Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 43. szám - Dr. Apáthy István magyar csődtörvény tervezete. 5. [r.]

— 326 — hez bemutatni, és a törvényszék azonnal ité I letet is hozhat, kivéve, ha az itélet hozatala | előtt az igazolási kérelem beadatnék. A 93. §., mely szerint „ba a biró az igazolásnak helyt ad, az ügy azon állapotba esik vissza, melyben a mulasztás előtt volt; egyszersmind a biró az elmulasztott helyetf más határidőt vagy határnapot tű?, ki. Ha a biró a mulasztást nem igazoltnak mondja ki, a mulasztás miatt hozott előbbi határozat hatályba lép. Az igazolást kérő fél mindenik esetben tartozik ellenfelének az okozott költséget megtéríteni," — czélozza a perrendtartás 310. íjának javítását, és az igazolási kérelemmel való visszaélést az által kívánja korlátolni, hogy az igazolást kérő felet az ellenfélnek okozott költségek megtérítésében minden esetben elmarasztal"! rende'i. Miután a 91. §. az igazo'ási kérelem beadásának határidejét oly módon váltó-tatja, me'y által 'ehetővé válik a mulasztást a mulasztás utáni hat hónap alatt igazolni : ezáltal a perrendtartás 315. §-ának a) pontjában foglalt rende^ezés, mely szerint a mulasztás szintén a mulasztás utáni hat hónap alatt perújítással orvosolható, feleslegessé válik. A perrendtartás 315. §. b) pontjának hibás szerkezete gyakorlatban oly félreértésekre szolgált okot, mintha e pont a perújítás oly setét tartalmazna, melynek akkor van helye, ha nem a fél maga, hanem ügyvéde valamely határnapot vagy valamely periratnak beadását elmulasztotta ; holott a fél és annak ügyvéde jogilag egy személy lévén azügyvédrek ilynemű mulasz'ása is a perrendtartás306. §-nak rendelete alá esik. Ezt meggátolandó a törvényjavaslat 94. §. felsorolja ama e-eteket, melyekben perújításnak az 1868. LIV. törvényczikk 70. §-ban elősorolt eseteken kivül csak itélet után van helye, és pedig: „1-ször, az Ítéletnek jogerőre emelkedésétől számítva fél év alatt, ha a tél a rendes perben a miatt lett ügyvesztes, mivel az ügyvéd a döntő ténykörülményeket kellő hely;n felhozni vagy tagadni, avagy a megkívántató bizonyítékot előadni elmulasztotta;" szabatosan határozván meg egyúttal, mit kell érteni az ügyvéd hibája vagy mulasztása alatt, „mely esetben azon ügyvéd, ki vétsége által a perújításra okot szolgáltatott, mindig perbe idézendő, s ha magát igazolni nem tudja, a mindkét félnek okozott perköltségek megtérítésében elmarasztalandó." Ugyanezen §. második pontja értelmében „azon idő alatt, mig a per tárgyátképező jog a polgári törvények szerint el nem évül, ha a pervesztes fél lényegileg a per tárgyára vonatkozó s az alapperben nem használt bizonyítékot hoz felezen intézkedést a perrendtartás 315. §. c) pontja tartalmazza. Megengedi a peruj'tást az alapperben nem használt bizonyíték alapján és nem kívánja annak kimutatását, hogy a fél az uj bizonyítékot az alapperben fel nem találhatta vagy elő nem mutathatta. Oka ennek az, hogy az anyagi igazságot az alakiságnak nem ki vánja feláldozni. „Végre 3-szor, szintén a jog elévülésére kiszabott határidő lejárta előtt az 1868. LIV. törvényezikk 321. §. esetében." A perrendtar'ás 324. § összefoglalja azon két esetet: ha valamely b:rtok- vagy tulajdoni jog vitássá vált s mindkét esetben egyenlően megnehezíti a zárlat;'Itali biztosítást azon rendelkezésével, mely szerint a zárlat elrendeléséhez feltételül köti ki: 1) a panaszlott birtokának jogtalan alapját, 2) a zárlatot kérő fél jogos igényét, 3) a veszély fennforgását. Az 1-ső s 2-ik pont alatti feltétel már az előleges biztosítási intézkedésnél a jog megbirálását teszi szükségesé, holott jog felett ítélni csak perbeli eljárás után lehet. A jelen törvényjavaslat 95. §. mindkét esetet megkülönbözteti és intézkedései értelmében „zárlatnak mind a per meginditása, mind a per folyama alatt lehet helye: a) az egyik vagy másik fél kérelmére, ha valamely