Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 44. szám - A büntető törvénykönyv javaslatának indokolása

meghatározás szintén nem szükséges; eltekintve attól, hogy a be nem végzett kísérlet az esetek változatossága, a kísérlet progressiójának — addig, míg ez bevégzett — sokféle alakzatai, 8 előrehaladásának stádiumai szempontjából, ttlzetes és positiv ismérvek felállítása által nem is határozható meg. Lényeges kérdés tárgyául ezek szerint csupán az marad fenn: váljon szükséges-e a bevégzett kísérlet fogalmát a törvényben meghatározni ? Két főcsoportra oszthatók e tekintetben az előbbi német büntető törvénykönyvek. Az egyikbe tartoznak azok, a melyek a bevégzett kísérlet fogalommeghatározásának súlypontját; a subjectiv szempontra helyezik, s azt, ezen formulával fejezik ki: „a tettes megtett mindent, mit a bűntett bevégzésére sz U k ség es n ek tartott;" a másik csoportot képezik azon törvények, melyek szerint a súlypont objectiv, s ezt akként fejezik ki: „ha mindaz megtörtént, a mi a bűntett bevégzésére, illetőleg az eredmény létrehozatalára a tettes részéről szüksége s volt" (wenn alles gescheben ist, was zur Vollführung des Verbrechens von Seite des Tháters gescheben müsste" az 1840. évi braunschweigi b. t. k. 36. §-a). Mindkét szövegezés igen fontos kifogásoknak van alávetve. Az első formulázás szerint tulajdonképen nincs a befejezett kísérletnek valódi béltartalma: a befejezett kísérlet annyiféleképen változik, a hányféle a büntettet elkövetni akarónak egyéni felfogása. A mi bevégzett kísérlet, ha a tettet buta ember viszi véghez, nem tekinthető bevégzett kísérletnek, ha tárgyi tekintetben ugyanazon cselekményt, vagy a cselekmények ugyanazon csoportját felvilágosodott ember követi el. A meghatározás súlypontja a törvény szerint az egyéni felfogásra lévén fektetve: a httle, a tudatlan, hamarabb esik a bevégzett kísérlet, és ez által a súlyosabb tüntetés vonala alá, mint a ki objective mindazt megtette, azonban tudta, hogy az még nem elegendő a bűntett elkövetésére. Ellenben a második formulázás szerint alig képzelhető bevégzett kísérlet. Ha minden megtörtént, a mi a bevégzett bűntett elkövetésére szükséges volt: akkor már nem kísérlettel, hanem bevégzett bűntettel állunk szemközt. Mi van még hátra, hogy bevégezve legyen 'a bűntett ha mindaz mégtörtént, a mi objectiv ismérvei szerint a bűntett fogalmát képezi, vagyis a mi szükséges arra nézve, hogy a bűntett létrejöjjön? Azt érthetni, a mit a franczia és az olasz törvény a „délit manqué", „delitto mancato" megjelöléssel kifejez. A golyóval töltött és egy ember ellen irányzott pisztoly kilövetett, de a lövés nem talált. A zsindelylyel fedett ház fedele alá helyeztetett a gyuanyag, de elaludt, mielőtt a tető meggyuladott volna. Ez esetekben a tettes megtett mindent, a mi a gyilkolást, a felgyujtást eredményezi; de még sem történt meg minden, a mit a törvény e két bűntett létezésére követel; minthogy nem következett be a halál, ille.őleg a tűz, a minek bekövetkezése e két bűntett létének a törvényben meghatározott lényeges feltételét képezi. De ha a tett maga fejezi be a büntettet, például a lopás a csalás esetében ; ha a bűntett teljességéhez a tettből származó vagy ezáltal közvetített eredmény nem szükséges: mi marad fenn ezen esetekben, mint a bevégzett bűntett speciális eriterionja, ha a kísérlet mindent absorbeál, a mi a bevégzett bűntett létrehozatalára szükséges. Ha a tettes nem az ő tulajdonához tartozó ingó dolgot másnak birtokából vagy birlalatából, eltulajdonítás) szándékkal elvett, ezzel mindazt megtette, a mi a bűntett bevégzésére az ő részéről szükséges volt; de ezzel ki van merítve a bevégzett lopás fogalma. Joggal kérdezhető tehát: Lopás