Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)
1874 / 9. szám - A budapesti biróságok köréből
— 72 *(A „Magyar The mis") idei folyamának harmadik számát keresik Sporzon Ernő ügyvéd úr Privigyén és B á 1 i n t György j árásbiró ur Zilahon, készek levén a kétszeres árt is megadni. *(A budapesti hon v éde gy 1 e t) kérvényt nyújtott be a képviselőházhoz, melyben kéri, „hogy a köztisztviselők, hivatlalnokok, nevelésügyi szakemberek megbízhatóságának, a honvédség harczképességének megóvhatása indokából az 1868. évi LIV. t. cz. 399 tj-nak és az 18(59. évi april 8-dik napján 998. szám alatt kelt igazságügy miniszteri intézvény azm rendeletét, mely szerint a köztisztviselők, tanárok, köznevelők és honvédtisztek illetménye 300 frton felül lefoglalható és ők esődkéréssel lildözhetők, eltörölje, és azt, hogy a nevezett állomásokon levők illetménye sem le nem foglalható sem pedig ellenök ha privát vagyonuk nincs, csőd nem alkalmazható — törvényileg kimondja." * (Az egyetem jogkari ifjúságának) küldöttsége Pauler igazságügyérnél járt kérve, hogy támogassa az egyetemi ifjúságnak a képviselőházhoz benyújtandó kérvényét, melyben az Ugyvédrendtartásról szóló törvényjavaslat átmeneti intézkedéseinek méltányos keresztülvitelét kérik. A miniszter kijelentette, hogy ha nem is a jelenleg jogelméleti tanfolyamon lévő összes ifjúságot, de a negyedéveseket minden bízonynyal, sőt tán még a harmadéveseket is a méltányosság s igazságosság tekintetéből a négy évi gyakorlat alól felmenteni óhajtja. De az ügyvédi tekintély érdekében szükségesnek tartja a kényszer-tudorság kiterjesztését már a jelenlegi négyedévesekre is annál inkább, mert a jogi pálya egyik föaga, t. i. a birói, a gyakorlati birói vizsgáról szóló törvényjavaslat életbeléptetésével különben is megkönnyittetik. A jogügyi bizottságnak azon javaslatát azonban, hogy az ügyvédi gyakorlat az első szigorlattól számittassék, méltányos s elfogadhatónak jelentette ki. * (A budapesti birák küldöttsége) Sebestyén biró vezetése alat' Dr. Pauler igazságügyi miniszternél audientián volt az ismeretes napidíj- és rangfokozatok ügyében kibocsátott miniszteri rendelet ellen orvoslást keresendő. A miniszter válasza odairányult, hogy ő a beadott memorandumot beható tanulmány tárgyává tenni el nem mulasztja, blztositván egyszersmind a küldöttséget, bogy a sérelmes rendelet által csak a napidíj szabályozását czélozta, semmi esetre azonban a birói tekintélyt és hivatalos állást csorbítani nem szándékozott; biztositá még a küldöttséget, hogy a nyugdij-szabályok törvényes megállapítása alkalmával a rangfokozatok kérdése is ujabban felvétetik. A bírák természetesen a miniszter ur érdemleges válaszát be fogják várni. * (A m. k. i g a z ság U gy m i n i s z t e r) következő körrendeletet intézte az összes e. f. kir. bírósághoz: A m. kir. pénzügyminisztérium ér terítése szerint a bíróságok, a közbejöttükkel létesített árverési jogügyleteknek illetékszabás végett való közlésénél sok esetben késedelmesen járnak el, s nevezetesen ingatlanokra vezetett végrehajtásoknál, az árveréseui vétel tárgyát képezett ingatlannak a vevő nevére történt átíratása után küldik csak meg az árverésről szóló jegyzőkönyvek másolatát az adóhivatalnak. A törvényesített illeték-szabályok 