jognak vagy tárgynak birtoka vitássá vált és nem lehet azonnal elhatározni, hogy ki vau a valódi birtokban, vagy kinek legyen joga birói oltalomra:" és így ezen esetben nem kivánja sem a birtok jogta'.an alapjának és a zárlatot kérő fél jogos igényének, sem a veszélynek kimutatását. A zárlat elrendeléséhez elég az, hogy a birtok vitás, és hogy nem lehet azonnal elhatározni, kinek birtoka valódi, s kinek van joga birói oltalomra. A második esetben, ha a tulajdonjog vitás, szintén mellőzi a jogok vizsgálatát, de mivel ezen esetben a tulajdonjog és nem egyszersmind a birtok is vitás: a zárlat elrendeléséhez a veszély kimutatását kívánja, nehogy a tulajdonjogot ok nélkül sértse és e szerint intézkedik, hogy „b) felperes kérelmére, ha az oly tárgyat vagy jogot vesz igénybe, melynek az alperes van birtokában s felperes hiteltérdemlőleg kimutatja valószínűségét annak, hogy a panaszlott a tárgyat a per folvama alatt eladhatja, elrejtheti, megrongálhatja s a kérelmező jogait egészben vagy részben meghiusítja. Ezen esetekben a biró a zárlatot vagy feltétlenül vagy a zárlat folytán bekövetkezhető kárra nézve adandó biztosíték feltétele alatt elrendelhetiés „c) az árverési vevő kérelmére, ha az árverés semmiségi panaszszal megtámadtatik. Ezen esetben a vevő kérelmére a semmiségi panasz végleges eldöntéséig a megvett birtok zár alá vételét és zárgondnoki kezelését mindig el kell rendelni." Szükséges volt a zárlat ezen esetének felvétele e helyütt azon bonyodalmak meggátlása végett, melyek abból származnak, ha a végrehajtás alá került fél az árverés ellen semmiségi panaszszal él és az árverésen eladott jószág birtokában marad. Az árverési vevő a vételár kamatait, ha ezt egyszerre le nem teszi, a leütés pillanatától kezdve köteles fizetni; viszont jogosítva van az árverés napjától kezdve a megvett jószág jövedelmeinek húzására. A vevő ezen joga azonban meghiúsul, ha őt a végrehajtás alá került fél alaptalan semmiségi panaszával a megvett jószágnak birtokba vételében olyképen akadályozhatja, hogy az eladott jószág jövedelmeit tovább is ő maga húzhassa. A 96. §. értelmében „a főügy iránti pernek meginditása után a hitelező, a mennyiben követelése eléggé fedezve nem volna, jogosítva van annak biztosítását külön beadványban kérni, ha követelése lejárt, teljes hitelt érdemlő okiraton alapszik s veszélyeztetésének valószínűsége forog fenn Felperes részére ily esetben a biztosítást az ellenfél meghallgatása nélkül külön végzés által le kell rendelni. Ha az alperes az első fokú vagy felebbviteli bíróságnak őt fizetésben feltétlenül elma rasztaló itélele ellen felebbvitellel él, a biztositást a fennebbi módon szintén el kell rendelni." E §. a perrendtartás 338 §-át csak anynyiban változtaja, hogy biztositásnak a per indítása előtt helyt nem ad. Ez által a követelő fél joga nem veszélyeztetik, mert a törvény szerint csak lejárt követelés alapján lehetvén a bistositást elrendelni, a követelő felet semmi sem gátolhatja abban, hogy követelése iránt a peit azonnal megindítsa. Ellenben az adós biztosíttatik hitelezőjének bosszantása ellen, melyek abból állanak, hogy adósának vagyonát lekötve tartja, és a per megindításával késedelmeskedik. 97. §. intézkedése szerint „bérleti és haszonbérleti lejárt követelésekre nézve a biztosítást a bérbeadó kérelmére a kibérelt helyiségbe bevitt bútorokra és ingóságokra s a haszonbéri jószágon létező vagy ahoz tartozó marhákra, gazdasági szerelvényekre és terményekre mindig el kell rendelni. A bérbeadó a veszély valószínűségét kimutatni s kérelmét okirattal támogadui nem köteles," mely rendelkezéssel a perrendtartás 339. §-a összehangzásba hozatott a perrendtartás 3.52. § ával. Ugyanezen §. értelmében „a kincstárnak, közalapítványok, továbbá a gyámság vagy gondnokság alatti személyeknek, a törvényhatóságnak és községeknek, a gyám gondnok, vagy pénzkezeléssel megbízott