Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 44. szám - A büntető törvénykönyv javaslatának indokolása

— 333 — korlátolása iránti kereset benyújtása esetében csak akkor engedi meg feltétlenül, ha a kereset teljesen bizonyító okiraton alapul. A ptrts. 378. §. a végrehajtási jog elévülését felcserélvén a végrehajtási végzés hatályának elvesztésével, a gyakorlatban balmagyarázaira szolgált bő anyagot. Nem lehetett a törvény czélja, hogy a félre nézve, ki máijogát a bíróságok előtt érvényesítette, az elévülési idő rövidebb legyen, mint lenne akkor, ha jogának érvényesítése végett a pert meg sem indította volna. A perrendtartás 378. §. valódi értelmét kívánja helyreállítani. A 106. §., mely szerint „a végrehajtási végzés két év alatt hatályát veszti, s annak erejénél fogva a végrehajtó az eljárást többé meg nem kezdheti, ha két éven belől még meg nem kezdette, hanem a végrehajtató ujabb végrehajtási végzést tartozik kieszközölri." Az 1868. L1V. törvényezikk alkotásakor a katonai bíróságok már tettleg fennállván, a 395. §. azon kivételek megállapításánál, melyek a végrehajtás tárgyait korlátolják, a hadsereg érdekeire tekintettel nem volt. Most, miután a katonai bíróságok megszűntek, s a perrendtartás polgári ügyekre nézve a hadsereghez tartozó személyekre is kiterjed : a törvény hézagát pótolni szükséges, mit a 107. §. intézkedései czéiozi^ak, melyek szerint „Kivétetnek a végrehajtás alól: 1) az isteni tiszteletre szánt helyiségekhez tartozó szerelvények, e mennyiben nem magán tulajdont képeznek ; m) oiy pénzösszeg, mely valamely köztisztviselőnek hivatalos megbízás teljesítése czéljáhól adatott; n) a hadsereg, hadi tengerészet, honvédség személyeinek rendjelei, érdempénzei s egyéb diszjelei: egyenruházata, katonai fegyverzete s a felszereléshez és szolgálattételhez szükséges eszközei, szerszámai, műszerei, lovai; o) a katonai házassági biztosíték tőkéje, kivévén, ha a végrehajtás azon világosan kifejezett korlátozással kéretik, hogy maga a tőke az adósság törlesztésére vagy valamely másnemű kötelezettség teljesítésére csak a biztosítéki kötelék feloldása után fordittatik." A perrendtartás 399. §-a szintén csak a polgári köztisztviselők fizetésének lefoglalását korlátolta. E §. hatályát is szükséges a törvény okának hasonlatosságánál fogva a hadi tisztekre és tisztviselőkre s általában az állam, köztörvényhatóságok vagy községek szolgálatában álló minden személyre kiterjeszteni. Azon kérdést, váljon közszolgálatban álló személyek fizetésének lefoglalása egyáltalában megengedhető-e. a perrendtartás 399. ugy dönti el, hogy a 300 irtot meghaladó fizetés lefoglalható. A törvény e rendelete teljes egyenlőséget állapit meg a 300 frtot meghaladó fizetések között. A törvény ezen rendelkezése a helyes alapot nélkülözi. Háromszáz forint a kezdő, nőtelen tisztviselőnek elég lehet életfenntartására, de nem elég családapának. A fizetéseket a foglalás alól általában kivenni nem tanácsos azért, mert ezáltal a közszolgálatban álló személyek a hitel jótéteményeitől fosztatnának meg. Lehetnek balesetek, melyek még a legtakarékosabb családapát is arra kényszerithetik, hogy havi fizetését a rögtön elmerült szükségek fedezése végett kölcsönvett pénzzel toldja meg, s ha fizetését a törvény a végrehajtás alul kiveszi, legalább olcsó kölcsönre alig fog szert tenni. Másrészről a foglalást oly mértékben megengedni, mint azt a perrendtartás 399. §. megengedi, előmozdítja a könnyelműséget s a szolgálat érdekeit is veszélyezi. Helyes megoldási módnak a törvényjavaslat azt találta, hogy a fizetésnek csak egy részét lehessen lefoglalni. A részletekre nézve a következő okok voltak irányadók : 1. Különbséget tett a javaslat a fizetések és a nyugdijak között : amazok által az állam érdeke is érintetik, mig a nyugdijaknál csak méltányossági tekintetek forognak fenn. Egyébiránt a javaslat szerint mind a fizetések, mind a nyugdijaknak csak a harmadát lehetne lefoglalni, s csak abban van különbség a kettő között, hogy a fizetésből évi 600 frtnak a foglalástól menten kell maradni, ellenben a nyugdíjnál a mentes összeg csak 350 frtot tenne. 