Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)
1874 / 54. szám - Észrevételek a magyar büntetőtörvénykönyv javaslata felett. 2. [r.]
411 -melyet, okvetlenül a legszigoiubb büntetéssel kell büntetni 8 annak belsőfokozata'ne legyen. A fegyház mellett felvétetett az államfogház is, a mely a bűntettekre nézve a belső vagyis indokbeli különbség tekintetbe vétele folytán állapíttatott meg. De habár az által a büntettek aljas és nem aljas indokokból származottakra osztattak fel, még e mellett az erkölcsi sülyedés fokozatának méltatása és romlottságrai tekintetek szemelőtt. tartásával a fegyházon kivül a „börtön" is vétetett fel a büntettek büntetésére. Ilyen büntetési rendszer mellett s a javaslat azon intézkedésével szemben, amely a bírónak azonfelül igen tág hatástkört is ad a bünte tések kiszabására, nem létezik semmi, a mi a büntetési nemek osztály szerinti felállításából bármi hátrányt idézhetne elő. De mellőzve vannak azon bajok is, a melyek a bűntett büntetésének magas minimális megállapításából származtak. A javaslat ugyanis a lehető legalsóbb fokú tételt vette fel ugy a fegyház mint a börtönre nézve, t. i. az elsőre 2 évet, a másodikra 1 évet. Leszálhatott ennélfogva s az egyes bírói cselekmények büntetés-tételének megállapításánál a tett külső eredményéhez mérten alacsonyabb fokra s a mellett a tett minősége tekintetéből minőségileg mégis szigorúbb büntetést alkalmazhatott. E mellett a vétségek büntetésének fokát nem alkalmazván a büntettek büntetésének minimális idejéhez, a kettő között szigorú mennyiségbeli különbséget megszüntetett ugyan, de a bűncselekmények természete és valóságos tényállapota szerinti megbüntetését tette lehetővé. Az átmenet tehát a bűncselekmények egyik osztályából a másikba fokozatosan történhetik s a közbe eső bűncselekmények minőségükhöz képest büntethetők, minélfogva az annyira szükséges és nagy jelentőséggel bíró individuális szempontok minden esetben tekintetbe vehetők voltak és tekintetbe vehetők lesznek. Ezen felül a javaslat nem csupán egy osztálynak büntetéséhez kötötte, a jogkövetkezmények alkalmazását, hanem kiterjesztette azt a vétségekre is. Meglehet, hogy ezt ellenmondásnak hiszik, a midőn csekélyebb bűncselekményeknél is oly súlyos következméuyek alkal maztathatnak, a melyek talán magával a tettel arányban sem állanak. Azonban ezen ellenmondás csak is látszólagos, mert a vétségek között is fordulnak elő bűncselekmények, amelyek büntetése nem egy pár hónapra terjed, mint 276. 338. 376. 378. 381. 383. 385. §§.-okban megállapítottaké, és mert nem a büntetés az a mi a jogkövetkezmények megállapítására irányadó, hanem a bii r cselekmény ön maga. A mely bűncselekmény aljas indoka erkölcsileg romlott forrásból veszi eredetét, az már az elkövetés által megbélyegzi a tettest 8 nincs összefüggésben a tett terjedelmével; minélfogva kisebb büncselekvények is lehetnek aljas indokuak és így az aljas indokkal összekötött jogkövetkezmények azokra is hogy kitérj esztessnek a cselekvények természetéből következik. Ezek szerint csakis helyeselni tudom a javaslat ezeu intézkedését, a mely megfelel az igazságnak és egyszersmind tenyészteti a hármas felosztással járt azon bajt, hogy a jogkövetkezmények csak is egy osztály bűncselekményeit érik akár illett azokra akár nem, s nem alKalmaztatott ott a hol kellett volna. A hármas felosztásnak azon rendszere között tehát a melyet a franczia büntetőtörvénykönyv tárt elébünk, és a hármas felosztás azon alkalmazási módja között, a mint azt a magyar büntetőtörvénykönyvi javaslat tünteti fel, nagy, sőt óriási a különbség. Amannál töménytelen hibák és hátrányok jelentkeztek az osztályozás felállításával, —emennél azon hibák és há trányok mind megszün te tv elettek,• ott az osztályzati elv volt az irányadó és főleg szem előtt tartott, — itt az csak