esetében, mikor vau bevégezve a kísérlet? s miben különbözik a bevégzett kísérlet a bevégzett bűntettől? Ezen csaknem legyőzhetetlen nehézségek indítottak némely jogtudóst arra, hogy a kísérlet és a kísérlet fokainak a büntetőtörvén-y 3jönyv általános intézkedései közüli elhagyását, s mindenik bűntettnél a kísérletre vonatkozó rendelkezésnek, az azon bűntettről intézkedő különös részben leendő lefoglalását indítványozza. Ezek közé tartozik Kosai is, kinek e kérdésre vonatkozó véleménye a következő szavakban van kifejezve: „Mi azt hisszük, hogy a legbiztosabb mód, az egyedüli, mely észszerű és egyszersmind gyakorlati is, az, ha a büntető törvénykönyv mindegyik fejezete megtoldatnék a kísérletre vonatkozó intézkedésekkel." Ebben van az 1843-ik évben követett rendszer megfejtése. Törvényjavaslatunk készítői ismerték minden addigi megállapítás hibáit, ismerték az egyiknek ugy mint a másiknak veszélyeit; mi természetesebb tehát mint az, hogy az ismert hibákat elkövetni nem akarván, a lehetőleg legjobb utáni törekvésükben mellőzték mindazt, a minek helytelenségéről meg voltak győződve. Nincs is természetesebb, mint az, hogy e végett azon utat választották, melyet a tudósok egyrésze — s ezek közt a legelső tekintélyek egyike — Rossi jelölt ki. Eimutattatt, hogy mindkét formnlázása a bevégzett kísérlet fogalmának, lényeges hibában szenved. Ezt ma már senki Bem tagadja, s a mit Berner ezek helyett felállithatónak vél, hogy t. i. „Bevégzett kísérlet létez, ha a tettes az eredményre irányzott cselekményt sikertelenül hajtotta végre" — ez is csupán azon büntetfekre nézve áll, melyek fogalmához egy bizonyos eredmény tartozik, s lényegében nem különbözik a braunschweigi s a badeni büntetőtörvénykönyvekben foglalt meghatározásoktól. Altalános formulával tehát nem határozható meg a bevégzett kísérlet. De nem kerültetik ki a hiba azáltal sem, ha az általános fogalommeghatározásnak mellőzésével, mindenik bűntettnél különösen mondatnék meg, hogy mely esetben, mely cselekmény által van ezen egy büntettet illetőleg megkezdve, vagy befejezve a kísérlet? Ezen methodus a kiemelt hibákat nem kerülné ki, hanem azokat még a casuistika veszélyeivel is nevelné. Ez oka annak, hogy a legújabb törvénykönyvek — az 1855-ik évben revideált, szászországinak kivételével — nem csupán a megkezdett, hanem a bevégzett kísérlet fogalmának meghatározását is teljesen elhagyták. Már az 1850. évi porosz, s az 1861. évi bajor büntető-törvénykönyvek nem tartalmaznak szabályt, sem a megkezdett, sem pedig a bevégzett kisérlet fogalmának meghatározására. Nem vettek fel ily határozványt a német birodalmi, és az 1867-ik évi belga büntető-törvénykönyvek, sem az ausztriai és az olasz törvényjavaslatok. Ezen igen egyszerű és leghelyesebb rendszer szerint nem vonatik a törvény intézkedései közé, a mi a tudomány spherájába tartozik ; nem határoz a törvényhozó arról, a mit meghatározni nem képes, s a mire nézve a jogász nézeteit és meggyőződését csakis a tudományból merítheti és állaphatja meg. A törvény csak annyit mond, a mennyit feladata folytán megoldania szükséges ; a törvény meghatározza a kisérlet fogalmát, kijelöli az eseteket, melyekben a kisérlet büntetendő, intézkedik a büntetendő kisérlet mikénti büntetéséről, s általános vezérfonalat szolgáltat abüntetés helyes és igazságos kimérésére nézve. A többi a törvény hátterét képező tudomány feladata; ebből kell a bírónak, valamint 2z ügyvédnek kiegészíteni a kört. Igen helyes az — a mit Berner — a németországi büntető törvényhozás történetét tárgyazó munkájában a szász b. t. k.