tiszviselők ellen a vagyonkezelésből eredő követeléseik biztosítása végett a pénzügyi hatóságok, árvaszékek, törvényhatóságok és községek megkeresésére, a mennyiben a biztosítandó öís/.eg számszerűleg van előadva, szintén mindig el kell rendelni.' Ezen bekezdés szükségét indokolja az abban emiitett személyek jogainak biztonsága, ég a telekkönyvi rendelet 93. §-nik hason rendelkezése, mely azonban csak ingatlanokra terjedvén ki, azon esetben, ha a vagyonkezeléssel megbízott, gyám, gondnok, vagy tisztviselő csupán ingó vagyonnal bir, a 97. §-ban emiitett személyek jogainak biztosítására nem szolgálhat. A perrendtartás 340. §. a biztosítás módját meghatározza, de nem rendelkezik arról, mi történjék akkor, ha a felek között vita támad az iránt, váljon az ajánlott biztosítási mód elegendő-e, vagy ha alperes a már foganatosított biztosítás helyett más biztosítási módot ajánl; a biztositásnak czéija felperes követelésének biztosítása lévén, ha ezen czél az alperes által ajánlott módon elérhető, nem lehet megengedni, hogy felperes alperes bosszantásával oly biztosítási módhoz ragaszkodjék, mely az ő biztosítására nem szükséges, ellenben alperest vagyona szabad használatában, gyakran üzletében is ok nélkül korlátolja. Külföldi jogesetek. Kártérítési eset. A triesti törvényszék V. L. vádlottat a sikkasztásban bűnösnek mondotta és egy évi súlyos börtönre ítélte, a sértett felet pedig kártérítési igényeivel a polgári útra utasította. Ezen itélet a béc?i legfőbb törvényszék által helyben hagyatott. K. J. sértett fél ennek következtében vádlott ellen pert indított 5000 frt. kártérítés iránt. Ezen kereset a bíróság által elutasittatott, és pedig a következő indokoknál fogva: Felperes azt állitja, hogy alperes nála közel 10 éven át mint pék legény szolgált és hogy ezen minőségben az eladást teljesi'ette és a pénzt beszedte, de visszaélt a neki ajándékozott bizalommal olykép, hogy a befolyt pénze ket elsájitotta, minek következtében egyévi börtönre ítéltetett, felperes pedig kártérítési igényeivel a polgári útra utasíttatott. Felperes már most 5000 frtot igényel mint kártérítést. A kár bizonyítása végett hivatkozik felperes a becslő eskü kínálása mellett a vád határozat indokaira is, melyek szerint alperes akkor, midőn felperesnek szolgálatából kilépett, 3800 frt. vagyonnal birt. mely összeg meghaladja azon egész összeget, melyet 10 év alatt nála keresett; hivatkozik továbbá felperes arra is, hogy alpe! res ugyanazon alkalommal beismerte, hogy 395 frt. az elsikkasztott pénzekből ered, hogy 1862 óta felperes számára beszedett pénzből naponként két frtot elsajátított magának és vagyonát öamaga 2400 frtra nnnőnek moDdotta.Továbbá azt hozza fcl felperes, hogy alperes azonnal, midőn kiállotta börtönbüntetését G. Z. barátjának 5000 frtot kiuált őrizet végett továbbá, hogy építkezések kivitelénél 9000 frtra menő költekezéseket tett. Végül felhozza felperes, hogy az üzlet jelenlegi jövedelmeinek ;;z előbhiekkel : való összehasonlításából azon következt-tésre ! jut, hogy a kár körülbelül5000frtra ment. Alperes I csak 395 frt. elsikkasztását ismeri be, melyekj ről pedig maga felperes is elismeri, hogy azokat már visszakapta. Felperes minden kártéri! tési igényekkel általánosságban, tehát ugy meny| nyiség mint minőség tekintetében, a polgári j útra utasíttatott, felperes tehát bebizonyitaui tar-I tozik, hogy azon 395 frton felül, melyeket már | viszszakapott, még mennyit követelhet. A bűnvádi ítéletben és a vádhatározatban felhozott 1 indokok és a fenyitő bíróság által bebizonyi! tottaknak vett körülmények pedig annál kevésbé vehetők a jeleu polgári perben szabályszerüleg bebizonyított aknák, mivel a polgári és fenyitő eljárásban bevett bizonyítás lényegesen eltérő elveken alapul. A felperes által használt azon következtetés \>, mely szerint azért, mivel vádlott a kiáll ott büntetés után tekintélyes