146. és 248. §§-aiban megállapított felelősségre utalva, felhívom ez okból a bíróságot, hogy az árverésről szóló jegyzőkönyveket, az illetékszabályok 79. §-nak 1. pontjához képest, az árverés jogerőre emelkedése után 8 nap alatt az illeték-szabással megbízott hivatalokhoz áttenni kötelességüknek ismerjék. Budapesten, 1874. febr. jhó 14-én. Dr. P au'l er Tivadar, s.k. * (Halálozás) Dr. Csacskó Imre legfőbb itélőszéki biró, akadémiai tag, a budapesti^. Ugyvédegylet volt választmányi tagja, ezen egylet harmadik szakosztályának volt elnöke és lapunk munkatársa, tevékeny életének 69. évében Budapesten meghalt. Béke poraira! (Legújabb csődöki a pesti kir. törvényszéknél: Fuchs József ellen, perllgyelő ifj. Barlal György, bejelent, határidő május 20-22. ŰBT Mai szamunkhoz van mellékelre: a „Döntvények gyűjteményének" egy ive és a „magyar közjegyzői törvényjavaslat tervezetlek" néey utolsó ive. Kivonat a „Budapesti Közlöny"-!. Kinevezlek. Kőmives Béla pesti kir. itólő táblai segédfogalinazó a nyíregyházi kir. járásbírósághoz aljegyzővé; Beke Ferencz dévai törvényszéki díjnok ugyanazon törvényszékhez írnokká ; a pécsi kir. járásbírósághoz végrehajtóvá C sin esek Ede sásdi kir. járásbirósági írnok; a dettai kir. járásbírósághoz végrehajtóvá Vu eheti oh ö d ö n torontálmegyei volt esküdt; a pozsonyi kir. törvényszékhez aljegyzővé Déván Ottó ottani díjas joggyakornok ; A p á t h i L á s z 1 ó dévai törvényszéki joggyakornok ugyanazon törvényszékhoz aljegyzővé; a pécsi kir. törvényszékhez aljegyzővé V i s y L a j o s törvényszéki dijas joggyakornok; dr. Vécsey Tamás eperjesi ágost. evang. collegiumi jogtanár a budapesti egyetemhez a római jog nyilvános rendkiviili tanárává a rendszeresített illetményekkel; a jászberényi ki törvényszékhez irodatisztté Vágö Gellért ottan rnok ; Láng Frigyes kőhalmi lakos a segesvári kir. törvényszék mellé bírósági végrehajtóvá ; járásbirákká : a besztereztbányai járásbírósághoz Z a c h a r Emil ottani aljárásbiró és a nagy-bereznai járásbírósághoz Kovács Bertalan ungvári aljárásbiró; továbbá albirákká a varannói járárt>irósághoz Z s a rnay Márton legfőbb itélőszéki segédfogalmazó és a zólyomi járásbírósághoz Ollerini János beszterczebányai törvényszéki jegyző; a nagy-kanizsai kir. tőrvényszékhez írnokká Rotlimann Béla ottani törvényszéki dijnok ; Csuka Gratián pánczélesehi járásbirósági dijnok a hidalmási kir. járásbírósághoz írnokká j Kara Ferencz kir. járásbirósági dijnok a győri kir. ügyészséghez írnokká ; a kőrösbányai kir. törvényszékhez írnokká Mány Mihály belényesi kir. járásbirósági dijnok ; Király Lajos pécsi törvénéyszki dijnok ugyanazon törvényszékhez Írnokká ; Markos György m. szigeti kir. törvényszéki Írnok a m.-szigeti kir. járásbíróság mellé birósági végrehajtóvá. \t i váll oztutasok. Holecz János hatvani lakó- vezetéknevét ,,W i es z n e r'-re ; Klein Mór budapesti lakos vezetéknevét „K i 1 i n y i"- re; Nyárádi Gábor torboszlói lakos vezetéknevét ,Bereczkf"-re. Áthelyezések. Báthory László lugosi törvényszéki biró a temesvári k. törvényszékhez, továbbá Issek utz I s t v á n világosi ját ásbiró a pécskai és K ó s a Kálmán pétervásári járásbiró az egri járá sbirósághoz eddigi birói minőségükben 3aját kérelmükre Árverések. Fehér Istvántól Brunner György részére lefoglalt 227 írtra becsült ingatlan márcz. J. Pinczen az alsó-lendvai tlkvi hatóság által. [28] Békenyi Jánostól Body Szánky Victoria részére lefoglalt 3375 frtra becsült ingatlan marcz. 