mint eszköz a megnevezésekre használtatott fel. Ha ennél fogva ama rendszer elvetendőnek mondatott ki, ezen a javaslat által használt módozat mellett a hármas felosztás többé meg nem támadható, és én, ki ama rend szernek szintén ellenzője voltam és vagyok, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy azon alakban, a mint azt ajavaslat alkalmazta, az ellenvetések lehetőségét kizárta, mert elhárította miudazoa hátrányokat, a melyek a há-mas felosztás megtámadására alkalmat adtak. Kétségtelenül igaz az, a mit Binding mond a németországi büntetőtörvénykönyvi javaslatról irt kritikájában tngy valamely cselekmény csak akkor lesz és lehat valósággal bűntett vagy vétség, a midőn az birói ítélettel mondatik ki olyannak, miután az lehet nem bűnös cselekmény is, de azért ebből egy általában nem következik a hármas felosztás elvetése és az, hogy a törvényhozó szintén igy ne gondolkozzék és megne jelölhasse azon eriteriumokat, a melyek mellett a bíró az illető büacselekményt „bűntett" és „vélség-"nek jelentse ki. Ha ennyi az, a mire a törvényhozás törekszik, akkor lehet ugyan a satyra azon nemével a hármas felosztás ellen élni, hogy az hasonlí az embeíeknek az iparjegyük szerinti osztályozásához, azonban annak éle nincs, mert nincs tárgya a mit az érne, — mintán az osztályozás nem feltétlen, és ott hol a bűncselekmények belső tulajdonságaival együtt vétetett alapul azok nagysága, az nem is alkalmazható. A javaslat pedig nem akarja bűntettnek vétetni azt, a mit a biró vétségi büntetéssel sujt, és igy átengedi a bűncselekmény minőségének végleges eldön tését a bíróságnak, ezt mondván indokolásában „A törvényjavaslat ezen szót „kizárólag" használja, a minek értelme minden megszorítást lehetetlenné tesz, s egyszerűen és határozottan azt jelenti, hogy a mely esetben ki van zárva a bűntett büntetésének alkalmazása, azon esetben ki van zárva a bűntett léte is. Ha büntettet képez a cselekmény, ez esetbei, de kizárólag csak is azon esetben büntethető ez a bűntett büntetésével, s ha nem bünte hetik a cselekmény ily büntetéssel, akkor az nem is képezhet büntettet." Bemer a nemét bír. büatető törvénykönyv feletti bírálatában a hármas felosztás h i á n y a i t ostorozza, dc kű lati életben felhasználható ellen nem kell ki; ugy szintén H aberrlin is azt, a törvényhozásra nézve alkalmatosnak mondja, s H y e is habár a hármas felosztás franczia rendszerét kárhoztatja, mégis azt ama hátrányoktól megmentve alkalmazhatónak tartja és javaslatában alkalmazza is. A hármas felosztás tehát nem feltétlenül rosz, — hátrányai, a melyek Franczia- és Németországban mutatkoztak, annak nem elválaszthatlan sajátságai, s miután az a gyakorlati életben sikeresen felhasználható előnyökkel bir : a javaslatnak azon intézkedését, hogy a hármas felosztást elfogadta azon módon, a mint azt fentebb előadtuk, kifogásolni nem lehet. Dr. Csukássy Károly, kir. alügyész Budapesten. A budapesti ügyvédegylet, A budapesti üyyvédcyylet III. szakosztálya által a büntetőtörvénykönyv javaslata iránti vélemény kidolyozása véyett kiküldött bizottság hetedik ülése. (Decz. 7-én.) A jegyzőkönyv hitelesittetvén, Dr. Csukássy Károly előadása alapján az államfogház és a pénzbüntetés észrevétel nélkül elfogadtatott. Következett ezután az egyes szabadságbüntetések főbb jellemvonásainak tárgyalása. Felvétetvén először is a fegyháznak 15 évi maximuma és két évi minimuma, az előadó mindkét szabványnak elfogadását inditványozzs, Stiller elfogadja a 15 évi maximumot de a minimumra nézve 3 évet kiván megállapittatni, mert ez oly súlyos büntetési mm, hogy 3 évnél rövidebb időre aligha lesz tanácsos azt kiszabni, és a büntettek is, melyek fegyházzal büntettetnek, oly súlyosak, hogy 3 éven lul, kivévén ha túlnyomó enyhítő körtilméanyek forognak fenn, nem lehet lemenni. Ennek ellenében