Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 38. szám - A magyar csődtörvény tervezete. 4. [r.]

— 284 — get, vagyis a társadalmat mint törvényhozást, nem fogják arra biroi, hogy az esküdtszéket megszüntesse és felcserélje oly intésménynyel, mely a nagy tömeget közelebbről érdeklő—politikai — kérdésekben kevesebb garantiát nyújt mint az esküdtszék. — Mindezeket tekintetbe véve, e sorok irója itt sem mondhat egyebet, mint a mint már más alkalomnál mondott, és ez az, hogy a biroi tekintély emelésében rejlik a Sehöffengericht lehetővé tételének egyik legfőbb mótora. Ha a birói függetlenség nagyobb és nagyobb haladást tesz, és ennek folytán a bizalom a bíróságok iránt meg fog gyökerezni a népben, az esküdteknek a bíróságtól való elzárásában rejlő garantia lassankint veszteni fog értékében, és épen ez által más ) észről érezhetőbbekké és kirívóbbakká fognak válni azon anomáliák, melyek az esküdtszékeknél a nyilvános kérdéstevésnek következményei. Ha e mellett sikerülni fog a Schöffengericht barátainak megállapítani bizonyos határozmányokat, melyek által a szakbiróságnak a polgári bírósággal való érintkezése — ha csak némi tekintetben is — szabályokhoz köttethetik és ellenőrizhetővé tétethetik : akkor ezen két inté/.méuy mindinkább közeledni fog egymáshoz, és elvégre a kettőnek összeolvasztásában fog felfedeztetni a kellő megoldás. Dr. Fayer László. f A magy ar csődtörvény tervezete. > ív. A csődtörvény tervezet második czime a hitelezők igényeit tárgyalva az első fejezetben a vissaküvetelési és elkülönítési jogra nézve irányadóul szolgáló határozatokat hozza. A tervezeti. §-ában kimondott elv szerint a csődnyitás joghatálya nem terjedhet ki azon dolgokra, melyek a tömegben találtatnak ngyan, de nem közadós, hanem másnak képezik tulajdonán Ez elvnek megfelelőleg a 40. § mellőzve a visszakövetelési jog specializálását, egyrészről azon elvet állapítja meg, mely szerint a tömegben levő azon dolgok, melyek nem a közadós, hanem másnak képezik tulajdonát, visszakövetelhetők ; másrészről kijelenti, Logy az akár dologi akár személyes igényen alapuló visszakövetelési jogra nézve, az általános jogi elvek mellett, a tervezetnek e részbeni speciális intézkedései szolgálnak irányadóúl. Mondottakból következik, hogy a visszakövetelési igények a csődperen kívül esnek; hogy továbbá csődesetében is azon jogi elvek szerint itélendők meg, melyek szerint csődön kívül elbirálandók lettek volna, s a csődtör vények e részbeni határozatai csak annyiban bírnak jelentőséggel, a mennyiben bizonyos igényekre nézve — miként az a következő §§. intézkedéseiből kitűnik — külön dispositiókat tartalmaznak. Hogy a tervezet különösen a visszakövetelés egyes eseteit fel nem sorolja, az abban találja indokolását, hogy az e részbeni közelebbi meghatározás, ha az a teljességre igényt tarthatna is, csak zavarokra és nehézségekre adna alkalmat; a szóban levő igények ugyanis vagy tulajdonjogon alapulnak, mely esetben a tulajdoni keresetnek az igény illetőleg a tárgy természetének megfelelő egyik vagy másik nemével lesz a visszakövetelési jog érvényesítendő ; ellenben ha annak alapját személyes igény képezi, annak érvényesítésére a személyes keresetek megfelelő neme fog szolgálni; mindkét esetben a jog alapját azon körülmény képezi, hogy a visszakövetelt dolog a tömeg tulajdonának nem tekinthető; a kereset tehát a tömeg vagyona ellen egyik esetben sem intéztetvén, az nem csődtörvény, hanem az e részben fennálló általános jogi elvek szerint lesz érvényesítendő. Hogy tovább a tervezet a közadósnak meghatározott czélból átadott váltók, kereskedelmi papírok és egyéb követelések, továbbá a bizományosnál levő áruk viszszakövetelése iránt külön nem intézkedik, az abban találja indokalását, hogy a csődtörvénynek e részben képzelhető speciális intézkedései vagy megegyeznek a váltó illetőleg a kereskedelmi törvény e részbeni