2. Csarmahon Ujfalusi Endre s.-a-ujhelyi kik. által. [29] Hunyady Ede Károly örököseitől Deutsch Kaalin rés zére tefoglalt 29810 frtra becsült ingatlan márcz. 5. a pesti tlkvi tszék által. [29] » Moga Juotól Mogo Juon részére lefoglalt 314 frtra becsült ingatlan márcz. 5. Székáson az oraviczabinyai tlkvi tszék által. [27] Hagen Janómétól Ackerraann Ignáczné részére lefoglalt 1109 t'rtra becsült ingatlan márcz. 5. N.-Károlyt a tlkvi tszék által. (27] Sipos Józseftől Székely József részére lefoglalt ingatlan márcz. .'). Tarpan a beregszázi tlkvi tszék által. ]27] Jahn Rezsőtől Floischer I'éter részére lefoglalt 182>9 frtra becsült ingatlan febr. 28. a nagyszebeni tlkvi tszék által. [26] Rhédey Ferencznétől Lengyel István részére lefoglalt 39333 frt 20 krra becsült ingatlan márcz. 5 V.-l'roizin a szatmári tlkvi tszék által. [27] Pásztor Jánostól id Balogh Sándor részére lefoglalt 797 frtra becsült ingatlan márcz. 3. a k -szt.miklósi tlkvi tszék által. [29] Kaufner llenricbtől Kaufner Malvina részére lefoglalt 103050 frtra becsült ingók márcz. 2. Bezen Boros József ungvári kik. által. [28] Pálfy Ferencztől Prátzik Ferencz részére lefoglalt 6138 ftra becsült ingók marcz. 4. Gacsó János bpesti kik. által. [30] Guzma Jánostól Kriska Judit részére lefoglalt 578 frt 75 krra becsült ingatlan febr. 28. Tiszolczon a r.-szombati tlkvi tszék által ig. ad. febr. 27. [32] Kiss Istvántól Jobbágy János részére lefoglalt 1700 frtra becsült ingatlan márcz. 11. a debreczem tlkvi tszék által ig. ad. febr. 27. [12] Fancsu Arzsenétől Zsivanovits Miklós részére lefoglalt 591 frt 50 frtra becsült ingatlan márcz. 17. Zsebelyen a temesvári tlkvi tszék által ig. ad. febr 27. [32] Korónka LajostólBazala Apollónia részére lefoglalt 4940 frt 20 krra becsült ingatlan marcz. 2. a sz.somlyói tlkvi hatóság által ig. ad. febr. 27. [22] Goldstein Borbálától Zsarkó Mihály részére lefoglalt 1557 frt 75 kr becsült ingatlan febr. 27. Széltallón a n.-váradi tlkvi tszék által ig. ad. febr. 27. [32] Madaczky Jánostól Vikert Vilmos részére lefoglalt 697*> ftra becsült ingatlan marcz. 1. az újvidéki tlkvi tszék által [82] Herczog Károly özvegyétől Birkl János részére letoglalt 597 ftra becsült ingók febr 28. Budapesten Gacsó János kik. által. [32] Meisz'er Adolftól Hofmann Lajos részére lefoglalt 725:4 ftra becsült iugók marcz. 2. Putuokon a tornaallyai kik. által. [28] Iványos László és nejétől Latkóczy Anikó részére lefoglalt ingók marcz. 2. Grünschneck János bpesti kik által. [38] W. Érsek Sámueltől Szongoth János részére lefoglalt 850 ftra becsült ingatlan marcz. 2. a zilahi tlkvi tízék által ig. ad. marcz. 7. [38] Turner Zsigmondtól Kakán Kálmán részére lefoglalt 1493 frtra becsült ingatlan márcz. 9. Sziatinán a máramaros-szigeti tlkvi hatóság által ig. ad. febr. 27 [32 Csődök. Orbán Sándor ellen a zilahi tszéknél bej. hat. idő april 18. 20. 21. id. tgond. Klekner Gyula, perügy. Szikszai Lajos [3r] Löwy Dávid ellen a beszterczebányai tszéknél bej. hat idő april 1. 2. 