kiemeltetett, hogy a fegyháznál a dolus aljassága döntő ugyan, mindazoná'tal fordu'hatnak elő körülmények, ahol a fjgyhá?, rövidebb tartama mu'atkozik tanácsnak. A 3 évi min mum megallapkásáoak az volna eredménye, a mi mindenütt mu'atkozik, a h)l a büntetés tulszigorii, hogy a biró eny hébb minősítést állapit meg o'.y czélból, hogy enyhébb büntetést szabhasson. Tehát a minimum felemelése a büntetés enyhítésével járnak iröltve. Ide vezetett a Code Napoieon, melynek tulszigorii büntetései folytán denatu-alisiltattak a büntettek. Vannak a törvényjavaslatban büntettek, hol a 3 évi minimum nem kielégítő. Ilyen a gyermekkitétel, a gyermekrablás, a su'yos testi sertés, a hivatali sikkasztás. Felhozatott továbbá, hogy Németországban e kérdésről igen hosszasviták folytak és egy részről 4 évet akartak a fegyház miaimumiul megállapítani és később a német büntető törvényköny mégis lement az egy évig. Kiemeltetett szinten, hogy a minimum lehetővé teszi az átmenetet a börtönre, a mi a magas minimum mellett meg van nehezítve, mert nemcsak a bűntett súlyossága, hanem egyszersmind annak aljas vagy nem aljas jellege is befolyással van a bün ett büntetés nemének meghatározására. Ha a fegyház minimuma magasra emeltetik, akkor bizonyos bűntetteknél, hol intensiv büntetés van indicálva, daczára ennek az enyhébb büntetési remet a börtönt kellene választani. Szavazásra bocsáttatván a kérdés, a 2 évi minimum és a 15-évi maximum elfogadtatott, és kimondatott egyszersmind, hogy ezen maximum a bűnhalmazatra nézve is irányadó. A börtönnek 1 évi minimuma és 10 évi maximuma, valamint a fogháznak 3 havi minimuma és 5 évi maximuma az előadó előadása alapján elfogadtatott. Tárgyalás alá vétetvén a pénzbüntetések 4000 frtnyi maximuma: Stiller ezen összeget fölebb emelni kívánná, mivel a pénzbüntetés nemcsak a legcsekélyebb bűntényeknél szabatik ki, és vannak esetek midőn a kisebb összeg nem sújtaná az illetőt érzékenyen. Az előadó ez ellenében felhozza, hogy pénzbüntetés önállólag csak a legkisebb vétségeknél van kiszabva, továbbá hogy, a pénzbüntetés maximumának emelése által az volna az eredmény, hogy fogság helyett pénzbüntetés szabatnék ki. Nem czélszerü a pénzbüntetés maximumának emelése azért sem, mivel a tulnagy pénzbüntetések által nem annyira az illető bűntettes, mint inkább annak családja és vagyoni helyzete sujtalik. Végül az is neheziti a maximum emelését, hogy a törvénykönyvben meg van állapítva, hogy a pénzbüntetés helyébe kiszabható fogság legfölebb 3 hónapra tehető. Már pedig ha a pénzbüntetés igen nagy, sokan választanák helyette a három havi fogságot. Szavazásra bocsáttatván a kérdés, a többség abban állapodott meg, hogy kívánatos a 4000 fttnak 8 ezerre való emelése. Tárgyalás alá vétetvén a relative határozott büntetési rendszer, az előadó a ruinimum megállapítását elfogadásra ajánlja. Ennek ellenében Stiller, tekintettel arra, hogy nem lehetetlen, miszerint esküdtek fognak ezen büntető törvénykönyv szerint ítélni, a minimum kihagyását tartja czélszerünek, különösen azon szempontból, mivel az esküdtek sokszor inkább ártatlannak nyilvánítják a vádlottat, mint hogy a törvényben kiszabott minimális büntetésnek alávessék, és ez nem felelne meg az igazságnak. Ennek ellenében felhozatott, hogy ezen ellenvetésre valószínűleg a pestkerületi esküdtszék adott okot, de ezen esküdtszék eljárása onnan magyarázható meg, hogy az 1848. XVIII. t, cz.-ben a büntetés sanctiója igen magas. A minimum megállapítása mellett szól azon körülmény, hogy vannak bizonyosidők, amidőn az áramlat a tulszigor felé hajlik, más időkben pedig az enyhítés felé irányul a közvélemény. Mindkét irányzat veszélyes az igazságszolgáltatásra nézve, mivel a biró kívülről jövő pressiónak van alávetve. Szükséges tehát, hogy a bírónak adjunk bizonyos diretivumot, melyhez magát tarthassa*