i. m. Th. 2. S. 209.

3») Eymeriv legtekintólyesb franczia commentá- torból: Directorium inquisitorium p. 626.—627. hasonlókép Spanyolországban s Olaszországban történt a XY.—XY I. században 1. Simonces Inst. cath. d’Espagne p. 64. W. 26. Pegna e Masini Prat, del Saneto Officio part 2. p. 145.

3a) L. már Joannes Teutonicus compilat quasta« de his qui accusant« X. 3. Henricus de Juza (Ostensis) Com- mentarri c. 19. Quillelmus Duranti : Speculum juris (1275) 1. 4. de modis procedendi.

33) L. ennek bizonyítása kísérletét Roffredus de Bene- ventnél: libellus de jure pontiflcis Colon. 1591. pars IV.-ta.

34) L. Beaumanoir i. h. cli. 61. art. 2. edit, citée t. 2.

p. 376.

35) L. Bouteillier 1459—1460. fol. 64. cap. de quelle maniere les crimes doiboent estre pugner.

3S) Carolina art. 92. 1. Biener i. m. 140. s. k. U. Maurer: das deutsche Gerichtsverfahren S. 152.

lékai iránti sommás perben a lugosi királyi járásbíróság következő Ítéletet hozott:

Alperes keresetével elusittatik, és a perköltségek kölcsönösen megszüntetnek, alperesi ügyvéd munkadija önfele irányában 6 írttal állapitta- tik meg.

I n d o k o k. Felperes kereseti követelését arra fekteti, hogy alperes 15 darab virágcsokrot rendelt meg táviratilag, és hogy ezeket felperes a megrendelő alperesnek valóban meg is küldötte, de alperes azoknak elfogadását visszautasítván, felperesnek azok értékét és kiadásait megtéríteni vonakodott.

Tekintve azonban, hogy alperes a 4517/874. szám alatti beadványhoz mellékelt hivatalból megszerzett eredeti feladási sürgöny nyel kétségen kívül igazolta, hogy nem 15 darab, hanem csak egy darab virágcsokrot rendelt meg, és igy felperes által megrendelés ellenére megküldött nagyobb meny- nyiségii virágcsokrokat elfogadni nem tartozott, sőt az általa tettleg megrendelt egy darabnak elfogadását is jogosan megtagadhatta, midőn a nem önmagától eredő tévedést látott a dologban; következőleg a megrendelő alperes másnak hibájáért, mely jelen perben a megrendelést továbbitó távirdászat által idéztetett elő, — felelősséggel nem tartozik: ugyanazért felperes keresetével alperes irányában annál inkább elutasítandó volt, mivel maga is hallgatólag a hivatalból megszerzett és csak egy virágcsokor megrendelését tanúsító eredeti sürgöny bizonyító voltát elismerte, a mennyiben netán tehető észrevételt nem emelt, és a kellő megidézés daczára ez indokból a bírósághoz meg nem jelent.

A perköltségek kölcsönösen megszüntetendők voltak, mivel egy harmadik közeg hibája által perindításra késztetett felperes roszhiszemü- séggel nem terheltetik, alperes pedig egy harmadik közeg által előidézett tévedés miatt, perköltséget a hibáján kívüli alperestől jogosan nem követelhet.

Ellenben a munkadijak a prdtrts 252-ik §-án alapszanak és ilyenek csak alperes részére voltak megállapíthatók, mert felszámította, felperes pedig költségeket fel nem számított, tehát ilyek megállapíthatók nem voltak.

Felperes felebbezése folytán a budapesti királyi ítélőtábla következőleg ítélt:

Az első bíróság Ítélete, a perköltségek kölcsönös megszüntetésére vonatkozó részében helyben hagyatván, érdemileg megváltoztatik, és köteles alperes felperesnek a kereseti 101 frt 34 kr., tőkét annak a keresetlevél beadásától, vagyis 1871. évi julius 10-től számított 6 °/0 kamatait, 8 nap, különbeni végrehajtás terhe alatt megfizetni.

Indokok. Alperes beismeri, hogy felperes 13-án táviratilag oly móddal virágbokrétát rendelt, miszerint az számára másnap, vagyis február 14-én postán feladva legyen. A távirdai kiadmány, mely felperesnek kézbesittetett, 15 darab virágbékréta megrendelését tartalmazza, és hogy felperes a távirati kiadmánynak pontosan megfelelt, a B-től H.-ig terjedőleg becsatolt postai feladványokkal igazoltatik.

Minthogy továbbá kétségtelen, hogy a fris virágok, a több napot igényelt ide-oda szállítás ideje alatt megromlottak, s minthogy alperes felperes számlájának összege ellen kifogással nem élt, az elsőbirósági ítélet megváltoztatása mellett felperest érdemileg a keresetlevél értelmében elmarasztalni kellett. A perköltségek kölcsönös megszüntetését a jelen per körülményei indokolják.

Ezen másodbirősági ítélet ellen alperes fe- lebbezéssel élvén, a magyar királyi Curia mint legfőbb itélőszék következőleg ítélt:

A budapesti királyi Ítélő táblának fentebbi keletű és számú ítélete indokainál és még annál fogva is helyben hagyatik, mert alperes az által, hogy a távsürgöny szövegében a hó napját határozottan és érthetőleg kiírni elmulasztotta, a távírda hivatalt s ennek sürgönyével felperest oly tévedésbe hozta, melynek következményeiért egyedül alperes, mint a tévedés közvetlen okozója, tartozik felelősséggel.

