Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 5. szám - A magyar közjegyzőségi törvényjavaslat. 4.[r].

Negyedik évfolyam. 5. SZÁM Megjelenik minden csütörtökön: a „magyar jogászgyűlés" tartama alatt naponként. MAGYAR A kéziratok a szerkeztőséghez, a megrendelések és reklamátiók a kiadóhivatalhoz intézendők. Bérmentetlen levelek és küldemények el nem fogadtatnak.. THEMIS Budapest, január 29. 1874. ELŐFIZETÉSI ÁRAK (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bérmentes szétküldéssel) a „Magyar Themis"-re, az „Igazságügyi törvényjayaslatok és rendeletek tára" és a „Döntvények gyűjteménye" mellékletekkel együttesen: egész évre 10 frt., félévre 5 frt., negyedévre 2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek bérmentesen és vidékről legczélszerübben postautalvány útján kéretnek beküldetni. Szerkesztői iroda: kalap-utcza 6. sz. Kiadó-hivatal: nádor-utcza 6. sz. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. A BUDAPESTI, KOMÁROMI, SZABADKAI ÉS KECSKEMÉTI ÜGYVÉDI EGYLETEK, A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE ÉS A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. Külön mellékletek: „Döntvények gyűjteménye, " „Igazságügyi rendeletek és törvényjavaslatok tára. " Felelős szerkesztő: Dr. Siegmund Vilmos. Kiadó-tulajdonosok: Lógrády testvérek. TARTALOM: A magyar közjegyzői törvényjavaslat. Rupp Zsigmondtól. III. — Szemle. [A huszonegyes és a jogügyi bizottság tárgyalásai. ] — Névtelen levelek a „Magyar Themis" szerkesztőjéhez. II. — Az ügyvédi tariffa Bajorországban. II. — A budai kir. törvényszék ügyforgalmának kimutatása 1873-ról „Vegyes közle mények. — Egyleti hirek. — Különfélék. — Kivonat a „Budapesti Közlöny"-ből. A magyar közjegyzőségi törvényjavaslat. Rupp Zsigmond budai kir. törvényszéki biró urtól Budapesten. IV. Kinevezés, - Képesség. Incompatibilitás, óvadék. V. Incompatibilitás. (3. 4. §. ) Bajorországot kivéve nincs állam, mely az incompatibilitás iránt oly szigorú szabályokat állítana fel, mint a jogügyi bizottság*) által e részben elfogadott kormányjavaslat, mely e tekintetben az osztrák törvények igen helyes rendelkezéseitől eltérve, az 1870. évben közzétett előadói javaslatot majdnem szóról szóra fenntartja. 15) A kormányjavaslat 3. §-a szerint pedig nem lehet a közjegyző gyakorló ügyvéd, rendes vagy rendkívüli nyilvános tanár vagy tanitó, és nem viselhet más nyilvános hivatalt, melyek alól csak a fizetéssel el nem látott egyházi, törvényhatósági és községi hivatalok vannak kivéve. A 4. §. szerint pedig nem űzhet a közjegyző semmi oly foglalkozást, mely állásával össze nem fér. Mint ilyenek felsoroltatnak különösen: a kereskedés, a tőzsdei üzérkedés, kereskedelmi, bankleszámitolási vagy alkuszi ügyletek vitele, hasonló pénzvállalatok vezetése (igazgatósága) ingatlanok, követelések és jogok vételével s eladásával való üzérkedés, és számtalan hasonló foglalkozás. Váljon indokolható-e e rendkívüli szigor általában s különösen nálunk ? 16) Nagyon tartunk attól, hogy a közjegyzőség, ha nem is nagy, de mindenesetre kis városokban korántsem képe*) A képviselőház jogügyi bizottsága f. hó 15-én kezdvén meg a közjegyzői törvényjavaslat feletti tanácskozásait, természetes, hogy fejtegetéseinkben már most ezekre is kiterjeszkedünk. 16) E javaslat pedig majdnem szóról szóra recipiálta a bajor törvényt, (4. és 10. §), melynek mintájául megint a franczia törvény szolgált. (XI. ventose 25-rőli törvény 7. §-a és az 1843. január 4-iki törvény 12. §-a; ez utóbbi tökéletesen hű fordításban vétetett át, cogruens evvel pedig a kormányjavaslat, 4. §-a. ) A franczia törvény azonban mégis nem oly szigorú, mint a bajor, illetőleg a kormányjavaslat, mert a 7. § az össze nem férhető hivatalok közt a t a n á r i, tanítói, községi, egyházi, bár fizetéses állásokat is fel nem sorolja. De még az avocat álását sem (az avoué-ét igen), mert az avocat nem hivatalnoknak (officier ministére), hanem inkább független magánszemélynek tekintetik. (Jonas 365. 