határozataival, vagy nem; az első esetben a speciális intézkedések legalább is feleslegesek lennének, az utóbbi esetben pedig nem igazolható módon alterálják azon biztosságot, melyet a váltó — és a kereskedelmi törvény e részbeni intézkedései czéloznak, g mely a kereskedelmi forgalom egyik elutasithatlan követelményét képezi. A váltóbeli és egyéb kereskedelmi követelések a váltó illetőleg a kereskedelmi törvény szerint vagy visszakövetelhetők bizonyos feltételek mellett, vagy nem, sem az egyik, sem a másik esetben a felek helyzetén a csőduyitás ténye által változás nem történik ; a követelés tehát a csődnyitás ténye után és vagy visszakövetelhető marad, vagy visszakövetelhető nem lesz. Második intézkedése szerint, a mennyiben e visszakövetelhető dolgok a csődnyitás előtt a kifzadós, vagy a csődnyitás után a tömeggondnok által eladattak, clcseréltettek, vagy egyébként értékesíttettek, a visszakövetelésre jogosult fél a tömegbe befolyt érték kiadását, s ha ez még be nem folyt, a követelés átengedését igényelheti. Ez szerző szerint ép oly természetes mint igazságos; mert ha a tömeggondnok adta el vagy értékesítette az idegen dolgokat, ezt csak miut annak megbízás nélküli Ugyviselője tehette, kit a visszakövetelési jog illet; c jog, mely a csődnyitás előtt már létezett, a tömeggondnok által nem alterálkató, ha pedig a dolgot a közadós a csődnyitás előtt eladta vagy egyébként értékesítette, ez cselben idegen pénz vagy érték folyt a tömegbe, melyre az ép úgy mint magára a dologra, igényt nem támaszthat; a legnagyobb méltatlanság lenne az érdekelt felet arra kényszeríteni, hogy ez követelését hasonlóan más személyes hitelezőhez, a tömeg ellen liquidálja. Valamint a hitelező nincs jogosítva a hitelezők közösségéből kilépni, ugy sem közadós, sem tömeggondnak nem áll jogában a tulajdonos jogi állását megváltoztatni és őt a csődnyitás előtt kétségtelenül megillető jogtól megfosztani. Ezen felfogásból indul ki a tervezet, ellenesetben ellenkezésbe jő azon határozatokkal, melyeketa kereskedelmi törvény a visszakövetelési jogra nézve megállapít, s melyek — ha a forgalom elutasithatlan követelményeit ignorálni nem akarjuk, — a csődeljárás mellett is érvényben tartandók lesznek. A kereskedelmi törvény azon intézkedése nyomán, mely szeiint a vitelező addig, mig az árú rendeltetése helyére nem érkezik, s a vitellével ugyanott az átvevőnek kiszolgáltatva nem lett, a feladó későbbi utasításait követni tartozik. A 41. §. értelmében az eladó is a közadósnak elküldött, de ez által még teljesen ki nem fizetett árúkat visszakövetelheti, a menynyiben ezek a csődnyitás előtt rendeltetésük helyére ntm értek, s a vitellevél a közadósnak, vagy helyette egy harmadiknak kézbesítve nem lett. A vitelezés nem mindig eszközölhető rövid idő alatt, sőt az, főleg tömeges forgalomnál, nem ritkán napokat és heteket vesz igénybe, másrészről a forgalmat nem lehet csak a készpénz melletti eladásra utalni, mert ez esetben az oly minimumra szoríttatnék, mely tényleges megsemmisítésével egyenlő lenne, kell tehát, hogy az eladó, ki vevőjét legtöbbnyire csak neve és hitele után ismeri, az elküldött árú felett bizonyos időpontig, különösen pedig mig az útközben van, szabadon rendelkezhessék; kell továbbá, hogy ezen rendelkezési joga érvényesítéséül az elküldött árúkat mindaddig, mig azok a közadós tényleges birtokába vagy rendelkezése alá nem kerültek, visszakövetelhesse. A tervezet ugyanezen §. második bekezdése értelmében, a visszakövetelési jogot a feladó vevény birtokától teszi függővé, — ha a vitelező részéről olyan kiállítva lett; ezen intézkedés a kereskedelmi törvény revideált tervezetének 401. czikkében foglalt hason intézkedésében találja indokolását. Megtörténhetik ugyanis, hogy a feladó a vevény átruházása mellett jogairól lemond, ekkor igen természetes, hogy a rendelkezési s ezzel együtt a visszakövetelési jog is csak