2. Egyenlő tekintetbe vette a javaslat a polgári tisztviselőket és katonai tiszteket; 3. tekintettel volt a javaslat arra, hogy a hadsereg tisztjei a monarchia minden országaiban felváltva állomásozhatnak, czélszerü tehát, hogy hasonszabályok bírjanak érvénynyel a magyar korona országaiban, a melyek érvényesek az osztrák császárság tartományaiban. Végre a közforgalmi szolgálat érdekeinél fogva az államtisztviselőkre nézve megállapított szabályok a gőzmozdonyu államvasutak hivatalnokaira és szolgálataira is kiterjesztettek. Ezek értelmében a 108. §. szerint: „Állami, törvényhatósági, községi tisztviselők, lelkészek, tanárok, tanitók, a hadsereg haditengerészet és honvédségnél tényleges szolgálatban lévő tisztek, katonai és honvéd-tisztviselők s havi pénzillctékben részesülő katonai és honvédségi személyek, hivatalszolgák, börtönőrök, közhasználatra szolgáló gőzmozdonyu állami és engedélyezett \ a suták hivatalnokai és szolgái rendes fizetésének, illetőleg várakozási illetékeinek, továbbá a lelkészek egyházi jövedelmeinek csak egy harmadát lehet lefoglalni, de csak azon esetben, ha a fizetés évi 600 frtot meghalad, és csak ugy, hogy az illetőnek a foglalás után is maradjon évi 600 frtja. Ugyanily mérvben foglalhatók le a személyes működési, és kor-pótdijak is. Ellenben a katonai tiszti szolgái egyenértékek, s a szolgálat teljesítésére szükséges általányok, valamint a szolgálati pótdij egyátalában nem, a lakpénzek pedig csak a lakbér fejében foglalhatók le. A fennebb elősorolt személyek és özvegyeik nyugdijainak szintén csak egy harmadát lehet lefoglalni, de csak azon esetben, ha a nyugdij évi 350 frtot meghalad, s az illetőnek a foglalás után is évi 350 frtja megmarad. A nyugdíjazottak személyes pótdijai ugyanazon mérvben foglalhatók le, mint a nyugdijak. Ha a fennebb elősorolt személyek nyugdij helyett végkielégítést kapnak, a végkielégítésül nyert összeg azon tekintet aláesik, minta nyugdij. Á rokkantak ellátási dijaira, a sebesültek pótdijaira, a vitézségi érmek után járó dijakra a halálozási évnegyedre járó fizetésre, s az elhunyt személy családja számára járó végkielégítési öszszegre végrehajtást vezetni nem lehet. A katonai házassági biztosíték évi jövedelmének egy harmadát a fennebbi szabályok szerint a házassági közösség tartama alatt csak oly kötelezettség miatt lehet lefoglalni, melyet mindkét házastárs közösen vállalt magára." A 109. §. szerint pedig „a fennebbi §. rendeletei alól kivételnek van helye azon esetben, ha a végrehajtás az adós ellen feleségét vagy gyermekeit illető tartás miatt intéztetik. Ezen esetben az adósnak 800 frtot meghaladó fizetése vagy nyugdija korlátlanul lefoglalható." Az elsőbbségi igényekről már a 100. §. indokolásánál volt szó annyiban, a mennyiben ezeket egyszerű és a jogbiztonságnak megfelelő módon csak akkor lehet elintézni, ha a végrehajtó bíróság teendői egy bírósági területen egy bíróságnál öszpontosittatnak. A hitelezők jogainak biztonsága követeli a 110. §. intézkedéseit, melyek szerint: „Az árverés bevégzése után a végrehajtó bíróság a netáni elsőbbségi bejelentvényeket az 1868. LIV. törvényezikk 468. §. szerint azonnal tárgyalás alá veszi, s a kielégítési sorrendet megállapítja. Ha elsőbbségi bejelentvények vagy épen nem, vagy nem mindazok részéről adattak be, kik törvény szerint elsőbbségi igényt támaszthatnak, azonban a végrehajtási iratokból tudva van, hogy ugyanazon tárgyakra több végrehajtató nyert zálogjogot: a végrehajtó biróság a