3. id. tömg. és perügy. Torzó Lajos |40] Hajnik Pálné sz Regenhardt Henriete gödöllői lakos ellen a pestvidéki tszéknél bej. hat. idő april 28. 29 30 id tgond. Homoky Endre. [40] Frank Gyula ellen a bpesti vtszknél bej. hat idő máj. 18 19. 20. id. tgond. és perügyelő Fürth Miksa. [39] Váradi András és György elványai lakosok ellen a szolnoki tszéknél bej. hat idő april 13. 13. 15. id tgond Nagy Gyula perügy. Czakó Péter [37] Szegedi Antal czeglédi lakos ellen a kecskeméti tszknél bej. hat. idő márcz 19. 20 21. id. tgond. Sánta Béla, perügy Felicides Sándor. [36] Eichner Vilmos batonyai vegyes kereskedő ellen a makói kir. tszknél bej. hat. idő april '0. 21 22. perügy. dr. Dallos Sándor id. tömg. Lakatos Lajos. [38] Gerger F. H. ellen a csíkszeredai tszknél bej. hat. idő april 13. id tgond. és perügy. Tamásy Ignácz [38] Steiner Lajos ellen a székesfehérvári tszknél bej. hat idő máj, 11 12. 13. id. tömg. és perügyelő Vámos Gyula. [35] Az első bánsági kereskedelmi és iparbank ellen a temesvári tszknél bej. hat. idő april 20 21. 22. id. tgond Menczer Ármin, perügyelő Brettner József. [41] Pleehaty Venczel és neje Lona ellen a pozsonyi tszknél bej. hat. idő april 1. 2, 3. [41] Popovits István eilen £a miskolczi tszknél bej. hat idő márcz. 16. 17. 18. id. tömgend. s perügy. Baronyi Gyula. [34] Pick Zsigmond komáromi és Herczog Zsigmond tatai lakosok ellen a komáromi k'r. tszknél bej. hat. idő marcz. 16. 17 19 id tömgond Bennáts Mátyás, perügy. Birimkay Antal. [33] Csodniegszüntetes. Reinfeld Sándor ellen a bpesti vtszék részéről [28] Hirschfeld Izrael ellen a pestvidéki kir. tszék részéről. [40] Greguska István hagyatéka ellen a nyitrai tszék részéről. [35] Bnrjás és Hajduska ellen a bpesti vtszék részérfll. [37] P á 1 j Ázatok. Az eperjesi kir. jbnál járásbirói állom pályázók kérv. marcz. 15. nyújtmdók be Péchy Lnczián tszéki elnökhöz [37] A gyergyó szt.- miklósi tszéknél 500 frt évi és 100 frt lakbérrel jav. írnoki állomásra : pályázók kérv. marcz 17. nynjtandók be a tszéki elnök ez. [38] A gyöngyösi tszéknél II.-od osztályú iroda igazgatói állomásra ; pályázók kérv. marcz. 19 nyújtandók be a tszéki elnökhez. [40] A szt.-udvarhelyi tszknél 500 ft évi 100 lakbérrel javadalmazott imoki állom; pályázók kérv. marcz. 20. Nagy Lajos tszéki elnökhöz. [41] A kolozsvári tszékhez 800 frt évi 150 frt lakbérrel jav ad. II.-od oszt. jegyzői állom.; pályázók kérv marcz. 20 a kolozsvári tszknél. [41] A n.-károlyi tlkvi tszéknél 600 ft évi s 100 frt lakbérrel javad. II -od oszt segédtelekkönyvezetői állomásra; pályázók kérv marcz 20. a tszki elnökhez [41] A giralti jbirgnál végrehajtói állomásra; pályázok kérvényei marcz. 8 nyii|tindók be a tszék elnökéhez. [41] A n.-váradi tszknél 500 ft évi 100 frt lakbérrel javad írnoki állomásra; pályázók kérv. marcz. 18. nyújtandók be tszéki elnökhez. [39] A lapolczai jbnál 500 frt évi 100 ft lakbérrel javadalmazott imoki állomásra; pályázók kérv. márcz. 18 nyújtandók be Horváth János z -egerszegi tszki elnökhez [391 A budai tszknél 600 frt évi és 150 frt lakbérrel jav. imoki állom ; pályáv.ók kérv marcz . 14. nyújtandók be a tszék elnökéhez. [29] A szvidniki jbnál végrehajtói állomásra ; pályázók kérv. mart. 9. nyújtandók be az egresi tszék elnökéhez. [39] Nyomtatták: T.,eírra«!:» to.sivér^U. Pesten, nádor-ntcza 6. sz