1. ) 16) Francziaországban volt e szigornak különös oka. A XI. évi fenti közjegyzőségi törvény ugyanis csak a biró, greffier, avoué, huissier, az adóhivatali előljáró, békebiró, rendőr- és vásárbiztosok állásának zend oly keresetforrást, mely a müveltség és minősítvény magasabb fokon álló egyéniségnek más foglalkozás általi keresetével egyenértékű volna. A kik a közjegyzőségről, mint dús jövedelmi forrásról ábrándoznak, azok az osztrák törvények uralma alatt itt fennállott közjegyzőséget tartják szem előtt, habár ez is még korántsem igazolhatja ábrándjaikat. De vonjunk csak azért mégis párhuzamot az akkori és mostani viszonyok közt: akkoriban az egész legfőbb jövedelmi forrást képezett egyezségi s a végrehajtási eljárást (az osztrák perrendtartás pedig az adó szerinti becsüt nem ösmerte) s az egész hagyatéki tár gyalást rendszerint a közjegyző végezte; és mennyi díjazott teendőt okozott mindez? így például a hagyatéki tárgyalás folyamában, mely minden egyes esetben, hol vagyon volt, hivatalból volt megindítandó, ki szerkesztette a halálesetrőli felvételek- és leltározásokon kivül a sok beadványt az örökségi nyilatkozat, a hagyaték beszavazása s számtalan halasztások iránt; ki szerkesztette az osztályt, az átiratási kérelmeket? rendesen mind a közjegyző, mert a felek inkább ehez, mint más biróságilag is kiküldött biztoshoz fordultak. És a közjegyző akkor mégis felsőbb jóváhagyás mellett fizetéses községi és egyéb nyilvános szolgálatot vállalhatott, sőt a vidéken még ügyvédeskedhetett i s. (Lásd 1855. május 21-rőli nyiltparancs 9. §-át). De most mi marad mindebből a közjegyzőnek ? A végrehajtás a birói végrehajtó hatáskörében marad, egyezségi eljárás nem létezik, hagyatéki tárgyalásnak megint csak oly ritkább esetekben van helye, ha kiskorú, gondnokság alatt álló vagy ismeretlen örökösök is vannak érdekelve; és mily egyszerű a mostani eljárás, mely örökincompatibilitását mondta ki. De a közjegyzők, különösen a III. osztálybeliek keresetük elégtelenségénél fogva mindenféle jövedelmező keresetre adták magukat, és különösen a magánfeleknek náluk letétképen kezelt pénzeikkel üzérkedtek ugy, hogy megtörtént, miszerint többen megbuktak és igy a szegény felek pénzei veszendőbe mentek. Így hozatott azután az 1843. évi fenti törvény 12. §-a, mely a javaslat 4 §-ával teljesen egyenlő. Nálunk ily visszaélésektől alig lehet félni, mert eltekintve, hogy a közjegyzők a qualificatió magasabb fokán fognak állani, magánpénzeket letétképen kezelni jogosítva nem lesznek. ségi nyilatkozatot és beszavazást nem ismer, az akkorihoz képest! Egyes bírósági megbízásoktól eltekintve, mire szorítkozik tehát a jövendőbeli közjegyző foglalkozása? Közokmányok felvételére, tények hitelesítésére és hasonlókra. Ez pedig — tekintve, hogy közjegyzői kényszert a javaslat is csak a legritkább jogügyeletekre indítványoz, — különösen a vidéken, hol élénk jogforgalom sem létezik — a közjegyzőnek csak igen gyér foglalkozást és igy nagyon szerény, sőt talán itt-ott elégtelen keresetet is nyujtand. Ne nehezítse tehát a törvényhozás a jelöltek versenyét az által, hogy tisztességes mellékkeresetnek lehetőségét megtagadja, és ne utalja talán épen a nem indokolt szigor által a közjegyzőt arra, hogy az az előtti franczia közjegyző példájára azon talán szükséges mellékjövedelmet nem tisztességes kereset általtitokban pótolja, melyet tőle a törvény a nyílt és tisztességes mellékkereset tilalma által elvon! — nem vagyunk mi Bajor- vagy Francziaországban, még korántsem örvendünk oly általános miveltségnek, mely a közjegyzői intézmény jótéteményeit méltányolni tudja, nem oly élénk jogforgalom- és tökéletesített közlekedési viszonyoknak, mint milyenekkel az említett országok dicsekedhetnek! De hát mily állások és foglalkozások összeférhetlenek a közjegyzőséggel ? Az ügyvédség compatibilitása mellett kardot rántani nem fogunk, s ezt nem is indokoljuk, utalunk csak a két állás heterogén, sőt részben ellentétes természetére és utalunk a III. magyar jogászgyülés ebbeli enunciátiójára. De nem látjuk át, miért ne viselhessen a közjegyző különösen a vidéken fizetéses községi vagy egyházi hivatalt, mikor már a javaslat is hasonló nem fizetéses állást összeférhetőnek tart? Át nem láthatjuk továbbá, miért volna összeférhetlen a nyilvános tanári, vagy tanítói állás, ha a magán-tanári nem az ? sőt még tovább megyünk, habár tudjuk, hogy sok részről fejcsóválásnak tesszük ki magunkat, — nem látjuk át t. i., miért volna végre incompatibilis a vidéken kereskedelmi és ipar-