kielégítési sorrendet hivatalból állapítja meg. Ezen végzés ellen felebbezésnek van helye. A végzés jogerőre emelkedéséig az árverésen bejött vételár letétben tartatik." Ha ingatlan adatik el árverésen ezen esetben a perrendtartás 444., 447., 448. §-ai a jelzálogos hitelezők érdekeiről gondoskodnak, ha valamelyik jelzálogos hitelező követelését nem jelenti is be a kielégítési sorrend megállapítására kitűzött tárgyalásnál; azért követelése rangsorozatát még sem veszti el. Ellenben a perrendtartás 410. §-a szerint, ha ingók adattak el árvsrésen, a zálogjogot nyert hitelező követelését mindig tartozik bejelenteni a végrehajtó bíróságnál különben nyert jogától elesik. Ezen különbségének, melyet a törvény felállított, oka abban fekszik, hogy az ingatlanra vezetett végrehajtás mindig a telekkönyvi hatósággal felruházott bíróságnál pontosul össze; s a telekkönyvekbő' a rangsorozat kivehető; ellenben ingókra nézve ugyanazon biróság területén különböző bíróságok is lehetnek végrehajtó bíróságok, s egyiknek a másik eljárásáról tudomása nem lehetvén, szükséges, hogy maga az érdekelt fél jelentse be elsőbbségi igényét, mi végett a perrendtartás 463. §-a minden egyes esetben hirdetvény kibocsátását rendeli el. Igen könnyen megtörténhetik azonban, hogy a hitelező a hirdetményt nem olvassa s elsőbbségi igényét nem jelenti be. Az ebből származható jogsérelmet kivárja a 110. §. megszüntetni. Azonban a 110.'§. teljes biztonságot nem nyújthat a hitelezőknek, mert a 100. §. csak a polgári bíróságok által elrendelt végrehajtásokat pontosítja egybe a végrehajtó bíróságnál de nem terjed ki a váltótörvényszékek által elrendelt végrehajtásokra. Innen van, hogy a 110. §. a kielégítési sorrend hivatalbólti megállapítását csak azon esetben rendeli el, ha a végrehajtó bíróságnak az iratokból tudomása van arról, hogy ugyanazon tárgyakra több végrehajtató nyert zálogjogot. A perrendtartás 422. §-a a közös feloszthatlan vagyonból is csak a marasztalt félnek jutalékát engedi lefoglalni, és árverés alá bocsátani. A tőrvény ezen tilalma a gyakorlatban véghetetlen nehézségekkel jár, és sem a hitelezőnek, sem az adósnak nincs érdekében. Ez eset leggyakrabban előfordul kisebb értékű épületeknél, melyek egy szobából, konyhából, kamarából, istállóból állanak. Ha az egyik tulajdonos-társ adóssága miatt csak ennek jutaléka vonható végrehajtás alá: csak a becsértéken aluli vételárt lehet reményleni, mi sem az adósnak, sem a hitelezőnek előnyére niucs, és csak a többi tnlajdonos-társak előnyére szolgál, kik a vevők versenyének korlátoltsága miatt olcsón szerezhetik meg eladósodott tulajdonostársuk jutalékát. Ha a törvény az egész, közös vagyon elárverezését megengedi, egyrésztől a tulajdonostársak a versenyből kizárva nem lesznek, sőt más módon is gondoskodhatnak a közös vagyon megtartásáról, másrészről idegenek is vehetvén részt a versenyben, az adós és hitelező érdeke is kielégítést nyer. Előadottakban leli indokolását a lll-§-ai mely szerint: „ingatlanok, a mennyiben törvény szerint együvé tartoznak, vagy a telekkönyvi szabályok szerint elválaszthatlan egészet képeznek, együtt foglaltatnak le s bocáttatnak árverés alá. Ha valamely ingatlan jószágra több tulajdonos-társ közül csak egynek vagy többnek, de nem valamennyinek adóssága miatt intéztetik végrehajtás azon esetben, ha az ingatlan felosztható, csak a marasztalt fél jutalékát lehet lefoglalni és árverés alá bocsátani; de ha az ingatlan feloszthatatlan, a többi tulajdonos köteles az egész jószág elárverezését megengedni ; azonban jogukban áll a végrehajtató követelését beváltani, vagy a közös vagyont az árverésen, melyre különösen meghívandók, megvenni. Ha a közös vagyon tulajdonjogának aránya megállapítva nincs, a végrehajtató az aránynak biró által megállapítását a végrehaj tás alá