-re vonatkozólag mond: „Das dritte Kapitel des allgemeinen Theils enthált viele scharfe und feine Andeutungen über die Begriffe Vollendung und Versuch, verfallt aber dabei in eine Dogmatik, welche den Gesetzbüchern fremd bleiben sollte. Definitionen der „Vollendung" und des .Erfolges" sollten in einem G esetzbuche gar nlch vorkommen." A kisérlet osztályaínak elhagyásával önként elesik a külön osztályok külön büntetési tételeinek meghatározása is, s csupán az marad fenn, a mit az 1843 ik évi javaslat 48. §-a végén általánosságban és helyesen állapit m?g, t. i. minél messzebb haladott a tettes az elkezdett bűntettnek elkövetésében, s minél többet cselekedett annak bevégzésére, a beszámítás annál súlyosabb leend. Ezen szabály teljesen elég ; a külön quotitások számszerű meghatározása, az osztályok elejtésével egyébként sem volna összeegyeztethető. A mi a kisérlet fokaira nézve mondatott, az még inkább áll az eszközök alkalmatlan voltára nézve. E kérdéssel egyébiránt tüzetesebben fog foglalkozni az indokolás legközelebb, miért ig az ez alkalommal csupán megériutetik. Áttér ezután szerző magára a törvényjavaslat határozmányainak indokolására; melyről legközelebb szólunk. Szemle. Budapest, oct. 7. Záloglevelek birtokosainak elsőbbsége csSdesetében. — Dr. Káváz Gyula búcsúbeszédéből. — Az osztrák közokt. miniszter rendelete az egyetemek látogatása és a vizsgálatok szigorítása tárgyában. — Ügyvédrendtartási döntvény. (-r.) Záloglevelek birtokosainak elsőbbsége csőd ese tb]é n. A mult évi bécsi tőzsdei válság folytán, több jelentékeny pénzintézet is, a mely záloglevelek kiadatására is feljogosítva volt, a bukás szélére jutott. Ekkor tétetett azon tapasztalat, hogy ilyen záloglevelek birtokosai csőd esetében semminemű elsőbbséggel nem birnak a többi hitelezők felett s miután ezen záloglevelek cautiok és árva- vagy gondnoki pénzek gyümölcsöztetésére kormányrendeletileg is ajánltattak ilyen pénzintézet csődje által igen sok jóhiszemű záloglevél-birtokos jelentékeny kárt szenvedhetett volna. A víszély szerenssére azonban elvonult, a nélkül hogy a fenyegetőző catastropha bekövetkezett volna. Az osztrák kormány azonban jónak látta, mindjárt egy törvényjavaslatot készíteni, mely által a záloglevelek birtokosainak elsőbbsége szabályoztatik. E javaslat a mult junins hóban törvény erejére emelkedett. A magyar kormány tudván, hogy nálunk is több pénzintézet olyan feltételek mellett bocsát ki zálogleveleket mint az osztrák pénzintézetek, szintén szükségesnek tartja ezek jogait tüzetesen szabályozni. A mint értesülünk, e javaslat kidolgozásánál a kereskedelmi minisztérium részéről dr. Schnierer, az igazságügyminiszterium részéről Korizmicz osztálytanácsos lettek meg bizva. A magyar javaslat az osztrák törvénytől annyiban térne el, hogy mig az utóbbiban a suly a kormány által kirendelt biztos közreműködésére és ellenőrizésére van fektetve, addig a magyar javaslatban inkább a telekkönyvi zálogjog tüzetes megjelölésére fektettetik a suly. Kautz Gyula rectori beszédé b ő 1 a pesti egyetemre vonatkozólag átveszszüka következő adatokat: Volt tekintve a tan erőket, összesen 145 tanár és tanitó, tehát közel két annyi mint 10 évvel azelőtt, vagyis 1864-ben, a midőn e szám 76-ra ment, ugy hogy az e tekintetben észlelhető haladás jelentékeny mérve szembeszökő, sőt még örvendetesbnek mutatkozik, ha hozzávetjük, hogy a monarchia egyéb egyetemeit (a bécsinek kivételével) messze meghaladjuk, a mennyiben azok tanári testülete az 50—70 tag közt ingadozik, s a nagyhírű lipcsei, müncheni, heidelbergi s göttingai egyetemek sem előzik meg e tekintetben főiskolánkat. Az emiitett 145 tanár és tanitó közül 9 a theologiti, 22 a jogé8 államtudományi, 54 az orvosi és 60 a bölcsészeti karra esik, s tiszti fokozatuk szerint akként oszlanak meg, hogy a rendes tanárok száma a theologiai karban 7-re, a jogiban