a vevény birtokosát illetheti. Hasonlag a kereskedelmi törvény intézkedéseinek felelnek meg a 42 §-ban foglalt határozások, melyek a visszakövetelést, tekintettel a kereskedelmi forgalom lehető biztonságára, három esetben zárják ki-, és pedig a) ha a tömeggondnok a közadósnak a vételi ügyletből eredő kötelezettségeit már teljesítette, mert ez esetben a jog, melyet a kereskedelmi törvény a feladó részére biztosit, minden alapját elvesztette, és nincs semmi elfogadható ok arra, hogy a tömeg az érvényesen megszerzett árúkat ki — vagy visszaadja; a droit de suite csak az eladónak a fizetetlen vételárra való biztosítását czélozza és igy, ha a vételár kifizettetett, vagy ha a tömeg a vételből eredő kötelezettségeknek már eleget tett, az eladó jogainak védelmére ok többé nem létezik, b) Ha az árú rendeltetési helyére ért, s az vagy a vitellevél a közadósuak, vagy a tömeggondj noknak már kiadatott. A droit de suite csak addig tart, míg i az áru rendeltetése helyére érve az átvevőnek , vagy természetben, vagy a vitellevél kézbesi-i tése által át nem adatott, ennek megiörténté! vei a feladó rendelkezési foga megszűnik s átmegy a vitellevélben kijelölt átvevőre, ki az ! áru felett a vitellevél alapján ép ugy rendel-I kezhetik, mintha az áruk már physicai birtokában volnának. A törvényhozás egyenesen a forgalom veszélyeztetését tenré lehetővé, ha a kérdéses esetben a feladó visszakövetelési jogát elismerné, mert a két egymás mellé állított jog érvényesítése minden képzelhető biztosságot megszüntetne, c) Ha az árút a csődnyitás előtt egy harmadik, a rendeletre szóló rakjegy átvétele mellett, jóhiszemüleg megvette. A kereskedelmi törvény revideált tervezete szerint (412 cz.) a feladó követelheti, hogy a vitelező a neki átadott árukról rakjegyet, vagyis oly okmányt állítson ki, mely által ez magát az árú kiadására, a rakjegy minden jogszerű birtokosa irányában, leköti. A rakjegy természetéből következik, hogy az árú feletti rendelkezés kizárólag a rakjegy jogszerű birtokosát illeti, másrészről, hogy a rakjegy kiállításával a feladó rendelkezési joga megszűnik, miért is ezt sem a droit de suite, pem a vindicatio nem illeti. Ha tehát a közadós az árut, a rakjegy átadása mellett eladta, a feladó akkor is. ha mit eladó jelenkezik, a visszakövetelési jogot még az esetben sem gyakorolhatja, ha a tárgyak a tömeg birtokában találtatnak. De viszont megkívántatik a rakjegynél, hogy ennek továbbadása a hátirat kizárásával megtiltva ne legyen, mert a nem forgatható recta rakjegy a tulajdon átruházására nem elegendő s a traditiót nem pótolhatná. Végre, hogy a tervezet a harmadik vevőnél a bona fides-t megkívánja, abban talaja indokolását, hogy a törvény sem a közadósnak, sem a tömeggondnoknak oly cselekvényét érvényesnek el nem ismerhetné, mely a jóhiszemű eladó kijátszását czélozhatná fejtettek ki. Már az általános indokolásban fejtettek ki, a házastársak, s különösen a nő vagyonjogainak kiváltságolása ellen harezoló okok, egyúttal jeleztetett a törvényhozás által a nő igényei tekintetében követendő irány, e szerint a 43 §-ban a házastársak, s különösen a nő vagyonjogaira nézve megállapított intézkedések, a jelzett elvek és érintett iránynak csak kifolyásaként jelenkeznek. Azok után, mik a csődeljárás rendeltetése és természetéről mondattak, nem lehet kétség, hogy a tervezet egyes intézkedéseinél egyedül a hitelezők érdekei s az általános hitel követelményei lehetnek irányadók. Nem követelhető, hogy a férje sorsában osztozkodó nő a hitelezők érdekében áldozatokra kényszeritessék, mert a hitelezők ebbeli igényei, melyek a külön vagyonrendszernél értelemmel alig bírhatnának, a vagyonközösség mellett is nehezen lennének valósithatók, mindamellett tagadhatlan, hogy a házasfelek közt a vagyon összekeverése, a férj javának a nö érdekében felhasználása nagyon meg van könynyitve, minek természetes következménye az-