Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875 / 29. szám
I. ez. Mindenki, a ki egyenesen azon ajánlatot vagy javaslatot tette, hogy halálbüntetéssel vagy kényszermunkával sújtott bűntettet fog elkövetni, vagy pedig hogy ily bűntett elkövetésében részt fog venni; mindenki, a ki ily ajánlatot vagy ily javaslatot elfogadott, 3 hónaptól 5 évig terjedhető fogsággal és 50—500 frankig terjedhető pénzbüntetéssel fenyittetik, fenntartatván a büntetőtörvénykönyv 85. §-ának alkalmazása, ha az illető körülmények fennforognak. A bűntettes ezen kivül — a büntető törvénykönyv 33. § ának megfelelőleg — polgári jogainak megvonásával büntettethetik. Egyedül szóbeli ajánlatok és javaslattételek azonban nem büntetendők, ha azok nem kísértetnek ajándékok vagy Ígéretek által, vagy pedig ajándékokhoz és Ígéretekhez nincsenek kötve ; valamint szintén nem büntettethetik az ily ajánlat vagy javaslattétel elfogadása. II. ez. A kiadatásról szóló 1874. márcz. 15. törvény első czikkének 9. pontjához a következő határozmány csatolandó: Valamely bűntett elkövetésére vagy az abban való részvételre ezélzó ajánlatok és javaslattételek miatt és ezen ajánlatok és javaslattételek elfogadása miatt. A jogi és kereskedői elem között Németországban és Austriában a súrlódás mindinkább erősödik. Említettük több Ízben, hogy a német birodalmi gyűlés bizottsága a kereskedői elemnek a kereskedelmi bíróságokban való részvétele ellen nyilatkozott. Újabban az osztrák igazságügyminiszter is tett e tárgyban lépést, a mennyiben az országos főtörvényszékekhez egy rendelet utján azon kérdést intézte, váljon a kereskedelmi bíróságokban egy jogképzett elnök által a jogi elem eléggé van-e képviselve. A főtörvényszékek, a triesztit kivéve, erre tagadólag válaszoltak és mindannyian szükségesnek vélik, hogy a jogtudó elnök mellett még egy jogtudó ülnök is legyen, a kereskedők közül pedig csak egy tag vegyen részt a bíráskodásban. Azonban a kereskedők sem nyugosznak és viszonzásul a bécsi tözsde- biróság előtti képviseletből egyenesen kizárták az ügyvédeket. így már most el fogjárni egy bíróság, mely előtt bárki megjelenhet mint képviselő, csak a jogképzett ügyvéd nem. Az ügyvédek a kereskeS á 1 9 I A. Az osztrák fegyházak. I. A Bécsben megjelenő »Statistische Monatschrift« ez idei V. füzete egy hosszabb dolgozatot közöl az osztrák fegyintézeteknek állapotáról az 1869.—1873. időközben. Az ide vonatkozó adatok, már csak a párhuzamok vonhatása végett is, any- nyira érdekesek, hogy azokat jónak látjuk e helyen bő kivonatban vázolni. Az osztrák tartományok börtönügyének legfőbb vezetése az osztrák igazságügyminiszterium kezében összpontosul. így van ez 1865. okt. 16. óta, a midőn az az előtt a belügyminisztérium által gyakorolt vezetés és igazgatás egy legmagasabb rendelettel az igazságügyminiszteriumra ru- háztatott át. Az igazságügyminiszterium alatt állnak a főállamügyészek, kik a felügyeletet gyakorolják azon fegyintézetek felett, melyek azon országos főtörvényszék kerületében vannak, a melynél ők hivataloskodnak; az ő felügyeletük alatt viszik tehát a fegyintézetek helyi felügyeletét az államügyészek vagy járásbirák, kik a fegyintézetek helyén vagy azok közelében bírják székhelyüket. Az 1873. máj. 23-iki bűnvádi eljárás 405. §-a szerint oly egyének, kik valamely bűntett miatt egy évnél hosszabb szabadságbüntetésre ítéltettek, büntetésüket azon helyeken állják ki, melyek különös rendeletek utján e czélra ki vannak jelölve. Más szabadságbüntetések rend szerint magukban a törvényszéki börtönökben hajtandók végre. A büntetés az említett §-ban megjelölt külön fegyintézetekben részint közös, részint az 1872. april 1. törvény szerint (birodalmi törvénylap 43. szám.) magánfogságban töltetik. E szerint az 1869.