Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 54. szám - A magyar büntetőtörvénykönyvi javaslat indokolása. 4. [r.]

Erre szolgál a iniuimun) és a maximum. Azon esetben, midőn az enyhítő körülmények oly túlnyomók, hogy a minimumnál is enyhébb büntetés látszik ajánlatosnak, a törvényjavaslat 90. §§-ánál fogva a biró leszállhat a minimumon alól is. Szavazásra bocsátatván a kérdés, a minimum megállapításának elve elfogadtatott, A legközelebbi ülés f. h. 12-ére tüzetett ki. A magyar büntetötörvénykönyvi javaslat indokolása. ^ ív. (P.) A ül. fejezet a büntetésekről •zól és tartalmazza azon lényegesebb szabványokat, melyek- habár nem képezik sarkpontjait a javaslatnak, mindazonáltal fontosságuk és horderejűk szempontjából az elhatározó okok kifejtését szükségessé teszik. Három általánosb természetű kérdéB mindenekelőtt kiemelendő, Az első ; Nem változik-e meg a büntetendő cselekmény természete az által, hogy a törrény különös részében a bűntettre határozott büntetés helyett, az ítélet vétségi büntetést állapit meg? A második. Szükséges-e hogy a törvény többnemü szabadság büntetést állapítson meg, külön a büntettek és a vétségekre? A harmadik általános kérdést, a mellék büntetések képezendik. A (büntetésnek, hogy igazságos legyen, arányban kell állania a cselekmény súlyosságával. Ezen igen természetes tétel képezi, a különnemű büntetések létokát. Ha már most a cselekmény objectiv ismérvei szerint súlyos ugyan, de az alanyi viszonyok a tettes a bűnösségét annyira enyLitik, hogy a büntettet képező cselekmény elkövetésének megbüntetése a bűntettre határozott, habár legenyhébb büntetéssel, igazságtalan tulszigor lenne: megengedne tő-e, hogy a cselekmény a bűntett jellemé: ily esetben is megtartsa? vagy nem követeli-e az igazság, hogy ily esetben a büntetéssel a cselekmény jelleme iá változzék, vagyis a vétség büntetésével büntetendő cselekmény vétségnek mondassék ki? A javaslatban követett irányeszme szerint azon cselekmény, a melynek büntetésére nem a bűntett, hanem a vétség büntetése találtatik igazságosnak, nem képez büntettet, hanem csak vétséget. És nem is tétetik különbség a javaslatban azon esetek között melyek tüzetesen megjelölve lévén magában a törvényben, a büntetési nemek ily átváltoztatását, a törvényjavaslat határozott és különös rendeletéből vonják • magák után, és azon esetek között, melyekben az átváltoztatást, a törvényjavaslatban foglalt általános utasítás folytán, a birói arbitrium rendeli el. A törvényjavaslat ezen szóval „kizárólag" határozottan azt jelenti, hogy amely esetben ki van zárva a büetett büntetésének alkalmazása, azon esetben ki van zárva a bűntett léte is. Ha ez nem fogadtatnék el, összeütközésbe hozatnék a nép felfogása a törvény rendeletével. Mindenik büntetendő cselekmény concret alakjában s összefüggésében a cselekvővel, az erre vonatkozó személyes körülményekkel, s a tettes elhatározására befolyt mozzanatokkal együtt áll a biró megítélése előtt. A birój midőn Ítéletet hoz, nem különítheti el mereven az objectiv ismérvekben nyilvánuló tettet, a subjectiv szempontoktól, s nem mondhatja, hogy az elkövetett tett súlyos ugyan, ő mindazonáltal enyhe büntetést szab annak tettesére ; a mint ellenkező esetben nem mondhatná, hogy ámbár a cselekmény nem súlyos, ő mindazonáltal súlyos büntetést mér annak elkövetőjére. Az elméleti férfiak egy része az által vél kikerülhetni minden nehézséget, hogy a szándékosan elkövetett büntetendő cselekményeket kivétel nélkül bűntetteknek, a gondatlanságból származó büntetendő cselekményeket pedig szintén kivétel nélkül, vétségeknek akarja minősíttetni. A cselekmény teljed tudattal és szándékosan követtethetett el, a mi egyébiránt mindenik bűntett szükségszerű föltétele; de