A közös apa hagyatékaként telek- könyvezett ingatlan tulajdona tekintetében végrehajtható Ítélet csak akkor liozathatik, ha az összes örökös- társak perbe vonatnak.

(M. B.) Iván József felperesnek, Iván István alperes elleni, a felső- oszkói 95-ik számú telekjegyzőkönyvben felvett ingatlanok fele része, és járulékai iránt indított rendes perében a szombathelyi királyi törvényszék következő ítéletet hozott:

Felperesnek a felső oszkói 95-ik számú telekjegyzőkönyvben Iván János hagyatékára tulajdonul felvett A. I. 2/4 telek és B. -f- irtásföldek fele része oda Ítéltetik és köteleztetik alperes ezen birtokból a birtokában levő 1/3 telekbirtokot 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett természetben felperesnek kiadni és neki egyszersmind 1861. évtől fogva elmaradott 9 frt 32 kr. évi haszonvétel után 10 évre járó 93 frt 20 kr. összeget, szintén végrehajtás terhe mellett megfizetni, a perköltségek kölcsönösen megszüntetnek, ellenben felperesi ügyvéd munkadija és kiadásai 47. frt 87 krban, alperesi ügyvéd hasonló illetménye 74 frt 10 krban saját képviseltjeik irányában megállapittatnak.

Indokok. Mert habár alperes állítja, és Németh Károly, alsó Iván István és Mátyás Fe- rencz tanuk is vallják, miszerint az oszkói 95-ik számú telekjegyzőkönyvben Iván János, mint a peres felek közös édes atyjuk hagyatékául tévesen felvett 2/4 telekbirtok és irtásföldek Iván Jánost és unoka nővérét Iván Magdolnát, kikre ezen birtok a becsatolt okmány szerint, öröklési utón szállott légyen, egyenlő részben tulajdonjogilag illette, és ugyanazért az 1854. évi april 6-iki leltárba Iván János hagyatékául csak \4 telek vétetett fel, és hogy ahoz képest Iván Magdolna az ő 1/„ telek birtokrészét az 1861. évi márczius hó 27-én kelt okmánynyal alperesre ruházván át, a bemutatott egyezséggel a 2/4 telekből felperesnek csak 1/8 állapíttatott meg és adatott át 1861. évi april 20-án, tekintve mindazonáltal azt, hogy Iván Magdolnának atyja Iván Ferencz a bemellékelt anyakönyvi kivonatok szerint 1809. évben elhalálozott s igy az állítólag utánna maradt jobbágyi telekbirtokra leányöröklési jog az 1836. évig fennállott törvények és törvényes gyakorlat értelmében meg nem nyillott, tehát arra Iván Magdolna tulajdonjogot sem szerzett, a mint a bemutatott kivonat is az 1848. évi birtoklási állapotot Iván János mellett • gazolja; Iván Magdolna által az állítólag reá szállott '|4 telekkel a tett átruházási intézkedés, valamint a már ilyen értelemben felvett leltár és osztályegyezség érvénnynyel nem bírnak, és pedig eme egyezség különösen még annál fogva is érvénytelen, mert megkötésekor felperes még 18 éves kiskorú lévén, az annak gyámja által nem íratott alá és gyámhatóságilag jóvá nem hagyatott.

A fentnevezett tanuk vallomása pedig ugyancsak erre vonatkozólag figyelembe azért nem jöhet, mert ugyanezen tanuk által íratott alá a hibás leltárral megegyezőleg alkotott átruházási okmány és egyezség.

Ekként a felső- oszkói 95-ik számú telek- jegyzőkönyvbeni felvétel, mely szerint A. I. 2/4 telekbirtok és B. t. a. irtásföldek Iván János hagyatékát képezik, helyesen eszközöltetvén, ugyanennek alapján, tekintettel arra, hogy az anyakönyvi kivonat szerint Iván János a két peres felen, úgymint 2 fián kívül még csak 3 leányt, Kati, férjezett Kovács Mihálynét, Rozalia férjezett Farkas Istvánnét és Juliánná, férjezett Papp István- nét, hagyott hátra, de ezek a velők felvett tanu- vallomási jegyzőkönyvhez képest apai örökrészükre nézve mindkét peres féllel kiegyeztek, nemkülönben tekintve, hogy felperes az alperesi beismeréshez képest is az apai 2/4 telekbirtokból és ahoz tartozó irtásokból csak ’/, részt kapván, alperes a fennmaradt 3/a birtoknak bírásába lépett, felperes részére lja telekbirtok és hozzá tartozó ugyanannyi részletbeni irtásföldek tulajdonul apai örökség czimén megítélendők és a keresethez képest jogtalanul visszatartott */, teleknek természetbeni kiadására alperes kötelezendő volt.

Az '/8 telekbirtok után kért és hitelesen igazolt egy évi 9 frt 32 krnyi haszonélvezet azonban csak 1861. évtől kezdve, azon okon, mert ezen