—1873.közötti ötévi időközben Ausztria területén a következő fegyintézetek állottak fenn : dök ezen eljárását sérelmesnek találták és az alsóausztriai ügyvédi kamara választmánya felterjesztést intézett a minisztériumhoz az iránt, hogy a börzebiróságra vonatkozó szabályzatot ne erősítse • meg, ha csak nemtöröltetik ki belőle azon §., mely az ügyvédet a felek képviseletétől eltiltja. Azon kérdés, váljon valamely hírlap tulajdonjoga végrehajtható-e, nem rég a porosz bíróságok által igenlő értelemben intéztetett el. Egy ily ujságtulajdonos hitelezői kérték a hírlap lefoglalását végrehajtás utján és a hírlap tulajdonjogának eladását; a bíróság elutasította ezen kérelmét, mivel valamely hírlap tulajdonának és kiadásának joga egészen képzeleti, tehát nem foglalható le és nem adható el nyilvánosan, annál kevésbé, mivel a kiadónak minden pillanatban joga van a hírlapot megsemmisíteni az által, hogy beszünteti. Ezen elutasítás ellen a hitelezők felebbezést nyújtottak be és a bíróság másodfolyamodásban oly kép döntötte el a kérdést, hogy egy bizonyos hírlap kiadását képező jog igenis lefoglalható és nyilvánosan eladható végrehajtás utján. Az elsőfokú bíróság oda utasittatott hogy ezen értelemben járjon el. A jogreform Aegyptomban. Minél fontosabb Aegyptom a kereskedői-ál- lamokra nézve, annál nyomasztóbban éreztettek minden oldalon az igazságszolgáltatásnak hiányai, mely eddig consularis bíráskodáson alapult. Aegyptom tehát, mint e lapokban már egy ízben jeleztük, oda törekedett, hogy ezen bajokon egy határozott reform keresztülvitele által segítsen. A reform-javaslat a consularis hatalmak részvétele mellett állapíttatott meg és a porta, valamint a többi hatalmasságok által,Francziaország kivételével, helyben hagyatott. Lesz e szerint 3 felső fo- lyamodásubíróság,és pedig: Alexandria, Cairo és Ismailiak városaiban, az első két, a másik kettő pedig egy-egy kamarával, melyek 4 idegen és 3 belföldi bíróból alakittatnak. Ezen kivül felállittatik Alexandriában egy felebbezési bíróság, mely 7 A) Férfiak számára : 1. Stein, oly fegyenczek számára, kik az Enns alatti Austriából valók és 1—10 évig tartó büntetési időt tartoznak kiállani. Hely fan itt közös fogságban 800 fő számára; az ezen intézettel összekötött és 1873. jul. 1-je óta használatba vett magánfogháznak 348 zárkája van. 2. Garsten, Enns feletti Austriából, Salzburg, német Tyrol és Vorarlbergből származó egyének számára 1—10 évig tartó büntetési idővel. Hely van itt 840 főnek közös fogságban. 3. S u b e n, alsó és felső Austria, Salzburg, német Tyrol, Vorarlberg, Stájerország, Ka- rintia és Krajna területéről való egyének számára, kik a) politikai bűntettekért ítéltettek el, b) kik a papi rendhez tartoznak és átalában bűntettekért ítéltettek el, c) kik életük huszadik évét még nem vagy pedig csak kevéssel haladták túl, kik előbb börtönbüntetést bűntett miatt nem állottak ki, a német nemzetséghez tartoznak és javulásra képesek, 6 hónapnál hosszabb büntetési idővel, és d) kik a miveit osztályokhoz tartoznak és nem becs- telenitő bűntett miatt vannak elitélve, 6 hónapnál hosszabb büntetési idővel. Ezen intézetben 380 fő számára van hely közös fogságban. 4. Grácz (Karlau), mindazon egyének számára, kik Stájerország, Karintia területéről valók, egy évnél hosszabb büntetési idővel. Hely van ezen intézetben 450 fő számára közös fogságban, és van 252 magánzárka. 5. L a i b a c h, mindazon egyének számára, kik Krajnából valók, egy évnél hosszabb büntetési idővel. Befogadhat ezen intézet 350 főt közös fogságban. 6. Capo d’I s t r i a, mindazon egyének számára, kik Triest város, Istria és Dalmátia területéről valók, egy évnél hosszabb büntetési idővel. Befogadhat ezen intézet 850 főt közös fogságban. 7. Gradíska, mindazon egyének számára, kik Görczből és olasz Tyrolból valók, egy évnél hosszabb büntetési idővel; 340 fő számára közös fogságban. 