azért a szándékos cselekmény elkövetőjének bűnössége több esetben mégis lehet oly csekély, hogy igazságosan nem lesz büntethető a bűntett büntetésével. A nép gyakorlati érzéke, a doktrinalis megkülönböztetés daczára még is csak azt fogja kérdezni: miért súlyos e cselekmény, ha büntetése enyhe? és miért enyhébb ama másik cselekmény, vagyis miért vétség az, ha büntetése súlyosabb, mint ezé, a mely bűntettnek mondatik, s melynek büntetése sokkal csekélyebb ? Arra nézve, hogy oly cselekményre, mely tárgyi tekintetben a bűntett minden ismérveit foglalja magában, a vétség büntetését alkalmazni lehet: erre nézve nincs eltérés az ujabb büntető törvény könyvekben. Több törvényhozás a kettős büntetési tételek megállapításával szentesíti az igazság ezen mellőzhetlen követelményét aként, hogy a büntetendő cselekmény súlyosabb foka, az alternatív büntetés súlyosabb fokával, annak enyhébb esetei pedig enyhébb büntetéssel focyitetnek. A jeltn törvényjavaslat megállapításánál az igazság és a nép érzületeivel megegyezőnek tekintetett a kérdés akénti megoldása, hogy a vétség büntetése oly cselekményre, mely nem képez vétséget, nem lévén alkalmazható, mindenik esetben, melyben a biró az igazság érdekében szükségesnek látja, hogy a cselekményre, mely tárgyi ismérvei szerint büntettet képez, a vétség büntetését rendelje, ezzel egy szersmind maga a cselekmény is vétségnek minősítendő. Nem kerülheti ki egyébiránt a figyelmet, azon szempont, hogy azon esetek csakis rendkívüliek levén, a törvényjavaslat természetével ellenkeznék, ha a 90. §. intézkedései, s ennek folytán a bűntetteknek vétségekké változtatása rendszerré válhatnának. A büntetés csak ugy lehet mindenik esetben igazságos arányban a bűntett súlyával, és a tettes bünősségi fokával, ha fokozható, felosztható, 8 ez által a cselekmény és a cselekvő egyéniségéhez lehetőleg arányosítható. A tapasztalás mutatja, hogy a szabadságbüntetések alkalmzztalnak a leggyakiabban, miért is a büntetés ezen nemeinek kell kiválólag birniok mindazon tulajdonságokkal, a melyek a büntetés elveinek és czéljainak megvalósítására szükségesek. A megjelölt követelményeknek megfelelő tulajdonaágokat nem egyesíti magában a szabadságbtintetés egyik külön neme sem, sőt azokat nem is egyesitheti; mert miüdegyike sajátszerű azon büntetési nem lényeget képező jellemmel birván, megszűnik azon nemű szabadságbüntetés lenni, mihelyt e jeliemvonásától megfosztatik. Nem csupán súlyos, hanem enyhe büntetések is szükségeltetvén, sőt minthogy a büntetendő cselekmények változatos fokai szerinti igazságos bűnhődés, ezen két végletnek megfelelő büntetések által sem eszközölhető, ez okból többrendü szabadságbüntetésekre van szükség, s helyes büntetési rendszerről nem lehet szó, ha ennek leglényegesebb íöltétele, a többrendü, a kellékeikben és intensivitásukban különböző szabadságbűntetési nemek hiányzanak. A büntetés intensivitása nem pótoltathatik a tartamnak hosszasága által, s viszont a tartam nem pó*olta!katik a suly által. A büntetés tartama ugyanis, eltekintve a természet által vont határtól, a büntetés czéljában s hatása föltételében találja mérvének szükségszerű korlátait; továbbá azon tekintetben, hogy ezen kiegyenlítési mód szerint mindenik büntetendő cselekmény vagy kivétel nélkül súlyos, vagy kivétel nélkül enyhe büntetéssel volna büntetendő. Az első esetben a büntetésnek akkép kellene construálva lennie, hogy az a közvetlenül ható szenvedések különböző nemeit mintegy conccntrálja, s ez által aránylag rövid idő alatt, annyi sanyarúságot és fájdalmat okozón a bűntettesnek, hogy ez utóbbi tette gonozságának mértéke szerint, e rövid idő alatt is elegendő súlyosan bűnhődjék ; a második esetben pedig évekre kellene nyújtani