8. Prága, mindazon egyének számára, kik külföldi és 4 belföldi bíróból fog állani. A bíróságok végzései és ítéletei az első folyamodásban 5, a másodfolyamodásban 8 biró által hozatnak, melyekben 3, illetőleg 5 külföldi bírónak kell részt venni. Az elnökséget és az ügykezelést egyik tag vezeti mint alelnök, ki a collegiumok által évenként a külföldiek közül választatik. A felebbezési bíróság külföldi tagjai a 6/európai nagy hatalom és az amerikai Egyesült-Államok által praesen- táltaltatnak. Ugyanazok egyszersmind megneveznek egy-egy tagot az elsőfolyamodásu bíróságok számára is, mig a többi külföldi állomások a kisebb európai államok (Belgium, Holland, Svédország Görögország) hivatalnokaival töltetnek be. A bírák kinevezése a khedive által történik, elmozditliatlanok és egyedül a felebbezési biróság fegyelmi hatósága alatt állnak; egy-egy biró valamennyi categóriában egyenlően 30—40 ezer frank évi fizetést húz és ezen fizetésen kivül az aegyptomi kormánytól sem czimeket, sem méltóságokat, sem pedig remuneratiót vagy ajándékot nem fogadhat el. Az uj bíróságok illősége kiterjed: polgári ügyekben minden peres ügyekre külföldiek és aegyptomiak közt szint úgy különböző nemzetiségű külföldiekre, valamint ugyanazon nemzetségü külföldiekre is, a mennyiben a per Aegyptomban fekvő ingatlant illet; bűnügyekben a büntetőtörvénykönyvben körülirt kihágásokban, valamint azon vétségekben és bűntettekben, melyek a bíróságok tagjai és tisztviselői ellen elkövettetnek az alatt mig hivatalukat teljesitik, vagy a mely büntettek és vétségek a hivatal teljesítésére vonatkoznak és ítéleteik, valamint végzéseik végrehajtása ellen vannak intézve. Szigorú büntetés alatt tiltva van minden befolyás a biróságok működésére. Behozatik egy egész telekkönyvi rendszer és a biróságok által a belföldi hatóságokkal egyetértve vezettetik. A polgári ügyekben ki van zárva a biróságok illetősége alól az állam vagyona, a tulajdoni keresetek a papi alapítványok ellen ingatlanokat illetőleg, valamint olyan határozatok, melyek a kormány intézkedéseinek végrehajtására és magyarázására vonatkoznak: mindez azonban nem akadályozza Csehország területéről valók 1—10 évig; befogadhat 1200 főt közös fogságban. 9. Karthaus, mindazon egyének számára, kik alsó és felső Austria, Salzburg, német Tyrol, Vorarlberg, Cseh-Morvaország és Slésia tartományaiból valók, 10 évnél hosszabb büntetési idővel; 756 fő számára közös fogságban és 63 magánzárkával. 10. Murau, Morvaország- és Szleziából való fegyenczek számára 1—10 évig tartó büntetési idővel; befogadhat 990 főt közös fogságban. 11. Lemberg, mindazon fegyenczek számára, kik keleti Galiczia és Bukovinából valók és egy évnél hosszabb időre vannak elitélve; 1200 fő számára. 12. Wischnicz, nyugati Galicziából és Krakóból való minden fegyenczek számára, kik egy évnél hosszabb időre vannak elitélve; befogadhat 400 főt közös fogságban. B) Nők számára : 1. N e u d o r f, alsó és felső Austria, valamint Salzburgból való fegyenczek számára egy évnél hosszabb büntetési idővel; befogadt 400 főt. 2. Laukovitz, mindazok számára, kik Stájerország, Karintia, Krajna, a tengerpart és Dalmátia tartományaiból valók, egy évnél hosszabb idő tartammal; befogadhat 200 főt. 3. Schwatz, mindazok számára kik Tyrolból valók és egy évnél hosszabb időre Ítéltettek ; befogadhat 150 főt. 4. ít e p y, mindazok számára, kik Csehországból valók és egy évnél hosszabb időre Ítéltettek ; befogadhat 380 főt. 5. Wallachisch Meszerics,mindazok számára, kik Morvaország és Sleziából valók és egyévnél hosszabb időre Ítéltettek; befogadhat 400 főt. 6. Lemberg, keleti és nyugati Galicziából valamint Krakó és Bukovinából való mindazon fegyenczek számára, kik egy évnél hosszabb időre ítéltettek; befogadhat 400 főt. Mind a hat nőfegyintézet egyedül közös fogságra van berendezve. * — 227 —