az aránylag csekélyebb bűntett büntetését is, hogy a szenvedések azon összegét, mely a büntetés igazságos voltának megfelel, a bosszú tartamban felosztva érezze az elitélt. Egy bizonyos szenvedési quantumot concentrálva, vagy diluálva éreztetni az elitélttel: ez volna a most kiemelt rendszernek természetes folyománya. Az első esetben a büntetésnek a bünhödé sen kívüli feladatáról nem lehetne szó; a második esetben pedig, a büntetés első időszakában nyert eredmények, a büntetés hossza tartama által rendszerint meghiusittatnának. Mindkét rendszer helytelen volna, a helyes csak az, a mely többrendü szabadságbüntetést állit fel, s ez által lehetővé teszi, hogy a büntetendő és cselekmény büntetésének megállapításánál, a büntetés intensiv sülya, annak tartamával együtt vétessék számításba, 8 e két elem mind egyike egymást kölcsönösen fokozza, vagy mérsékelje. Ez áll nemcsak arra nézve, hogy a bűntett külön és a vétség szintén külön szabadságbüntetésnél büntettessék, hanem arra is, hogy a szabad9ágbUntetéssel büntetendő legsúlyosabb és a legcsekélyebb „büntettek" büntetése között is kell különbségnek létezni a büntetési nemben. Fokozatok levén a tett súlyosságában, fokozatoknak kell lenni a büntetésnek súlya és módozataiban is. Ezen igazság általánosan elismert s a legtöbb állam büntető rendszere által gyakorlati hatályra is emeltetett. Hazai viszonyainkat illetőleg 1848 előtt a büntetések legváltozatosb nemei voltak alkalmazásban ; 1848 óta azonban fegyintézetek felállítása, börtöneink építése felszerelése s egyébb intézkedések folytán, a külső kellékek tekintetében; a helyes fejlesztés első feltételeit szereztük meg. A bűntettekre nézve a fegyház és börtönbüntetés ma is fennállván, csupán a végrehajtás módozatai változnának, 8 azonfelül a helyett, hogy már az 1. évet túlhaladó szabadságbüntetések a fegyházban hajtatnak végre, a javaslat szerint ezen büntetési nem csak az ellen lenne alkalmazható, a kire nézve az ítélet határozottan ezen nemű büntetést állapítja meg ; s az lenne a további különbség, hogy a fegyház legrövidebb tartama 2 év lévén, ezen rendszer elfogadása után, a fegyházak rabszáma apadna, mig ellenben a börtönöké növekednék. Ebez tartozik még az is hogy e javaslat harm adik részének 32-ik §-sa szerint, a biró a fogság alkalmazása esetében, a mnnka, táplálás és életrendre nézve, a törvényjavaslatban meg nem ha ározott megszorításokat vagy sanyaritásokat is rendelhet, a mi által a szabad ság büntetések igen változatos alakot vehetnek fel, s az an) agi rész 8-ik g-sában megjelölt büntetési nemek, a különféle sulyosithatások által sokféle büntetési nemeket és fokozatokat ered méuyezhetnek. A büntetések több fokozata tekintetében a törvényjavaslat ugyanazon eszmét fogadta el, mely az 1843-ik évi javaslatban, a változatos büntetési módozatok elfogadását kikerülhetlenné tette. A különbség az, hogy a jelen törvényjavaslat, mindenik büntetési nemnek beitartalmát tüzetesen meghatározza, mig az 1843-ik évi javaslat, s azoknak mértékét is a bíróra bizván, ezen uton vélte elérni azt, a mit elérendőnek tartott, hogy t. i. az enyhe és a súlyos büntetések között közbenső fokozatok állapíttassanak meg. A vétbég és a súlyos bűntett között közbenső fokozatot képezvén a kevésbé súlyos bűntett: az ennek megfelelő büntetésül a börtön hozatott javaslatba; mig a sulyosb vétségre nézve a fogház, az enyhébbre az elzá rás, a legenyhébbre a pénzbüntetés foglal helyet a törvényjavaslat büntetési nemei között Harmadik átalános kérdésül a mellékbüntetések jelöltettek meg. A törvényjavaslat szerint mellékbüntetést képez a pénzbüntetés, ha a szabadságbtiutetés mellett szabatik ki, a hivatalvesztés, a politikai jogok gyakorlatának felüggesztése, végre